1,8 milliárd forintos támogatást kapott a GlaxoSmithKline gyógyszergyár

A kormány 1,8 milliárd forinttal támogatta a GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszergyár 18 milliárd forintos gödöllői fejlesztését - mondta kedden Gödöllőn a külgazdasági és külügyminiszter.

1,8 milliárd forintos támogatást kapott a GlaxoSmithKline gyógyszergyár

Szijjártó Péter a GSK gyógyszergyártó vállalat új oltóanyaggyártó-üzemének megnyitóján arról beszélt, hogy mindig megtiszteltetés Magyarország számára, ha egy-egy szakterület globális éllovasai szavaznak bizalmat a magyar beruházási környezetnek és a magyar munkavállalók szakértelmének.
   
Hozzátette, hogy a GSK a világ hatodik legnagyobb gyógyszeripari vállalata; a cég gödöllői fejlesztésével 104, magas hozzáadott értéket képviselő munkahely jött létre. A diftéria és a tetanusz elleni oltóanyag összetevőit fogja a vállalat előállítani az új gyártóegységében, hozzájárulva sok csecsemő és kisgyermek egészségének megvédéséhez - fűzte hozzá a miniszter.
   
A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a gyógyszeripari vállalat 2014 óta stratégiai partnere a magyar kormánynak, ami hozzájárulhatott ahhoz, hogy az ország a világvállalat gyártóegységein belüli fejlesztésekért folyó versenyben jól szerepelt. Hozzátette, hogy a cég 36 országban 87 gyártóhellyel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy legalább még 35 ország versenyben volt ezért a fejlesztésért.    

Christopher Hunley, a GSK Biologicals Kft. ügyvezető igazgatója az átadott fejlesztést mérföldkőnek nevezte, amely megerősíti a gödöllői gyár stratégiai szerepét a GSK hálózatán belül.

Hozzátette, hogy a gödöllői gyártóegységben is világszínvonalon, a legmagasabb nemzetközi sztenderdek alapján folyik a gyártás, a kapacitásbővítés hátterében a kiemelkedő hozzáadottérték-arány áll. A GSK a jövőben minden Diphtheria Toxoid és Tetanus Toxoid terméket egy helyen, Gödöllőn tud majd előállítani, ezzel leegyszerűsíti és hatékonyabbá teszi a vakcinagyártási folyamatokat - fűzte hozzá az ügyvezető igazgató.    

Iain Lindsay, az Egyesült Királyság Magyarországra akkreditált nagykövete elmondta, hogy a GSK, mint az egyik legnagyobb magyarországi brit befektető folyamatosan azon is dolgozik, hogy a lakosság minél szélesebb köre számára biztosítson hozzáférést az innovatív terápiákhoz és védőoltásokhoz, elősegítve ezzel egyre több ember, elsősorban a csecsemők és a kisgyermekek egészségének megőrzését.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Karrierváltás állami támogatással - már elérhetőek az informatikusképzések

A gazdaságvédelmi akcióterv részeként tegnap bejelentett intézkedések révén ugrásszerűen, tízszeresére bővülhet itthon azok száma, akik a karrierváltás mellett döntenek, és egy intenzív és gyakorlatorientált képzés elvégzése után informatikus szakmát és állást szereznek. Tavaly már közel ezer, főként 21 és 45 év közötti életkorú, különböző szakmai háttérrel rendelkező diák kezdhetett új karriert programozóként egy általában fél éves képzés után. Ez a szám a jövőben az évi tízezer főt is elérheti az akár több millió forintos képzések 95 százalékos, vissza nem térítendő állami támogatásának, valamint a kamatmentes felnőttképzési diákhitelnek köszönhetően - állítja a junior szoftverfejlesztők és tesztelők képzésével foglalkozó PROGmasters.
2020. 04. 08. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meddig érvényesek a lejárt okmányok?

A magyar állampolgárok Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányai a veszélyhelyzetben is, annak megszűnését követő 15 napig érvényesek - közölte a rendőrség szerdán a honlapján.
2020. 04. 08. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Online lakásvásárlási megoldást indított a Cordia

A jelenlegi járványveszélyes időszakban a biztonság a legfontosabb, így aki teheti, maradjon otthon. Erre buzdít mindenkit Magyarország legnagyobb lakásfejlesztője, a Cordia is: a vállalat a rendkívüli helyzetre reagálva éppen ezért kialakította a teljes lakásvásárlási folyamatot lefedő új, biztonságos, online megoldását, amivel otthonról intézhető el az összes szükséges lépés, az ingatlan kiválasztásától, virtuális bejárásától kezdve egészen az adásvételi szerződés megkötéséig és a birtokba adásig.
2020. 04. 08. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Két tűz között az infláció

Többek között az élelmiszer-drágulás nyomta fel az inflációt márciusban, az üzemanyagárak zuhanása pedig csak részben szerepel benne. Az év hátralévő részében az a kérdés, hogy az élelmiszerek és a mindennapi cikkek drágulását mikor állítja meg a keresletcsökkenés, emellett az üzemanyagárak alakulása is nagyban befolyásolhatja a mutatót. A mostani kilátások alapján az év végére 2,5 százalékos infláció valószínűsíthető, az éves átlagos mutató pedig 2,9 százalék körül lehet.
2020. 04. 08. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem számít gyors visszatérésre a Lufthansa

A Lufthansa csökkenti flottáját, ami elsősorban frankfurti és müncheni kapacitásait érinti.
2020. 04. 08. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tizenkilenc tévé és rádió kap összesen több mint százmilliós támogatást

A közösségi és kisközösségi televíziók és rádiók közül tizenkilenc részesül összesen 115,4 millió forintos támogatásban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának e heti ülésén meghozott döntése szerint - tájékoztatta az NMHH szerdán az MTI-t.
2020. 04. 08. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Áttervezi üzleti tervét a MÁV-csoport

A MÁV-csoport áttervezi idei üzleti tervét, miután a koronavírus-járvány és a veszélyhelyzeti intézkedések előre nem látható, jelentős kiadással járnak - mondta Homoly Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán az MTI-nek.
2020. 04. 08. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bérkiegészítést és rendkívüli juttatásokat kapnak a Nestlé Hungária termelésben és ellátási láncban dolgozó munkatársai

Egyedülálló béreket érintő juttatásokat vezetett be a Nestlé Hungária a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetben: a termelésben és az ellátási láncban dolgozó munkatársainak nyújtott, átlagosan 10%-os bérkiegészítés mellett többek között bérgaranciát, vállalati kölcsön moratóriumot, ingyenes étkezési lehetőséget, a táppénz és betegszabadság idejére extra bérkiegészítést biztosít a cég a következő három hónapban. Az élelmiszeróriás legfontosabb feladata a munkahelyek megtartása mellett, hogy folyamatosan biztosítsa a termelés zavartalan működését és a fogyasztók igényeinek kielégítését.
2020. 04. 08. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átmenetileg az éttermek fele zárt be

A koronavírus járvány számos gazdasági szektor számára jelent bizonytalanságot. Talán az egyik leginkább sújtott terület a vendéglátóipar, hiszen a vendégek távolmaradásával cukrászdák, kávézók, sörözők, büfék működése válik bizonytalanná. Jelenleg azok az éttermek, vendéglők tudnak talpon maradni, akik meg tudják szervezni az ételeik házhozszállítását, illetve át tudnak állni elviteles kiszolgálásra. A vendéglátóhelyek közel fele azonban átmenetileg bezárt.
2020. 04. 08. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért szárnyal a CIG Pannónia - Az Aegon átveszi az EMABIT egyes magyarországi üzletágait

A CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT) igazgatósága a mai ülésén döntött: a vagyonbiztosító magyarországi vagyon, felelősség, szállítmányozás, fuvarozás és gépjárműbiztosítási üzletágait átadja az Aegon Biztosítónak.
2020. 04. 08. 09:35
Megosztás:
Hozzászólások:

AutoWallis - rekordot hozott 2019, az idei év pedig nagy kihívásokat fog

Minden szempontból rekordévet zárt az AutoWallis 2019-ben és a jó eredményekhez a vállalat mindhárom üzletága hozzájárult: a legnagyobb mértékben, 31 százalékkal a belföldi disztribúciós üzletág bővült, amit 19 százalékos növekedéssel az autóipari szolgáltatói üzletág követett. A bővülés a legtöbb esetben a piaci átlag felett történt, így a magyar tőzsde autós vállalata jó úton halad stratégiája megvalósításában, mely szerint 2024-ben árbevétele 130 milliárd forint fölé emelkedhet. A társaság konszolidált árbevétele 2019-ben 19 százalékkal 75,3 milliárd, EBITDA mutatója pedig 17 százalékkal, 2,982 millió forintra bővült.
2020. 04. 08. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb átállás lesz az Antenna Hungáriánál

Április 15-én újabb üteméhez érkezik az Antenna Hungária technológiaváltása, a MinDig TV és MinDig TV Extra szolgáltatásait érintő átállás, amely március és augusztus között tíz ütemben zajlik, a negyedik átállás Délkelet-Magyarországot, Dél-Alföld régióját érinti - közölte az Antenna Hungária kedden az MTI-vel.
2020. 04. 08. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar GDP - ábrán mutatjuk

éves gazdasági növekedés üteme; volumenindex, előző év azonos időszaka = 100; szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok
2020. 04. 08. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordévet zárt az AutoWallis 2019-ben

Rekordévet zárt az AutoWallis 2019-ben: konszolidált árbevétele 19 százalékkal 75,3 milliárd forintra növekedett az előző évi 63,1 milliárd forintról, EBITDA mutatója pedig 17 százalékkal 2,982 millió forintra bővült 2,5 milliárd forintról - ismerteti a társaság a nemzetközi számviteli szabványok szerint készült konszolidált éves beszámolójában, amelyet a Budapesti Értéktőzsde honlapján hozott nyilvánosságra kedden.
2020. 04. 08. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Illúzió az elbocsátott munkaerő tömeges mezőgazdasági alkalmazása

A koronavírus-járvány miatt az itthon vagy Nyugat-Európában elbocsátott magyar alkalmazottak többsége számára nem reális alternatíva a mezőgazdasági idénymunka – derül ki a Trenkwalder alábbi elemzéséből. A nagyobb mezőgazdasági vállalkozásoknak mindössze 5 százaléka képes nagy számban fogadni új munkavállalókat, a szabad feladatkörök betöltése pedig elsősorban a mezőgazdaságot korábban elhagyó munkaerő részleges visszatérésétől várható.
2020. 04. 08. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Versenyjog koronavírus idején

A járvány befolyásolhatja a vállalati felvásárlások időzítését, ugyanakkor az Európai Unió várhatóan elnézőbb lesz a járvány miatt nyújtott állami támogatásokkal kapcsolatban – hívja fel a figyelmet dr. Horváth M. András, a Baker McKenzie versenyjogi szakértője. Emellett a fúziókra és vállalati együttműködésekre vonatkozó uniós jogalkalmazás is változhat.
2020. 04. 08. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyszerre lazít és szigorít az MNB

Elemzők szerint egyszerre lazított és szigorított a jegybank a keddi döntéseivel, a kamatfolyosó módosításáról, a gazdasági szereplők, a pénzügyi rendszer és a költségvetés finanszírozásának javításáról; az intézkedések segítik a koronavírus miatti gazdasági nehézségek leküzdését.
2020. 04. 08. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Online mozgáskampányt indított a Magyar Diáksport Szövetség

Online mozgáskampányt indított a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ), amely a saját közösségi médiacsatornáin napi rendszerességű edzéseket, otthoni környezetben végezhető sportolással kapcsolatos ötleteket és inspiráló videókat, posztokat tesz közzé.
2020. 04. 08. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új szellemi kulturális örökségek kerülhetnek az UNESCO listájára

A lipicai lótartást és a magyar vonós zenekari hagyományokat is felterjesztették az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára, amely az egyes országok nemzedékről nemzedékre hagyományozódó közösségi tudását gyűjti össze. A solymászat hagyományához pedig - amely már régebb óta szerepel a listán - újabb országok csatlakoztak.
2020. 04. 08. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Lufthansa negyven repülőgépét végleg kivonja a flottából

Több mint negyven repülőgépét végleg kivonja az aktív flottából a Lufthansa, amely az üzemméret csökkenése ellenére igyekszik minden dolgozójának más munkát találni a cégen belül.
2020. 04. 08. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások: