Hatalmas ütés érte a héten az árupiacokat - 15 százalékos esés az olaj piacán

Az amerikai típusú könnyűolaj határidős jegyzése a héten közel 15 százalékos veszteséget szenvedett, miután a hét minden napján esést mutatott. A jelentős mértékű csökkenéshez egy sor kisebb számítógép-vezérelt pozíciózárás vezetett.

Az "automatizált esés" a csütörtöki napon mutatkozott meg leginkább, a dollár erősödése és a munkanélküli kérelmek számának csalódást keltő alakulása miatt gyengülő olajár sorozatosan aktiválta azon befektetők stop-loss megbízásait, melyek még akkor kerültek long pozícióba, amikor az olaj korábban 100 dollár fölé lendült.

 

A dollár csütörtökön kezdett el jelentősebben erősödni az euróval szemben az Európai Központi Bank kamatdöntését követő nyilatkozatok hatására, de péntekre is maradt indok az emelkedésre, mégpedig az a hír v. pletyka, miszerint Görögország az euróövezet elhagyására készül.

 

Pénteken a júniusi szállítású WTI olajfajta jegyzése 2,62 dollárral, 2,6 százalékkal 97,18 dollárra csökkent a Nymex kereskedésében. A határidős jegyzése a hét folyamán 16,75 dollárral, 14,7 százalékkal esett a múlt pénteken elért 113,93 dolláros szinthez képest. Dollárban számolva ekkora mértékű heti szintű esésre még soha nem volt példa. Pénteken a piaczárás utáni elektronikus kereskedésben születtek jegyzések 94,63 dollárnál is.

 

A nyersanyagpiacon mutatkozó őrült mértékű eladói nyomás rövid életű lehet, miután a befektetők rádöbbennek arra, hogy a termékek, (olaj, ezüst, arany, réz stb.) árfolyama túl gyorsan, túl nagyot zuhant. A dollár erősödése mellett a zuhanásban közrejátszott az is, hogy a CME a héten több alkalommal is a letéti fedezet emelését (ezüst esetében 25 százalékos) jelentette be.

 

A piacnak pénteken némiképp támaszt nyújtott a vártnál jobban alakuló amerikai áprilisi foglalkoztatottsági adat, azonban az emelkedés a befektetők óvatossága miatt elmaradt, a piaci hangulatra továbbra is a medve árnyéka vetül. Az amerikai munkaügyi minisztérium adatai alapján áprilisban a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma 244.000 fővel emelkedett, míg a munkanélküliségi ráta 8,8 százalékról 9 százalékra nőtt.

 

Pénteken a júliusi szállítású ezüst jegyzése 2,6 százalékkal 35,29 dollárra csökkent, míg a júniusi szállítású arany jegyzése 0,7 százalékkal 1.491,60 dollárra emelkedett. Heti szinten az ezüst 27 százalékot, az arany pedig 4,2 százalékot esett. Az ezüstnél ekkora mértékű heti szintű esésre 1975 óta nem volt példa.

 

A júniusi szállítású palládium jegyzése pénteken 5,50 dollárral, 0,8 százalékkal 716,30 dollárra csökkent unciánként, heti szinten 9,6 százalékos esést produkált, amely július óta a legnagyobb. A júliusi szállítású platina heti szinten november óta nem látott mértékben, 4,2 százalékkal csökkent. Pénteken a jegyzése 8,20 dollárral, 0,5 százalékkal 1.786,40 dollárra enyhült.

 

A júniusi szállítású fűtőolaj árfolyama pénteken 4 centtel 1,4 százalékkal 2,85 dollárra csökkent gallononként, ami heti szinten 13 százalékot meghaladó esést eredményezett. A kontraktus csütörtökön 26 centtel, 8,1 százalékkal csökkent, mely mértékű visszaesésre 2009 márciusa óta nem volt példa. A júniusi szállítású földgáz pénteken 4.235 dolláron zárt brit hőegységenként, ami 3 centes, 0,6 százalékos csökkenés az előző kereskedési naphoz képest. Heti szinten az árfolyamban 11 százalékos hanyatlás mutatkozott.

 

Az arabica kávé júliusi szállítású jegyzése 0,7 centtel, 0,2 százalékkal 2,8755 dollárra csökkent fontonként az ICE határidős kereskedésében New York-ban. A legaktívabb kontraktus heti szinten 4,1 százalékot zuhant. A júliusi szállítású kakaó árfolyama 27 dollárral, 0,9 százalékkal 3.082 dollárra emelkedett tonnánként New York-ban.

 

A nyerscukor júliusi szállítású jegyzése 0,39 centtel, 1,9 százalékkal 20,47 centre csökkent fontonként az ICE határidős kereskedésében. Heti szinten a nyersanyag ára 8 százalékot esett. A múlt heti csökkenés, már egyhuzamban a hatodik heti esés volt.


Rekordmélységbe süllyedt Donald Trump támogatottsága

A Financial Times vasárnap ismertetett friss felmérése szerint rekordmélységbe süllyedt Donald Trump amerikai elnök támogatottsága.
2026. 09. 06. 22:00
Megosztás:

Exit poll: az AfD kaphatja a legtöbb szavazatot Szász-Anhaltban

A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt kaphatta a legtöbb szavazatot a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott választásokon az ARD és ZDF közszolgálati televízió urnazárás után közzétett exit poll-felmérései szerint.
2026. 09. 06. 21:00
Megosztás:

Sok orvos elhagyta Izraelt az elmúlt három évben

Mintegy ezernégyszáz orvos hagyta el Izraelt három év alatt - derül ki a Tel-avivi Egyetemen készült, vasárnap nyilvánosságra hozott tanulmányból.
2026. 09. 06. 20:00
Megosztás:

Versenyalapú ügynökségi modellre vált az MTÜ-cégcsoport

A turizmusirányítás versenyalapú ügynökségi "partnerpool" kialakításába kezdett, amely a közpénzek észszerű és költséghatékony felhasználását is biztosítja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2026. 09. 06. 19:00
Megosztás:

Az államháztartás központi alrendszeréről, a fogyasztói árakról és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről, a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról és a júliusi ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 09. 06. 18:00
Megosztás:

Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 06. 17:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

500 segélycsomagot osztott ki Nepálban a Baptista Szeretetszolgálat

Ötszáz segélycsomagot osztott ki Nepálban a magyar Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata, amely helyi és amerikai partnerekkel napok óta a katasztrófa sújtotta térségben dolgozik - tájékoztatta a szervezet vasárnap az MTI-t.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás: