23,5 milliós lakáshitel is elérhető 20 évre a májusi átlagbérrel

431 560 forint volt az átlagos bruttó kereset májusban Magyarországon, a mediánbér (tehát, amelynél ugyanannyian kerestek többet, mint kevesebbet) pedig 332 690 forint volt. Ez az átlagbér esetében 287 ezer forintos nettót jelentett, a mediánbér esetén pedig 221 ezer forintot.

23,5 milliós lakáshitel is elérhető 20 évre a májusi átlagbérrel

Mekkor lakáshitelre elég?

A túlzott eladósodást gátló jövedlemarányos törlesztéssel kapcsolatos jegybanki szabályozás, a JTM alapján 500 ezer forint alatti nettó jövedelem esetén 5 évnél rövidebb kamatperiódussal a jövedelmünk legfeljebb 30 százalékát teheti ki egy lakáshitel törlesztője. 5 és 10 év közötti kamatperiódus esetén ez az arány 40 százalékra nő, legalább 10 éves (vagy a futamidő alatt végig fix) kamatfixálással pedig a jövedelmünk 50 százalékát is törlesztésre fordíthatjuk.

A fentiek alapján tehát a legfrissebb átlagbérrel számolva 5 évnél rövidebb kamatperiódussal legfeljebb 86 100 forint, 5 és 10 év közötti kamatperiódus esetén maximum 114 800 forint, legalább 10 éves (vagy a futamidő alatt végig fix) kamatperiódussal pedig legfeljebb 143 500 forint lehet a törlesztőnk.

A Bank360 lakáshitel kalkulátorában jelenleg elérhető ajánlatokat figyelembe véve ez azt jelenti, hogy 20 éves futamidőre legfeljebb 14,5 millió forintos hitelt vehetünk fel, ha 5 évnél rövidebb időre fixáljuk a hitel kamatát. Amennyiben a kamatperiódus eléri az 5 évet, de nem haladja meg a tízet, akkor ez az összeg 20 millió forintra nő, legalább tíz éves kamatfixálás esetén pedig már a 23,5 millió forintos hitelösszeg is felvehető.

Amennyiben ennél nagyobb hitelösszegre van szüksége az igénylőnek, akkor érdemes lehet kitolni a futamidőt 25 vagy 30 évre. Ebben az esetben ugyanis azonos hitelösszeg esetén csökken a havi törlesztő, igaz, a teljes visszafizetendő összeg viszont megnő. Ha ezt nem szeretnénk, akkor társigénylő bevonásával lehet a figyelembe vett jövedelemmel együtt a törlesztő maximális mértékét is növelni.

Mi a helyzet a személyi kölcsönökkel?

A Bank360 számítása alapján egy medián bért kereső munkavállaló 7 millió forintos személyi kölcsönt vehet fel. Azért nem tehet ki ennél nagyobb összeget a hitel, mert az érvényben lévő jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató szerint a fogyasztási hitelre – ilyen a személyi kölcösn is – a havi bér felénél nagyobb törlesztőt semmiképpen sem vállalhat egy mediánjövedelmet kereső munkavállaló. Ezt a korlátot ebben az esetben is adóstárs segítségével lehet kitolni, persze ebben az esetben az adóstárs felelőssége is lesz a hitel visszafizetése.

Adóstárs nélkül azonban legfeljebb olyan személyi kölcsönt lehet felvenni mediánbér mellett, amelynél a törlesztőrészlet nem haladja meg a 110 620 forintot.

7 millió forintot lehet mediánjövedelem mellett felvenni

Az 5 évre felvett személyi kölcsönnél így még csak 5,3 millió forintos személyi hitelt lehet felvenni, ezt jövedelemérkeztetés mellett 9,37 százalékos THM mellett tehetjük meg. A törlesztőrészlet 109 990 forintot tesz ki havonta, összesen pedig 6 599 640 forintot kell visszafizetni.

Ha azonban a futamidőt egészen 8 évre toljuk ki, ennél magasabb összeget, 7 millió forintot is felvehetünk a mediánkereset mellett. A THM 11,9 százalékot tesz ki ebben az esetben, ami alapján 109 960 forintos havi törlesztőt kell fizetni.

A teljes visszafizetendő 10 626 060 forint lesz a 8 év alatt.

Átlagbér mellett 9,1 millió forintos személyi kölcsön is elérhető

A KSH tájékoztatása alapján az átlagjövedelem májusban is magasabb volt a mediánbérnél, bruttó 431 560 forintot tett ki a legalább 5 fős cégeknél, állami és nonprofit szervezeteknél, ez pedig nettó 286 990 forintos keresetet tesz lehetővé kedvezmények nélkül. 8 éves futamidő mellett így 9,1 millió forintos hitelt lehet felvenni 142 947 forintos törlesztő mellett. A THM 11,9 százalék ennél az összegnél is, összesen pedig 13 813 910 forintot kell visszafizetni.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Kevesebb albérlet, növekvő díjak az egyetemvárosokban!

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után mindig nagy az izgalom szülőkben és diákokban egyaránt, hogy jut-e, marad-e kollégiumi férőhely, és ha nem, akkor mennyiért sikerül kiadó lakást találni. Megvizsgáltuk az Ingatlantájolón az elmúlt fél évben, a nagy egyetemi városokban hirdetett kiadó lakásokat, és azt tapasztaltuk, hogy egyre kevesebb a kiadó lakás, ugyanakkor a bérleti díjak növekedésnek indultak.
2021. 08. 26. 03:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások, igényelhetők a diákhitelek

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások és igényelhetők a diákhitelek - mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2021. 08. 24. 05:00
Megosztás:

Lesz-e árcsökkenés a lakáspiacon?

Egyre többször hallani, hogy a lakásárak csökkenése megindult, és a közeljövőben akár egy komolyabb recesszió is bekövetkezhet az ingatlanpiacon. Bár a kijelentések igazságtartalmát, és a jövőre vetített jóslatok helytállóságát nehéz megítélni, mégis van több olyan tényező, amely által valamennyire már most ráláthatunk a lakáspiaci folyamatok alakulására. Mind a befektetőket, mind a tulajdonosokat és az első lakásukra vágyókat érdekli ugyanis, hogy mire számíthatnak a jövőben.
2021. 08. 24. 00:05
Megosztás:

Ősztől újra törlesztene a még moratóriumban lévők nagy többsége

Pozitív, jövőközpontú és a problémák megoldására irányuló kommunikációt várnak a pénzügyi szolgáltatójuktól a lakossági ügyfelek a koronavírus-járvány okozta új környezetben – derül ki a CIB Bank nemrégiben a saját ügyfélkörében elvégzett online kutatásából. Az immár második alkalommal elvégzett felmérés alapján a válaszadók legnagyobb félelme változatlanul az, hogy egy családtagjuk elkapja a koronavírust, miközben az anyagi biztonságért inkább a fiatalabb, az egészségéért pedig az idősebb generáció aggódik jobban. A CIB Bank még hitelmoratóriumban lévő lakossági ügyfeleinek többsége szeptember után inkább már újra törlesztene.
2021. 08. 23. 23:00
Megosztás:

Tízezer forinttal nőttek a bérleti díjak több egyetemvárosban

A nyári főszezon áremelkedést hozott az albérletpiacon. A KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint országosan 2,7 százalékos volt a havi szintű emelkedés. A kínálati oldalon látható drágulás ellenére az albérletpiacon voltak magasabbak az árak, a mostani bérleti díjak még elmaradnak a 2020 januári csúcsértékektől. Országszerte augusztus közepén közel 19 ezer kiadó lakóingatlanból választhattak a bérlőjelöltek. Budapesten több mint 13 ezer, a megyeszékhelyeken pedig több mint 3600 albérlet szerepelt a kínálatban. Budapesten az átlagos bérleti díj 145 ezer forint volt. A legnagyobb egyetemvárosok közé tartozó Debrecenben, Szegeden és Pécsen 10 ezer forinttal emelkedett a bérleti díj.
2021. 08. 23. 11:00
Megosztás:

Kevesebb örökölt ingatlant adnak el a tulajdonosok

Másfél évig is eltarthat egy örökölt ingatlan eladása, a Duna House Barométer adatai szerint, a júliusi statisztika alapján nagyságrendileg azonos, 17-18 százalékos arányban keltek el örökölt ingatlanok Budapesten és vidéken, ami 3, illetve 8 százalékpontos csökkenés a tavalyi év azonos időszakához képest.
2021. 08. 22. 11:00
Megosztás:

Hitelt vesz föl az Opus a Titász megvásárlásához

Az Opus Energy Kft. 50 milliárd forint hitelt vesz föl az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) megvásárlásához - olvasható a tulajdonos Opus Global Nyrt. közleményében, amelyet szombaton tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 21. 19:00
Megosztás:

A nyaralókban telelők verik fel az árakat az üdülőövezetekben

Drasztikus áremelkedés zajlik a nyaralóövezetekben a pandémia első hulláma óta, legutóbb a Velencei-tavi ingatlanok drágultak jelentősen, de a Balaton déli partján épült újlakások már jelenleg is kiugróan magas négyzetméterárai is tovább nőhetnek a jövőben. Az árakat a kereslet húzza felfelé: minden üdülőövezet kedvelt célpontja lett a befektetőknek, de nagyon jellemzővé vált az is, hogy a fővárosi, városi agglomerációk helyett inkább nyaralókba költöznek ki az ingatlantulajdonosok – mutat rá az OTP Ingatlanpont friss elemzésben. A nyaralóövezetekben minden ingatlantípus iránt jelentős kereslet mutatkozik, a telkek, felújításra szoruló ingatlanok az építőanyagok drágulása és a szakemberhiány ellenére is keresettek.
2021. 08. 19. 17:00
Megosztás:

Amikor az álomból valóság lesz: az első lakás megvásárlásának folyamata

Nem túlzás azt állítani, hogy mindenki életében mérföldkő, amikor hozzájut első saját lakásához. A legfrissebb elemzések szerint Budapesten 26%, vidéken pedig 20% körül mozog az újdonsült lakástulajdonosok megoszlása. De milyen előkészületi lépései vannak a lakáskeresésnek? Mikor jut el odáig a két fél, hogy aláírhatja az adásvételi szerződést? A Duna House szakemberei tisztázzák a folyamatot.
2021. 08. 19. 16:00
Megosztás:

Kaszálni is lehet az egyetemista gyerek lakhatásán: 8 milliós önerő elég hozzá

Július végén megtudták a felsőoktatásba jelentkezők, hogy melyik egyetemre mehetnek tovább, már csak a pótfelvételizők jövője kétséges. Ez sokak számára jelent új kihívást, hiszen aki nem ott tanul tovább, ahol eddig élt, és nem tud vagy nem akar kollégiumba menni, annak az augusztus az albérletvadászatról vagy a lakásvásárlásról szól. De melyik éri meg jobban? A Bank360.hu elemzői összefoglalták a lehetőségeket egy fővárosi, kétszobás ingatlan példáján keresztül.
2021. 08. 19. 07:00
Megosztás:

Egyre t9bb hitelt vesznek fel a magyarok

A második negyedévben 657 milliárd forinttal nőtt a háztartások nettó pénzügyi vagyona, amiből 433 milliárd forintot a friss megtakarítások, 213 milliárd forintot a piaci hozamok adtak - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adataiból. A negyedév során a megtakarítások 11,3 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól, amivel szemben a vállalt kötelezettségek összege 47,3 százalékos éves növekedése áll az első negyedévi 20,4 százalék után. A 433 milliárd forint nettó megtakarítás 2017 eleje óta a legkisebb volt.
2021. 08. 19. 05:30
Megosztás:

Akár 1,5 évig is eltarthat egy örökölt ingatlan eladása

Elveszíteni egy hozzátartozót mindig fájó, és a lelki nehézségek mellett szembe kell nézni egyéb ügyintézéssel, adminisztratív dolgokkal is. Ilyen például – adott esetben – az örökölt ingatlan adásvétele is. A szakértők tapasztalata szerint sokan még családon belül is tabuként kezelik az örökléssel összefüggő témákat és kérdéseket, pedig jobb felkészülni minden jogi és pénzügyi eshetőségre is.
2021. 08. 18. 09:00
Megosztás:

5 millió forint pénzügyi előnyt jelenthet a kamatmentes csok-hitel bevezetése

Novák Katalin keddi bejelentése alapján lakásépítésre és új lakások vásárlására kamatmentessé válik októbertől a csok-hitel. Ennek feltétele, hogy az ingatlan alacsony energiaigényű legyen és igénybe kell venni a lakáscél megvalósításához az MNB “zöld” lakáshitelét is, ami várhatóan ugyancsak októbertől lesz elérhető. A két kedvezményes kölcsön bevezetését követően egy 60 millió forint értékű új lakás megvásárlása 8 millió forinttal kerülhet kevesebbe a Bankmonitor számításai szerint.
2021. 08. 17. 23:00
Megosztás:

Újra berobban az Airbnb?

A korlátozó intézkedések feloldása ismét felpörgetheti a járvány miatt válságba került Airbnb népszerűségét. Így a kényszerszünet után most még inkább felértékelődhetnek a jó áron elérhető, biztonságos szálláshelyek. Az Airbnb-házigazdák számára ezért kiváló segítség lehet a hamarosan Európa-szerte alkalmazható okos ajtónyitó készülék, ami biztonságossá és kényelmessé teszi a vendég- és ügyfélfogadást. A hazai mérnökök által fejlesztett eszközt a Start it @K&H inkubátorprogram startupja, a PhoneIn dobja piacra.
2021. 08. 17. 05:00
Megosztás:

A hitelfelvételnél a nők a megfontoltabbak

Bár a money.hu statisztikái szerint a Hitelintéző szolgáltatást igénybe vevők között a hölgyek körében magasabb a hitellel már rendelkezők aránya, ám ez leginkább a diákhiteleknek köszönhető.
2021. 08. 17. 02:00
Megosztás:

Véget ért a járványidőszak az ingatlanpiacon

2021. I. negyedévében továbbra is az újlakások és a vidék térnyerése volt jellemző a hazai ingatlanpiacon. A KSH és az MNB legfrissebb, 2021. I. negyedévét vizsgáló lakásárindexei alapján a forgalom és az ingatlanárak is növekedésnek indultak a pandémia után, azonban a lakóingatlanok áremelkedése nem számít hungarikumnak, majdnem egész Európára jellemző volt a pozitív előjelű változás. Az OTP Ingatlanpont szakértői 2021. I. negyedévének ingatlanpiaci folyamatait és a jövő kilátásait vizsgálják.
2021. 08. 14. 08:00
Megosztás:

A nyaralók és az egykor befektetési céllal vásárolt lakások tartják ébren nyáron az ingatlanpiacot

A Duna House becslése szerint júliusban megtorpant, és év eleji szintre csökkent az adásvételek száma a lakóingatlanpiacon. Az ingatlanközvetítő cég által jelzett 11 185 darab tranzakció pontosan megegyezik az idén januári és a tavaly nyár eleji adattal, amikor is a koronavírus okozta blokk után, újra elkezdett élénkülni a piac. Az előző évek júliusaihoz képest viszont 12-15%-os csökkenést mutat.
2021. 08. 13. 17:00
Megosztás: