1 százalék alá csökkenhet az EKB kamatszintje
Két hete a szakértők többsége még úgy vélte, hogy az EKB jövő heti ülésén nem változtat a kamatszinten belátható időn belül. A legfrissebb adatok azonban azt mutatják, hogy júniusban tovább romlott a fogyasztói bizalom az euróövezetben, ahol csökkent a foglalkoztatottság és tovább hanyatlott az ipari termelés.
Az EKB jelezte, továbbra is azzal számol, hogy az euróövezet az idén enyhe recesszió elé néz. A hazai össztermék (GDP) 0,1 százalékkal csökken, és csak 2013-ban kezd élénkülni a konjunktúra, de a növekedés mértéke legfeljebb egy százalék lesz.
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint az idei első negyedévben stagnált a térségbeli gazdaság, a második negyedévben pedig enyhe csökkenésre számít az EKB. (MTI)