30 millió palack pezsgőt adnak el Magyarországon

Magyarországon évente nagyjából 30 millió palack pezsgőt adnak el, ennek mintegy felét az év végén, a karácsonyi és újévi vásárlások idején.

Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára az MTI-nek elmondta: évente 30-35 millió palack, hozzávetőleg 240.000 hektoliter pezsgő készül Magyarországon. Ebből mintegy negyvenezer hektoliternyit visznek külföldre, főként a skandináv országokba és a balti államokba. A legális behozatal nagyjából ugyanilyen nagyságrendű. A főtitkár közölte: a pezsgő szezonális terméknek tekinthető, a lakosság ugyanis elsősorban a nagyobb ünnepek előtt, és az év vége felé vásárolja ezt az italt.

 

Az eladott mennyiség mintegy fele az év utolsó hónapjában fogy el. A magyar pezsgőgyártás árbevétele 12-15 milliárd forint évente. Magyarországon a hazai gyártású pezsgők közül a legtöbben a 600-800 forintos árfekvésű pezsgőt fogyasztják, ez a standard minőség. Az ennél jobb minőségű pezsgőket 1.000-1.200 forintért lehet megvenni. A külföldről származó, illetve az úgynevezett tradicionális hazai pezsgőfajták palackját kétezer forint felett lehet megvásárolni, ám felső árhatár itt lényegében már nincs.

 

Horváth Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy az év vége közeledtével több üzletben is megjelennek az olcsó olasz habzóborok, amelyeket néha pezsgőként kínálnak. Ezek az áruk jelentős veszteséget okoznak a hazai pezsgő-előállítóknak. Jelezte: a magyar pezsgő termelést úgy lehetne tovább élénkíteni, ahogyan azt Ausztriában tették, azaz az ital jövedéki adóját nullára csökkentették. Ennek hatására nyugati szomszédunknál fellendült a pezsgőgyártás - mondta. Horváth Csaba megjegyezte: egy hasonló lépés megtétele után az államot nem érné anyagi veszteség, mivel a kieső jövedelmet a növekvő termelés és az áfából befolyó összeg pótolná.

Melyik mesterséges intelligencia hozza a legtöbb kriptóprofitot? A DeepSeek lekörözte a Grokot és a ChatGPT-t

A pénzügyi fókuszú mesterségesintelligencia-kutatólabor, a nof1 elindította az úgynevezett „AI Trading Showdown” nevű versenyt a hamarosan nyilvánossá váló Alpha Arena platformján. A megmérettetés célja: kideríteni, melyik mesterséges intelligencia képes a legnagyobb profitot elérni a kriptovalutapiacon.
2025. 10. 21. 02:30
Megosztás:

E.ON: a lehető legkevesebb ügyfelet érint tervezett üzemszünet az őszi szünetben

A lehető legkevesebb ügyfelet érint tervezett üzemszünettel járó munka az E.ON Hungária Csoport szolgáltatási területén az őszi szünet alatt; a vállalatcsoport a halasztható munkáit átütemezte, és az őszi szünetben csak a sürgős, szükséges munkálatokat végzi el - tájékoztatta az E.ON hétfőn az MTI-t.
2025. 10. 21. 01:30
Megosztás:

Francia filmfesztiválon nyerte el a zsűri nagydíját a Csendes barát

Enyedi Ildikó rendezése, a Csendes barát nyerte a 16. La Roche-sur-Yon Nemzetközi Filmfesztivál Ciné+ nagydíját vasárnap.
2025. 10. 21. 01:00
Megosztás:

Bitcoin visszahódította a 111 ezer dollárt – újra szárnyalnak a kriptórészvények és nő az intézményi bizalom

A Bitcoin (BTC-USD) hétfőn ismét áttörte a 110 ezer dolláros szintet, ezzel lendületet adva a kriptovalutákhoz kötődő részvényeknek, és új reményt ébresztve a befektetőkben, hogy az októberi piaci megingás csak átmeneti volt, nem pedig egy hosszabb távú visszaesés kezdete.
2025. 10. 21. 01:00
Megosztás:

Uniós biztos: Európának most végleg le kell állítania az orosz gáz vásárlását

Most "el kell jutnunk oda, hogy Európában végre teljesen leállítsuk az orosz gáz vásárlását" - jelentette ki Dan Jorgensen, az energiaügyekért felelős uniós biztos hétfőn Luxembourgban.
2025. 10. 21. 00:30
Megosztás:

Miniszterelnöki Kabinetiroda: kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását

Kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását - tájékoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.
2025. 10. 20. 23:30
Megosztás:

A déli tagállamok szerint növelni kell az EU versenyképességét és globális szerepét

Növelni kell az Európai Unió versenyképességét és globális szerepét, ehhez viszont elengedhetetlen a beruházások növelése a kutatás-fejlesztésben és a technológiai iparban - hangsúlyozták az EU déli tagállamait tömörítő Med9-csoport vezetői hétfői szlovéniai csúcstalálkozójukon, amelynek a Közel-Keletről szóló részén II. Abdalláh jordániai király is részt vett.
2025. 10. 20. 23:00
Megosztás:

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Megújult arculattal, DH Groupként folytatja tevékenyégét a Duna House Group, a változás egy újabb mérföldkő a vállalat számára, hogy Európa vezető pénzügyi és ingatlanközvetítő cégcsoportjává váljon; a hivatalos cégnévváltozására a novemberi közgyűlésen kerülhet sor - közölte a Duna House Group hétfőn az MTI-vel.
2025. 10. 20. 22:00
Megosztás:

Gyorsan emelkedtek a kanadai termelői árak

A kanadai termelőiár-index havi és éves szinten egyaránt január óta a leggyorsabb ütemben emelkedett szeptemberben.
2025. 10. 20. 21:30
Megosztás:

Robbanás volt egy romániai kőolajfinomítóban

Robbanás volt hétfőn a romániai Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban - írja az economica.net.
2025. 10. 20. 21:00
Megosztás:

Őszi szabadtéri programok Magyarországon – élvezd a természet színpompáját

Az ősz Magyarországon varázslatos időszak, amikor a természet a legszínesebb ruhájába öltözik. A langyos napsütéses napok, a friss levegő és a lélegzetelállító tájak tökéletes lehetőséget kínálnak a szabadtéri programokra. Ebben az útmutatóban bemutatjuk a legjobb őszi tevékenységeket, amelyekkel felejthetetlen élményekkel gazdagodhatsz.
2025. 10. 20. 20:00
Megosztás:

A statisztika szerepe a modern tudományokban

Statistics and Science címmel rendezett nemzetközi tudományos konferenciát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a statisztikai világnap alkalmából 2025. október 20-án a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében. Az angol nyelvű szimpóziumon különböző tudományterületekről érkező, elismert hazai és külföldi szakemberek vitatták meg a statisztika és a tudomány kölcsönhatásait, valamint az adatvezérelt kutatás és döntéshozatal legújabb irányait.
2025. 10. 20. 19:30
Megosztás:

Együtt formálják a tőkebefektetések jövőjét – először közös fókuszban az állam és a magántőke a VC Summiton

Idén ősszel új fejezet nyílt a magyar tőkebefektetések történetében: immár kifejezetten a kis- és középvállalkozásokra szabott, dedikált tőkeprogram is elérhető. Október 29-én a Venture Capital Summit először mutatja be egységesen a hazai tőkeági ökoszisztémát. A konferencia egyedülálló módon ülteti egy asztalhoz az állami és a magántőkés befektetőket, hogy közösen rajzoljanak képet a magyar tőkebefektetési piac jelenéről, új irányairól, kihívásairól, valamint az együttműködés lehetséges modelljeiről.
2025. 10. 20. 19:00
Megosztás:

Ismét országos toborzásba fogott a HungaroControl

A hazai léginavigációs szolgáltató, a HungaroControl október 20-tól ismét várja a jelentkezőket a 2026 őszén induló légiforgalmiirányító- képzésére. Az érdeklődők 2026. március 15-ig pályázhatnak, a kiválasztási folyamat várhatóan a nyár közepén zárul. A jövő ősszel induló évfolyamra továbbra is minden, a légi közlekedés iránt érdeklődő pályázó jelentkezését szívesen fogadják.
2025. 10. 20. 18:30
Megosztás:

Megerősítette együttműködését a GVH és a Görög Versenyhatóság

Megerősítette együttműködését a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Görög Versenyhatóság (HCC), az erről szóló megállapodást a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő görög hatóság nemzetközi szakmai konferenciáján írták alá Athénben - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
2025. 10. 20. 18:00
Megosztás:

Hol tart ma a hazai áramtőzsde a regionális együttműködésben?

Az elmúlt másfél évtizedben a HUPX a közép-kelet-európai régió egyik legelismertebb és leglikvidebb szervezett villamosenergia-piacává vált. De hogyan lehet úgy lépést tartani az iparági fejlődéssel, hogy közben a piaci szereplők igényei is maximálisan teljesüljenek?
2025. 10. 20. 17:30
Megosztás:

Alkotmányellenesnek minősült Romániában az igazságszolgáltatási nyugdíjreform

Alkotmánysértőnek minősítette hétfői ülésén a román alkotmánybíróság a bírák és az ügyészek nyugdíjazási feltételeit módosító törvénytervezetet, amelyet parlamenti vita nélkül, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással próbált hatályba léptetni az Ilie Bolojan vezette négypárti kormány.
2025. 10. 20. 17:00
Megosztás:

Az EU Tanácsa álláspontot fogadott el az orosz gázimport fokozatos kivezetéséről

Az európai uniós tagállamok kormányainak képviselőit tömörítő Tanács tárgyalási álláspontot fogadott el az orosz földgázimport fokozatos kivezetéséről szóló rendelettervezetről - közölte a testület hétfőn.
2025. 10. 20. 16:30
Megosztás:

Michael Saylor elnök szerint véget ért a kriptotél, a Bitcoin felébredt

A Strategy (korábban MicroStrategy) ügyvezető elnöke, <a href="https://www.bitcoinbazis.hu/michael-saylor-strategy-bitcoin-utolso-negyedev/" target="_blank">Michael Saylor óvatosságra intette a Bitcoin-tulajdonosokat</a>, hogy ne engedjenek a medvés piaci hangulatnak. Üzenetét egy 15 másodperces, filmszerű videón keresztül közvetítette, melynek címe: „Ne etesd a [Bitcoin] medvéket”.
2025. 10. 20. 16:15
Megosztás:

Póker vs Blackjack: Főbb különbségek

Ha kaszinóról van szó, a két legnagyobb klasszikus arc az asztalnál mindig ugyanaz: póker és blackjack.
2025. 10. 20. 15:58
Megosztás: