Új magyar gazdaságpolitikai irányt sürget az IMF

Az IMF szerint új gazdaságpolitikai irányra van szükség Magyarországon a fenntartható költségvetési konszolidációhoz, a növekedés és a bizalom elősegítéséhez, a pénzügyi szektor rendbetételéhez és a strukturális reformok végrehajtásához - közölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi, a négyes cikkely szerinti országlátogatását végző delegációja hétfőn kiadott közleményében.

Új magyar gazdaságpolitikai irányt sürget az IMF

A delegáció közlése szerint a 2012. évi 1,5 százalékos visszaesés után  2013-ban várhatóan stagnál a magyar bruttó hazai termék. A magyar gazdaság gyenge teljesítménye részben strukturális okokra vezethető vissza, de egyes gazdaságpolitikai intézkedések is hátráltatják a kilábalást - szögezi le a közlemény. Hozzáteszik, hogy a jelenleg kialakult kedvező külpiaci helyzet jó alkalom arra, hogy a magyar hatóságok végrehajtsák a szükséges korrekciós intézkedéseket. Az IMF szerint a kedvező világpiaci helyzet enyhített a kormány finanszírozási nehézségein, de a gazdasági kilátások továbbra is kihívásokat rejtenek. "A gazdaság négy év alatt a második recesszióját éli meg jelenleg, a fogyasztás és a beruházás csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig makacsul magas" - írja a valutaalap. 

 

"A kormány úgy véli, hogy a magasabb euróövezeti növekedés, az egyes vállalatokkal kötött stratégiai együttműködési megállapodások és az EU-s források nagyobb arányú felhasználása növekedést eredményez a következő években. Azonban a versenyképesség, a kivitel és a növekedés hosszabb távon meg fogja szenvedni, ha nem mozdul el a beruházási ráta a jelenlegi történelmi mélypontról, és a munkaköltségek még tovább emelkednek. Az ország így középtávon lomha növekedés elé néz".    

 

A szervezet szerint az államháztartási hiány jelentősen csökkent 2012-ben, de az ezt eredményező intézkedések rontották a beruházási környezetet. A jelenleg követett gazdaságpolitikát előrevetítve a delegáció szerint a következő években várhatóan nő az államháztartási hiány. Az IMF 2013-ban 3,25 százalékos GDP-arányos hiányt vár, és a következő években is 3 százalék fölötti deficitre számít. Így az államadósság szintje az elkövetkező években a GDP 78 százalékán ragad - írja az IMF. A valutaalap szerint az első Széll Kálmán Terv helyes megállapításokat tartalmazott, amennyiben a kormány strukturális reformok útján kiadáscsökkentést kívánt végrehajtani. Ezzel szemben, három év után a kormányzati kiadások továbbra is magas - a régióban az egyik legmagasabb -  szintet érnek el és a kormány ezeket egyre inkább a piacot torzító adók útján finanszírozza - véli a szervezet.    

 

A valutaalap szerint a kormányzati kiadások hatékonyságának növelése lehetővé tenné az adórendszer racionalizálását, ami ösztönzőleg hatna a beruházásokra, a munkaerő-piaci aktivitásra és a növekedésre. A szervezet szerint 2015-re 2 százalék alá kell csökkenteni a GDP-arányos hiányt, ami azért fontos, hogy stabilan csökkenő pályára álljon az adósságpálya.    

 

A jegybanki politikával kapcsolatosan az IMF megjegyezte: több egymást követő kamatvágás után a további enyhítésről csak "nagy óvatosság" mellett szabad dönteni, hiszen az infláció továbbra sincs kellően lehorgonyozva és részben az energiaár-csökkentésnek köszönhető az is, hogy 2013-ban várhatóan 3,5 százalékra csökken az infláció.  A valutaalap szerint érthető az az óhaj, hogy a monetáris politikával elősegítsék a belső kereslet növekedését, de "az alacsonyabb alapkamatnak aligha lesz kézzelfogható hatása a hitelkínálatra és a keresletre, mivel nehéz környezetben működnek a bankok". Az IMF a további kamatcsökkentéseknek a forint árfolyamára gyakorolt hatására is felhívja a figyelmet, minthogy a forintgyengülés veszélyeztetheti a pénzügyi stabilitást.

 

A szervezet szerint egy erős monetáris keretrendszer, így a jegybank függetlenségének és az inflációkövető politika hitelességének fenntartása az üzleti és piaci bizalom tartós javulásához járulna hozzá. Mindezek fényében az MNB-nek kellően magas tartalékot kell fenntartania az esetleges sokkok kivédése érdekében - írta az IMF. A valutaalap szerint komoly aggodalomra ad okot Magyarország potenciális növekedési üteme, amely jelenleg 0 körül van és középtávon 1-1,5 százalék körül lehet. A kiszámíthatóbb gazdaságpolitika, a vállalatok esélyegyenlőségének biztosítása és a strukturális reformok végrehajtása elengedhetetlen a gyorsabb növekedési ütem és a nagyobb a magasabb életszínvonal biztosításához. Az IMF és az Európai Bizottság közös delegációja január 16. és 28. között tartózkodott Magyarországon.

 

Az IMF valamennyi tagállamában éves rendszerességgel folytat úgynevezett négyes cikkely szerinti országlátogatást. A szervezet közgazdászai ilyenkor többek között az ország költségvetési- és monetáris politikáját vitatja meg kormánytagokkal, politikusokkal, jegybanki tisztviselőkkel, felügyeleti hatóságok vezetőivel, illetve a piaci szektor és a tudományos élet meghatározó szereplőivel. A közlemény nem tér ki a Magyarország által igényelt elővigyázatossági hitelkeretre. Novemberben Gerry Rice, az IMF szóvivője úgy nyilatkozott: csak akkor lehet érdemleges előrelépés a hiteltárgyalásokban, ha a magyar hatóságok egyértelműen jelzik, hogy értékes partnerként tekintenek az IMF-re és az Európai Bizottságra a reform- és kiigazítási program kidolgozásában.

 

A delegáció közlése szerint a 2012. évi 1,5 százalékos visszaesés után  2013-ban várhatóan stagnál a magyar bruttó hazai termék. A magyar gazdaság gyenge teljesítménye részben strukturális okokra vezethető vissza, de egyes gazdaságpolitikai intézkedések is hátráltatják a kilábalást - szögezi le a közlemény. Hozzáteszik, hogy a jelenleg kialakult kedvező külpiaci helyzet jó alkalom arra, hogy a magyar hatóságok végrehajtsák a szükséges korrekciós intézkedéseket.   

 

Az IMF szerint a kedvező világpiaci helyzet enyhített a kormány finanszírozási nehézségein, de a gazdasági kilátások továbbra is kihívásokat rejtenek. "A gazdaság négy év alatt a második recesszióját éli meg jelenleg, a fogyasztás és a beruházás csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig makacsul magas" - írja a valutaalap.     "A kormány úgy véli, hogy a magasabb euróövezeti növekedés, az egyes vállalatokkal kötött stratégiai együttműködési megállapodások és az EU-s források nagyobb arányú felhasználása növekedést eredményez a következő években. Azonban a versenyképesség, a kivitel és a növekedés hosszabb távon meg fogja szenvedni, ha nem mozdul el a beruházási ráta a jelenlegi történelmi mélypontról, és a munkaköltségek még tovább emelkednek. Az ország így középtávon lomha növekedés elé néz".         

 

A szervezet szerint az államháztartási hiány jelentősen csökkent 2012-ben, de az ezt eredményező intézkedések rontották a beruházási környezetet. A jelenleg követett gazdaságpolitikát előrevetítve a delegáció szerint a következő években várhatóan nő az államháztartási hiány. Az IMF 2013-ban 3,25 százalékos GDP-arányos hiányt vár, és a következő években is 3 százalék fölötti deficitre számít. Így az államadósság szintje az elkövetkező években a GDP 78 százalékán ragad - írja az IMF.A valutaalap szerint az első Széll Kálmán Terv helyes megállapításokat tartalmazott, amennyiben a kormány strukturális reformok útján kiadáscsökkentést kívánt végrehajtani. Ezzel szemben, három év után a kormányzati kiadások továbbra is magas - a régióban az egyik legmagasabb -  szintet érnek el és a kormány ezeket egyre inkább a piacot torzító adók útján finanszírozza - véli a szervezet.       

 

A valutaalap szerint a kormányzati kiadások hatékonyságának növelése lehetővé tenné az adórendszer racionalizálását, ami ösztönzőleg hatna a beruházásokra, a munkaerő-piaci aktivitásra és a növekedésre. A szervezet szerint 2015-re 2 százalék alá kell csökkenteni a GDP-arányos hiányt, ami azért fontos, hogy stabilan csökkenő pályára álljon az adósságpálya.       

 

A jegybanki politikával kapcsolatosan az IMF megjegyezte: több egymást követő kamatvágás után a további enyhítésről csak "nagy óvatosság" mellett szabad dönteni, hiszen az infláció továbbra sincs kellően lehorgonyozva és részben az energiaár-csökkentésnek köszönhető az is, hogy 2013-ban várhatóan 3,5 százalékra csökken az infláció.  A valutaalap szerint érthető az az óhaj, hogy a monetáris politikával elősegítsék a belső kereslet növekedését, de "az alacsonyabb alapkamatnak aligha lesz kézzelfogható hatása a hitelkínálatra és a keresletre, mivel nehéz környezetben működnek a bankok".   

 

Az IMF a további kamatcsökkentéseknek a forint árfolyamára gyakorolt hatására is felhívja a figyelmet, minthogy a forintgyengülés veszélyeztetheti a pénzügyi stabilitást. A szervezet szerint egy erős monetáris keretrendszer, így a jegybank függetlenségének és az inflációkövető politika hitelességének fenntartása az üzleti és piaci bizalom tartós javulásához járulna hozzá. Mindezek fényében az MNB-nek kellően magas tartalékot kell fenntartania az esetleges sokkok kivédése érdekében - írta az IMF.   

 

A valutaalap szerint komoly aggodalomra ad okot Magyarország potenciális növekedési üteme, amely jelenleg 0 körül van és középtávon 1-1,5 százalék körül lehet. A kiszámíthatóbb gazdaságpolitika, a vállalatok esélyegyenlőségének biztosítása és a strukturális reformok végrehajtása elengedhetetlen a gyorsabb növekedési ütem és a nagyobb a magasabb életszínvonal biztosításához. Az IMF és az Európai Bizottság közös delegációja január 16. és 28. között tartózkodott Magyarországon.   

 

Az IMF valamennyi tagállamában éves rendszerességgel folytat úgynevezett négyes cikkely szerinti országlátogatást. A szervezet közgazdászai ilyenkor többek között az ország költségvetési- és monetáris politikáját vitatja meg kormánytagokkal, politikusokkal, jegybanki tisztviselőkkel, felügyeleti hatóságok vezetőivel, illetve a piaci szektor és a tudományos élet meghatározó szereplőivel.    A közlemény nem tér ki a Magyarország által igényelt elővigyázatossági hitelkeretre. Novemberben Gerry Rice, az IMF szóvivője úgy nyilatkozott: csak akkor lehet érdemleges előrelépés a hiteltárgyalásokban, ha a magyar hatóságok egyértelműen jelzik, hogy értékes partnerként tekintenek az IMF-re és az Európai Bizottságra a reform- és kiigazítási program kidolgozásában. (MTI)

Csoda történt az amerikai tőzsdén!

Tegnap egy újabb csodának lehettünk szemtanúi. Az után, hogy a napokban mind a három vezető index új történelmi csúcsra emelkedett, de nem folytatta azt, a Nasdaq azért megint új csúcsot ütött. Vagyis a „kétes hírű őszt” azért mégis úgy kezdtük, hogy maradt a pozitív tónus.
2025. 09. 10. 15:30
Megosztás:

Mesterséges intelligenciára építenek a telekommunikációs cégek

A telekommunikációs szektor világszerte élen jár a mesterséges intelligencia (MI) használatában. A legfőbb prioritásnak azonban a költség- és profitszerkezet javítását tartják az ágazatban – derül ki abból a felmérésből, amelyet a stuttgarti központú Horváth csoport – és azon belül annak magyarországi tagja, az IFUA Horváth – készített.
2025. 09. 10. 15:00
Megosztás:

Buborékok és befektetések - miért éri meg közelebbről megismerni a spanyol pezsgők világát?

A pénzügyekben sokszor a hosszú távú értékek számítanak. Ez igaz az italokra is. Egy jól választott pezsgő nemcsak egy este hangulatát emelheti, hanem maradandó élményt is adhat. A spanyol buborékos italok közül a brut cava az, amely újra és újra képes bizonyítani, hogy a minőség elérhető áron is megvalósulhat.
2025. 09. 10. 14:30
Megosztás:

6,2 milliárd dollárnyi stabilcoin áramlott a Binance-re – fordulóponthoz érkezett a kriptopiac?

2025. szeptember 8-án a Binance történetének egyik legnagyobb tőkebeáramlása zajlott le: 6,2 milliárd dollárnyi stablecoin érkezett az ismert kriptotőzsdére. A lépés mindössze napokkal előzte meg a Fed újabb kamatdöntését, így sokak szerint nem véletlen az időzítés. Vajon mit jelez ez a példátlan volumen? Új bikapiac van kialakulóban, vagy inkább óvatos pozícióépítés tanúi vagyunk?
2025. 09. 10. 14:00
Megosztás:

A BlackRock Bitcoin és Ethereum eladásban van - tudnak valamit?

A BlackRock újra elad: közel 300 millió dollárnyi BTC-t és ETH-t mozdítottak meg – jön az árzuhanás?
2025. 09. 10. 13:00
Megosztás:

Új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD

Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezésű kút körülbelül napi 1000 hordó kőolaj termelésére képes, amit a százhalombattai Dunai Finomítóban dolgoznak fel - jelentette be szerdai közleményében az olajipari társaság.
2025. 09. 10. 12:30
Megosztás:

Megugrott a személyi kölcsönök piaca – már 15 millió forint is lehet maximális hitelkeretet

A korábbi 10 millió forint helyett akár 15 millió forintos személyi kölcsön is elérhető a K&H-nál a megfelelő jövedelemmel rendelkezők számára. A 15 milliós maximális összeg kivételes, mivel egyelőre kevés banknál érhető el ekkora összeg. A lépés érthető, hiszen a személyi kölcsön piaca jelentős növekedést mutat, a jegybanki adatok szerint az első félévben több mint 40 százalékos volt a bővülés ebben a szegmensben. A megemelt igényelhető hitelösszeget részben az is magyarázza, hogy a 3%-os lakáshitelt felvevők valószínűleg átalakítják, felújítják a megvásárolt ingatlant, amelyhez személyi kölcsönre is szükségük lehet.
2025. 09. 10. 12:00
Megosztás:

Nem rúghatja ki Trump a Fed-kormányzót

Egy szövetségi bíró átmenetileg megakadályozta Donald Trumpot, hogy elbocsássa Lisa Cookot, a Fed kormányzóját, mivel a kinevezésének visszavonását megtámadó per még folyamatban van.
2025. 09. 10. 11:30
Megosztás:

Vadveszély a magyar utakon – casco nélkül milliós kár érheti az autósokat

Az állatoknak a párzási időszakban megváltozó viselkedése miatt az elmúlt hetekben ismét megnőtt a vadbalesetek száma - figyelmeztet szerdai közleményében a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
2025. 09. 10. 11:00
Megosztás:

Megállt a fejlett piaci hozamok esése; erősödött a dollár az euróval szemben

Az USA Munkaügyi Statisztikai Hivatala minden idők legnagyobb revízióját hajtotta végre, de a jelentősen negatív munkapiaci korrekció ellenére megállt a globális hozamesés, a tízéves amerikai hozam az öthavi mélypontról közel 5 bázispontos emelkedéssel 4,1% közelébe korrigált.
2025. 09. 10. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek a vezető Wall Street-i indexek

Emelkedéssel zártak a főbb amerikai indexek szerdán. A nem mezőgazdasági álláshelyek számának szokásos éves revíziója során az eddig ismerthez képest jelentősen csökkent a havi átlagos létszámnövekedés: 2024 áprilisa és 2025 márciusa között a havi átlag 147 000 fős emelkedést 71 000-re mérsékelte USA Munkaügyi Statisztikai Hivatala.
2025. 09. 10. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak tegnap a mértékadó nyugat-európai indexek

Vegyesen zártak tegnap a főbb európai indexek a francia politikai bizonytalanság közepette, amely során hétfőn az eddig kisebbségben kormányzó Francois Bayrou miniszterelnök elvesztette a bizalmi szavazást és lemondott, miután nem sikerült többséget szereznie a hiány csökkentését célzó 2026-os költségvetéshez.
2025. 09. 10. 09:30
Megosztás:

Magyar-szerb katasztrófavédelmi projekt indult uniós támogatással

A kockázatmegelőzést és a katasztrófavédelem összehangolt működését segítő projekt indult uniós támogatással, a kezdeményezésnek köszönhetően a határ vajdasági és magyarországi oldalán is megvalósulnak egymást kiegészítő fejlesztések - tájékoztatta a mórahalmi önkormányzat az MTI-t.
2025. 09. 10. 09:00
Megosztás:

Erre használják a magyarok az AI-t a munkahelyeken

A lakosság 36 százaléka használja a mesterséges intelligenciát (AI) legalább közepes gyakorisággal munkája során, a legtöbben (58 százalék) információkeresésre, kutatómunkára - közölte a GKI Gazdaságkutató legfrissebb reprezentatív felmérése alapján az MTI-vel.
2025. 09. 10. 08:30
Megosztás:

Megint nőtt a 400 leggazdagabb amerikai vagyona, tippelj, kinek van a legtöbb!

A 400 leggazdagabb amerikai vagyona elérte a rekordot jelentő 6600 milliárd dollárt, Elon Musk továbbra is a lista élén áll - számolt be a Forbes magazin.
2025. 09. 10. 08:00
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint árfolyama szerda reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 09. 10. 07:30
Megosztás:

Ritmusváltás előtt a magyar intermodális forgalom – jönnek a konténerek, robbanás előtt a félpótkocsik vasúti fuvarozása

Új szakaszba lépett a magyar intermodális piac: a tengeri konténerforgalom ugrásszerűen nőtt, a félpótkocsik vasúti fuvarozása dinamikusan bővül, miközben az új EKR-szabályozás hosszú távú támogatási keretet biztosít a zöld átálláshoz. A folyamatok irányát és lehetőségeit a szakma októberben közösen vitatja meg az 5. Kelet-Európai Intermodális Konferencián.
2025. 09. 10. 07:00
Megosztás:

45 éves kor felett már ezzel is számolni kell az Otthon Start hitel igénylésekor!

Az Otthon Start hitel igénylésének jogszabályi oldalról nincs felső életkori határa. Ettől függetlenül az egyes bankok meghatározzák azt a maximális életkort, amit az igénylő a futamidő végéig nem léphet át. Ez pedig pénzintézetenként eltérő. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint van bank, ahol már 46 évesen nem lehet felvenni a maximális, 25 éves futamidőrea a támogatott kölcsönt, míg máshol 50 éves korig is belefér az igénylő az életkori korlátba.
2025. 09. 10. 06:30
Megosztás:

Fiatal flottával csökkenti drasztikusan a meghibásodások számát a Waberers

Látványos eredményeket hozott a Waberer’s Csoport flottamegújítási programja: 2022-höz képest több mint 60 százalékkal csökkent a meghibásodások száma és az ezekből adódó költség, köszönhetően a fiatalabb járműparknak és a legmodernebb biztonsági rendszereknek, valamint a 40 éve működő saját szervizbázis szakmai hátterének. A vállalat ezzel nemcsak az üzembiztonságot növeli, hanem a fenntartható működés irányába is fontos lépést tett.
2025. 09. 10. 06:00
Megosztás:

Nem változott az infláció augusztusban

Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami megfelelt a mi várakozásunknak és az elemzői konszenzus is ezt várta. Az előző hónaphoz képest nem változtak az árak, szintén várt szerint. Az éves maginfláció a júniusi 4,0%-ról 3,9%-ra mérséklődött, ami 4 éve nem látott alacsony szintet jelent.
2025. 09. 10. 05:30
Megosztás: