2015: változások a betétvédelemben

Az Országos Betétbiztosítási Alap 2014-ben összesen kilenc hitelintézet esetében több mint 63 ezer betétest kártalanított – derült ki a szervezet éves összeállításából. A kártalanításokra fordított összes kifizetés meghaladta a 119 milliárd forintot. Az átvett adatállományok alapján a kifizethető betétek tulajdonosainak döntő többsége 20 munkanapnál jóval hamarabb pénzéhez jutott.

2014-ben összesen kilenc hitelintézet esetében volt szükség a betétesek kártalanítására Magyarországon. Az év során bezárt hat hitelintézet mellett a korábbi évekhez kapcsolódóan is voltak kártalanítások. A kifizetések több mint 63 ezer károsultat érintettek mintegy 119 milliárd forint értékben – derült ki az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) éves összesítéséből. A legtöbb károsultat, mintegy 30 ezer betétest az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet esetében érintette a betétbiztosítás, összesen több mint 54 milliárd forint értékben.


Az átvett adatállományok alapján a kifizethető betétek tulajdonosainak döntő többsége 20 munkanapnál jóval hamarabb pénzéhez jutott. A legnagyobb érintetti körrel járó Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet esetében például 7 munkanap alatt átadta az OBA a kifizető szervezeteknek a kártalanítás pénzügyi fedezetét. 


„A magyarországi betétvédelem működésének megbízhatóságát mutatja, hogy 2014-ben a nagy esetszám ellenére is zökkenőmentesen és gyorsan zajlottak a kártalanítások az összes partnerszervezet hatékony együttműködésének köszönhetően” – mondta el Fekete-Győr András, az OBA ügyvezető igazgatója.

 

 

Összeg

(Mrd HUF)

Betétesek száma

Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet

22,9

10 000

Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet*

54,2

30 000

Alba Takarékszövetkezet*

11,8

13 200

Széchenyi István Hitelszövetkezet

8,7

2 700

Széchenyi Kereskedelmi Bank

12,7

1 400

Tisza Takarékszövetkezet

8,9

7 100

*: Az integrációs törvény alapján az Orgovány és Vidéke Tksz. kártalanítása kapcsán a Takarékbank 7,6 Mrd forintot, az Alba Tksz. esetében 4,6 Mrd forintot térített meg az OBA-nak. 
 
A 2014-ben bezárt hat hitelintézet mellett az OBA 25 betétest fizetett ki az Általános Közlekedési Hitelszövetkezet (2010), 2 betétest a „Jógazda” Takarékpénztár (2011), valamint 24 betétest a Soltvadkert és Vidéke Tksz. (2012) kártalanításával összefüggésben. 


Az OBA vagyonának nyitóegyenlege 2014. január 1-jén meghaladta a 94 milliárd forintot. A tagdíjakból befolyt pénzügyi bevétele 22 milliárd forint volt, befektetéseinek hozama pedig elérte a 7 milliárd forintot. A kártalanításokat követően az OBA 11 milliárd forintos likvid vagyonnal zárta az évet. 


2015: változások a betétvédelemben
A betétbiztosítás működését jelentősen befolyásolják a 2014-ben elfogadott európai uniós irányelv alapján decemberben elfogadott új betétbiztosítási szabályok, melyek számos, a betétesek számára kedvező változást tartalmaznak. Folyamatosan csökken majd a kártalanítási határidő, amely a jelenlegi 20 munkanapról 2019-től 15, 2021-től 10, 2024-től pedig 7 munkanapra rövidül.


Az új szabályozás a kisebb önkormányzatoknak is kedvező változást hoz, a legfeljebb 500 ezer eurós költségvetésű önkormányzatok betétei OBA-védelem alá kerülnek.


Az OBA vagyoni feltöltöttségének 2024. július 3-áig el kell érnie a kártalanítási kötelezettség alá tartozó betétállomány 0,8 százalékát.


Kikerülnek ugyanakkor az OBA védelem alól a hitelintézetek által kibocsátott letéti jegyek és kötvények.


Új ügyfélportál
Az OBA nemcsak a kifizetések gyorsaságát igyekezett növelni 2014-ben, hanem az ügyfelek minél jobb tájékoztatását is elősegítette. Ennek érdekében új ügyfélportált indított (https://ugyfelszolgalat.oba.hu/), melynek segítségével a betétesek nyomon követhetik az őket érintő kártalanítás folyamatát, kinyomtathatják a kártalanítási elszámolásukat és további hasznos információkat is találnak.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: