1200 kistelepülésen indult meg a népesség növekedése

Mintegy 1200 kistelepülésen indult meg a népesség növekedése a Magyar falu programnak is köszönhetően - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter éves meghallgatásán a parlament igazságügyi bizottságának szerdai budapesti ülésén.

1200 kistelepülésen indult meg a népesség növekedése

Gulyás Gergely emlékeztetett: az elmúlt három évet meghatározta az Ukrajnában dúló háború. Magyarországra komoly humanitárius feladat járult, a magyar kormány a háború kezdete óta az Ukrajnából menekülők megsegítésére már mintegy 100 milliárd forintot fordított - tette hozzá.

Elmondta, év végére várhatóan meghaladja a 1,5 milliót a menekültek száma. Ma 50-60 ezer kárpátaljai magyar menekült élhet itt, továbbá több tízezer ukrán nemzetiségű állampolgár. Ideiglenes tartózkodási engedélyből 241 ezret állítottak ki, a segítségpontokon 673 ezren jelentkeztek - jelezte.

Kiemelte: Magyarország története legnagyobb humanitárius segítségnyújtását szervezte meg, a menekültek részére biztosítja a szociális és egészségügyi ellátást, munkavállalást, több mint ötezer ukrán gyermeknek az oktatást.

Elmondta azt is, hogy folytatódik a hiánypótló és rendkívül sikeres Magyar Falu Program, melynek keretében az elmúlt öt évben szinte valamennyi 5000 alatti település kapott már támogatást. Ennél is nagyobb teljesítménynek nevezte, hogy 1200 kistelepülésen indult meg a népesség növekedése.

Mindebben a falusi CSOK, a kistelepüléseket célzó infrastrukturális fejlesztések, civil támogatások is nagyban segítettek - jegyezte meg.

A Nemzeti Együttműködési Alap forrásai jelentősen, 13,9 milliárd forintra nőttek, a benyújtott 15 ezer pályázatból csaknem 13 ezer nyert támogatást. A falusi civil alapból több mint 1400, a városi civil alapból pedig mintegy 1000 civil szervezet részesült támogatásban - közölte.

A szabadidősport támogatásáról szólva elmondta, erre hirdették meg az Aktív Magyarország programot, a chipsadó 10 százalékát pedig automatikusan a szabadidősport kapja meg. A kormány arról is döntött, hogy szabadidősportra a munkáltatók havi 10 ezer forintot biztosíthatnak SZÉP kártyán.

Zajlanak a budavári rekonstrukciók is - mondta el, hozzátéve: a korábbi Vöröskereszt-székház elkészült, januártól működni fog, miközben folyik a Honvéd Főparancsnokság, a József főhercegi palota és a Budavári palota északi szárnyának helyreállítása is.

Sebián-Petrovszki László (DK) a Magyar falu program forrásainak felhasználását bírálta, szavai szerint a kormány tipikusan a Fideszhez közel álló polgármestereket, civil szervezeteket segíti, akik például luxusautókat vesznek a támogatásból.

Nehezményezte azt is, hogy a kormány beleszólni készül az igazságszolgáltatás függetlenségébe, illetve hogy a Hungaroring fejlesztésére a rezsivédelmi alapból is csoportosítottak át forrásokat. Érdeklődött továbbá a kibervédelem megerősítéséről, illetve a választási törvény esetleges további módosításáról is.

Kovács Zoltán, Vitányi István, Pajtók Gábor és Czunyiné Bertalan Judit fideszes képviselők, valamint Szolga József horvát nemzetiségi szószóló valóban sikeres, a kistelepülések komoly segítséget jelentő kezdeményezésként méltatták a Magyar falu programot.

Vitányi István arról is érdeklődött, számítani lehet-e Magyarországon a nyugat-európaihoz hasonló antiszemita megmozdulásokra.

Szabó Szabolcs (Momentum) arról kérdezett, támogatni fogja-e a kormány a kárpátaljai magyar menekültek visszaköltözését, milyen tervei vannak a kormánynak a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban, valamint hogy a Budai várban törekednek-e a korhűbb rekonstrukciókra.

Gulyás Gergely válaszában kiemelte: a legjobb rendszernél sem zárhatók ki a szabálytalanságok, a Magyar Falu Programban azonban közel állnak ehhez.

Elmondása szerint a program keretében az elmúlt öt évben több mint 1200 falubuszt vásároltak összesen 18 milliárd forintos támogatásból, falusi infrastruktúra-fejlesztésre 381 milliárd forintot költött a kormány, továbbá 2806 falusi bolt részesült összesen több mint 7,5 milliárd forint támogatásban.

A kistelepülésekre vezető utakból 4000 kilométer út újult meg az elmúlt években, a falusi CSOK pedig 50 százalékkal emelkedik januártól - közölte.

A Hungaroring felújításáról szólva elmondta, annak nincs köze a rezsivédelmi alaphoz.

Elmondta azt is: a bíróságokon jelentős béremelést szeretne végrehajtani a kormány, a tervezett reformok pedig nem érintik a bírói függetlenséget, azokat az Országos Bírói Tanács is megszavazta.

A hekkertámadásokkal kapcsolatban a honvédelmi miniszter a honvédelmi bizottság zárt ülésén ad tájékoztatást - jelezte, hozzátéve azt is, a választási törvényben nem várható további változás.

Az antiszemitizmussal kapcsolatban úgy értékelt, egész Európában Magyarországon a legjobb a helyzet, ezt mondják a helyi zsidó szervezetek és az európai intézmények is.

A kárpátaljai magyarságról szólva kiemelte, hogy a kormány célja a szülőföldön való boldogulást elősegítése, a készülő szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban pedig Szijjártó Péter külügyminiszter Pozsonyban arra kapott ígéretet, hogy az nem érinti hátrányosan a helyi magyarságot.

Kitérve a budavári felújításokra leszögezte, a Honvéd Főparancsnokság az egyetlen olyan épület, ahol a rekonstrukció nem lesz teljesen történeti, mert ha az eredeti méretben építenék vissza a Honvédelmi Minisztériumot, akkor az az egész Szent György teret megtöltené.

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás:

Nem dőlhetnek hátra a cégek reklámadó ügyben

Bár elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől, a reklámadó bármikor visszatérhet. A leköszönő kormány módosította ugyan a reklámadó szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette, de az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója hangsúlyozza, hogy a jogtechnikai megoldás csak átmeneti könnyítést jelent, nem végleges adópolitikai döntést. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna.
2026. 05. 01. 07:00
Megosztás: