200 milliárd forint felett az online kiskereskedelem idei első féléves forgalma

A tavalyi év első feléhez képest 16,4%-os növekedési ütemet mutatva, idén nettó 207,5 milliárd forint volt az internetes kiskereskedelem féléves forgalma. Bár az eddigi évekhez hasonlóan ez is rekordösszegnek számít, a 16,4%-os bővülés pedig magasnak tűnhet, összességében elmondható, hogy a szektor egyre lassabban növekszik. Az Árukereső.hu és a GKI Digital közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatássorozatából kiderül, hogy a kereskedelemben végbe menő változások milyen új trendeket eredményeznek és ehhez miképp próbálnak alkalmazkodni a vásárlói bázisukat továbbra is bővíteni vágyó webáruházak.

200 milliárd forint felett az online kiskereskedelem idei első féléves forgalma

Lassuló, de folyamatos növekedés, közelgő gazdasági visszaesés

Bár a hagyományos kiskereskedelem 5% körüli növekedéshez képest több, mint háromszoros az online szektor bővülése, a tavalyi és főként a 2017-es arányhoz képest feltűnően lassult az ütem. Továbbra is átlagon felüli növekedést mutat azonban az online kereskedelemben leginkább meghatározó termékkategória, a fél év alatt 50 milliárd forintos forgalmat generáló műszaki cikk-szektor.

Érdekesség, hogy hasonlóan magas a növekedési üteme az otthon, kert kategóriának is, de átlagon felül teljesít az FMCG, a divat, sport és a szépség, egészség egyaránt. Jóval lassabban, átlagon aluli ütemben növekszik azonban a játék, kultúra, és a számítástechnikai termékek online piaca. Az átlagos kosárérték továbbra is emelkedik, a tavalyi 11 000 forint idén már 11 333 forintra nőtt.

A GKI Digital és az Árukereső.hu közös – forgalmat, gazdasági környezetet, kereskedők várakozásait figyelembe vevő – online kiskereskedelmi indexe az előző negyedévhez képest minimális csökkenést mutat, amely a pozitív jelen melletti lényegesen borúsabb jövőképpel magyarázható. Az online kiskereskedelem lassuló bővülését is magyarázza a várható gazdasági visszaesés, ugyanis az elmúlt évek dinamikus növekedésének fő indikátorai a folyamatosan emelkedő bérek voltak. 

Mi történik a kereskedelemben?

Az elmúlt 1,5 évben a külföldről vásárló magyarok aránya harmadával nőtt, így a hazai webáruházak egyre inkább kénytelenek tartani a lépést a nemzetközi trendekkel, amelyek magasabbra húzzák a magyar fogyasztók elvárásait is. Ezen elvárások és igények megismerése, elemzése így minden eddiginél fontosabbá vált.

Jönnek az omnichannel kereskedők

A közeljövő egyik legfontosabb (e-)kereskedelmi trendje a hazánkba is egyre inkább begyűrűző omnichannel modell, mely az online és a hagyományos (offline) csatornák összefonódásaként létrejövő új értékesítési filozófia elnevezése. Lényege, hogy a korábban külön – esetleg cégen belül is egymás konkurenciájaként működő – hagyományos és online értékesítési csatornáknak együtt kell működniük, egységes márkaképet nyújtva átjárhatónak kell lenniük, hogy közösen tudják kiszolgálni a vásárlók egyre több rugalmasságot kívánó igényeit. Az ominchannel értékesítési modellben működő kereskedőknél a vásárlók azonos profillal, egyazon entitásként jelennek meg, így a kereskedő értékesítési ponttól függetlenül ugyanazt a kiszolgálást, és személyre szabott ügyfélélményt tudja nyújtani.

Terjednek az automatizált ügyfélszolgálati megoldások

A dráguló munkaerő és a vásárlók részéről érkező gyors és hatékony információszerzési igény miatt rohamtempóban terjednek a chatbotok, melyek automatizált, mégis gyors és személyre szabott kommunikációt biztosítanak a vásárlónak.  A chatbot használat nem csak innovatív és olcsó, de praktikus megoldás is, mivel a vásárlók az okostelefonok elterjedésével egyre szívesebben kommunikálnak rövid, szöveges üzenetekben. A magyar webáruházak körében is megfigyelhető az a trend, hogy egyre inkább az okostelefon válik az online rendelés – és az azt megelőző döntéstámogatás – legfontosabb platformjává: a GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatásában részt vett webáruházak látogatóinak 52%-a már valamilyen mobil eszközről böngészik.

Fejlődnek a digitális fizetési lehetőségek

Bár Magyarországon az online rendelések kapcsán továbbra is a készpénz a legmeghatározóbb fizetési eszköz (a rendelések 55%-a ilyen), az online vásárlók között az átlagosnál magasabb a digitálisan affinis felhasználók köre. Ezt bizonyítja a különböző alternatív fizetési megoldások gyors terjedése. Ezen fejlesztések követése pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy egy webáruház meg tudja tartani vásárlói bázisát.

Szintén nagy hatással lehet az online vásárlásokra az egyre népszerűbbé váló online áruhitel, a márciusban induló Azonnali Fizetési Rendszer, valamint a szeptember 14-én bevezetésre kerülő erős ügyfélhitelesítési rendszer. A pénzügyi szektorban végbemenő digitális transzformáció pénzintézeteket és bankokat is erőteljes fejlesztésekre késztette, ez pedig végsősoron az ügyfeleknek, felhasználóknak jelent majd pozitív változást a javuló ügyfélélmény tekintetében.

Az interneten elérhető információk jelentik a legfontosabb tájékozódási forrást

A GKI Digital és az Árukereső friss kutatása szerint, hirdetői szempontból a marketing, vásárlói szempontból pedig a döntéshozatal előtti tájékozódás elsőszámú platformja már az internet. A vásárlói visszajelzések és a vásárlások során képződött adatok elemzése folyamatosan alakítja az eladók marketing stratégiáját, a vevők pedig ezek, azaz más felhasználók és vásárlók tapasztalatai alapján választanak terméket vagy szolgáltatást. A visszajelzések, kérdőívek, felmérések segítik a vásárlói igények megértését, és a fejlesztések visszamérését, ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy egy webáruház versenyben maradjon.

A vásárló legtöbbször nem azt dönti el, hogy hol szeretne vásárolni, hanem azt, hogy mit, és ehhez keresi meg a legmegfelelőbb kereskedőt. Ebből következik, hogy egyre fontosabb a közösség véleménye, mások tapasztalatai és visszajelzései, online vásárláskor a fogyasztók a tökéletes terméket keresve akár több száz értékelést is elolvasnak. Egyre inkább jellemző, hogy a vásárlók egy-egy beszerzés előtt több felületen is tájékozódnak, a cégeknek így folyamatosan minden csatornában jelen kell lenni, figyelni kell a vásárlói értékeléseket, miközben fontos az innováció és a márkaépítés is.

A Facebook mára megkerülhetetlenné vált

A GKI Digital mérései szerint a hazai 6 millió aktív felnőtt internetező 84%-a jelen van saját profillal a legnagyobb közösségi oldalon, közülük pedig egyre többen „élik digitális életüket” szinte teljes egészében csak a közösségi oldalon belül. Ezt a hatalmas potenciált jelentő, hirdetésekkel jól célozható tömeget a kereskedők is szeretnék megszólítani, az Online Kiskereskedelmi Index kutatás eredményei alapján a hazai webáruházak 95%-a rendelkezik profillal valamelyik közösségi média oldalon. A Facebook mellett fontos szerepet kap a YouTube és az Instagram is a termékekkel kapcsolatos vélemények, információk bemutatásában.

Több, mint kétszer annyi a nyereményjáték és a promóció, mint tavaly

Az uralkodó marketing trendek fényében az Árukereső.hu és a GKI Digital közös kutatása vizsgálta a hazai webáruházak folyamatban lévő marketingtevékenységét is. A kutatásból kiderül, hogy a TOP3 szempont a célzott marketing kampányok, hirdetések megjelenítéseinél a vásárlói bázis növelése, az értékesítés növelése, valamint a vásárlói bázis megtartása.

Az ezekhez használt leggyakoribb marketingeszközök az ár-összehasonlító oldalon való jelenlét, a keresőoptimalizálás (SEO) és a Facebook hirdetések. Érdekesség, hogy míg az előbbiek használati aránya a tavalyihoz képest csak minimálisan változott, az Instagram hirdetéseké 20, a nyereményjátékok, promóciók száma pedig 26 százalékkal nőtt. A legnépszerűbb promóciós eszköz az árcsökkenés, amelynél a webáruházak jellemzően 15%-os kedvezményt nyújtanak.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Összművészeti fesztivált rendeznek Szentendrén

Koncertek, képzőművészeti foglalkozások, művészeti séták, táncos performanszok, zenés tárlatvezetés és filmklub is színesítik a programokat augusztus 27. és 29. között a szentendrei ArtKert összművészeti fesztiválon.
2021. 07. 24. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejlesztik a városi és települési erdőket

A fásítások és az erdőtelepítések valós megoldásokat jelentenek az élet jobbá tételéhez és különösen a városokban hozzájárulnak a szélsőséges időjárás hatásainak csökkentéséhez - közölte az Agrárminisztérium (AM) Nagy István agrárminisztert idézve szombaton az MTI-vel.
2021. 07. 24. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

K&H: a diákok fele optimistán látja a munkaerőpiacot

Sok diák derűlátó: az iskola befejezése után 50 százalékuk arra számít, hogy könnyen munkába tud majd állni – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. Ettől magasabb eredmény a kutatás elmúlt kilenc éve alatt csak 2017-2018-ban fordult elő. Ettől függetlenül akadnak pesszimisták is, a diákok 17 százaléka attól tart, hogy nehezen talál majd munkát, 5 százalékuk szerint pedig nagyon nehéz lesz.
2021. 07. 24. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendkívüli intézkedések az építőiparban

A kormány több olyan rendeletet is kiadott a közelmúltban, amelyek jelentős hatást gyakorolnak mind az építőiparra, mind az építési alapanyagokat kitermelői ágazatra. A bevezetett intézkedések hatással lehetnek a már hatályban lévő szerződések teljesítésére, illetve a futó projektek kivitelezésére is. Ennek oka, hogy amennyiben az állam gyakorolja az elővásárlás jogát, úgy egy hazai eladó nem feltétlenül tudja teljesíteni a külföldi szerződéses partnerei felé vállalt kötelezettségeit, ami szerződésszegést eredményezhet. A PwC Magyarország szakértői összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat és a tisztázatlan kérdéseket.
2021. 07. 24. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több, mint 6000 hallgató nyert felvételt a Szegedi Tudományegyetemre 2021-ben

147 fővel növelte hallgatói létszámát a Szegedi Tudományegyetem a 2021-es központi felvételi eljárásban – 6051 új hallgatót vett fel az intézmény, így a soron következő pótfelvételi, a szakirányú képzések és a külföldi hallgatók folyamatban lévő felvételi eljárásának lezárását követően, idén is több mint 8000 új diák kezdheti meg tanulmányait szeptemberben az SZTE-n.
2021. 07. 24. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért ne várjunk őszig a kéménysepréssel!

Nem kell őszig várni, érdemes már most elvégeztetni az ingyenes kéményellenőrzést a szakemberek szerint.
2021. 07. 24. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Négy velencei-tavi strand szünetel

Felfüggesztette a Velencei-tó déli partján négy strand működését a Fejér Megyei Kormányhivatal a vízminőség romlása miatt. Egyelőre nem fogadhat fürdőzőket a Drótszamár Park és Kemping Strand, a Velence Resort & Spa, az Agárd Napsugár Strand és a Gárdony Tini Strand.
2021. 07. 24. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas segítség a gazdáknak

Kiszámítható támogatási feltételekkel és tervezhető fejlesztési lehetőségekkel segíti az agrártárca a gazdákat - jelentette ki Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az MKB Bank Nyrt., az Andest 2005 Kft. és a Gazda Kontroll Kft. tematikus programsorozatának mezőkövesdi állomásán, pénteken a tárca közleménye szerint.
2021. 07. 24. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Volánbusz fejlődik tovább

Három beszállítótól összesen mintegy 700 új autóbuszt állítanak üzembe év végéig a Volánbusz országos flottájának részeként, ebből 32 korszerű járművet ezekben a hetekben helyeznek forgalomba Zala megyében - közölte az új buszok pénteki, zalaegerszegi bemutatóján a közlekedési társaság humánerőforrás vezérigazgató-helyettese.
2021. 07. 24. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy összegű támogatás a hazai vállalkozások piacra kerülő innovációinak

A legnagyobb keretösszegű innovációs pályázat tavaly tavaszi meghirdetését követően, a nagy érdeklődésre tekintettel a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) egy őszi fordulót is elindított a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására - közölte Bódis József. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára bejelentette: mostanra a második körben beadott pályázatokról is megszületett a döntés, amely alapján újabb 153 projekt jutott összesen több mint 52 milliárd forint támogatáshoz.
2021. 07. 24. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sokkal több magyar utazott horvátba mint tavaly

A múlt év hasonló időszakához képest 90 százalékkal több magyar turista látogatott eddig Horvátországba, leginkább a szállodákban emelkedett a foglalásuk - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének igazgatója pénteken az MTI-t.
2021. 07. 24. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

450 millió forintos befektetési kört zárt a Blue Colibri, a munkáltatók digitális szárnysegédje

A vállalati belső kommunikációval, a munkavállalók oktatásának és adminisztrációjának digitalizációjával foglalkozó Blue Colbri nevű hazai startup 450 millió forintot vont be. Korábbi befektető, az OXO Technologies Holding Nyrt. mellett ezúttal a Bonitás Kockázati Tőkealap II. csatlakozott a második körhöz. Az innovatív HR-tech csapat a forrást a termék további fejlesztésére, hazai és nemzetközi terjeszkedésre, elsősorban Kelet-Közép-Európában és a DACH régióban történő értékesítés dinamikus felfuttatására fordítja.
2021. 07. 23. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Legek az albérletpiacról – 270-szeres árkülönbség a kínálatban – 9 négyzetméteres szupermini-garzontól az 1000 négyzetméteres kastélyig

Az országos albérletpiaci kínálatban akad havi 20 ezer forintért Hajdú-Bihar megyei albérlet. Szintén a legolcsóbbak közé tartozik egy, kifejezetten egyetemista bérlőknek szánt dunaújvárosi lakás, 40 ezer forintért bérelhető minden hónapban. A budapesti piacon a XV. kerületben található a legolcsóbb, 23 négyzetméteres albérlet, ezért havi 60 ezer forintot szeretne kapni a tulajdonos. Az ország legdrágább kiadó ingatlanáért - egy rózsadombi családi házért - 5,4 millió forint bérleti díj fejében lehet kivenni.
2021. 07. 23. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alacsony forgalomban csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 265,19 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 47 491,69 ponton zárt pénteken.
2021. 07. 23. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A GVH horgára akadt a horgászati cikkek egyik legnagyobb hazai nagykereskedője

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az egyik legnagyobb hazai, horgászati cikkek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozással szemben, amiért feltételezhetően szankcionálta az ajánlott áraknál olcsóbban értékesítő viszonteladóit.
2021. 07. 23. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb keretmegállapodás nyerteseként hirdette ki a Delta Systems Kft.-t a Digitális Kormányzati Ügynökség

Konzorciumi tagként keretmegállapodást köthet a Delta Technologies Nyrt. 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, a Delta Systems Kft. a Digitális Kormányzati Ügynökséggel. A megállapodás értelmében a társaságot mobiltelefonok beszerzésével és kiszállításával bízhatják meg.
2021. 07. 23. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőhet az újlakások ára a mindennél kedvezőbb lakáshitellel

Új hitelprogramot hirdetett meg az MNB októbertől: a Zöld Otthon Program legfeljebb 2,5 százalékos kamat mellett kínál lakáshitelt mindazoknak, akik magas energiahatékonyságú, legalább BB besorolású, zöld szempontoknak megfelelő házat építenének vagy új ingatlant vásárolnának. Kiss Tamás, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat értékesítési vezetője arról beszélt, a bejelentés hatására sokan kivárnak a lakásvétellel, ugyanakkor aki használt ingatlant szeretne venni, annak teljesen felesleges a tranzakciót halogatni. A szakértő hozzátette, nőni fog a kereslet az újlakás-piacon, ennek hatására pedig az árak is emelkedhetnek majd.
2021. 07. 23. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdték munkájukat a Magyar Bankholding új üzleti vezérigazgató-helyettesei

A Magyar Bankholding Zrt. a márciusban elfogadott stratégiája újabb állomásaként két felső vezető kezdte meg munkáját a bankcsoportban: Ginzer Ildikó a standard, Szabó Levente pedig az egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettesként csatlakozott a menedzsmenthez, jelenlegi pozíciójuk megtartása mellett.
2021. 07. 23. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A munkavállalók tizede idén először nem kapott semmilyen béren kívüli juttatást

A magyar munkavállalók 46 százaléka részesül rendszeresen béren kívüli juttatásban, egytizedük azonban idén nem kapott cafeteriát munkáltatójától a pandémia és a gazdasági visszaesés miatt – derül ki abból az átfogó online kutatásból, amelyet a Nemzeti Utalvány készített el, több mint 1200 fő megkérdezésével. A munkavállalók számára az elmúlt időszakban azok a juttatások értékelődtek fel, amelyeket mindennapi szükségleteikre fordíthatnak – a nyári szezonban például az iskolakezdéshez kapcsolódó kiadások fedezésére.
2021. 07. 23. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Allianz digitális szolgáltatásokkal segíti a viharok utáni milliárdos összegre rúgó károk rendezését

A júliusi, országszerte tömegesen jelentős károkat okozó viharok nem érték meglepetésként az Allianz Hungáriát. A biztosító mindent megtesz annak érdekében, hogy érintett ügyfelei a lehető leghamarabb a szerződés szerinti kártérítéshez jussanak, ehhez pedig fejlesztéseit és a pandémia során szerzett tapasztalatait is hasznosítja.
2021. 07. 23. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások: