Putyin: sikerült lefékezni a járvány terjedését

Oroszországban a helyzet súlyos, de a megelőző intézkedéseknek köszönhetően sikerült lefékezni a koronavírus-járvány terjedését - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn Moszkvában egy, az országban kialakult egészségügyi helyzetről tartott tanácskozáson.

Putyin: sikerült lefékezni a járvány terjedését

Putyin arra figyelmeztetett, hogy a járvány csak lelassult, de nem tetőzött.
   
"Mindent el kell követni a csúcs lesimítása és az úgynevezett platón való áthaladás lerövidítése érdekében, amikor a letöbb új fertőzést észlelik" - mondta.
   
Közölte, hogy a jövő hétig minden régióban készültségbe kell helyezni az összes, a koronavírus-fertőzöttek kezelésére alkalmas pótágyat, felkészülve az összes lehetséges forgatókönyv bevezetésére.
   
Elmondta, hogy amíg március elején még csak 1,2 millió arcmaszk készült Oroszországban, addig a hónap végére a kapacitás 3,5 millióra, majd 7,5 millióra fog felfutni. Az elnök szerint az ország élő szervezetek fertőtlenítésére használt szerekből önellátó.
   
Beszámolója szerint Oroszország - amellett, hogy miután a védekezéshez szükséges eszközöket szállított az Egyesült Államokba és Olaszországba - a lélegeztetőgépek gyártásához szükséges nyomás- és légáramérzékelőket szerzett be ezekben az országokban.
   
"Ez nem egyszerűen egykapus játék, nem egyirányú utca" - hangoztatta.
    
Hangsúlyozta, hogy a koronavírus elleni vakcinával, amikor elkészül, elősorban az orvosokat és az ápolókat kell majd beoltani.
   
Oroszországban az ismertté vált fertőzések száma 4268-cal 47 121-re, a halálozásoké 44-gyel 405-re, a gyógyulásoké pedig 155-tel 3446-ra nőtt a hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint. Egy nappal korábban 6060 volt az újonnan azonosított fertőzöttek számának országos növekménye.
   
Mihail Murasako egészségügyi miniszter arról tájékoztatta a Rosszija 24 hírtelevíziót, hogy a súlyos betegek száma az országban hétfőn meghaladta a 700-at.
   
Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes az elnök részvételével megtartott tanácskozáson közölte, hogy az országban 285 fertőzésgócot észleltek, amelyekben 4704 ember tartózkodik. Ezek túlnyomó többsége egészségügyi intézmény, egyebek között szociális ellátó kórház.
   
Hírügynökségek szerint hétfőn Jekatyerinburgban az 1. számú kórházban 91 egészségügyi dolgozó és páciens szervezetében találtak SARS-CoV-2 vírust.
   
Golikova szerint egyébként a férfi fertőzöttek átlagéletkora országosan 47,9, a nőknél pedig 44,7 év. Azt is mondta, hogy a járvány terjedése szempontjából a régiók 2-3 héttel vannak lemaradva a fővárostól.
   
A miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy az elmúlt hét alatt kimutatott fertőzések 44 százaléka tünetmentes volt.
   
Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester kijelentette, hogy a fővárosban az előrejelzésnél jobban alakultak a dolgok, és amíg múlt héten még 9 ezer pótágy beállítását tartották szükségesnek, ma már elegendőnek tekintenek 4 ezret is. Ebből mintegy 2 ezret hétfőn adtak át.
   
Mint mondta, a súlyos betegek száma napi 1000-1300 között stabilizálódott Moszkvában, és a fertőzés általános terjedése sem robbanásszerű, ami miatt a kórházak nyugodtan, tervezett ütem szerint tudnak működni. Kijelentette, hogy a közlekedést a fővárosban ettől függetlenül május 1-jéig továbbra is digitális kódok lekéréséhez kötik. A polgármester méltatta a szűrések számának növekedését és minőségük javulását.
   
A több mint 12 milliós lakosságú orosz fővárosban - amely a koronavírus világjárványa által leginkább sújtott település az országban - az azonosított fertőzöttek száma hétfőre 2026-tal 26 350-re, a halálos áldozatoké 28-cal 204-re, a gyógyultaké pedig 75-tel 1838-ra nőtt. Az újonnan fertőzöttek csaknem fele 45 évnél fiatalabb.
    
Oroszországban eddig több mint 2 millió 54 ezer tesztet végeztek el - Golikova szerint ez a második helyet jelenti a világon -, ebből pedig az elmúlt nap alatt 103 ezret. Az országban 135 ezer embert tartanak megfigyelés alatt a SARS-CoV-2 vírus általi fertőzés gyanújával.
   
Észak-Oszétia székvárosában, Vlagyikavkazban hétfőn legkevesebb félezren tiltakoztak a kijárási korlátozások, a munkahelyek elvesztése és a járványhelyzettel kapcsolatos hiányos tájékoztatás miatt. Sajtójelentések szerint a megmozdulás ellen kivezényelték az orosz nemzeti gárdát; legalább három embert őrizetbe vettek.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: