Önkormányzati tanácskozás: új időpontban legyenek a helyhatósági választások

(MTI) - A jövőben az önkormányzati választások időpontja két országgyűlési választás közé essen - egyebek közt ez is szerepel abban a tizenkét pontos nyilatkozatban, amelyet az önkormányzati szövetségek elnökei fogalmaztak meg az új kormánnyal és az új összetételű országgyűléssel szembeni elvárásként Gödöllőn pénteken.

Az önkormányzati vezetők tanácskozásukat követő sajtótájékoztatón bejelentették: az újrakezdett párbeszéd alapjául is szolgáló tizenkét pontos "csomag" elvárásai között nagy hangsúllyal szerepel egyebek mellett az önkormányzati rendszer átalakításának, a folyamatos egyeztetésnek, a helyi adórendszer megváltoztatásának, illetve a polgármesteri jogállás megerősítésének igénye.

 

Kósa Lajos, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke (Debrecen fideszes polgármestere) azt mondta: az elnökök egyik konkrét javaslata, hogy a jövőben az önkormányzati választások időpontja két országgyűlési választás félidejére essen. A hét önkormányzati szövetség vezetője által most aláírt dokumentumban kérik, hogy minden település és megye választhasson önkormányzatot, szabályozzák újra az állami és önkormányzati feladatellátást, a hatásköröket és a finanszírozás mértékét.

 

Az érdekképviseleti szövetségek ragaszkodnak a hatékony együttműködésen alapuló önkormányzati társulások fenntartásához, elvárják a helyi és központi adórendszer átalakítását, illetve a főváros és a kerületek egymáshoz való viszonyának újragondolását. Kósa Lajos azt mondta: ésszerűnek tartanák a helyi adók lehetőség szerinti helyben való beszedését, továbbá a jelenlegi pályázati rendszer radikális egyszerűsítését, a bürokrácia minimalizálását.

 

A pénteken elfogadott 12 pontos csomagban az országgyűlési és az önkormányzati képviselők létszámának csökkentését is kérik a szövetségek elnökei. Kósa Lajos hangsúlyozta: a csökkentésnek differenciáltnak kell lennie, megszüntetve a jelenlegi aránytalanságokat. Példaként hozta fel, hogy míg a Fővárosi Önkormányzat létszáma 66 fő, addig a Pest megyeié 81, illetve, hogy míg a Bács- Kiskun Megyei Önkormányzatban 46-an ülnek, addig a nagyobb lélekszámú Hajdú- Bihar Megyeiben csak 40-en.

 

A „követeléscsomag” szerint indokolt a polgármesteri jogállás megerősítése, illetve az állami és önkormányzati vagyon egyenrangú kezelése - közölte Kósa Lajos, hozzátéve: a szövetségek rendszeres párbeszédet kívánnak folytatni az új kormánnyal, miközben változatlanul elkötelezettek az érdemi önkormányzati érdekképviselet mellett.

 

Az MTI érdeklődésére Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke elmondta, hogy a most nyilvánosságra hozott 12 pontot megküldik Orbán Viktornak, illetve az önkormányzatokért felelős leendő miniszternek. Gémesi szerint az érdekképviseletek javaslatairól a parlament alakuló ülését, illetve az új kormány eskütételét követően, akár már nyár előtt megkezdődhet az érdemi egyeztetés.


Lízingszövetség: folytatódott a lízingpiac bővülése az első negyedévben

Folytatódott a lízingpiac bővülése 2026. első negyedévében, az új finanszírozások volumene és a szerződések száma egyaránt emelkedett - közölte az MTI-vel kedden a Lízingszövetség.
2026. 05. 19. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 05. 19. 20:00
Megosztás:

Már több mint 1 millió felhasználó használja a Bitget AI kereskedési ökoszisztémáját

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja bemutatta a Bitget AI-t, egy egységes, mesterséges intelligenciára épülő kereskedési ökoszisztémát, amely piaci elemzést, stratégia-végrehajtást és kockázatkezelést kínál. A rendszer már több mint 1 millió felhasználót ért el, és több mint 1,2 milliárd dolláros kereskedési volument generált 58-nál is több AI-alapú eszközön keresztül.
2026. 05. 19. 19:30
Megosztás:

A MÁV tíz InterCity-kocsit bérel a nyári balatoni forgalom támogatására az osztrák vasúttól

Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta keddi Facebook-posztjában Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
2026. 05. 19. 19:00
Megosztás:

Erősíti együttműködését a hazai termelőkkel a Kifli.hu

Bővíti magyar partneri hálózatát és tovább növeli a friss, helyi termékek kínálatát a Kifli.hu a következő években - mondta az online szupermarket ügyvezető igazgatója a vállalat keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
2026. 05. 19. 18:30
Megosztás:

Vendégmunkás-szabályozás: sürgős egyeztetést kér a kormánytól a VOSZ és a WHC Group

A magyar gazdaság stabilitása és a munkaerőpiac védelme miatt a harmadik országbeli vendégmunkások foglalkoztatására vonatkozó szabályozás ügyében érdemi, szakmai egyeztetést sürget a kormánnyal a WHC-csoport, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is.
2026. 05. 19. 18:00
Megosztás:

Hogyan tüntesd fel az önkéntes munkát az önéletrajzodban?

Manapság a munkaerőpiaci verseny minden szinten érezhető, és az álláskeresők számára egyre fontosabb, hogy egyedi módon hívják fel magukra a figyelmet. Az önéletrajzban való önkéntes tevékenységek említése különösen meghatározó lehet, hiszen ezek nem csak a társadalmi felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozzák, hanem az önéletrajz hitelességét is növelhetik.
2026. 05. 19. 17:30
Megosztás:

A CLARITY Act akár ezermilliárd dolláros stabilcoin-piacot és 10 billió dolláros tokenizációs boomot indíthat el

Az Egyesült Államokban javasolt CLARITY Act az egyik legfontosabb szabályozási fejleménnyé válhat a digitális eszközök piacán.
2026. 05. 19. 17:00
Megosztás:

Kevesebb banki tartozás, több szolgáltatási számla: átalakuló fizetési szokások a magyar lakosság körében

Az EOS Magyarország által a követeléskezelési piacon fellelhető adósállomány közel fele (47,6%) telekommunikációs szolgáltatóknak tartozik, miközben a banki átutalások aránya rekordmagas, 85,97%-ot ért el – derül ki az EOS Csoport magyar leányvállalatának több mint 650 ezer hazai követelésen alapuló kutatásából. Az adatok egyértelműen jelzik: a fizetési szokások és a tartozási struktúra egyszerre alakul át a digitalizáció és a fogyasztási minták változásának hatására.
2026. 05. 19. 16:30
Megosztás:

Mastercard: a jeggyel utazók egyharmada választotta az érintéses fizetést a budapesti metróvonalakon

A budapesti metróvonalakon az érintéses fizetés április végi bevezetése óta a jeggyel utazók egyharmada váltott jegyet a Pay&GO bankkártyás fizetési szolgáltatáson keresztül - ismertette Berkes Tibor, a Mastercard közép-európai divíziójának termékfejlesztési vezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2026. 05. 19. 16:00
Megosztás:

Fontos pillanatok a vendéglátásban: a hatékony higiéniai megoldások szerepe

Gondolt már arra, hogy egy vendéglátóipari egység sikere gyakran az apróbb részleteken múlik? Akár étterem, szálloda, akár egy catering-vállalkozás, mindegyik kénytelen szembenézni azzal, hogy mennyire precízen követik a higiéniai elvárásokat. A tisztaság nemcsak követelmény, hanem a zökkenőmentes működés alapja is.
2026. 05. 19. 15:30
Megosztás:

Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat

Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat - írta az economedia.ro a cég szolgálati közleménye alapján.
2026. 05. 19. 15:00
Megosztás:

Melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe

A klímaváltozás hatásait vizsgáló különböző modellfuttatások szerint az évszázad végére nőni fog az átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben nő a talajközeli ózonkoncentráció - hangzott el a HungaroMet Nonprofit Zrt. által szervezett keddi szakmai konferencián, Budapesten, amelyen a szakértők beszámoltak az Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratóriumban végzett kutatási eredményeikről.
2026. 05. 19. 14:30
Megosztás:

Az ANY Biztonsági Nyomda törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet, az osztalékfizetés kezdő időpontja július 15. - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 19. 14:00
Megosztás:

Évfordulók ünneplése: ajándékok, amik szívhez szólnak

Évforduló. Egy szó, ami az idő múlására és az együtt töltött pillanatok értékére emlékeztet. Az ilyen jeles alkalmak gyakran ösztönöznek minket arra, hogy különleges ajándékokkal fejezzük ki szeretetünket és elismerésünket egymás iránt. Vajon mitől lesz egy ajándék igazán emlékezetes?
2026. 05. 19. 13:30
Megosztás:

Változó világrend: így alakítják stratégiájukat a vezérigazgatók

A geopolitikai kockázatok és a makrogazdasági bizonytalanság ellenére a vállalatvezetők továbbra is elkötelezettek a hosszú távú átalakulás mellett. Ennek során a fegyelmezett, profitábilis működésre, a mesterséges intelligenciára (MI) és a stratégiai tranzakciókra helyeznek kiemelt fókuszt – derül ki az EY‑Parthenon friss, 21 ország 1200 vezérigazgatójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. A kutatás szerint a döntéshozók már nem várnak a gazdasági stabilitás visszatérésére, tudatosan számolnak az állandó változással stratégiájuk kidolgozása során.
2026. 05. 19. 13:00
Megosztás:

Likviditási csapdában a WLFI-kincstár: az AI Financial szerint kérdéses, túléli-e az évet

Komoly figyelmeztetés érkezett a World Liberty Financialhez köthető AI Financial legfrissebb SEC-beadványából. A korábban Alt5 Sigma néven ismert vállalat több százmillió dollárnyi WLFI tokent tart a mérlegében, ám ezekhez egyelőre nem tud szabadon hozzányúlni. Miközben a tokenkészlet értéke jelentősen visszaesett, a cég készpénzállománya szűkös, működési veszteségei pedig már a fennmaradását is kérdésessé teszik.
2026. 05. 19. 12:30
Megosztás:

A pergolák előnyei: árnyék, esztétika és privát szféra

Ki ne szeretné kihasználni a kert vagy a terasz nyújtotta lehetőséget? A megfelelő kerti elemek alkalmazásával olyan kényelmes pihenőhelyet alakíthatunk ki, ami stílusos megjelenést kölcsönöz otthonunknak. A lamellás pergola kiemelkedő választás, amely nagyszerű módon teremti meg az árnyékolást, esztétikai látványnak sem utolsó, és a privát tér megteremtését is lehetővé teszi.
2026. 05. 19. 12:00
Megosztás:

Csökken az inflációérzet a fiataloknál, jövőre már alig számítanak drágulásra

A huszonéves fiatalok átlagosan 16 százalékos éves inflációt érzékeltek idén februárban, a mediánérték pedig 13 százalék volt, vagyis az árérzetük továbbra is jóval magasabb a hivatalos inflációnál a K&H ifjúsági index felmérés szerint. A fiatalok negyede 5–10 százalékos, 18 százaléka 11–14 százalékos, 15 százaléka pedig 15–19 százalékos drágulást érzékelt, miközben 14 százalék nem tudott becslést adni. A jövőre vonatkozó várakozások egyre visszafogottabbak: bár 42 százalék továbbra is áremelkedésre számít, de negyedük már változatlanságot, 22 százalékuk pedig egyenesen árcsökkenést vár.
2026. 05. 19. 11:30
Megosztás:

Nem erősödtek tovább számottevően a kamatemelési várakozások, a hosszú hozamok a fejlett kötvénypiacokon pénteki szintjük közelében maradtak

Jelentős emelkedéssel kezdtek hétfőn az olajárak, ugyanakkor számottevő volatilitás jellemezte a kereskedést a nyersolaj piacán.
2026. 05. 19. 11:00
Megosztás: