13 vállalat verseng a fődíjakért a MAF Társadalmi Befektetések Díj pályázatának döntőjében
2011 óta már több mint 100 hazai kiemelkedő támogatói program vett részt a CSR tevékenységeken belül kifejezetten a vállalatok önálló kezdeményezéseit bemutató és elismerő MAF Társadalmi Befektetési Díj pályázatán, amely a hazai cégek társadalmi befektetési programjait olyan minőségi szempontok alapján értékeli, mint a partnerség, a hatás és az innováció.
A MAF Társadalmi Befektetési Díj pályázatával az a célunk, hogy széles körben felhívjuk a figyelmet a Magyarország hosszú távú gazdasági-társadalmi fenntarthatóságát is szolgáló, példaértékű támogatói tevékenységekre és ezen keresztül ösztönözzük az üzleti szektor proaktív társadalmi szerepvállalását, valamint a három szektor közötti eredményes összefogást- mondta el Dr. Molnár Klára, a MAF igazgatója.
A MAF pályázatának döntőjében a Leginnovatívabb Támogatói Program, a Legsikeresebb Partneri Együttműködések, a Legnagyobb Hatást Elérő Támogatói Program és Az Év Társadalmi Befektetési Programja kategóriákban az alábbi, ábécé sorrendben felsorolt 13 vállalat programjai versenyeznek:
BASF Hungária Kft.- BASF Kids' Lab - Kölyöklabor
Budapest Bank Zrt.- "Budapest Bank Békéscsabáért Program"
Danone Kft.- Tegyünk Együtt a Gyermekekért egészséges életmódra ösztönző program (TEGY)
E.ON Hungária Zrt.- E.ON Energiaközösségek
Erste Bank Hungary Zrt.- "Szimbiózisban a Szimbiózis Alapítvánnyal"
IFUA Horváth & Partners Kft.- Szakmai Önkéntes Program - vállalatok, egyetemisták együttműködésével
Invitel Távközlési Zrt.- InnoMax Díj
K&H Csoport- K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő
MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt.- Közösségi Adományozási Program (KAP)
METRO Kereskedelmi Kft.- Élelmiszermentés (expressz kiszállítás az áruházból a rászorulókig néhány órán belül)
MOL Nyrt.- MOL Gyermekgyógyító Program
OTP Bank Nyrt.- Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja (O.K. Központ) - ingyenes pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási edukációs program
Samsung Electronics Magyar Zrt.- Samsung SMART School
A helyezéseket a MAF 2014. október 2-án a MAF „Amit mérünk, javulni fog! szakmai konferenciájának záróeseményén jelenti be az Erste bank Hungary Zrt. székházában tartott díjátadón.