3 millió Ft lett az éves kötelező biztosítása ennek az autónak!

A 2021. január 1-jei kötelező biztosítási kampány már csak (vagy még mindig) 1,1 millió gépjárművet érintett hazánkban, ami az összes jármű 20%-át teszi ki. Éves biztosítási díjuk 1.000 forinttól akár a több milliós összegig is terjedhet. Mi befolyásolja ezt? Cikkünkben ennek jártunk utána.

3 millió Ft lett az éves kötelező biztosítása ennek az autónak!

Mivel Magyarországon 2010. január 1-je óta a kgfb-szerződések esetében már nem a naptári év kezdete, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, azóta csak azok a járművek érintettek ezen a napon, amelyeknek 2010 óta nem változott a tulajdonosa.

Ilyen sok az „öreg” autó a magyar utakon? A kor, a típus, a vételár vagy a használati kockázat befolyásolja leginkább a biztosítási díjakat? – kérdeztük Papp Lajost, az Eurorisk Biztosítási Alkusz ügyvezetőjét és a Független Biztosítási Alkuszok Szövetségének gépjármű szekció vezetőjét.

Ezekre a kérdésekre nem lehet egyértelmű választ adni, de a cégünk által kezelt több mint 110 ezer kötelező biztosítást elemezve néhány érdekesség megfigyelhető.

Állományunkból mintegy 37 ezer autó idősebb 10 évesnél, sőt 735 olyan autó biztosítása van nálunk, amelyek 30 évnél is régebbiek. Érdekesség, hogy ezek között 303 Lada, 67 Trabant és 30 Wartburg mellett egy-két Volga, Moszkvics és Zastava is megtalálható még a régi, KGST országok hagyatékaként. Illetve ne felejtkezzünk meg az igazi oldtimer-ekről sem, hisz az Eurorisk-nél a két legrégebbi autó igazi matuzsálem: egy 1939-es Cadillac 39-60S illetve egy 1941-es gyártású Dodge Custom Luxury Liner, melyeknek egyébként kifejezetten olcsó a kötelező biztosítási díja: éves szinten a 20 ezer forintot sem éri el.

Dodge Custom Luxury Liner 1941

A legidősebb szerződött ügyfelünk egyébként 1925-ben született, azaz idén töltötte be a 95. évét. Nem csak idősnek, de hűségesnek is mondható, mert 2003-ban kötötte meg a kötelezőjét a Mitsubishi-jére. Ha már hűséges ügyfelekről beszélünk, az Eurorisk legrégebbi, jelenleg is élő szerződése egy akkor gyári új FIAT Punto-ra jött létre 1996. december 28-án, azaz csaknem pontosan 24 éve (az Eurorisk 1993. óta működik a biztosítási piacon).

Ekkora szerződésszám mellett természetesen mindenféle méret és típus előfordul. Az élő szerződések közül a legkisebb éves díj 1.069 Ft, amit egy utánfutó gazdája fizet.

És a rekorder...

Jóval mélyebben kell a zsebébe nyúlni annak a Langendorf SKA nehéz pótkocsi tulajdonosának, amelynek az éves díja kereken 3 millió forint!

Korábban már szóltunk a régi „szocialista” típusokról, ugyanakkor a prémium, sőt a luxus márkákra is kötelező a biztosítás! Az Eurorisk ügyfeleinél 1-1 Aston Martin, Lotus és McLaren mellett Lamborghini-ből és Rolls Royce-ból 2-2, Bentley-ből 3, Ferrari-ból 5 található. Ezekhez képest a 76 Jaguar és a 97 Porsche szinte tömegcikknek mondható. Az ilyen luxus járművek éves kötelező biztosítási díja több százezer forint is lehet, míg casco biztosításuk  költsége elérheti akár az évi 2 millió Ft-ot is. Érdemes tehát több biztosító társaság ajánlata között kalkulálni és az ügyfél számára a legoptimálisabbat kiválasztani.

Magyarországon jelenleg 13 hazai biztosító társaság kínál kgfb termékeket, nálunk ezek közül jelenleg 11 társaság ajánlatát lehet online összehasonlítani. Ügyfélszolgálatunk természetesen minden kérdéssel kapcsolatban készséggel áll ügyfeleink rendelkezésére.

A jelentős aranytartalék erősíti az ország stabilitását

A jelentős aranytartalék erősíti az ország stabilitását a gazdaság, a pénzügyi rendszer megítélését - írta Veres István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója az MNB pénteken közzétett szakmai cikkében, felhívva a figyelmet arra is, hogy az MNB a régió és a világ egészében megjelenő keresletnövekedést megelőzve többszörözte meg aranytartalékát.
2024. 04. 20. 03:00
Megosztás:

Elindult az új agrártámogatási honlap

Új honlapon, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el a 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk - közölte az Agrárminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 20. 02:00
Megosztás:

Itt a bruttósított nyugdíjrendszer! Amikor a nyugdíjasok is adót fizetnek a nyugdíjból

Mit jelent pontosan a bruttósított nyugdíjrendszer? Ki járna jól és ki rosszul a bruttósított nyugdíjrendszer bevezetésével? Dr. Farkas András nyugdíjszakértő - akit sokan mint NyugdíjGuru ismernek - magyarázta ezt el az ATV egy korábbi műsorában mindenki számára érthetően.
2024. 04. 20. 01:00
Megosztás:

A CHP kriptó token robbanhat - 1 millió dolláros versenysorozat indul

A GambleFi szektor szupersztárja bejelentette garantált, 1 millió dolláros versenysorozatát. De mit jelent mindez a CHP kriptó token árfolyama számára?
2024. 04. 20. 00:01
Megosztás:

Csúcsot döntött a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
2024. 04. 19. 23:00
Megosztás:

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot - közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 22:00
Megosztás:

Márciusban csökkentek a német termelői árak

Németországban a termelői árak 2,9 százalékkal csökkentek márciusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 4,1 százalékos esést követően, ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2024. 04. 19. 21:00
Megosztás:

Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetéséről döntött részvényenként, elfogadva az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát pénteken - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 20:00
Megosztás:

Kecsegtető volt az évkezdése az ABB-nek

Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta az első negyedévet a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
2024. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 04. 19. 19:00
Megosztás:

A rossz hangulat hatott a magyar tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
2024. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Csökkent a Conference Board teljesítményindexe márciusban

Márciusban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
2024. 04. 19. 17:30
Megosztás:

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás:

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás:

Szakmai egyeztetés után teszik közzé az Otthonfelújítási program részleteit

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
2024. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok

Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 04. 19. 15:30
Megosztás:

Folytatódik a Zalaegerszeg melletti ipari park kialakítása

Mintegy 300 millió forintból folytatódik Zalaegerszegen a német Metrans leendő logisztikai központja mellett kialakítandó ipari park kiépítésének második üteme - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az ötvenhetedik Burger King nálunk

Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.
2024. 04. 19. 14:30
Megosztás:

Szombaton forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek szombat délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2024. 04. 19. 14:00
Megosztás:

A vártnál alacsonyabb volt Japánban az infláció

A távol-keleti szigetországban a várt 2,8 százalékkal szemben 2,7 százalékra csökkent márciusban az infláció, míg a februári adat is 2,8% volt.
2024. 04. 19. 13:30
Megosztás: