2,6 százalékkal csökkent a román export

A román export 2,6 százalékkal, 17,071 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.

2,6 százalékkal csökkent a román export

Ugyanebben az időszakban az import 1,3 százalékkal, 21,526 milliárd euróra nőtt. Románia külkereskedelmi mérlegének hiánya a vizsgált időszakban 4,455 milliárd euró volt, ami 732,4 millió euróval haladta meg a tavalyi év azonos időszakában jegyzett értéket.
   
Márciusban az export értéke elérte az 5,439 milliárd eurót, az importé a 7,295 milliárd eurót, így 1,855 milliárd euró külkereskedelmi hiányt jegyeztek a harmadik hónapban. Márciusban a kivitel 11,3 százalékkal esett vissza a tavalyi év márciusához mérten, míg a behozatal csak 1,8 százalékkal csökkent.
   
A román exporthoz jelentős mértékben hozzájárul a járműipar, amely a kivitel 26 százalékát adja. Ezt az iparágat keményen sújtotta a koronavírus-járvány, a gyártók március közepétől felfüggesztették a tevékenységüket, és csak május elején kezdtek el ismét teljes kapacitással dolgozni.    

Tavaly 14,3 százalékkal, 17,280 milliárd euróra nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya az előző évhez mérten. Románia 2019-ben 1,9 százalékkal többet, 69 milliárd euró értékben exportált, miközben 4,2 százalékkal többet, 86,283 milliárd euró értékben importált a 2018-as évhez képest.

Hozzászólások

Izraelben erősödik a járvány

Izraelben ismét erősödik a koronavírus-járvány, és megjelent a vírus fertőzőbb és veszélyesebb delta változata - jelentette a helyi média szerdán.
2021. 06. 23. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jót tesz a májnak a kávézás?

A kávé fogyasztása csökkenti a krónikus májbetegségek kialakulásának kockázatát - állapították meg brit kutatók, akik a BMC Public Health orvosi folyóiratban publikálták tanulmányukat.
2021. 06. 23. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább szigorodik az egyszer használatos műanyagtermékek szabályozása

A körforgásos gazdaságra való átállás érdekében el kell érni, hogy a magyar fogyasztók egyre inkább a környezetbarát, többször hasznosítható termékeket vegyék igénybe. Ezért - egyéb szigorítások mellett - a gyártóknak bizonyos műanyagtermékek esetében tájékoztatást kell nyújtaniuk a fogyasztók számára, összhangban az európai uniós szabályozással - jelentette ki Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.
2021. 06. 23. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Élénkül a gazdaság az euróövezetben

A vártnál lényegesen nagyobb mértékben élénkült a gazdasági aktivitás júniusban az euróövezetben a járványvédelmi korlátozások fokozatos feloldásának köszönhetően a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzési menedzserek körében végzett felmérése alapján.
2021. 06. 23. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Folyamatosan nő a nemzetközi kereskedelmi láncok súlya

A magyarországi tizenegy kereskedelmi üzletlánc 2020-ban 7,3 százalékkal több, 5306 milliárd forint bruttó forgalmat ért el, ezzel 2007-hez képest 96 százalékkal bővült, vagyis csaknem megkétszereződött a piac - hívta fel a figyelmet a GKI Gazdaságkutató legfrissebb elemzésében.
2021. 06. 23. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 06. 23. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

London levegője továbbra is tartalmaz mérgező anyagot

A húsz éve betiltott ólmozott benzinből származó ólom még mindig kimutatható a brit főváros levegőjében a londoni Imperial College kutatói szerint, akik úgy vélik, hogy az ólmozott üzemanyagok öröksége ráül a világ legtöbb városára.
2021. 06. 23. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már nem szívesen oltakoznak a román lakosok

Romániában április 21. óta folyamatosan csökken az oltakozási kedv, és az oltási kampány első öt hónapjában a felnőtt lakosságnak csupán 26 százalékát sikerült beoltani az új típusú koronavírus ellen - állapította meg csütörtökön közzétett elemzésében az Erdélystat.ro statisztikai portál.
2021. 06. 23. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Betiltották az 500 fősnél nagyobb rendezvényeket Moszkvában

Betiltotta az 500 fősnél nagyobb bel- és kültéri rendezvényeket az orosz fővárosban a koronavírus okozta járványhelyzet romlása miatt kedden Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester.
2021. 06. 23. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult a fogyasztói bizalom az euróövezetben és az EU-ban

Javult a fogyasztói bizalom az euróövezetben és az Európai Unióban júniusban - derült ki az Európai Bizottság kedden közzétett előzetes gyorsbecsléséből.
2021. 06. 22. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felgyorsítják az oltási kampányt Szlovéniában

Szlovéniában felgyorsítják az oltási kampányt, még több mobil oltópontot hoznak létre, és minden oltóponton előjegyzés nélkül is fel lehet majd venni a kiválasztott vakcinát - jelentette be Janez Poklukar egészségügyi miniszter kedden.
2021. 06. 22. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Krím félsziget kilépett Ukrajnából

Az Egyesült Államok és az Európai Unió agresszív politikája miatt erősödik a bizalmatlanság Európában - vélekedett Vlagyimir Putyin orosz elnök egy kedden Németországban megjelent írásában, amely szerint a Krím félsziget kilépett Ukrajnából.
2021. 06. 22. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Évszázados melegrekord dőlt meg Moszkvában és Szentpéterváron

Moszkvában és Szentpéterváron kedden 1917-ben felállított melegrekord dőlt meg - közölték hírügynökségek az orosz meteorológiai szolgálatra hivatkozva.
2021. 06. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak az európai tőzsdék

Pluszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden.
2021. 06. 22. 19:35
Megosztás:
Hozzászólások:

100 százalék közelében jár a brit államadósság-ráta

A legfrissebb adatok szerint jelentősen csökkent májusban a brit államháztartás nettó hiteligénye, jelezve, hogy a gazdaság kezd magához térni a koronavírus-járvány sokkjából, de a hazai össztermékhez (GDP) mért brit államadósság-ráta így is csaknem hat évtizede nem mért csúcson, 100 százalék közelében jár.
2021. 06. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszűnik a 22 euró alatti áruk áfamentessége július 1-jétől

A jelenlegi szabályozás szerint az Európai Unión kívülről érkező áruk 22 eurós összeghatárig vám- és áfamentesek, míg a 22 és 150 euró közöttiek vámmentesek, de áfát kell fizetni utánuk. Július 1-jétől azonban megváltozik a szabályozás, az e-kereskedelemben az elmúlt években lezajlott fejlődés következményeként – derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakjogász elemzéséből.
2021. 06. 22. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megemelte az EKB a GDP előrejelzését

Pozitív hangvétel jellemezte az EKB legutóbbi ülését, a kockázat szerintük kiegyensúlyozott. A központi bank megemelte a harmadik negyedéves növekedési előrejelzéseket.
2021. 06. 22. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tudnivalók a Münchenbe utazó szurkolóknak

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közzétette a legfontosabb tudnivalókat azoknak a szurkolóknak, akik Münchenbe utaznak a szerdai, Németország-Magyarország Európa-bajnoki csoportmérkőzésre.
2021. 06. 22. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így kezdték a napot az európai részvénypiacok

Vegyes irányokkal indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
2021. 06. 22. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódhat a lendületes emelkedés a tőzsdéken

Indexemelkedésre lehet számítani kedden a főbb európai értékpapírpiacokon. A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a vezető tőzsdéken az árfolyamindex 0,2-0,3 százalékos emelkedése várható a kereskedés kezdetén.
2021. 06. 22. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások: