12 heti mélyponton zárta a hetet az olaj

Erőteljes eladói nyomás nehezedett az olaj árfolyamára a pénteki nap folyamán, a amerikai könnyűolaj árfolyama február eleje óta nem látott szintre, 100 dollár alá zuhant a csalódást keltő áprilisi amerikai foglalkoztatottsági adatok következtében.

A júniusi szállítású amerikai könnyűolaj (WTI) árfolyama pénteken 4,05 dollárral, 4 százalékkal 98,49 dollárra esett a Nymex piacán. Ilyen mértékű százalékos csökkenésre december 14-e óta nem volt példa. A csütörtöki és a pénteki jelentősebb csökkenéseknek köszönhetően heti szinten az energiahordozó árfolyama 6,1 százalékot csökkent, ilyen rossz hete az olajnak szeptember vége óta nem volt.

 

A jelentős mértékű heti csökkenéshez hozzájárult a szerdai amerikai készletadat is, amely szerint múlt héten az olajkészletek már hatodik hete emelkedtek zsinárban, ezzel pedig 21 éve nem látott szintre kerültek. Szintén a csökkenést váltott ki az is, hogy a legnagyobb határidős tőzsde, a CME a piaci manipuláció és spekuláció elleni harci jegyében ismét megemelte a fedezetlen pozíciók után fizetendő letét mértékét. A határidős felügyelet (CFTC) új előírásai május 7-én lépnek érvénybe. 

 

 

WTI olaj árfolyam

 

A bullish hangulat utolsó kapaszkodója az áprilisi foglalkoztatottsági adat volt, miután a piacok realizálták, hogy a gazdaság a legfrissebb adatok szerint lassul, ami az olajfogyasztás csökkenését is eredményezi, masszív eladói nyomás kezdődött.  Április folyamán a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma a várt 163 ezer fővel szemben, mindössze 115 ezer fővel emelkedett. Az áprilisi már a második gyenge hónap a foglalkoztatottság alakulását tekintve.

Czomba Sándor: továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac

Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac, a foglalkoztatottak száma évek óta 4,6-4,7 millió körül mozog - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában kedden.
2025. 07. 29. 21:00
Megosztás:

Csalók a Díjnet Zrt. nevében küldenek adathalász leveleket

Az elmúlt napokban a Díjnet Zrt. nevével és logójával visszaélve, adathalász e-mail üzeneteket küldtek ismeretlenek, amelyben sikertelen fizetésről tájékoztatják a címzetteket - figyelmeztetett a cég kedden.
2025. 07. 29. 20:00
Megosztás:

Innovációk a kaszinók mobilalkalmazás-fejlesztésében

A mobilszerencsejáték világa soha nem látott ütemben változik — minden hónapban újabb technológiai áttörések jelennek meg, amelyek átdefiniálják, hogyan játszunk.
2025. 07. 29. 19:07
Megosztás:

Az OTP Bank vezette be elsőként a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank újabb mérföldkőhöz érkezett a digitális ügyfélélmény fejlesztésében: a hazai pénzintézetek közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban.
2025. 07. 29. 19:00
Megosztás:

Kínával jól, Indiával döcögősen haladnak a tárgyalások

Howard Lutnick kereskedelmi miniszter kijelentette, hogy a stockholmi tárgyalások valószínűleg sikerrel járnak az amerikai-kínai vámengedmény 90 napos meghosszabbítását tekintve.
2025. 07. 29. 18:00
Megosztás:

Óriási sikerrel zárult a 34. Művészetek Völgye

10 nap, 130 ezer látogató, 40 helyszín, 3300 program – ilyen volt a 34. Művészetek Völgye: vasárnap véget ért az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármast felölelő Művészetek Völgye, a szervezők pedig már bejelentették a 2026-os dátumot és elindult a kedvezményes áru jegyértékesítés is.
2025. 07. 29. 17:00
Megosztás:

Tom Van de Cruyst nevezte ki a MET Csoport az Értékesítési és Trading üzletág élére

A MET Csoport, Európa egyik vezető energiavállalata, 2025. szeptember 1-jei hatállyal Tom Van de Cruyst nevezte ki az Értékesítési és Trading üzletág vezérigazgatójának.
2025. 07. 29. 16:00
Megosztás:

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak - közölte az NKFH kedden az MTI-vel.
2025. 07. 29. 15:00
Megosztás:

NGM: nem szűkül az anyák adómentessége - életkortól függetlenül biztosítja a kormány

Egyes sajtóhírekkel ellentétben továbbra is változatlanul járni fog a személyijövedelemadó-mentesség a négy vagy több gyermeket nevelő édesanyáknak. A kormány semmilyen formában nem szűkítette a jogosultak körét - írta hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2025. 07. 29. 14:00
Megosztás:

Elmaradt az áttörés: ismét lejtmenetben a nagyvállalatok hangulata

Újfent megközelítette a tavaly év végén mért állapotot a hazai nagyvállalatok gazdasági kilátásairól és várakozásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index, 4 pontos csökkenéssel jelenleg -6 ponton áll. Ez jelentős esésnek számít, főleg annak viszonylatában, hogy az elmúlt két mérési ciklusban is folyamatosan javult a cégvezetők hangulata, és az első negyedévben ismét elérhető közelségbe került a nulla pont, de akár a pozitív tartományba való átfordulás is. A csökkenést leginkább makrogazdasági tényezők váltották ki. A nagyvállalatok romló árbevételi kilátásokkal számolnak, csökkenő nyereség mellett, vagyis jelenleg kevésbé eredményes 12 hónapot prognosztizálnak, mint az elmúlt két negyedévben.
2025. 07. 29. 13:00
Megosztás:

Egzisztenciális kérdés: ennyi pénzünk marad hó végén

A magyarok egyre nagyobb részének kihívás, hogy kijöjjön a jövedelméből, a lakosság 27 százaléka egyáltalán nem képes megtakarítani. Ez a tendencia évről évre rosszabb, és nemzetközi összevetésben sem vagyunk jók a kutatásban résztvevő országok között – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. anyavállalata megbízásából készített, 9 országra kiterjedő nemzetközi kutatásából. Az adatok a pénzügyi kiszolgáltatottság aggasztó mértékére hívják fel a figyelmet, amelynek nemcsak gazdasági, hanem szociális következményei is vannak: egy váratlan kiadás vagy jövedelemkiesés sokaknak már most is komoly krízist jelentene.
2025. 07. 29. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek az amerikai kötvényhozamok

Miután az EU és az USA közötti kereskedelmi egyezményt a korábban vártnál magasabb, 15%-os vámkulccsal kötötték meg a felek, azért az amerikai inflációs várakozások kissé emelkedtek, miközben romlottak az európai növekedési várakozások.
2025. 07. 29. 11:00
Megosztás:

Újabb történelmi csúcson zárt az S&P 500 és a Nasdaq Composite az EU-USA kereskedelmi megállapodás után

Az S&P 500 index sorozatban hatodik alkalommal zárt történelmi csúcson, a Nasdaq Composite szintén új rekordot ért el a hétfői kereskedés során. A befektetők az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti vámmegállapodás hatásait mérlegelték, miközben a hét további jelentős piaci eseményeire készültek. Magas szintű amerikai és kínai gazdasági tisztviselők újrakezdték a kereskedelmi tárgyalásokat Stockholmban, a két legnagyobb gazdaság közötti feszültségek enyhítése érdekében.
2025. 07. 29. 10:00
Megosztás:

Gyengülő európai részvénypiacok a vámmegállapodás után, vegyes szektorális teljesítményekkel

Az európai részvénypiacok csökkenéssel zárták a hétfői, volatilis kereskedési napot, miután a befektetők értékelték az Egyesült Államok és az Európai Unió között létrejött kereskedelmi megállapodás hatásait.
2025. 07. 29. 09:00
Megosztás:

Szeptembertől megszűnik az öthetes lottó és heti kétszer is húzzák a Hatoslottót

Megújul a Hatoslottó, szeptembertől az eddigi heti egy helyett kétszer, vasárnap mellett már csütörtökön is lesz sorsolás. A megújulás első lépéseként augusztus elejétől megszűnik az öthetes szelvény feladásának lehetősége. Szeptembertől további újdonságként az 1 sorsolásra feladás mellett, 2, 5 és 10 sorsolásra adhatják majd fel szelvényeiket a játékosok.
2025. 07. 29. 08:33
Megosztás:

Nem szűkül az anyák adómentessége! Életkortól függetlenül biztosítja a kormány.

Sajtóhírekkel ellentétben továbbra is változatlanul járni fog a személyi jövedelemadó-mentesség a négy vagy több gyermeket nevelő édesanyáknak. A kormány semmilyen formában nem szűkítette a jogosultak körét - áll az NGM friss közleményében.
2025. 07. 29. 08:00
Megosztás:

A befektetési célú ingatlanvásárlók spanyolország felé fordulnak

Costa del Sol régiója a magyar ingatlanvásárlók körében egyre népszerűbb: jellemzően 350-600 ezer euró közötti ársávban keresnek, egy-egy új építésű projektnél pedig akár 25%-os értéknövekedéssel is számolhatnak, ami a bérbeadásnál is nagyobb hozamot jelenthet. A Duna House spanyolországi partnere szerint egyre több magyar érdeklődő keresi fel őket, ami a hazai kereslet élénkülését tükrözi.
2025. 07. 29. 07:00
Megosztás:

Most érdemes diákszámlát nyitni – akár 60 ezer forintos bónusszal is indulhat a tanév

A ponthatárok kihirdetésével nemcsak az egyetemi felvételt nyert hallgatók izgulnak, hanem a bankszektor is aktivizálja magát: a nyár végi időszakban egymást érik a fiatalokat célzó számlanyitási akciók. A money.hu összegzése szerint több bank is akár több tízezer forintos bónuszokkal és ingyenes számlavezetéssel próbálja magához csábítani az új egyetemistákat.
2025. 07. 29. 06:00
Megosztás:

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után folyamatosan bővül a választék az albérletpiacon: másfél hét alatt több mint 700 új kiadó lakás jelent meg a piacon. A ponthatárhirdetést megelőző héten országszerte 16 500 kiadó lakóingatlan-hirdetésből választhattak a bérlők, ami már akkor is 15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Mostanra ez a szám 17 200 fölé emelkedett, ami 4,2 százalékos kínálatbővülést jelent. Az albérletárak egyelőre még nem mozdultak felfelé, ami részben a jelentős kínálatnak is köszönhető.
2025. 07. 29. 05:00
Megosztás:

Stabilcoinok forradalma: Kik nyerhetnek a digitális dollárversenyben?

A stabilcoinok már nem csupán a kriptovilág „kockázatkerülő” alternatívái – mára a hagyományos pénzügyi intézmények és a világ legnagyobb vállalatai is versenybe szálltak értük. A nemrég elfogadott GENIUS Act az első valódi törvényi keretrendszert biztosítja a stabilcoinoknak az Egyesült Államokban, megnyitva az utat a digitális dollár-alapú eszközök új generációja előtt. A tét óriási: aki elsőként adaptálja a technológiát, uralhatja az új pénzügyi infrastruktúra alapjait.
2025. 07. 29. 04:00
Megosztás: