3 magánnyugdíjpénztár esetében 9 feljelentés

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a magánnyugdíjpénztárak ellenőrzése kapcsán a működési költségek kezelése miatt 3 pénztár esetében 9 feljelentést tett ismeretlen tettes ellen - mondta Gaál Szabolcs Barna, a Kehi elnöke, a főhatóság hétfői háttérbeszélgetésén.

A kilenc feljelentésből 8 hűtlen kezelés miatt történt, egy feljelentés pedig sikkasztás elkövetésének alapos gyanúja miatt született. Ezek közül a legjelentősebb tétel, több mint 66 millió forint miatt azért tettek feljelentést, mert az önkéntes pénztári ágazat költségeit a magánnyugdíjpénztári ágazatra számolták el. A büntetőfeljelentések az AXA, az Erste és az Aegon magánnyugdíjpénztár működése kapcsán születtek meg.

 

A háttértájékoztatón elhangzott: az 1997-es indulás után, amikor több mint 60 magánnyugdíjpénztárat alapítottak, 13 éves működés alatt 2010 végére a pénztárak száma az időközbeni koncentráció folytán 18-ra csökkent, 2010-ben közel 3 millió taggal és piaci értéken számolva 3.304 milliárd forintnyi kezelt vagyonnal rendelkezett a magánnyugdíjpénztári ágazat. A 2010. évi jogszabályváltozás miatt a visszalépő tagok vagyonaként 2.957 milliárd forint vagyont adtak át az Államadósság Kezelő Központ részére.

 

Összességében 1998-tól 2009 végéig a magánnyugdíjpénztári rendszer fenntartása óriási terhet jelentett a magyar büdzsé számára, a központi költségvetés ezzel kapcsolatos kiadásai ez alatt a 12 év alatt 2.043,2 milliárd forintot tettek ki. A különböző kockázatelemzések nyomán a Kehi csupán az 5 legkockázatosabb magánnyugdíjpénztárat vizsgálta, ezek az Aegon, az Allianz, az AXA, az Erste és az ING voltak.

 

Ezekből a legkockázatosabb magánnyugdíjpénztárakból összesen 1,9 millió tag lépett vissza az állami nyugdíjrendszerbe, közülük 427.000 pénztártag egyáltalán nem kapott reálhozamot, további 67.000 tag pedig igen alacsony, 10.000 forint alatti reálhozamot vehetett fel. A legrosszabbul teljesítő pénztár esetében a tagok 65,3 százaléka egyáltalán nem kapott hozamot, vagy csak 10.000 forintnál kisebb hozamot vehetett fel annak ellenére, hogy az átlagos tagi befektetési állomány egymillió forint volt.

 

A Kehi vizsgálata alapján a pénztárak 2000 és 2010 között saját üzemeltetésükre összesen 230,3 milliárd forintot fordítottak, ebből a működési kiadások 137 milliárd forintot tettek ki, míg a befektetési tevékenységgel kapcsolatos vagyonkezelői díj 93,3 milliárd forint volt ez alatt a 10 év alatt. A Kehi szakemberei kitértek arra: olyan jogszabályi környezet volt abban az időben, amely lehetővé tette, hogy a magánnyugdíjpénztárak a befizetett tagdíjak 4,5, illetve a törvényi változások függvényében 5,5 százalékát költötték el a saját működésükre.

 

Az nem nagyon befolyásolta pénztárak menedzsmentjét - állítja a Kehi -, hogy a pénztárszolgáltatónál valóban indokoltak voltak-e ezek a költségek, ez különösen akkor volt kimutatható, ha ugyanazon csoporthoz tartozott a pénztárszolgáltató és magánnyugdíjpénztár is. Az ellenőrzések kiderítették: a válság alatt jogosulatlan bónusz-kifizetéseket, sőt, a nemzetgazdasági átlagot jóval meghaladó béremelést is végrehajtottak a vizsgált pénztárak. Az elnök rámutatott: a Kehi ellenőrzései kiderítették, hogy a befektetéseket sem intézték gondosan.

 

A Kehi vizsgálta azt is, milyen hozamokat értek a pénztárak a vizsgált 10 év átlagában. A szakértők azt állapították meg, hogy a pénztárak hozama elmaradt attól, mint ha egy befektetési szakértelemmel nem rendelkező kisbefektető magyar rövidlejáratú állampapírokba helyezte volna el a megtakarításait. A magyar rövid futamidejű állampapírok hozamának 10 éves átlagos indexe 8,6 százalék volt, míg a pénztárak átlagos hozama 5,44 százalékot ért el.

 

A Kehi szakemberei szerint a 18 pénztár átlaghozama 10 év alatt gyakorlatilag megegyezett az infláció mértékével, 6 pénztár az infláció alatt teljesített, a legrosszabb hozamot az Évgyűrűk és a Quaestor magánnyugdíjpénztárai érték el. Az öt részletesen vizsgált pénztár esetében a kockázatmentes befektetések hozamához képest, éves átlagban az Aegon portfóliója 4 milliárd forinttal, az Allianzé mintegy 2 milliárd forinttal maradt el, míg az AXA befektetéseinek hozama 3,2 milliárd forinttal, az ING befektetéseinek hozama 3,882 milliárd forinttal, az Erste magánnyugdíjpénztára vagyonának hozama 0,428 milliárd forinttal volt kisebb.

 

A hozamok sok esetben a pénztárak által megszabott saját referenciahozamokat sem érték el - derült ki a Kehi vizsgálatai során. Az ellenőrzések kiderítették: a pénztárak eredménye még akkor sem volt jónak mondható, amikor még nem bontakozott ki a válság, de a legrosszabb év a teljesítményt tekintve 2008 volt. A vagyonkezelők kiválasztása esetében a 2007-től volt csak kötelező nyílt pályáztatás. A versenyeztetett vagyonkezelőkkel dolgozó pénztárak esetében a vagyonkezelési díjak szintje mintegy fele volt a nem versenyeztetett cégekkel dolgozó pénztárak költségeinek.

 

Sőt, a vagyonkezelők a cégcsoporthoz tartozó magánnyugdíjpénztár vagyonkezelését lényegesen magasabb díjért vállalták, mint a csoporthoz nem tartozó pénztárakét. A Kehi szakemberei rámutattak: az alacsony vagyonkezelői teljesítményért a jogalkotókat is felelősség terheli, a magánnyugdíjpénztári rendszer nyertesei a pénztárak és azok alapítói, míg vesztesei a pénztártagok és a magyar állam voltak. (MTI)

A „币安人生 token” fogalma, jelentése és értelmezése: mit mutat meg egy kínai nevű mémcoin a kriptopiac működéséről?

A kriptopiacon néha egyetlen furcsa név is elég ahhoz, hogy befektetők ezrei kapják fel a fejüket. A 币安人生 token, angolosított nevén gyakran BinanceLife, pontosan ilyen jelenség: kínai karakterekkel írt, BNB Chainen futó, mémcoin-jellegű kriptoeszköz, amely körül egyszerre keveredik a közösségi lendület, a spekuláció, a tőzsdei elérhetőség és a magas kockázat. A fogalom megértéséhez nem elég annyit mondani, hogy „ez egy token”: látni kell, hogyan működik a BNB Smart Chain, mit jelent a BEP-20 szabvány, miért tud egy mémcoin hirtelen nagy forgalmat produkálni, és miért lehet veszélyes összekeverni a népszerűséget a valódi értékteremtéssel.
2026. 04. 25. 11:00
Megosztás:

Mi most a legjobb kriptovaluta befektetés?

Az elmúlt 24 óra kriptopiaci mozgásai ismét emlékeztettek arra, milyen gyorsan változhat a hangulat a digitális eszközök világában. Miközben a befektetők egy része még mindig a makrogazdasági bizonytalanságok árnyékában mozog, a toplistás nyertesek látványos emelkedése egyértelműen jelzi: a piac nem alszik. Sőt, sokak számára most körvonalazódik az új legjobb kriptovaluta befektetés narratíva – de hogy pontosan melyik projekt tölti be ezt a szerepet, az már jóval összetettebb kérdés.
2026. 04. 25. 10:00
Megosztás:

A Fehér Ház bejelentette a Pakisztánba utazó delegáltjait

Donald Trump közel-keleti ügyekben tárgyaló diplomatái - Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember - szombaton Pakisztánba utaznak, hogy ismét tárgyalóasztalhoz üljenek az iráni kormány képviselőivel - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője pénteken.
2026. 04. 25. 09:00
Megosztás:

Még az idén megkezdődik a tehergépjármű- és buszabroncsok gyártása a Hankook rácalmási gyárában

A Hankook történetének egyik legjelentősebb stratégiai lépéseként 2026-ban megkezdi a tehergépjármű- és buszabroncsok (TBR) hazai gyártását, amely során a legmodernebb technológiákat – köztük mesterséges intelligencia alapú tervezést, 3D-s fémnyomtatást és többrétegű futófelületi megoldásokat – alkalmazza. A vállalat az 540 millió euró értékű beruházással nem csupán gyártókapacitását növeli, hanem az európai piac kiszolgálásának hatékonyságát és rugalmasságát is új szintre emeli, biztosítva a közvetlen hozzáférést a Hankook prémium minőségű termékeihez.
2026. 04. 25. 08:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás: