100 termékkörre bővülhet az online árfigyelő

A családok védelme, az infláció alacsony szinten tartása és a kiskereskedelmi verseny erősítése érdekében pénteken társadalmi egyeztetés indul az online árfigyelő rendszer 100 termékkategóriára történő bővítéséről - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.

100 termékkörre bővülhet az online árfigyelő

Az online árfigyelő többek között olyan termékekkel bővülhet, mint a halak, kávé, tea, rizs, marhahús, zsemle, kakaópor, valamint további tejtermékek. Az árfigyelő továbbra is azt a célt fogja szolgálni, hogy a legnépszerűbb élelmiszerek eladási árának közzétételével átláthatóvá tegye a legnagyobb hazai üzletláncok árait, ezzel segítve a fogyasztókat a tudatosabb vásárlási döntések meghozatalában.

A kormány folyamatosan figyelemmel kíséri az élelmiszerárak alakulását, és szükség esetén kész minden rendelkezésére álló eszközzel azonnal beavatkozni
- írták.

A közlemény szerint a kormány számára kiemelten fontos, hogy a magyar családok megfizethető áron jussanak hozzá az alapvető élelmiszerekhez, ennek érdekében 2023. július 1-jén elindította az online árfigyelő rendszert, amely az infláció letörésében az egyik legsikeresebb eszköznek bizonyult. Az árfigyelő bevezetése jelentős versenyt eredményezett a kiskereskedelmi szektorban, ami hozzájárult az élelmiszerárak csökkenéséhez.

Az árfigyelő indulását követő első három hónapban a kezdeti 62 termékkategória közül 56 esetében csökkentek az árak, átlagosan 6,7 százalékkal.
Hozzátették, hogy az elmúlt időszakban az online árfigyelő mellett az olyan célzott és hatékony kormányzati intézkedések, mint az élelmiszerár-stop és a kötelező akciózás jelentősen hozzájárultak az infláció mérsékléséhez. Ennek eredményeként 2024 első negyedévére az élelmiszerinfláció gyakorlatilag 0 százalékra csökkent. A legfrissebb adatok szerint az élelmiszerinfláció 5,7 százalék. Ebben szerepet játszanak nemzetközi tényezők, például a nyerstej és a gabona árának emelkedése, ugyanakkor egyes termékek esetében jelentős kiskereskedelmi árrésemelkedés is tapasztalható.

A kormány töretlenül azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat az áremelkedésektől, és biztosítsa az alapvető élelmiszerek megfizethetőségét. Az élelmiszerárak alakulása és a fogyasztói visszajelzések alapján a kormány szükségesnek tartja a rendszer további termékkörökkel való bővítését, ezért pénteken társadalmi egyeztetést indít az árfigyelő 100 termékkörre bővítése érdekében.

Az újonnan bevonni tervezett termékek között szerepelnek többek között halak, például pontyszelet és harcsafilé, kávé, tea, rizs, marhahús, szalonna, zsemle, kakaópor, gluténmentes liszt, valamint további tejtermékek, például főző- és habtejszín, gyümölcsjoghurt
- írták.

A kormány folyamatosan figyelemmel kíséri az élelmiszerárak alakulását, és szükség esetén kész minden rendelkezésére álló eszközzel azonnal beavatkozni. A családok érdekeit szem előtt tartva nem zárja ki az árstop újbóli bevezetésének lehetőségét, és folyamatosan vizsgálja azokat az új eszközöket, amelyekkel hatékonyan felléphet a tisztességtelen árazási gyakorlatok ellen.

A kormány a magyar családok és a nyugdíjasok védelme érdekében minden szükséges lépést megtesz, hogy az alapvető élelmiszerek ára stabil, kiszámítható és megfizethető maradjon - olvasható a közleményben.

Biztató évkezdet a magyar GDP kapcsán

Ma reggel tette közzé a KSH az idei első negyedéves GDP adatra vonatkozó gyorsbecslését. Ezek szerint a bruttó hazai termék volumene az időszakban a nyers és szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,7 százalékkal nőtt éves összehasonlításban. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján – a gazdaság teljesítménye 0,8 százalékkal nőtt. A tényadat pozitív meglepetés, meghaladta a várakozásunkat és a konszenzust is.
2026. 04. 30. 19:00
Megosztás:

Négy fideszes vezetésű országgyűlési bizottság lesz

Az Országgyűlés pénzügyi és költségvetési bizottságát, a szociális bizottságot, a művelődési bizottságot és az élőkörnyezetért felelős bizottságot vezeti majd fideszes képviselő a következő parlamenti ciklusban - tudatta a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán csütörtökön.
2026. 04. 30. 18:30
Megosztás:

Ezrek juthatnak könnyebben hitelhez a KATA visszatérésével

A KATA adózási forma esetleges visszavezetése a napokban ismét napirendre került, ami hosszabb távon a vállalkozók lakáshitelhez jutási esélyeit is javíthatja. A 2022-es KATA-szigorítás után sok egyéni vállalkozó került át átalányadózásba, ami több esetben csökkentette a bankok által figyelembe vehető igazolt nettó jövedelmet. Ez közvetlenül hatással lehetett az elérhető hitelösszegre és a hitelképességre is – derül ki a money.hu friss elemzéséből.
2026. 04. 30. 18:00
Megosztás:

A KÉSZ Csoport árbevétele és adózott eredménye is csökkent 2025-ben

A KÉSZ Csoport árbevétele és adózott eredménye egyaránt csökkent 2025-ben - közölte az építőipari vállalatcsoport csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 17:30
Megosztás:

Országszerte kritikusan száraz a felszínközeli talajréteg

Az idei április kifejezetten rossz időjárást hozott mezőgazdasági szempontból: alig hullott csapadék, a hónap végére a növénytermesztésben kritikussá vált a helyzet, emellett a gyakori sarkvidéki eredetű léghullámok súlyos fagykárokat okoztak - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 04. 30. 17:00
Megosztás:

Korlátozták az elektromos rollerek használatát

Megtiltotta az elektromos roller, valamint több gépi meghajtású sport-, szabadidős és turisztikai eszköz használatát Kaposvár sétálóövezetében május 1-jétől a város közgyűlése csütörtökön. Az elektromos kerékpárok használatát továbbra is engedik.
2026. 04. 30. 16:30
Megosztás:

Az Erste Csoport konszolidálta az Erste Bank Polskát és sikeresen végrehajtotta a lengyelországi márkanévváltást

Az Erste Csoport pozitív 2026. első negyedévi teljesítményről számolt be az Erste Bank Polska konszolidációját követő első pénzügyi jelentésében. Az Erste Bank Polska első konszolidációjával az Erste Csoport mérlegfőösszege 2026 első negyedévének végére 450,0 milliárd euróra emelkedett, részben a magasabb hitel- és betétállományoknak köszönhetően. A lengyelországi felvásárlásával az Erste Csoport az első olyan bankcsoporttá válik, amely Lengyelországban – Európa egyik legnagyobb gazdaságában – és a többi közép-európai kulcspiacán egyaránt a legnagyobb pénzintézetek között szerepel.
2026. 04. 30. 16:00
Megosztás:

Felemás a magyar lakáspiac, most a vidék vezet a drágulásban

A tavalyi negyedik negyedévben országosan tovább fokozódott a lakásárak emelkedésének üteme, azonban a fővárosban már kisebb drágulás volt tapasztalható – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss kiadványában. Az áremelkedés vélhetően 2026-ban is folytatódik, de szerényebb mértékben, illetve kiegyensúlyozottabb lehet a piaci környezet, bár egyelőre sok a bizonytalanság – mutat rá elemzésében az OTP Ingatlanpont.
2026. 04. 30. 15:30
Megosztás:

Az egyre megosztottabb Fed kamattartást jelentett be

A Fed áprilisi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak és a piaci várakozásoknak is. Jerome Powell - elnöki mandátuma végéhez közeledve – utolsó sajtótájékoztatóját tartotta; kiemelte, a közel-keleti háború hatásai továbbra is bizonytalanok, de jól pozícionált helyzetben van a Fed, hogy kivárjon és értékelje a gazdasági folyamatokat.
2026. 04. 30. 15:00
Megosztás:

Benyújtotta lemondását Miskolc alpolgármestere

Benyújtotta lemondását Hollósy András (Pont Mi Egyesület - Fidesz-KDNP), Miskolc alpolgármestere, aki szeptember elsejétől a város önkormányzati képviselőjeként folytatja tovább a munkát.
2026. 04. 30. 14:30
Megosztás:

Hogyan oldd meg növekvő céged raktárigényét?

Az induló vállalkozások életében a növekedés egyszerre jelent hatalmas lehetőséget és komoly logisztikai kihívást. Amikor az első rendelések befutnak, még elegendő lehet egy garázs vagy egy külső logisztikai partner segítsége, de a sikeres felskálázás előbb-utóbb szükségessé teszi, hogy kidolgozzunk egy részletes raktározási stratégiát. A kérdés az, hogyan tudsz úgy szintet lépni, hogy a költségeid ne szálljanak el, miközben a hatékonyságod javul.
2026. 04. 30. 14:00
Megosztás:

Garázs helyett: milyen igényes opciók jöhetnek szóba?

Nem mindenki tud, vagy szeretne klasszikus garázst építeni. Lehet, hogy nincs rá hely, túl költséges lenne, vagy egyszerűen nem illik az otthon stílusához. Jó hír, hogy ma már rengeteg esztétikus, praktikus és tartós alternatíva létezik, amelyekkel ugyanúgy biztonságban tudhatod az autódat. Ha éppen azon gondolkodsz, mivel válthatnád ki a garázst, akkor jó helyen jársz. Ebben a cikkben mutatunk néhány olyan megoldást, amit érdemes komolyan fontolóra venni.
2026. 04. 30. 13:30
Megosztás:

Fogy a népesség, de nő a házasodási kedv

Az előzetes adatok szerint márciusban 5752 gyermek született, és 10 393-an haltak meg, az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 2,9, a halálozásoké 9,2 százalékkal csökkent, a házasságkötéseké 15 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 30. 13:00
Megosztás:

Az első negyedévben a gazdaság teljesítménye 1,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit

Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2026 első negyedévében a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 1,7 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit - jelentette első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 04. 30. 12:30
Megosztás:

Indulnak a szamóca-ellenőrzések

Országos, kiemelt szamóca-ellenőrzést rendelt el a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a fogyasztók védelme érdekében - közölte az NKFH csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 30. 12:00
Megosztás:

Feloldják a kamionstopot

A hosszú hétvége miatt a nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása főszabály szerint április 30-án (csütörtök) 22 órától május 1-jén (péntek) 22 óráig lenne érvényben, majd a hétvégén a megszokott rend szerint továbbra is érvényben marad.
2026. 04. 30. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok szerdán

Tegnap a közel-keleti események mellett a FED-re figyeltek a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiaci befektetői. Miután a Hormuzi szorost illetően nem közeledtek az álláspontok, az olajárak újabb négyéves csúcsra emelkedtek, az európai gázár is hasonló mértékben drágult. A FED a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamatszinten, Jerome Powell pedig bejelentette, hogy a Kormányzótanács tagja marad elnöki mandátumának lejárata után is.
2026. 04. 30. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak szerdán az amerikai tőzsdék

Vegyesen zártak szerdán az amerikai részvénypiacok. A hangulatot meghatározta, hogy az olajárak újabb erőteljes emelkedést mutattak az Egyesült Államok iráni kikötőket érintő blokádjával kapcsolatos hírek nyomán, miközben a Fed a vártnak megfelelően változatlanul, 3,5–3,75%-os sávban tartotta irányadó kamatát. Ugyanakkor a Fed döntéshozói 1992 óta a legnagyobb megosztottságot mutatták, miközben az iráni háború stagflációs hatását és a bizonytalan gazdasági kilátások kockázatait mérlegelték.
2026. 04. 30. 09:30
Megosztás:

Gyengültek tegnap az európai indexek

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, miközben a befektetők a vállalati gyorsjelentések újabb hullámát értékelték, illetve az Egyesült Arab Emírségek váratlan OPEC-kilépésének következményeit mérlegelték. A páneurópai Stoxx 600 index 0,6%-os mínuszban zárt, a szektorok többsége és a főbb börzék is negatív tartományban fejezték be a napot.
2026. 04. 30. 09:00
Megosztás:

A Trump-adminisztráció hozzáférhetővé tesz több százmillió dollárnyi, Ukrajnának megszavazott támogatást

A Donald Trump elnök vezette amerikai adminisztráció engedélyezi Kijev számára a kongresszus által korábban megszavazott mintegy 400 millió dollár felhasználását - közölte Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
2026. 04. 30. 08:30
Megosztás: