14 év alatti gyermekeknek semmi keresnivalója a közösségi médiában! - szakértői álláspont

A globális GDP 60%-a már a digitális értékláncokból származik, a nemzetközi adatvagyon pedig 2025-re várhatóan meghaladja majd az egy milliárd terrabájtot. Emiatt inkább előbb, mint utóbb, de minden szervezetnek digitálissá kell válnia – hangzott el az ICT Global Grand Opening információ-technológiai konferencián.

14 év alatti gyermekeknek semmi keresnivalója a közösségi médiában! - szakértői álláspont

A versenyképesség biztosításához azonban a magyar társadalom egészének is digitálissá kell válnia, ennek első lépése pedig a munkavállalók széleskörű képzése az alapvető digitális készségekre – hívta fel a figyelmet Hortobágyi Ágoston digitális stratéga a rendezvényen.

A digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő 2022. évi mutató (DESI) alapján Magyarország a 27 uniós tagállam között a 22. helyen áll, és minden vizsgált területen az EU-átlag alatt teljesít. A koronavírus-járvány viszont még egy lapáttal rádobott az egyébként is száguldó digitalizációra. A szolgáltatások mind nagyobb számban kerültek át az online térbe. Éppen ezért kerül előtérbe a magyar társadalom digitális felkészültsége, hiszen ez alapfeltétele a 21. században versenyképes, tudásalapú gazdaság erősödésének. 

DEKK sulival a digitális társadalomért

A magyar társadalom digitális érettsége Hortobágyi Ágoston digitális stratéga szerint automatikusan javulni fog, amikor a jelenlegi, digitális bennszülött fiatal generáció felnő és belép a munkaerőpiacra, de ez még 15 év. Az igazi probléma az, hogy a 25 és 65 év közötti aktív munkavállalók, ami Magyarországon 4,7 millió főt jelent, akik a GDP 100 százalékát termelik, egy kevésbé digitális világban nőttek fel, vagyis jórészt híján vannak a versenyképes technológiai tudásnak.

„Őket most kell felvértezni a szükséges digitális készségekkel. Ebből a célból alkottuk meg a hiánypótló kAPPcsolat programot, illetve indítjuk el hamarosan a DEKK Sulit, Magyarország első, Digitális Edukáció Képző Központját. Digitálisan felkészült országot, társadalmat digitálisan felkészült vállalkozásokra lehet építeni, ennek első lépése pedig a munkavállalók széleskörű képzése az alapvető digitális készségekre” – hívta fel a figyelmet a szakértő.

A négy szintű, cégekre szabott képzési modell, a DEKK Suli program a vállalkozásoknál dolgozó aktív munkavállalókat célozza. A koncepció lényege, hogy fokozatosan vonja be az embereket az oktatásba, először olyan ismereteket kínálva számukra, amelyek a magánéletükben képviselnek értéket, így érdekeltté téve őket.

Ezt követi a munka világában szükséges digitális ismeretek elsajátítása, míg a harmadik szint már a felsővezetésnek szól, digitális stratégiai tervezéssel foglalkozó tréning, az utolsó lépcső pedig a digitális referens képzés, aki lényegében a digitalizációért felelős menedzserként dolgozhat a kurzus után. Ha elég sok vállalkozásnál megvalósul ez a képzés, annak már lehet össztársadalmi hatása.

A konferencián Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) elnöke felvetette, hogy egyelőre kevés állampolgár kéri az e-funkciókat személyi okmányaiba. Hortobágyi Ágoston szerint ez is az általános digitális felkészültség alacsony szintjét jelzi, és erre a problémára is az átfogó edukáció lenne a megoldás.

A 14 év alatti gyerekeknek semmi keresnivalója a közösségi médiában

Hortobágyi Ágoston rávilágított arra is, hogy a szülők felelőssége óriási arra vonatkozóan, hogy a gyermekek milyen tartalmakhoz férnek hozzá az online térben. „A közelmúltban nagy port kavart eset fontos vetülete a közösségi média, ahová egy felnőtt férfi szexuális jellegű tartalmakat töltött fel, és bevallotta viszonyát egy 15 éves kiskorú diákkal.

Ezekkel a tartalmakkal – és általában rengeteg káros és korhatáros tartalommal pedig sajnos kiskorúak is találkozhattak, találkozhatnak online. Szakértőként és egyben szülőként azt gondolom, hogy 14 év alatt semmi keresnivalója gyermekeknek a közösségi médiában – hiszen a regisztráció korhatárra vonatkozó korlátozása sajnos pofon egyszerűen kijátszható. 

Az pedig véleményem szerint a szülők felelőssége, hogy ez ne történjen meg. Ezért is kell képzeni a felnőtt lakosságot, hiszen ahhoz, hogy gyermekeink tudatosan tudják használni az online teret, elengedhetetlen, hogy a szülők is tudatosak legyenek.

Sokat segíthet ezen a digitális személyazonosság elterjesztése is, ebbe az irányba tett lépés a Meta Verified, ami a napokban bejelentett fizetős Facebook és Instagram szolgáltatás, amit csak azok vehetnek igénybe, akik valós személyes okmányokkal igazolják személyazonosságukat” – tette hozzá a digitális stratéga.

Kína tízpontos intézkedéscsomagot jelentett be Tajvannal kapcsolatban

A kínai szárazföldi hatóságok tíz intézkedésből álló csomagot jelentettek be a Tajvani-szoroson átívelő kapcsolatok és együttműködés erősítésére – közölte vasárnap a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának tajvani ügyekért felelős hivatala.
2026. 04. 13. 00:05
Megosztás:

Kellemes tavaszi idő várható a jövő héten

A jövő héten kellemes tavaszi idő várható. A hét elején nedves, de enyhe levegő érkezik és melegedés kezdődik, így az éjszakák is fagymentessé válnak, napközben pedig az egyre több napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 12. 23:00
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 21,54%-os feldolgozottság

Újabb jelentős frissítés érkezett a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság elérte a 21,54%-ot, és az eddigi adatok alapján tovább erősödik a vezető erő pozíciója.
2026. 04. 12. 20:39
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás: