Orbán: ne állítsák szembe a versenyképességet a szolidaritással az EU-ban

Az Európai Uniónak el kell kerülnie, hogy belső vitáiban szembeállítsák a versenyképességet és a szolidaritást, mert akkor az utóbbi veszíteni fog - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Brüsszelben, az Európai Bizottságnak az unió felzárkóztatási (kohéziós) politikájáról rendezett konferenciáján.

A tanácskozás kiemelt előadói között felszólaló kormányfő hangoztatta: azt is ki kell mondani, hogy a kohéziós politika nem egyszerűen redisztribúciós, a forrásokat újraelosztó politika, hanem egyúttal versenyképesség-javító rendszer is. Az ebből eddig részesedő régiók jelentős eredményeket tudtak felmutatni - tette hozzá. "Azok az országok és régiók, amelyek részesedtek a kohéziós alapokból, a versenyképességüket tekintve sokat javultak, és a felzárkózásuk is megindult" - emelte ki.

 

Az Európai Bizottság háttéranyaga szerint az EU kohéziós politikája – amely hét év alatt hozzávetőlegesen 350 milliárd eurót mozgósít – 455 nemzeti, illetve regionális program számára biztosít támogatást. Orbán Viktor szerint a kohéziós politikáról szóló vitának nem szabad megelőlegeznie a 2013 utáni, többéves EU-költségvetésről nyáron kezdődő vitát, és mindkettő kereteit úgy kell kialakítani, hogy azok az EU egészének erősödését szolgálják. "Soros elnökként éppen az az egyik legnehezebb feladatom, hogy miközben politikákat vitatunk meg, mindez ne vezessen oda, hogy a következő hét év pénzügyi perspektívájáról szóló vita túl hamar megkezdődjön" - mondta a kormányfő.

 

Hozzátette: ugyanakkor ő is érzi, hogy "már mindenkinek viszket a tenyere, és szeretne belevágni ebbe a vitába". A kormányfő előtt José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke mondott beszédet, aki azt hangoztatta, hogy az EU történetében talán a legnehezebb időszakban került sor a konferenciára. Orbán Viktor egyetértett ezzel, és hozzátette, hogy most egyszerre kellene három feltételnek megfelelni: a költségvetés és a kohéziós politika vitája mellett annak is, hogy "az Európai Unió legfontosabb vívmányát, az eurót talpon tartsuk".

 

Az euróövezet válságát még nem kezelték - mondta -, márpedig az euró talpon tartása éppen elég politikai konfliktust jelent Európa vezetői számára ahhoz, hogy újabb konfliktusokkal a jelenlegieket már ne terheljék. A túl korán induló költségvetési vita rontja az euró megvédéshez szükséges intézkedések sikerének esélyét - vélte. A költségvetési vita előkészítése érdekében ugyanakkor a miniszterelnök fontosnak tartotta, hogy lefolytassák a kohéziós politika értékelését. Beszédében kitért Orbán Viktor az uniós bővítés és a kohéziós politika összefüggésére is.

 

Úgy vélte, Horvátország ügyét már márciusban "világos perspektívába kell helyezni", hogy lássák, lezárható-e a csatlakozási tárgyalás még a magyar soros elnökség alatt, és a következő kohéziós politika kialakításakor az ott érintett régiókkal kell-e számolni. Fontosnak tartotta a miniszterelnök azt is, hogy a kohéziós politika ne csak a legszegényebb országok régiói számára legyen nyitott, hanem minden EU-tagállam számára. Orbán Viktor azt is javasolta, hogy az EU kösse pénzügyi és strukturális reformokhoz a kohéziós politikából való részesedés lehetőségét. El kell érni, hogy az EU olyan országokból álljon, amelyeken belül "választói motivációik szempontjából többségben vannak az inkább a versenyképesség növekedésében érdekelt társadalmi csoportok", mint a redisztribúcióban érdekeltek - fogalmazott.

 

A kormányfő azt is kiemelte: fontos, hogy a kohéziós politika szoros összeköttetésben legyen a középtávú uniós versenyképességi és foglalkoztatás-növelési programmal (EU 2020), de teljes összhangba szerinte nem lehet hozni a kettőt, mert a stratégia nem fedi le teljes egészében azokat a problémákat, amelyekkel ma az EU elmaradottabb országai küzdenek. A lemaradó régiók speciális szükségleteit figyelembe kell venni a jövőben is - hangoztatta. Nem támogatta Orbán Viktor azt a felvetést, hogy a szociális célú uniós pénzeszközök felhasználására a kohéziós alapoktól külön működő alapot hozzanak létre.

 

Ez szerinte "új politikai dimenziót hozna az EU politikai világába", és az "nem az EU versenyképességének javítása felé mutatna". A háromévente megrendezésre kerülő kohéziós fórumra a brüsszeli bizottság ezúttal a 27 tagállam legmagasabb szintű döntéshozóit hívta meg, a kétnapos eseményre körülbelül 800 résztvevő érkezett. A nyitó előadók között felszólaló Barroso kiemelte: Európa nem lehet stabil, ha régiói nem stabilak, a szolidaritás pedig az EU egyik alapvetése. A jelenlegi nehéz helyzetre utalva kijelentette: olyan kohéziós politikát kell alkotni, amely egyszerre ambiciózus és reális.

 

Johannes Hahn, a regionális politikáért felelős biztos szerint az uniónak jó és célzott befektetésekre van szüksége a régiókban. Andor László, a foglalkoztatásért, a szociális ügyekért és a társadalmi összetartozásért felelős biztos pedig úgy fogalmazott: a kohéziós politika jelentős változást tud előidézni a foglalkoztatás, az oktatási lehetőségek és a befogadás terén. Ő is hangoztatta, hogy a politikát "hozzá kell igazítani a jelenlegi helyzethez, ha a válságból kifelé vezető úton az országaink és a polgáraink előtt álló kihívásoknak meg akar felelni". (MTI)


Törvényi döntés! A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további összeg is érkezhet, de vajon ez tartós emelés vagy egyszeri kifizetés lesz? A nyugdíjtörvény pontos menetrendet ad: megmutatja, mikor kötelező korrigálni, melyik infláció számít, és hogyan hat az elszámolás a következő januári nyugdíjra. Mutatjuk a pontos számokat és mindent alaposan elmagyarázunk.
2026. 11. 05. 01:00
Megosztás:

Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás:

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás:

Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás:

NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén

Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 21:00
Megosztás:

Nőtt a Magyar Telekom bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

A Magyar Telekom összes bevétele 7,4 százalékkal, adózott eredménye 6,9 százalékkal nőtt 2026. harmadik negyedévében 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében.
2026. 11. 04. 20:00
Megosztás:

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
2026. 11. 04. 19:30
Megosztás:

Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázisponttal, megközelítőleg 4,90 százalékra mérséklődött.
2026. 11. 04. 19:00
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás: