1 százalék feletti GDP bővülés várható Lengyelországban

Lengyelországban várhatóan több mint 1,1 százalékkal nőtt a harmadik negyedévi bruttó hazai termék (GDP) - mondta Ludwik Kotecki lengyel pénzügyminiszter-helyettes csütörtökön.

A második negyedévben 1,1 százalékkal emelkedett a GDP. A Reuters által megkérdezett elemzők 1,3 százalékos harmadik negyedévi bővülésre számítanak. A lengyel statisztikai hivatal november 30-án ismerteti a harmadik negyedévre vonatkozó adatot.

 

Ludwik Kotecki a napokban úgy vélte, hogy a negyedik negyedévben a növekedés még nagyobb lehet, 2 százalék körül alakul éves szinten. Lengyelország az egyetlen tagállam az Európai Unióban, amelyet elkerült a recesszió.

 

Jacek Rostowski lengyel pénzügyminiszter ugyancsak csütörtökön azt mondta, hogy jövőre mintegy 55 százalék lesz a GDP-arányos bruttó államadósság, ami 2015-re 35 százalékra csökkenhet, ami az egyik legalacsonyabb lesz az Európai Unióban. Ludwik Kotecki a napokban úgy fogalmazott, hogy az idei bruttó államadósság nem éri el a GDP 50 százalékát.

Minden régióban helyreállították az áramszolgáltatást az MVM szakemberei

Közel 100 órányi megfeszített munkával minden régióban helyreállították az áramszolgáltatást az MVM szakemberei - közölte az MVM Émász Áramhálózati Kft. és az MVM Démász Áramhálózati Kft. az MTI-vel szombaton.
2025. 07. 13. 23:00
Megosztás:

Az internetezők negyede egyáltalán nem fél a csalásoktól

Jóllehet a 16-29 éves korosztály nagyon sok időt tölt internetezéssel, online játékokkal, és a közösségi média felületeken, az ESET kiberbiztonsági elemzése szerint sokan nincsnek tisztában a rájuk leselkedő veszélyekkel, biztonsági kockázatokkal.
2025. 07. 13. 22:00
Megosztás:

A Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is

A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb - hangsúlyozta Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2025. 07. 13. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 28. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 07. 13. 20:00
Megosztás:

Kánikulával indul a jövő hét, majd lehűlés érkezik

Kánikulával indul a jövő hét jellemzően 30 Celsius-fok feletti csúcshőmérsékletekkel, majd szerdán hidegfront érkezik, többfelé várható csapadék és a hőmérséklet is kissé visszaesik. A hét végére azonban visszatér a napos-gomolyfelhős idő és a 30 fok feletti csúcshőmérséklet - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 07. 13. 19:00
Megosztás:

Országszerte tart az aratás, az ország kenyere biztosított

A gazdák munkájának és szorgalmának köszönhetően biztosított az ország kenyere, az őszi árpa aratása befejeződött, a búzának pedig több mint a felét betárolták - közölte az Agrárminisztérium (AM) vasárnap az MTI-vel.
2025. 07. 13. 18:00
Megosztás:

Újabb nagybevásárlás? – Céges kincstárak állítólag 554 millió dollárnyi Bitcoint vettek

A kriptovilág újabb izgalmas pletykától hangos: állítólag közel félmilliárd dollárnyi Bitcoint vásároltak vállalati kincstárak – mindezt hivatalos bejelentés nélkül. Vajon újabb lendületet vesz a BTC céges adaptációja, vagy csak spekulációról van szó?
2025. 07. 13. 16:00
Megosztás:

Budaörsön üzembe helyezték a világ egyik legokosabb autópályaszakaszát

Világviszonylatban is kiemelkedő fejlesztés zárult le az M1-M7 autópálya közös szakaszán: a napokban helyezték üzembe azt a digitális rendszert, amely a forgalom valós idejű érzékelése és modellezése révén a jövő közúti közlekedésének alapvető építőeleme lesz. A most felépült infrastruktúra nem csupán az okos vezetéstámogatás mintaprojektje, hanem az önvezetési funkciókkal kapcsolatos autóipari fejlesztések ideális tesztkörnyezete is egyben.
2025. 07. 13. 15:00
Megosztás:

Több mint 300 év alatt újulna meg a teljes magyar lakásállomány

Ha a jövőben is annyi új építésű lakóingatlant adnának át, mint tavaly, akkor Magyarországon 347 év alatt tudna lecserélődni a teljes lakóingatlan-állomány – derül ki a zenga.hu elemzéséből. Bár a nemrég bejelentett Otthon Start program a lakáspiac keresleti oldalát támogatja, a lakásépítések számán keresztül érdemes a kínálati oldalt is megvizsgálni, így a mostani elemzés annak járt utána, hogy az egyes vármegyékben hány év alatt újulhatna meg a lakásállomány a jelenlegi építkezési volumen mellett.
2025. 07. 13. 14:00
Megosztás:

Július 20-ig kell adatot szolgáltatniuk az EPR alá tartozó gyártóknak

Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára: az előző negyedévre vonatkozó mennyiségi adatszolgáltatási kötelezettségüket július 20-ig kell teljesíteniük az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszeren (OKIRkapu) keresztül - hívta fel a figyelmet a MOHU az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2025. 07. 13. 13:00
Megosztás:

Több lányt tudományos pályára: ezért nem lesznek informatikusok a lányokból, még akkor sem, ha érdekelné őket

Június közepén háromnapos táborral zárult le a Smartiz oktatási program hetedik évada, melynek során egy osztálynyi diáklány kapott támogatást ahhoz, hogy egy támogató közegben kipróbálja magát a programozásban, elmélyítse matematikai tudását. A Morgan Stanley és a Nők a Tudományban Egyesület (NATE) programjában immár összesen több mint 150 lány vett részt hét év alatt. Azt minden résztvevő megerősítette, hogy fejlődött a logikus gondolkodása és nőtt az önbizalma és sokan közülük a STEM-területeken (természettudomány, informatika, mérnöki tudományok és matematika) folytatták tanulmányaikat. A programra legközelebb szeptemberben lehet jelentkezni.
2025. 07. 13. 12:00
Megosztás:

Ethereum időversenyben: jön a natív zkEVM, ami újraszabja a blokkláncok jövőjét

Az Ethereum nem hagyja magát leírni. Míg a riválisok, mint a Solana vagy a különféle Layer 2 megoldások agresszívan skáláznak, Vitalik Buterin vezetésével a világ egyik legfontosabb blokklánca forradalmi újítással készül visszavenni a piacvezető szerepet: jön a natív zkEVM a layer 1-en. Nem csupán optimalizálásról van szó – hanem egy technológiai túlélési stratégiáról, ami radikálisan átalakíthatja az Ethereum működését és jövőjét.
2025. 07. 13. 10:00
Megosztás:

Elindult az Ethereum-ETF lavina: 900 millió dolláros kereslet robbanthatja be az árfolyamot

Úgy tűnik, az Ethereum újra reflektorfénybe került – de ezúttal nem a DeFi vagy az NFT-k miatt, hanem az intézményi tőke agresszív beáramlása miatt. Az Ethereumhoz kötött tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) már több mint 908 millió dollár értékű ETH-t halmoztak fel, ami egyértelmű jele annak, hogy a nagyhalak készülnek valamire. És ha az eddigi kriptotörténelem bármit is megtanított nekünk, akkor az az, hogy amikor az ETF-ek jönnek, az árfolyam hamarosan követi őket.
2025. 07. 13. 09:00
Megosztás:

Trump új kereskedelmi megállapodása Vietnámmal a kriptovaluta piacokra is hatással lesz

Donald Trump és Pham Minh Chinh vietnámi miniszterelnök július eleji kereskedelmi bejelentése új lendületet adott a globális piacoknak – és ezzel együtt új spekulációk egész sorát indította el.
2025. 07. 13. 08:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2025. 07. 13. 07:00
Megosztás:

Már 126 napja nincs telitalálat Magyarország legismertebb lottójátékán - mennyi a nyeremény?

Immáron 18 hete halmozódik az Ötöslottó főnyereménye, így ezen a héten már 3,7 milliárd forint - minden idők 9. legnagyobb nyereménye - várja a játékosokat szombaton. A vasárnap is tartogat izgalmakat, a Hatoslottón - 42 nap halmozódás után - 707 millió forinttal lehet gazdagabb az a szerencsés, aki egymaga ikszelte be helyesen a 6 találatot.
2025. 07. 13. 06:00
Megosztás:

Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar

Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter szombaton.
2025. 07. 13. 05:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: az amerikai vámemelés is a brüsszeli vezetés alkalmatlanságát bizonyítja

Az Európai Unióval szemben frissen bejelentett amerikai vámemelések is a brüsszeli vezetés alkalmatlanságát bizonyítják, ezért itt lenne az ideje egy patrióta fordulatnak - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.
2025. 07. 13. 04:00
Megosztás:

Idősebb korosztályok nyomulnak a hitelpiacon – ők vállalják a nagyobb kockázatot

Bár a 10 százalékos önerő lehetősége miatt sokan a fiataloktól várták a bátrabb hitelfelvételt, a valóság ennek épp az ellenkezője: sokkal inkább az 50 év feletti korosztály veszi fel az ingatlan értékének mind nagyobb részét hitelként – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 07. 13. 03:00
Megosztás:

Megbüntetnek! Így változik a kerítés építés szabálya!

A kerítés műszaki építménynek számít, de általában nem engedélyköteles, tehát nem szükséges hozzá építési engedély ám ez nem jelenti azt, hogy bármit szabad építeni.
2025. 07. 13. 02:00
Megosztás: