Mesterházy: világképek, értékrendek közül kell választani

Nagykanizsa, 2010. március 20., szombat (MTI) - A mostani választásoknak az a tétjük, hogy milyen Magyarországon szeretnénk élni, mert nem csupán jelöltek, hanem egyszerre világképek, értékrendek közül is kell választanunk - jelentette ki a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje szombaton nagykanizsai sajtótájékoztatóján.

Mesterházy Attila azt mondta: a jelöltállítások lezárulásával az látható, hogy két tengelyű a verseny, mert "a Fidesz-Jobbik partneri együttműködése" vagy "a valódi demokráciát képviselő" szocialista párt közül kell választani. Ha nem olyan országban szeretnének élni, amelyet "beleng a félelem légköre", akkor a szavazók csakis az MSZP jelöltjeire és listájára adhatják le voksaikat - fogalmazott az MSZP elnöke. A jelöltállítások alapján sajnos csak három párt, az MSZP-n kívül a Fidesz és a Jobbik juthat be a Parlamentbe, ezért "a szocialista párt marad az utolsó bástya", amely képviseli a nemzeti progressziót, az egyértelmű fellépést a kirekesztés és a gyűlöletkeltéssel szemben.

 

Ezt a meggyőződését a sajtótájékoztatót követő lakossági fórumon is kifejtette a szocialista kormányfőjelölt. A fórumot Teleki László vezette, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnökeként és a miniszterelnök romaügyi megbízottjaként. Bemutatkozott Fodor Csaba ügyvéd, önkormányzati képviselő, aki az MSZP nagykanizsai képviselőjelöltjeként szerepelt. A Honvéd Kaszinóban telt ház mellett, mintegy kétszáz ember hallgatta meg Mesterházy Attilát. A hallgatóság soraiban minden korosztály képviseltette magát, sőt több tucatnyi roma fiatal is jelen volt a többször is egyetértő tapssal kísért fórumon. A szocialista miniszterelnök-jelölt a fórumon is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy nincs romokban az ország, hiszen számos olyan fejlesztés valósult meg, ami javítja az emberek lehetőségeit, komfortérzetét. Példaként az autópálya-hálózat kiépítését, iskolák, óvodák, bölcsődék, egészségügyi intézmények, önkormányzati létesítmények és gazdasági társaságok támogatását említette, amivel "lehetőség nyílt a helyi lakosok életét kissé jobbá tenni".

 

Mesterházy Attila már a sajtótájékoztatón is beszélt két, Nagykanizsát érintő témáról, így arról, hogy kormányra kerülése esetén az MSZP átadná a város határában lévő egykori honvédségi lőteret ipartelepítési célra a helyi önkormányzatoknak. A General Electric jelentős létszámú nagykanizsai csoportos létszámleépítése kapcsán pedig arra tért ki, hogy lehetővé tennék a nők nyugdíjba menetelét 40 év szolgálati idő után. A sajtótájékoztatón az MTI kérdésére, hogy helyben nem tartanak-e a baloldali szavazók szétforgácsolásától, amiért Nagykanizsán az MSZP mellett külön jelöltet állított a Magyar Szociáldemokrata Párt is, a szocialista politikus azt mondta: szerinte most összefogásra van szükség. Mérlegelnie kell a baloldali szavazóknak, hogy kire adják a voksukat, mert ha nem az MSZP-re, akkor elveszhet a szavazatuk.

 

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szombaton már délben megérkezett stábjával Nagykanizsára, ahol először a pénteken megnyílt Thrák királyok völgye című kiállítást tekintette meg. A Magyar Plakát Házban látható tárlaton Kőfalvi Csilla, az intézmény igazgatója kalauzolta végig, a vendég megjelenése láthatóan meglepetést okozott a többi látogató számára. Mesterházy Attila a kora délután már kevésbé forgalmas nagykanizsai belvároson keresztül sétált el a kiállításról a sajtótájékoztatónak és az ezt követő lakossági fórumnak helyet adó Honvéd Kaszinóba. Az utcákon csak kevés járókelővel lehetett találkozni, közülük is csupán egy idősebb asszony szólította meg azzal, hogy "a jó isten áldja meg!".

Kedvező a hó a növények számára

A hó nagyon kedvező, védi a növényeket a fagykártól, és olvadáskor a nedvesség lassan a talajba szivárog - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 01. 16. 01:30
Megosztás:

Bajba kerültek a nyugdíjasok a hitelfelvételkor Magyarországon

A nyugdíjasok egyre nehezebb helyzetbe kerülhetnek a hitelpiacon: a banki minimumjövedelmi elvárások folyamatos emelkedése különösen érzékenyen érinti azokat a társadalmi csoportokat, amelyeknek a bevétele eleve alacsony, és nem követi a minimálbér növekedésének ütemét. Ebbe a körbe tartoznak a nyugdíjasok is, akik számára a hitelfelvétel feltételei az elmúlt években fokozatosan szigorodtak - értékelte a helyzetet elemzésében a Bank360.
2026. 01. 16. 01:00
Megosztás:

Mínuszba csúszott a bankszámlád egyenlege januárban? Ne bánkódj!

A január pénzügyileg a legmegterhelőbb időszak a családok számára: sokan mínuszba csúsznak a bankszámlán.
2026. 01. 16. 00:30
Megosztás:

A szabadidőpiac csendes átrendeződése a városi esték újra megtelnek élettel

A hazai szabadidő-gazdaság az elmúlt időszakban látványosan sokszínűbb lett: a városi programok, a vendéglátás és a különféle élményközpontok kínálata egyszerre próbál alkalmazkodni a változó fogyasztói szokásokhoz és a megélhetési költségek mellett is megmaradó kikapcsolódási igényhez.
2026. 01. 15. 23:56
Megosztás:

Új korszakot nyit a Solana-alapú digitális vagyonkezelés

A digitális eszközök világa egy újabb mérföldkőhöz érkezett: a Solana blokklánc köré épülő digitális vagyonkezelési modellek (DAT – Digital Asset Treasuries) új lehetőségeket kínálnak a befektetők számára. Míg a kriptopiacokon továbbra is erőteljes a szkepticizmus, különösen a tőkeáttétel és az elhúzódó medvepiacok kapcsán, a Solanára épülő DAT-stratégiák mögött álló szakemberek szerint ezek az aggodalmak gyakran félreértésekből fakadnak.
2026. 01. 15. 23:30
Megosztás:

A SUI ára elérte az 1,80 dollárt, de nem tudja felvenni a versenyt a Digitap ($TAP) offshore banki hasznosságával: Melyik a legjobb kriptovaluta 2026-ban?

A SUI árfolyama az elmúlt hét során nagyrészt oldalazott. Január elején rövid időre elérte az 1,80 dolláros szintet, ám a token azóta sem tudott lendületet venni, és továbbra is ezen a szűk ársávon belül rekedt. Nincs kitörés, nincs erős folytatás – csak oldalazó mozgás. A kereskedők számára az ilyen árviselkedés kiábrándító lehet, különösen egy olyan piacon, ahol a tőke már eleve óvatos.
2026. 01. 15. 23:00
Megosztás:

Irodaházak BREEAM és LEED pontszámának maximalizálása FALCON vízmentes piszoárral

A fenntarthatóság ma már nem csupán egy vállalati marketing húzás, ennek következményei kőkeményen, számokban mérhetőek. A modern irodaházak piacán a BREEAM és LEED minősítések alapvető elvárássá váltak, a vízgazdálkodás pedig ezen rendszerek egyik legkritikusabb pontja. A Green Clean által forgalmazott FALCON vízmentes piszoárok technológiája bizonyítja: a legzöldebb megoldás egyben a legüzembiztosabb is.
2026. 01. 15. 22:30
Megosztás:

Rákapcsolt az AutoWallis 2025-ben: az utolsó hónapokban minden üzletágban felpörgött az értékesítés

Nagyon erősen zárta a tavalyi év utolsó negyedévét az AutoWallis Csoport minden szegmense, így rekordot döntött a gépjármű-értékesítés, valamint a szerviz- és mobilitási szolgáltatások is 2025-ben. Jelentősen, közel 12 százalékkal, 54 ezer darab fölé nőtt az AutoWallis gépjármű-értékesítése az elmúlt évben: a bővülést elsősorban a Kiskereskedelmi Üzletág húzta 20 százalékot meghaladó növekedéssel, míg a Nagykereskedelmi Üzletág eladásai közel 7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket.
2026. 01. 15. 22:00
Megosztás:

2 dolláros árfolyamtámasz, 4 milliárd dolláros fogadás: az XRP visszatérési sztorija új lendületet kap

Az XRP újra a reflektorfénybe került – de most nem a pereskedés vagy a botrányok miatt, hanem mert a piac egyik legizgalmasabb visszatérését produkálja. A 2 dolláros árfolyamszint keményen tartja magát, miközben több milliárd dollárnyi tőke helyezkedik a következő nagy mozgásra. A kérdés már nem az, hogy lesz-e új rali – hanem az, hogy mikor és milyen erővel robban be.
2026. 01. 15. 21:30
Megosztás:

Digitap ($TAP), XRP és XLM összehasonlítása – Melyik a legjobb kriptofizetési eszköz 2026-ra?

Ahogy a kriptopiac óvatosabb időszakba lép, a legfrissebb makrogazdasági jelek védekezőbbé tették a befektetőket.
2026. 01. 15. 21:00
Megosztás:

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei, számíthatnak ránk a gazdák - közölte Nagy István agrárminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.
2026. 01. 15. 20:30
Megosztás:

Így alakult a forint csütörtök estére

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 15. 20:00
Megosztás:

Elárasztott a szemétkripto: 11,6 millió token omlott össze 2025-ben, a mémcoin-láz csúcsán

A 2025-ös év minden eddiginél komolyabb figyelmeztetést küldött a kriptovaluták világának: több mint 11,6 millió token ment nullára az év során, a projektek 86%-a pedig ebben az egyetlen évben omlott össze. A mélyrepülésért elsősorban a mémcoin-ok felelnek, amelyek dömpingszerű megjelenése árasztotta el a piacot – és vele együtt a befektetők reményeit is. Mit tanulhatunk ebből a kudarcsorozatból, és merre fordulhat most a piac?
2026. 01. 15. 19:30
Megosztás:

Lomha kriptobálnák: januárban lassultak a Bitcoin-beáramlások a Binance-re

Mi történik, ha a kriptotőzsde legnagyobb szereplői — a „bálnák” — egyszer csak lassítani kezdenek? A 2026-os év elején jelentősen visszaesett a nagy volumenű BTC-betétek aránya a Binance-re, ami új fényt vet a piac aktuális hangulatára.
2026. 01. 15. 18:30
Megosztás:

A Recorde és a Panattoni projektje 51.000 m2 bérlettel rendelkezik a Fiege bővülése után

A Recorde Alapkezelő és a Panattoni Hungary stratégiai együttműködésében megvalósuló Panattoni Park Moson fejlesztés teljes bérleti elköteleződést ért el két épületére Mosonmagyaróváron, az osztrák–magyar–szlovák hármashatár közelében, közvetlenül az M1-es autópálya mellett. Az elhelyezkedés ideális nemzetközi áruszállításra és logisztikára, egyedülálló hozzáférést biztosítva Bécs, Pozsony és Budapest célpiacaihoz, valamint a tágabb vonzáskörzet számos ipari központjához.
2026. 01. 15. 18:00
Megosztás:

Megkönnyebbülés a Zcash számára: az SEC lezárta a vizsgálatot vádemelés nélkül

A magánélet védelmét szolgáló kriptovaluták mostanában gyakran kerülnek a szabályozói célkeresztbe, ám a Zcash most váratlanul fellélegezhet.
2026. 01. 15. 17:30
Megosztás:

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei, számíthatnak ránk a gazdák - közölte Nagy István agrárminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.
2026. 01. 15. 17:00
Megosztás:

Új irányítási modell a 4iG Csoportnál

A 4iG Csoport az elmúlt évek során megvalósított növekedési stratégiájának eredményeként mára diverzifikált, jelentős méretű nemzetközi vállalatcsoporttá vált, amely több, eltérő működésű üzletágban rendelkezik komoly piaci jelenléttel. A Csoport működése egyre hangsúlyosabban a nemzetközi piacokra helyeződik át, miközben az űr- és védelmi ipari portfólió – kiemelkedő növekedési potenciállal és erős nemzetközi partnerségekkel – a vállalatcsoport egyik stratégiai pillérévé válik.
2026. 01. 15. 16:30
Megosztás:

Áprilisig lehet jelentkezni az állatvédelmi oktatási pályázatra

Áprilisig lehet jelentkezni az állatvédelmi oktatási pályázatra, már örökös állatbarát és vadállatvédő címekre is pályázhatnak oktatási és gyermekvédelmi intézmények - közölte a Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központ csütörtökön az MTI-vel.
2026. 01. 15. 16:00
Megosztás:

Egrag Crypto szerint 47%-os zuhanás várhat az XRP-re – de van ok a bizakodásra is

Megkongatta a vészharangot Egrag Crypto, az egyik legismertebb kriptopiaci elemző, aki szerint akár 47%-os árfolyamesés is várhat az XRP-re a közeljövőben. Bár a prognózis elsőre ijesztő lehet, az elemző továbbra is hisz a token hosszú távú erejében. A cikkből kiderül, mit jelent ez az XRP-tartók számára, és miért lehet mégis érdemes nyugodtnak maradni.
2026. 01. 15. 15:30
Megosztás: