20 százalék felett nőtt az online bűncselekmények száma

Magyarországon mintegy 900 ezer felnőtt esett áldozatul tavaly online bűncselekménynek, ami 21 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a legnagyobb visszaélések bankkártyákkal történtek, a támadások összesen 21 milliárd forint veszteséget okoztak az áldozatoknak.

A Symantec fogyasztói üzletága a Norton, partnerével a Symmetria Kft.-vel, illetve a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) együttműködésével közösen összegezte az elmúlt évek kiberbűnözési helyzetét kedden Budapesten sajtótájékoztatón: az adatok szerint az elmúlt három évben fokozatosan, 2009-hez képest 63 százalékkal nőtt az online visszaélésekre vonatkozó lakossági bejelentések száma 2011-ben.

 

Az online bűncselekménynél a rendőrség a Btk. alapján különbözteti meg az eseteket: rendszer elleni támadások, internetes csalások, adathalászat, szerzői joggal kapcsolatos bűncselekmények, egyéb feltörések, zaklatások, bankkártyás visszaélések és pedofília. Pál Tamás, a BRFK számítógépes bűnözés elleni alosztályának vezetője elmondta, a Magyarországon elkövetett kiberbűnözésre vonatkozó adatokat 2008 óta gyűjtik, ekkor alakult meg az alosztály. Kifejtette, a lakossági bejelentéseknek csak a harmada tartozik az érvényes online bűncselekményekre vonatkozó jogszabályok hatálya alá, míg kétharmada káros tartalmakra vonatkozik.

 

Ezek ugyan nem mindig számítanak bűncselekménynek, de már sérthetik az egyén vallási, etnikai hovatartozását, illetve személyiségi jogait. Pál Tamás aláhúzta, a rendőrség segít a közösségi médiára feltett sértő képek, videók eltávolításában is, együttműködik jogi, illetve civil és állami szervezetekkel, ha szükséges kapcsolatba lép a gyakran külföldi tulajdonban lévő üzemeltetőkkel.

 

A Symantec által minden évben kiadott átfogó kiberbűnözési elemzés szerint az online bűnözés folyamatosan bővül. A 2011-es riport szerint több mint 286 millió egyedi rosszindulatú program működött világszerte, ami 19 százalékkal több a 2009-esnél, amikor a károkozók száma 240 millió volt. Magyarországon is a vírusok és kártevők állnak az élen, ezek teszik ki a rosszindulatú programok 60 százalékát.

 

Gombás László, a Symantec biztonsági szakértője elmondta, kémprogramok általában hasonló forgatókönyv alapján működnek: vagy egy ingyenesen letölthető program mellé fűzik a károkozókat, vagy egy felugró (pop-up) ablakon hívják fel a figyelmet egy nagyon kedvező vagy ingyenes ajánlatra. Ezekhez általában egy "igen", illetve "nem" opció is tartozik, amelyre ha a felhasználó rákattint elindítja a vírus letöltését, amelyik aztán adatok gyűjt a felhasználó tevékenységéről, például a bankkártyájáról és a jelszavakról. A bűnözők egyre inkább veszélyeztetik a mobiltelefonokat is: a mobiltámadások 42 százalékkal nőttek 2009-hez képest. Az új mobil operációs rendszerek sebezhetőségének száma eközben 115-ről 163-ra nőtt.

 

A mobilfenyegetések mellett a közösségi hálózatok és a védelem hiánya teszi lehetővé leginkább a számítógépes bűnözés növekedését, alátámasztja ezt az is, hogy a magyar felnőttek 37 százaléka semmilyen óvintézkedést nem tesz a telefonon történő internetezés biztonsága érdekében. Kiss Tamás, a Symmetria vezető biztonsági szakembere elmondta, az okostelefonokat célzó mobiltámadások esetében egyre gyakrabban fordulnak elő az olyan ingyenes wi-fi hotspotok, amelyekhez rácsatlakozva a felhasználók nagy árat fizethetnek.

 

Ennél a csapdánál gyakran fordul elő, hogy adatcsomag-monitoring szolgáltatást vásárolnak a kiberbűnözők, amellyel sikeresen lehallgathatják a felhasználók hívásait, illetve ellophatják a felhasználók nem titkosított jelszavait. A szakértők egyetértettek abban is, hogy alig lehet korlátozni a kiberbűnözést, mivel az elkövetők egy lépéssel mindig előrébb járnak a nyomozási technikáknál, illetve legtöbbször a bűnözők határokat átívelően követnek el bűncselekményeket, s így lehetetlenné teszik az eljárást.

 

Ezért fontos, hogy a felhasználók elővigyázatosabbak legyenek, illetve rendelkezzenek olyan védelmi szoftverekkel, amelyek már a legkifinomultabb támadásokat is kiszűrik. A tudatosság és a cselekvés között azonban nagy az eltérés, amit mutat az is, hogy míg a válaszadók 74 százaléka azt mondta, tisztában van a kiberbűnözéssel, 41 százalékuk nem rendelkezik naprakész biztonsági szoftverekkel. (MTI)

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Zöld technológia a fürdőszobában: hogyan csökkentik a mosógépek a vízfogyasztást?

Az otthoni háztartási gépek között is egyre fontosabb szerepet kap a fenntarthatóság: a víz- és energiahatékony megoldások előnyösek környezet számára, de pénztárcánknak is jót tesz. Cikkünkben azt vizsgáljuk, miként segíthetnek a korszerű készülékek a fürdőszobai vízfogyasztás visszaszorításában.
2025. 11. 11. 13:30
Megosztás:

Vírusos megbetegedés támadja a nyulakat

A mezei nyulat is megbetegítő új myxoma vírus jelenlétét igazolta laboratóriumi vizsgálatokkal Magyarországon a Soproni Egyetem Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézetének és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) virológiai osztályának együttműködése nyomán szerveződött kutatócsoport. A vírus okozta betegség a legtöbb esetben végzetes kimenetelű, és gyorsan terjedhet a hazai nyúlpopulációban - tájékoztatta a Soproni Egyetem kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 13:00
Megosztás:

Gyorsan lecsengett az Otthon Start-os roham Érden is: elfogytak a leginkább keresett ingatlanok

Az Otthon Start program bejelentése már a nyár folyamán felpezsdítette az érdi ingatlanpiacot. A megnövekedett kereslet nemcsak a 70 millió forint alatti ingatlanokat szívta fel, hanem a már évek óta piacon lévő házakat is.
2025. 11. 11. 12:30
Megosztás:

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

Rekordszámú felnőtt kezd új tanulmányokba és vált karriert Magyarországon 2025-ben, reagálva a mesterséges intelligencia térnyerésére és a gazdasági bizonytalanságra. Nagy László, a TanfolyamGURU szakértője szerint az emberek már nem csupán a pozíciót, hanem az értelmet és az egyensúlyt keresik. A statisztikák szerint idén a felnőttek közel 40%-a aktívan fontolgatja a szakmaváltást.
2025. 11. 11. 12:00
Megosztás:

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

Immár a tizenharmadik egymást követő évben lett az Apple a világ legértékesebb márkája az Interbrand nevű amerikai tanácsadó cég 100-as "Best Global Brands" vállalati rangsorában.
2025. 11. 11. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak kedden a befektetők?

Piaczárást követően az amerikai szenátus hétfőn jóváhagyott egy megállapodást, amely véget vet az Egyesült Államok történetének leghosszabb kormányzati leállásának, megszüntetve a hetek óta tartó patthelyzetet.
2025. 11. 11. 11:00
Megosztás:

A leállás végének hírére emelkedtek a kötvényhozamok

Az amerikai kormányzati leállás közeli lezárásával kapcsolatos kedvező hírek enyhítették a kockázatmentes eszközök iránti keresletet az amerikai kötvénypiacon is.
2025. 11. 11. 10:30
Megosztás:

A kormányzati leállás végének lehetősége optimizmust hozott az amerikai részvénypiacra

A hétfői kereskedés során jelentős emelkedéssel zárt a Wall Street, amit főként az Nvidia, a Palantir és más, mesterséges intelligenciával foglalkozó nagyvállalatok részvényeinek erősödése hajtott.
2025. 11. 11. 10:00
Megosztás:

Tengerentúli kedvező hírekre emelkedtek az európai piacok

A hétfői kereskedés során emelkedtek az európai részvények, miután egyre közelebbinek tűnik az amerikai kormányzati leállás megszüntetését célzó finanszírozási csomagról szóló megállapodás.
2025. 11. 11. 09:30
Megosztás:

Mit jelenthet az amerikai pénzügyi védőháló Magyarország számára?

A magyar kormány az előző hétvégén több megállapodást is kötött Donald Trumppal, aminek piaci szempontból véleményünk szerint két igazán fontos része az orosz energiával szembeni szankciók alól való mentesség, illetve a pénzügyi védőháló. Bár utóbbival kapcsolatban egyelőre még nincsenek konkrétumok, potenciálisan nagy támaszt jelenthet a magyar eszközök mögött, míg a legalább egy éves mentesség az orosz energiára kivetett szankciók alól egy rossz forgatókönyv kiárazását jelenti. Mindkettő erősíti a forintot, bár a pénzügyi megállapodás hatásának mértéke valószínűleg az Argentínának nyújtott védőhálóhoz képest jóval kisebb lehet, mivel a magyar gazdaság fundamentumai sokkal jobbak a dél-amerikai országénál. A bejelentések hatására a forint erősödött, és nem kizárható további izmosodás sem a hazai fizetőeszközben.
2025. 11. 11. 09:00
Megosztás:

Wellness-körkép: Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát

Az év utolsó heteiben a vendégek közel fele wellness-szálláson pihen – derült ki a Szallas.hu foglalási adataiból. A wellness-szállások kategóriában Siófok, Hévíz és Eger, valamint a hotelek a szezon nyertesei. Minden második wellness-foglalás 70–170 ezer forint közötti kosárértékű. A novemberi libalakomáktól a decemberi adventi vásárokig változatos programkínálat csábít belföldi pihenésre.
2025. 11. 11. 08:30
Megosztás:

NAV 2024: kevesebb vizsgálat, több eredmény − új korszak az adatvezérelt ellenőrzésekben

Megjelent a NAV 2024-es tevékenységét összegző évkönyv, amelyből kiderül: az adóhatóság kevesebb, de célzottabb ellenőrzéssel dolgozik, miközben hatékonysága látványosan nőtt. A Deloitte szakértői szerint a transzferár-ellenőrzések, az online kereskedelem és az újonnan alakult vállalkozások számíthatnak fokozott figyelemre 2025-ben és 2026-ban.
2025. 11. 11. 06:30
Megosztás:

Tudatos tempó a volán mögött: Az Allianz szerint a lassabb zenével biztonságosabb lehet a vezetés

Minden harmadik zenét hallgató magyar autóvezető tapasztalta már, hogy a zene ritmusa hatással volt arra, ahogyan vezet. Tízből heten a vidám, pörgős számokat kedvelik, koncentrációt segítő és megnyugtató zenét viszont lényegesen kevesebben hallgatnak (16 és 17%). . Pedig a tanulmányok azt mutatják, hogy a könnyedebb, lassabb dallamok jótékonyan hatnak a vezetési stílusra. Ezért az Allianz elindította a Tudatos Tempó nevet viselő kampányát, amelynek keretében a Spotify felhasználók személyre szabott, lassabb ütemű lejátszási listát kapnak a zenehallgatási előzményeik alapján, ami segítheti a biztonságosabb vezetést.
2025. 11. 11. 06:00
Megosztás:

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.
2025. 11. 11. 05:30
Megosztás:

Uszításért feljelentették Románia új miniszterelnök-helyettesét

Közösség elleni uszításért bűnvádi feljelentést tett Oana Gheorghiu román miniszterelnök-helyettes ellen a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM), miután a politikus "éhező gyermekek" helyzetére hivatkozva megkérdőjelezte a bírák és ügyészek különnyugdíjának társadalmi indokoltságát.
2025. 11. 11. 05:00
Megosztás:

A szélsőséges időjárás már most kihat az élelmiszertermelésre

Interjú a FAO Éghajlatváltozási, Biológiai Sokféleségi és Környezetvédelmi igazgatójával, Kaveh Zahedivel a FAO legfontosabb üzeneteiről a COP30 kapcsán
2025. 11. 11. 04:30
Megosztás:

Enyhültek a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos globális üzleti félelmek

5Mérséklődtek a geopolitikai kockázatok keltette aggályok a globális üzleti szektorban, és különösen markánsan enyhültek a közel-keleti konfliktus újbóli fellángolásával kapcsolatos üzleti félelmek az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics hétfőn Londonban ismertetett friss befektetői felmérése szerint.
2025. 11. 11. 04:00
Megosztás:

Egyedülálló módon 2,5 százalékra csökkentek a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont hitelkamatai

Még kedvezőbb, 2,5%-os fix éves kamattal kínálja hiteleit a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont. Ezzel a turisztikai szolgáltatók számára érhetőek el a legalacsonyabb kamatozású hitelek Magyarországon, a legkedvezőbb feltételekkel. A turisztikai finanszírozás megújítása az egész ágazat dinamikus fejlődéséhez hozzájárul.
2025. 11. 11. 03:00
Megosztás: