15 ezer munkahely elvesztését vonhatja maga után a trafiktörvény

A trafiktörvény jelenlegi formájában akár 15 ezer munkahely megszűnéséhez is vezethet a kiskereskedelemben, az új rendszer a feketekereskedelem újólagos bővülését, a költségvetés bevételeinek csökkenését is eredményezheti a GfK Hungária Piackutató Intézet szerint.

 A GfK közleménye szerint, a trafiktörvény hatásáról készített számításuk alapja, hogy Magyarországon mintegy 42 ezer értékesítési ponton lehet dohányterméket vásárolni, közülük 19 ezer üzlet bonyolítja a teljes dohányforgalom 90 százalékát, ezen belül a teljes dohányforgalom 50 százaléka az úgynevezett kis boltokban, vagyis vegyes élelmiszerüzletekben zajlik.
    

Az új jogszabály a dohánytermékek forgalmazását országosan 6.240 üzletre korlátozná a korábbi 42 ezerrel szemben - mutat rá a piackutató intézet.
    

A kisboltok többségének jelenleg sem éri meg kizárólag cigarettát árusítani, elsősorban azért tartanak dohánytermékeket, mert jelentős forgalmat generálnak, növelik az egyéb termékek forgalmát.
    

A GfK számítása szerint az egyes üzletek teljes forgalmát nézve a vegyes élelmiszerüzletek esetében nem ritkán a forgalom 30 százaléka származik cigaretta értékesítéséből. Ha ezen üzletek forgalmából kiesik a dohánytermékek forgalma, működésük veszteségessé válhat és várhatóan vagy bezárnak, vagy egyre szélesebb termékkört fognak "szürkén" beszerezni.
    

A GfK Hungária kimutatta, hogy a 19 ezer megszűnő értékesítési helyből - többnyire vegyes élelmiszerüzletek, újságos, benzinkút - várhatóan a legnagyobb arányt a független, legkisebb alapterületű boltok adják majd. Mintegy 2.500-3.500 kisbolt kerülhet bezárásra, ami átlagosan 2 fő alkalmazottal számolva minimum 5-10.000 munkahely megszűnését jelenti.
    

A dohánytermékek forgalmazásának megszűnésében érintettek még olyan kereskedelmi csatornák is, mint az alapvetően újságot árusító üzletek, vagy a benzinkutak, vendéglátóhelyek, ahol további 2.000 fő elbocsátásával lehet számolni - írta a piackutató.
    

Számításuk szerint a trafikörvénynek megfelelő üzletek nem feltétlenül lesznek újonnan nyitott üzletek, országszerte ezres nagyságrendben fognak jelenleg vegyes élelmiszerüzletek trafikká átalakulni. A szabályozás jelenlegi formájában tehát nemhogy nem hoz létre jelentős számú munkahelyet -   hiszen itt a jelenlegi üzletek átalakulásáról van szó -, de a logisztikában, raktározásban dolgozókkal együtt összesen akár 10.000-15.000 munkahely megszűnéséhez veze.
    

Az elérhető hivatalos adatok alapján az állami költségvetésnek 2011-ben mintegy 380 milliárd forint bevétele származott a dohánytermékek jövedéki adójából és áfájából. A 2012-es törvényi változások miatt idén már  mintegy 10-15 milliárd forintos adóbevétel kiesésével lehet számolni, míg a dohány kiskereskedelem koncessziós rendszerének tervezett bevezetésével járó intézkedések 2013-ban összességében mintegy 30 milliárd forint bevételkiesést okoznak - közölte a GfK Hungária. (MTI)

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Zöld technológia a fürdőszobában: hogyan csökkentik a mosógépek a vízfogyasztást?

Az otthoni háztartási gépek között is egyre fontosabb szerepet kap a fenntarthatóság: a víz- és energiahatékony megoldások előnyösek környezet számára, de pénztárcánknak is jót tesz. Cikkünkben azt vizsgáljuk, miként segíthetnek a korszerű készülékek a fürdőszobai vízfogyasztás visszaszorításában.
2025. 11. 11. 13:30
Megosztás:

Vírusos megbetegedés támadja a nyulakat

A mezei nyulat is megbetegítő új myxoma vírus jelenlétét igazolta laboratóriumi vizsgálatokkal Magyarországon a Soproni Egyetem Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézetének és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) virológiai osztályának együttműködése nyomán szerveződött kutatócsoport. A vírus okozta betegség a legtöbb esetben végzetes kimenetelű, és gyorsan terjedhet a hazai nyúlpopulációban - tájékoztatta a Soproni Egyetem kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 13:00
Megosztás:

Gyorsan lecsengett az Otthon Start-os roham Érden is: elfogytak a leginkább keresett ingatlanok

Az Otthon Start program bejelentése már a nyár folyamán felpezsdítette az érdi ingatlanpiacot. A megnövekedett kereslet nemcsak a 70 millió forint alatti ingatlanokat szívta fel, hanem a már évek óta piacon lévő házakat is.
2025. 11. 11. 12:30
Megosztás:

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

Rekordszámú felnőtt kezd új tanulmányokba és vált karriert Magyarországon 2025-ben, reagálva a mesterséges intelligencia térnyerésére és a gazdasági bizonytalanságra. Nagy László, a TanfolyamGURU szakértője szerint az emberek már nem csupán a pozíciót, hanem az értelmet és az egyensúlyt keresik. A statisztikák szerint idén a felnőttek közel 40%-a aktívan fontolgatja a szakmaváltást.
2025. 11. 11. 12:00
Megosztás:

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

Immár a tizenharmadik egymást követő évben lett az Apple a világ legértékesebb márkája az Interbrand nevű amerikai tanácsadó cég 100-as "Best Global Brands" vállalati rangsorában.
2025. 11. 11. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak kedden a befektetők?

Piaczárást követően az amerikai szenátus hétfőn jóváhagyott egy megállapodást, amely véget vet az Egyesült Államok történetének leghosszabb kormányzati leállásának, megszüntetve a hetek óta tartó patthelyzetet.
2025. 11. 11. 11:00
Megosztás:

A leállás végének hírére emelkedtek a kötvényhozamok

Az amerikai kormányzati leállás közeli lezárásával kapcsolatos kedvező hírek enyhítették a kockázatmentes eszközök iránti keresletet az amerikai kötvénypiacon is.
2025. 11. 11. 10:30
Megosztás:

A kormányzati leállás végének lehetősége optimizmust hozott az amerikai részvénypiacra

A hétfői kereskedés során jelentős emelkedéssel zárt a Wall Street, amit főként az Nvidia, a Palantir és más, mesterséges intelligenciával foglalkozó nagyvállalatok részvényeinek erősödése hajtott.
2025. 11. 11. 10:00
Megosztás:

Tengerentúli kedvező hírekre emelkedtek az európai piacok

A hétfői kereskedés során emelkedtek az európai részvények, miután egyre közelebbinek tűnik az amerikai kormányzati leállás megszüntetését célzó finanszírozási csomagról szóló megállapodás.
2025. 11. 11. 09:30
Megosztás:

Mit jelenthet az amerikai pénzügyi védőháló Magyarország számára?

A magyar kormány az előző hétvégén több megállapodást is kötött Donald Trumppal, aminek piaci szempontból véleményünk szerint két igazán fontos része az orosz energiával szembeni szankciók alól való mentesség, illetve a pénzügyi védőháló. Bár utóbbival kapcsolatban egyelőre még nincsenek konkrétumok, potenciálisan nagy támaszt jelenthet a magyar eszközök mögött, míg a legalább egy éves mentesség az orosz energiára kivetett szankciók alól egy rossz forgatókönyv kiárazását jelenti. Mindkettő erősíti a forintot, bár a pénzügyi megállapodás hatásának mértéke valószínűleg az Argentínának nyújtott védőhálóhoz képest jóval kisebb lehet, mivel a magyar gazdaság fundamentumai sokkal jobbak a dél-amerikai országénál. A bejelentések hatására a forint erősödött, és nem kizárható további izmosodás sem a hazai fizetőeszközben.
2025. 11. 11. 09:00
Megosztás:

Wellness-körkép: Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát

Az év utolsó heteiben a vendégek közel fele wellness-szálláson pihen – derült ki a Szallas.hu foglalási adataiból. A wellness-szállások kategóriában Siófok, Hévíz és Eger, valamint a hotelek a szezon nyertesei. Minden második wellness-foglalás 70–170 ezer forint közötti kosárértékű. A novemberi libalakomáktól a decemberi adventi vásárokig változatos programkínálat csábít belföldi pihenésre.
2025. 11. 11. 08:30
Megosztás:

NAV 2024: kevesebb vizsgálat, több eredmény − új korszak az adatvezérelt ellenőrzésekben

Megjelent a NAV 2024-es tevékenységét összegző évkönyv, amelyből kiderül: az adóhatóság kevesebb, de célzottabb ellenőrzéssel dolgozik, miközben hatékonysága látványosan nőtt. A Deloitte szakértői szerint a transzferár-ellenőrzések, az online kereskedelem és az újonnan alakult vállalkozások számíthatnak fokozott figyelemre 2025-ben és 2026-ban.
2025. 11. 11. 06:30
Megosztás:

Tudatos tempó a volán mögött: Az Allianz szerint a lassabb zenével biztonságosabb lehet a vezetés

Minden harmadik zenét hallgató magyar autóvezető tapasztalta már, hogy a zene ritmusa hatással volt arra, ahogyan vezet. Tízből heten a vidám, pörgős számokat kedvelik, koncentrációt segítő és megnyugtató zenét viszont lényegesen kevesebben hallgatnak (16 és 17%). . Pedig a tanulmányok azt mutatják, hogy a könnyedebb, lassabb dallamok jótékonyan hatnak a vezetési stílusra. Ezért az Allianz elindította a Tudatos Tempó nevet viselő kampányát, amelynek keretében a Spotify felhasználók személyre szabott, lassabb ütemű lejátszási listát kapnak a zenehallgatási előzményeik alapján, ami segítheti a biztonságosabb vezetést.
2025. 11. 11. 06:00
Megosztás:

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.
2025. 11. 11. 05:30
Megosztás:

Uszításért feljelentették Románia új miniszterelnök-helyettesét

Közösség elleni uszításért bűnvádi feljelentést tett Oana Gheorghiu román miniszterelnök-helyettes ellen a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM), miután a politikus "éhező gyermekek" helyzetére hivatkozva megkérdőjelezte a bírák és ügyészek különnyugdíjának társadalmi indokoltságát.
2025. 11. 11. 05:00
Megosztás:

A szélsőséges időjárás már most kihat az élelmiszertermelésre

Interjú a FAO Éghajlatváltozási, Biológiai Sokféleségi és Környezetvédelmi igazgatójával, Kaveh Zahedivel a FAO legfontosabb üzeneteiről a COP30 kapcsán
2025. 11. 11. 04:30
Megosztás:

Enyhültek a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos globális üzleti félelmek

5Mérséklődtek a geopolitikai kockázatok keltette aggályok a globális üzleti szektorban, és különösen markánsan enyhültek a közel-keleti konfliktus újbóli fellángolásával kapcsolatos üzleti félelmek az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics hétfőn Londonban ismertetett friss befektetői felmérése szerint.
2025. 11. 11. 04:00
Megosztás:

Egyedülálló módon 2,5 százalékra csökkentek a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont hitelkamatai

Még kedvezőbb, 2,5%-os fix éves kamattal kínálja hiteleit a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont. Ezzel a turisztikai szolgáltatók számára érhetőek el a legalacsonyabb kamatozású hitelek Magyarországon, a legkedvezőbb feltételekkel. A turisztikai finanszírozás megújítása az egész ágazat dinamikus fejlődéséhez hozzájárul.
2025. 11. 11. 03:00
Megosztás: