30 százalékkal csökkent a Berkshire Hathaway nyeresége

A neves befektető Warren Buffet által irányított Berkshire Hathaway vállalatcsoport nyeresége 30 százalékkal csökkent a negyedik negyedévben az előző év hasonló időszakához képest, elsősorban a biztosítási üzletág gyengébb teljesítménye, illetve származtatott termékekből álló portfóliójához kapcsolódó tételek miatt - közölte a társaság amerikai idő szerint szombaton.

A vállalat 3,05 milliárd dollár, azaz részvényenként 1.847 dollár nyereséget ért el október-decemberben, ami kevesebb, mint az egy évvel korábbi 4,38 milliárd dollár, részvényenként 2.663 dollár. Az előző év egészében a nyereség 21 százalékkal 10,3 milliárd dollárra süllyedt.

 

A Berkshire egyik legnagyobb üzletága, a biztosítási 107 millió dolláros veszteséget könyvelt el a negyedik negyedévben az egy évvel korább 414 millió dollár nyereség után. A veszteséget elsősorban az autóbiztosítási leány Geico Corp magasabb kiadásai, illetve a viszontbiztosítási leánynál felmerült egyszeri költségek okozták. Warren Buffet vállalata csupán 302 millió dolláros nyereséget ért el az október-decemberben származtatott termék portfóliója után, ami jóval kevesebb az előző év hasonló időszaki 872 millió dollárnál.

 

A Berkshire Hathaway mintegy 34 milliárd dollár értékű ilyen szerződést birtokol, amelyek jövedelmezősége négy fontos tőzsdeindexhez kapcsolódik. A gyengébb, 2011. év negyedik negyedévében három index értéke nőtt, míg egy évvel korábban valamennyi mutató emelkedett. A Berkshire Hathaway vasúti üzletágának nyeresége - éves összehasonlításban - 41 százalékkal 909 millió dollárra nőtt a negyedik negyedévben. A közmű-, illetve energiaipari leányoknál ugyanakkor 8,1 százalékkal 316 millió dollárra csökkent a nyereség.

 

A feldolgozóipari, szolgáltatási és kiskereskedelmi tevékenységből származó profit 28 százalékkal 856 millió dollárra nőtt. A társaság december végén 37,3 milliárd dollárnyi készpénzzel rendelkezett, többel a harmadik negyedév végi 34,8 milliárd dollárnál. A piac mindazonáltal leginkább a társaság szombati bejelentésének folytatását figyeli, amely szerint megtalálták már a 81 éves Buffett utódját. A Berkshire Hathaway befektetői levelében nem nevezte meg a kijelölt utódot. Buffett levelében sietett leszögezni, hogy továbbra is kiváló egészségnek örvend, s egyelőre nem áll szándékában távozni a vezérigazgatói pozícióból. (MTI)

Itt a számítás! A nyugdíjak vásárló értéke a legnagyobb baj

Az elmúlt hónapok jelentős változásokat hoztak a magyar lakosság pénzügyi hangulatában és várakozásaiban: látványosan nőtt azok aránya, akik a nyugdíjas éveik anyagi bizonytalanságától tartanak, miközben a rövid távú gazdasági kilátások is romlottak.
2025. 11. 12. 02:30
Megosztás:

Betiltja a benzines és a dízel autókat is az Unió! Mi lesz így?

Az Európai Unió 2035-től tervezi betiltani az új, fosszilis üzemanyaggal hajtott járművek értékesítését, a vásárlók érdeklődése azonban az elektromos autók iránt továbbra is mérsékelt. Bár számos ország pénzügyi ösztönzőkkel támogatja a váltást, ezek megszűnésével az eladások meredeken visszaesnek.
2025. 11. 12. 02:00
Megosztás:

Nyugdíjadra tettél félre? Most megnézheted mennyit kerestél vele

A Grantis pénzügyi tanácsadó számításai szerint az elmúlt évek világgazdasági ingadozásai ellenére a vizsgált nyugdíjbiztosítási alapok több mint 30 százaléka 10 százaléknál magasabb évesített hozamot produkált.
2025. 11. 12. 01:00
Megosztás:

Eladó az óra, ami megjárta a Holdat - magyar aukción kerül kalapács alá

A NASA legendás kronográfja a BÁV ART 86. Művészeti Aukcióján kerül kalapács alá.
2025. 11. 12. 00:30
Megosztás:

A Bitcoin után ez lehet a következő nagy kriptós siker, ha 10 000 darabot tartasz ebből az ismeretlen érméből

Miközben a Bitcoin, az XRP és a Solana továbbra is uralják a híreket, egy új név csendben tör előre a kriptovilágban: <a href="https://minotaurus.io/?utm_source=profitline.hu&utm_campaign=pjdz3c0grz027esf5a60&PropertyValue=zg0r6sze" target="_blank">Minotaurus (MTAUR)</a>. A korai vásárlók már most „a következő nagy áttörést hozó tokenként” emlegetik, és a mögötte álló számadatok kezdenek alátámasztani ezt az állítást.
2025. 11. 11. 23:30
Megosztás:

Solana árfolyam-előrejelzés: Hamarosan vissza 200 dollárra? A Cardano továbbra is ingadozó, míg a Digitap akár tízszeres növekedést is elérhet előbb?

Bár a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) árfolyama november eleje óta folyamatosan hullámzik, néhány influencer továbbra is optimista. Például az ismert véleményvezér, Curb, úgy véli, hogy a Solana árfolyama újra felszökhet 200 dollárra. Eközben Dan Gambardello megdöbbentette a kereskedők egy részét a Cardanóra vonatkozó jóslatával, miután az ADA ára több mint 10%-ot esett az elmúlt 30 napban.
2025. 11. 11. 22:30
Megosztás:

Az On-Chain és Off-Chain tranzakció fogalmak jelentése és értelmezése

Hogyan működik a tranzakciók két arca, az On-Chain és az Off-Chain a blokklánc világában? A blokklánc tranzakciók két útja – mit jelent az On-Chain és az Off-Chain működés, és miért fontos ez neked is?
2025. 11. 11. 22:00
Megosztás:

A ZK Proof jelentése és értelmezése a kriptovaluták világában

ZK Proof: az adatbiztonság jövője a gyakorlatban. A digitális korban, amikor az adatbiztonság, a magánélet védelme és a decentralizált pénzügyi rendszerek egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, egy különleges technológia egyre gyakrabban kerül előtérbe: a ZK proof, vagyis a zero-knowledge proof.
2025. 11. 11. 21:30
Megosztás:

Mastercard: öt éve tart Magyarország digitális fejlettségének emelkedése

Öt év alatt 12 ponttal nőtt, így tavaly 63 pont volt a Mastercard Digitális Fizetési Indexe (DFI) Magyarországon - közölte a Mastercard legfrissebb jelentése alapján az MTI-vel kedden.
2025. 11. 11. 21:00
Megosztás:

Az OTP húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 604,8 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 107 229,31 ponton zárt kedden.
2025. 11. 11. 20:30
Megosztás:

9 legjobb új kriptovaluta 2025-ben a magas ROI reményében – A Digitap ($TAP) vezeti a novemberi vásárlási listát

A csendes hónapoknak vége — a kriptovaluta piac ismét felgyorsult, és az új projektek egy kitöréssel kecsegtető évre készülnek. A legígéretesebb választások néhány közös jellemzőt mutatnak: világos felhasználási cél, működő termék, erős token-gazdaságtan (tokenomics) és növekvő közösségek.
2025. 11. 11. 20:00
Megosztás:

Adóváltás adhat lökést a magyar zöldségeknek

Versenyképesebbé válhatnak a magyar zöldségtermelők és tovább fehéredhet az agrárszektor a fordított áfa bevezetésével. A szektort sújtó áfacsalásokat ugyanis leginkább ezzel a módszerrel lehetne gyorsan és a leghatékonyabb visszaszorítani, illetve a hazai áruk kereskedelmi pozíciója is javulna - derült ki a 450 szentesi termelőt tömörítő DélKerTÉSZ összefoglalójából. A szentesi termelők egyébként jó szezont zártak: 2025 első háromnegyed évében 53,5 ezer tonna zöldséget értékesítettek, ami 700 tonna növekedést jelent éves szinten. Az árbevétel pedig 260 millió forinttal, 16,5 milliárd forintra nőtt. Jövőre újabb beruházásokkal, üvegházakkal és fóliablokkok építésével pörgetnék fel az exportot.
2025. 11. 11. 19:30
Megosztás:

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat orosz tulajdonosa kész átadni a vállalat irányítását

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonosa kész átadni harmadik félnek a vállalat feletti irányítást, és a működési engedély meghosszabbítását kérte az amerikai pénzügyminisztérium alá tartozó Külföldi Vagyonellenőrzési Hivataltól (OFAC) - közölte a szerb energiaügyi miniszter kedden.
2025. 11. 11. 19:00
Megosztás:

Javulnak a német elektromos és digitális ágazat gazdálkodási mutatói

A javuló szeptemberi és első három negyedévi megrendelési és forgalmi adatok tükrében kilábalni látszik a válságból a német elektromos és digitális ágazat a ZVEI ágazati képviseleti szervezet legfrissebb jelentése szerint.
2025. 11. 11. 18:30
Megosztás:

Elkészült az ELI ALPS szegedi lézeres kutatóközpont naperőmű parkja

Az ELI ALPS szegedi lézeres kutatóközpont naperőmű parkja megtestesíti azt az elvet, hogy az energiát megpróbáljuk minél hatékonyabban és kevesebb károsanyag-kibocsátással előállítani ott, ahol arra szükség van - jelentette ki az energiaügyi miniszter kedden Szegeden.
2025. 11. 11. 18:00
Megosztás:

Nőtt az éves infláció Csehországban

Októberben 2,5 százalékra emelkedett az éves infláció Csehországban a szeptemberi 2,3 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2025. 11. 11. 17:30
Megosztás:

42 milliárdos természetvédelmi fejlesztés lesz a nemzeti parkokban

Az elkövetkező években 42 milliárd forintból 60 természetvédelmi projekt valósul meg a tíz hazai nemzeti parkban - jelezte az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára hétfőn a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjában.
2025. 11. 11. 17:00
Megosztás:

Ausztriában havi szinten csökkentek, éves szinten nőttek a nagykereskedelmi árak

Az osztrák nagykereskedelmi árak havi szinten csökkentek, éves összevetésben nőttek októberben az osztrák statisztikai hivatal, a Bundesanstalt Statistik Österreich kimutatása szerint.
2025. 11. 11. 16:30
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a füredi borok

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Füred megnevezés felvételét az oltalom alatt álló eredetmegjelölések (OEM) nyilvántartásába.
2025. 11. 11. 16:00
Megosztás:

A madárinfluenza-járvány ellenére sem lesz hiány libamájból

Az elhúzódó madárinfluenza-járvány ellenére sem várható hiány az idén hazai libahúsból és hízott libamájból - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
2025. 11. 11. 15:30
Megosztás: