12 éve tart a Kulcsár-ügy - kedden ítélethirdetés várható

Várhatóan kedden hirdeti ki elsőfokú ítéletét a Kulcsár Attila és társai ellen sikkasztás, vesztegetés és más bűncselekmények miatt folyó megismételt eljárásban a Fővárosi Törvényszék.

12 éve tart a Kulcsár-ügy - kedden ítélethirdetés várható

A brókerbotrány 2003-ban pattant ki. A bűnüldöző hatóságok szerint az elsőrendű vádlott 1998 és 2003 között a K and H Bank brókercégének dolgozójaként, rendkívül magas hozamokat ígérve, offshore cégeken keresztül jogosulatlanul forgatta az ügyfelek, köztük egyes állami vállalatok, önkormányzatok pénzét.

 

A 2003 nyarán Bécsben elfogott Kulcsár Attila az eljárás első éveiben a nyomozó ügyészek előtt magára és későbbi vádlott-társai egy részére is terhelő vallomást tett. A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint már az akkori nyomozás anyaga mintegy háromszáz kötet volt. "A vádemelést megelőzően terjedelmét és kárértékét tekintve nem indult ilyen büntetőeljárás Magyarországon" 2003-ig - közölték.

 

Az ügyészség 2005-ben emelt vádat, a Fővárosi Bíróság, a törvényszék jogelődje 2008 nyarán kihirdetett elsőfokú döntésében nyolc év börtönre és 230 millió forint vagyonelkobzásra ítélte sikkasztás miatt Kulcsár Attilát. Többen kaptak sokéves börtönbüntetést és több tíz- vagy több százmillió forintos vagyonelkobzást. Felmentették ugyanakkor a bűnsegédként elkövetett sikkasztás vádja alól Rejtő E. Tibort, a K and H Bank egykori elnök-vezérigazgatóját.

 

Az akkor írásba foglalt elsőfokú ítélet mintegy ezeroldalas volt. A fellebbezések folytán 2010-ben másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblára került ügyben Kulcsár Attila vallomásai új irányt vettek, már erőteljesen bírálta volt munkahelyét, a K and H Bankot és egykori ügyfeleit. Arról beszélt, hogy a bankot áthatották a szabálytalanságok, amit azonban egyes vezetők éveken át elnéztek. A botrány kirobbanása után viszont a bank - már magát az ügy sértettjeként feltüntetve - biztosítási összegek reményében valótlan nyilatkozatokat tett, ami hozzájárulhatott az elsőfokú ítélet megalapozatlanságához.

 

"Nem vagyok ártatlan, de nem követtem el olyan súlyos bűncselekményeket, mint amikért elítéltek" - jelentette ki fél évtizede az ítélőtábla előtt az elsőrendű vádlott, aki szerint a bank milliárdokat fizetett ki olyan ügyfeleknek, akiket valójában nem is ért kár.

 

A másodfokú eljárásban a tábla bírája és több védő is szóvá tette, hogy az ügyészek váddal kapcsolatos álláspontja nem egyértelmű, szokatlan módon a vádemelés után fél évtizeddel, a másodfokú eljárásban vetette fel a fellebbviteli főügyészség képviselője, hogy sikkasztás helyett csalás is felmerülhet, ami egészen más bizonyítási és kárfelelősségi kérdéseket vetne fel, ráadásul erre a bűncselekményre újabb kiadatási eljárást kellett volna lefolytatni az Ausztriában elfogott Kulcsár Attila esetében.

 

A tábla megalapozatlanság, illetve súlyos eljárási hibák miatt 2010-ben hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést és új eljárást rendelt el, amely az év decemberében kezdődött az eredetileg 24 vádlott közül 18 ügyében. Baka András főbíró akkoriban arról beszélt: az esetleges bírósági mulasztásokért vállalni kell a felelősséget, mert e nélkül nem lehet a hibákat kijavítani. Kulcsár a megismételt eljárásban arról beszélt, hogy 1998-ban a K and H Bank brókercégénél egy már működő rendszerbe kapcsolódott be, amely azonban nem a vádbeli sikkasztásra épült, inkább egy pénzmosoda volt.

 

A beavatott dolgozók üzemeltették azért, hogy a VIP-ügyfelek jelentős mennyiségű készpénzhez juthassanak. Kulcsár Attila az eljárás 12,5 éve alatt különféle nyilatkozatokat tett, voltak részleges beismerései, de legutóbbi vallomásaiban már arról beszélt, hogy amivel jelenleg vádolják, az nem róható a terhére. Az eddig különféle kényszerintézkedések hatálya alatt töltött időt és az adható kedvezményeket figyelembe véve már csupán akkor kell börtönbe vonulnia, ha 4-5 évnél hosszabb szabadságvesztésre ítélik. Újabb fél évtized elteltével, a megismételt eljárásban 2015 őszén elmondott perbeszédeiben a védelem jobbára felmentést, az ügyészség Kulcsárnak és néhány vádlott-társának letöltendő szabadságvesztést, tucatnyinak pedig felfüggesztettet indítványozott, továbbá összességében egymilliárdos vagyonelkobzást.

 

A vádhatóság szerint az elkövetési érték 23 milliárd forint, a kár 8 milliárd. A vádbeszéd szerint a gigantikus bűncselekmény-sorozathoz hozzájárult az ügyfelek mohósága, a megvádolt bankvezető által Kulcsárnak nyújtott védőernyő, a bank hiányos ellenőrzési rendszere, és az a cégháló, amely elfedte a bűncselekményből származó pénzek eredetét. Az ügyészség egy évtizeddel a vádirat benyújtása után a vádat Kulcsár egyes vádlott-társai, egykori cégvezetők vonatkozásában sikkasztásról vesztegetésre módosította. Az eljárás során egy vádlott meghalt, egy másik vonatkozásában egészségi állapota miatt kellett felfüggeszteni az eljárást, Rejtő E. Tibor pedig 2015-ben olyan súlyos egészségügyi beavatkozásokon esett át, hogy kérésére a bíróság engedélyezte a távolmaradását a tárgyalásokról, csakúgy, mint egy megvádolt szír pénzváltó esetében, aki a bíró megfogalmazása szerint "külföldön ragadt".

 

Elhunyt egy szakértő, két ülnök pedig 70. életévének betöltése miatt az elsőfokú eljárás befejezése előtt távozni kényszerült az öttagú bírói tanácsból. A törvényszék tájékoztatása szerint a megismételt elsőfokú eljárásban fél évtized alatt több mint száz tárgyalási napon mintegy kétszáz tanút és számos szakértőt hallgattak meg. Az összesen több mint százezer oldalnyi irat alapján az ügyészség által az évek alatt benyújtott immár tucatnyi vádiratról kell döntenie a Fővárosi Törvényszéknek kedden. Darák Péter, a Kúria elnöke a 12,5 éve zajló eljárás kapcsán a közelmúltban úgy fogalmazott: a nagy ügyekkel nem tud mit kezdeni egy olyan rendszer, amely futószalagra van beállva. Ilyen esetekben többleterőforrásokra van szükség.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: