1 milliárd forintos nyereséggel zárta az első fél évet CIG Pannónia

Az első fél évben a CIG Pannónia Csoport adózás után 1,174 milliárd forint nyereséget ért el, az előző év azonos időszakában mért 648 millió forintos veszteség után - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. csütörtökön tette közzé a nemzetközi számviteli szabályok szerinti, konszolidált, nem auditált tőzsdei jelentését, amely szerint a teljes átfogó jövedelem 492 millió forint nyereség volt az év első hat hónapjában.
   
A nem-életbiztosítási szegmens, mint megszüntetett tevékenység adózott eredménye 337 millió forintos nyereséget ért el, szemben az egy évvel korábbi 312 millió forintos veszteséggel. Az életbiztosítási szegmens pedig a 2019 első féléves 336 millió forintos veszteségéről 837 millió forintos nyereségre váltott 2020 első fél évében.
   
A biztosítási díjbevétel 2019 első fél évéhez képest 13 százalékkal, 9,232 milliárd forintra nőtt. Közölték, a biztosító pénzügyileg stabil, saját tőkéje 14,098 milliárd forint, Szolvencia II szerinti szavatolótőke-megfelelése kiemelkedően magas, 336 százalék.
   
A társaság díjbevételeire eddig a járvány nem gyakorolt érezhető hatást. A vállalat ügyfeleinek esetleges fizetési nehézségeire reagálva akciótervet dolgoz ki, amelynek célja, hogy minimalizálja a bevételkiesést és egyben elfogadható alternatívát kínáljon azoknak az ügyfeleknek, akiknek a járvány átmeneti fizetési nehézséget okoz - írták.
   
A részvénytársaság tulajdonában lévő CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.-ről (EMABIT) megjegyezték, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) május 28-án engedélyezte, hogy az EMABIT casco, magyar ingatlan,- és vagyonbiztosítási, magyar kötelező gépjármű felelősség biztosítási, valamint magyar szállítmány és közúti felelősségbiztosítási szerződésállományát június 1-i hatállyal az AEGON Biztosító részére átruházza a helyreállítás keretében. Ezen felül június 3-án az EMABIT igazgatósága arról is döntött, hogy a lengyel fuvarozói szakmai felelősségbiztosítás üzletágának állományát is átruházza az AEGON Biztosító részére. Mindkét állományátruházás megtörtént, az elszámolás a két fél között folyamatban van - tették hozzá.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
   
A csoport igazgatósága június 22-én döntött arról, hogy augusztus 1-től kötelezettséget vállalt az EMABIT működési költségeinek átvállalására annak érdekében, hogy a leányvállalat szavatoló tőkemegfelelése biztosított legyen. A működési költségek átvállalásának maximális összege a - helyreállítási tervben felvázolt állománykifuttatás három éves időtartamára 519 millió forint. Ezen túlmenően a társaság további 500 millió forint értékben kötelezettséget vállalt tőkepótlásra is arra az esetre, ha az EMABIT szavatolótőkéjének mértéke a törvényben előírt tőkekövetelmény 120 százaléka alá csökkenne.
  
Az MNB az EMABIT helyreállítási tervét jóváhagyta azzal, hogy a leányvállalat számára 500 millió forint többlettőke-követelményt írt elő. Az előírás a társaságtól nem igényel a fentieken túl többletforrást. Mindezek hatására az EMABIT szavatolótőke megfelelése június 30-ára a többlet tőkekövetelmény előírásával együtt is 147 százalékra emelkedett, a tőkehelyzete helyreállt.
    
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik. A papírok 331 forinton zártak csütörtökön, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk 388, a legalacsonyabb 100 forint volt.

Hozzászólások

Csökkent a használt lakások ára a második negyedévben

A használt lakások 6,3 százalékkal lettek olcsóbbak az idei második negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest, erre öt éve nem volt példa - közölte az ingatlan.com kedden, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatain, illetve a saját adatain alapuló elemzésében.
2020. 10. 21. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

750 ezer embernek segíthet a hitelmoratórium meghosszabbítása

Jövőre 400-450 milliárd forint maradhat a családoknál és a vállalkozásoknál annak köszönhetően, hogy a kormány javaslatára az Országgyűlés elfogadta a hitelfizetési moratórium fél éves meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot. Az intézkedés több mint 750 ezer személyre terjedhet ki - közölte a Pénzügyminisztérium kedden.
2020. 10. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újraindítás helyett újragondolás: az okos vállalatoké a jövő a pandémia után

A koronavírus újraírta a játékszabályokat az üzleti életben is: megváltoztak a működési körülmények, kiélezettebb lett az ügyfelekért folytatott versengés, miközben sok területen a hirtelen gazdasági visszaesés miatt szűkülnek a források. A pandémia megmutatta, hogy ebben az új helyzetben a digitalizáció már nem cél, hanem sokaknak az egyetlen eszköz lehet a túlélésre. Az IBM szerint a vállalatoknak nem újraindítani kell magukat, hanem újragondolni a működésüket. Ehhez ad támpontokat október 27-én az IBM a Think Digital Summitonline konferencia, amelyen ingyenesen lehet részt venni.
2020. 10. 21. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mégsem egészséges az „egészséges szolárium”, visszatérítés jár a fogyasztóknak

Megalapozatlanul állította szoláriumairól a Chocolate Brown hálózat, hogy azok egészségesek. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egyebek mellett a fogyasztók kompenzációjára, valamint ismeretterjesztő kampányra kötelezte a franchise lánc üzemeltetőjét.
2020. 10. 21. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Home office: így legyen hatékonyabb az otthoni munka a szakértő szerint

A koronavírus-járvány második hullámában ismét egyre több helyen váltanak otthoni munkavégzésre. Korábban már kiderült, hogy ez nem mindenkinek megy könnyen: sokan panaszkodnak arra, hogy nem hatékonyak a távmunkában. Kérdés, hogy miként alkalmazkodjunk megfelelően a home office-hoz, esetleg megtörhetjük-e az egyhangúságát például az egyre népszerűbb hotel office műfajával, ami a távmunkához hasonlóan szintén lehet biztonságos? A kérdések megválaszolásában a hévízi NaturMed Hotel Carbona orvosszakértője segít.
2020. 10. 21. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb támogatás a magyar divat- és dizájnipari vállalkozásoknak

Tizenegy ígéretes divat- és dizájnipari projekt megvalósulásához biztosít üzleti képzést, szakmai mentorálást és befektetési lehetőséget egy új program. A szervezők célja, hogy az ágazat fellendítése érdekében hazánkban is létrehozzanak egy értékteremtő divat- és dizájnipari startup közösséget - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
2020. 10. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapest megpályázza a 2023-as Világ Könyvfővárosa címet

Megpályázza Budapest a 2023-as Világ Könyvfővárosa címet - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel kedden.
2020. 10. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A fogyasztók nagy része elutasítja kettős minőséget

A fogyasztók többsége elutasítja a kettős minőséget, vagyis azt, ha azonos márkanév alatt országonként eltérő minőségű élelmiszerek kerülnek forgalomba - derül ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) legutóbbi felmérésének kedden közölt adataiból.
2020. 10. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az inflációra figyel a jegybank

A várakozásoknak megfelelően változatlanul tartotta a kamatszinteket a monetáris tanács keddi ülésén, a testület az inflációra figyel az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2020. 10. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött az Országgyűlésben a családi gazdaságokról szóló törvényjavaslat vitája

Megkezdődött az Országgyűlésben a családi gazdaságokról szóló törvényjavaslat vitája, Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára az új törvényi szabályozás legfőbb céljának nevezte, hogy az adminisztrációs terhek csökkentése mellett a 21. századi elvárásoknak megfelelő működési környezetet és kedvező adózási feltételeket biztosítson a magyar gazdálkodók számára - közölte az Agrárminisztérium kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben.
2020. 10. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 103,99 pontos, 0,31 százalékos emelkedéssel, 33 700,78 ponton zárt kedden.
2020. 10. 20. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekvő árbevétel, zéró hulladék: Megjelent a Borsodi Sörgyár fenntarthatósági jelentése

A Borsodi Sörgyár bemutatta második, 2019-es fenntarthatósági jelentését, amelyből többek között kiderül, hogy amellett, hogy a vállat nettó árbevétele közel 10 százalékkal emelkedett, csökkent a bőcsi üzem hőtermelése, és 2018 után 2019-ben is zéró tonna maradt a lerakott gyártási hulladék mennyisége.
2020. 10. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok több mint fele az interneten keres szakembert

A magyarok több mint fele az interneten keres szakembert, szerelőt, akitől fokozottabb, elsősorban a megbízhatóságáról tanúskodó digitális jelenlétet vár el - derül ki az NRC Piackutató legújabb, a Telekom számára készített reprezentatív kutatásából, amelyet a keddi online sajtótájékoztatón ismertettek.
2020. 10. 20. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyire zöld a magyar?

Bár az elmúlt években Magyarországon nőtt a szelektíven gyűjtött hulladék aránya, az adatok szerint még mindig van hova fejlődnünk. Zöld gondolkodásúnak tartjuk magunkat, saját bevallásunk szerint szelektíven gyűjtjük a hulladékot, mégsem érjük el az uniós célszámokat. Mi húzódhat meg a háttérben, mit tehetünk ellene, egyáltalán meddig terjed a gyártói és meddig a fogyasztói felelősség? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Magyarvíz Kft. friss kutatása.
2020. 10. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes eredményeket publikált az IBM

Az előzetes eredményvárakozásainál enyhén jobb eredményt ért el az IBM a harmadik negyedévben.
2020. 10. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A közellátás számára biztosítja influenzavakcináját a Sanofi

Megállapodás született arról, hogy Magyarország koronavírus elleni védekezését támogatva az idei influenzajárványra allokált teljes, mintegy 100 ezer adagból álló oltóanyag készletét a Nemzeti Népegészségügyi Központnak adja át a Sanofi Pasteur. Ez az együttműködés támogatja a magyar kormány azon célját, hogy a különösen veszélyeztetett társadalmi csoportok számára minél szélesebb körben biztosítsák az oltás nyújtotta védelmet az influenza ellen.
2020. 10. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghosszabbították a törlesztési moratóriumot

Az Országgyűlés kedden 2021. június 30-ig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt bevezetett törlesztési moratóriumot egyes kiemelt társadalmi csoportoknak és pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozásoknak.
2020. 10. 20. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Huawei új kutatás-fejlesztési központot épít Budapesten

A Huawei új kutatás-fejlesztési (k+f) központot hoz létre Budapesten, Magyarország és Kína együttműködése minden eddiginél jobb - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a vállalat jubileumi rendezvényén kedden Budapesten.
2020. 10. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Súlyos hiányosságok miatt záratott be egy távol-keleti éttermet a Nébih

Súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot is jelentő hiányosságokat találtak egy budapesti távol-keleti étteremben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a vendéglátóipari egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették.
2020. 10. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

TESCO-ügy: Online bevásárlás vagy webáruház - mi lesz most a házhozszállítással?

A Gazdasági Versenyhivatal („GVH”) 2017 decemberében versenyfelügyeleti eljárást indított a TESCO-val szemben. A GVH szerint a TESCO az online vásárlási szolgáltatása körében a termékek házhozszállítása, illetve az áruházi átvétele során több alkalommal a megrendelt termékek helyett helyettesítő termékeket szállított ki, illetve készített elő, anélkül, hogy erről a fogyasztót előre tájékoztatta volna és ezzel megtévesztette a fogyasztókat.
2020. 10. 20. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások: