12 százalékkal csökkent az SAP nyeresége
Az SAP nettó nyeresége 727 millió euróra csökkent a negyedik negyedévben az egy évvel korábbi 830 millió euróról. Az összes bevétele 9 százalékkal 3,19 milliárd euróra mérséklődött, miután a szoftverekből származó bevétele 15 százalékkal 1,12 milliárdra zsugorodott.
A vállalat már január 14-én kiadta az előzetes várakozásait, melyeket a mai adatok megerősítettek. A szoftver és a szoftverekkel kapcsolatos szolgáltatásokból származó bevétele 4 százalékkal 2,56 milliárd euróra mérséklődött.
A SAP vezérigazgatója, Werner Brandt közleményében úgy fogalmazott, hogy "a mostani eredményhez hozzájárult a 2008 harmadik negyedévétől bizonytalanná váló piaci környezet, mely folytatódott a tavalyi évben is, ezért mihamarabb csökkenteni kívánjuk a működési költségeinket, hogy megtarthassuk a működési nyereségünket".
Az idei évre vonatkozó várakozások szerint a szoftver és szoftverekkel kapcsolatos szolgáltatásokhoz kapcsolódó bevétel 4-8 százalékkal emelkedhet a tavalyi 8,2 milliárd euróról. A működési nyereség pedig 30-31 százalék körül alakulhat a 2009-es 27,4 százalék után.