300 fölött az EURÓ! Miért is?

A tegnapi lassú forintgyengülés úgy tűnik folytatódhat a mai napon is, immár a 300 érintőleges közelségében jár az árfolyam. (Commerzbank)

EUR/HUF (298,00 – 302,00):  Az MNB legfrissebb nyilatkozata szerint az inflációs elem prioritás marad a célkövetésben. 2014 végére 3% alatti pénzromlást vár a jegybank, miközben az első negyedévben elképzelhetőnek tart egyszeri hatások miatt 3,4%-os értéket is, de erre nem fognak a monetáris politika szintjén reagálni. A magyar állam vissza kívánja fizetni augusztusban a fennálló 2,2 milliárd eurós IMF hitelét a devizatartalék terhére. Júniusi adatok szerint az állam a jegybankban 1.531 milliárd forint értékű betétet tartott, melyből 1.055 milliárdnyi devizában volt (3,57 milliárd euro). Ha az előtörlesztéshez csak a devizatartalékokat használják, akkor augusztus végére 1,4 milliárd euróra csökkenhet az egyenleg, és a 2014-ben lejáró 1,6 milliárd eurónyi devizakötvény miatt nem zárható ki, hogy a forinttartalékokhoz is hozzá kell majd nyúlni. A hazai, júniusi termelői árindex 0,6% volt a májusi -1,3%-os adatot követően.

 

Az EUR/HUF árfolyam alakulása az elmúlt 1 hónapban

 

 

EUR/USD (1,3200 – 1,3320): A FED mai ülését követően nyári szabadságra megy, így csak késve tud majd reagálni a kulcsfontosságú pénteki valamint a következő, augusztusi NFP adatra. Emiatt valószínű, hogy a kamatok változatlanul hagyása mellett, esetleg néhány nyilatkozattal megfűszerezve, de kivárásra játszik majd a FED és árfolyam szempontjából alapvetően semlegesen zárul majd az ülés. A QE csapok elzárása ténykérdés, tudható, hogy a program csökkentésének tervezett vége 2014. június – július, a találgatások immár arról szólnak, hogy mikor kezdenek bele a kötvényvásárlások visszafogásába. A lakáspiacról az utóbbi hónapban már mutatkoznak jelek a kilábalásra, a hosszabb hitelek kamatai és az ingatlan árak is emelkedésnek indultak. Obama elnök javaslata a társasági adócsökkentésre, melynek célja a munkahelyteremtés elősegítése lenne a középosztály számára, hamar elutasításra került a republikánusok részéről. A mai kereskedésben az USA kap főszerepet: Q2 GDP adat, ADP (a pénteki NFP előfutára), Chicago PMI lesznek a publikációk közül a legfontosabbak. Az adatok és az esetleges meglepetések függvényében az EURUSD kimozdulhat az utóbbi napokra jellemző sávos kereskedésből.

 

CHF/HUF (241,50 – 245,50): Svájcból ma érkezik a legfontosabb hangulati indikátor (KOF), melyből a gazdasági kilátásokkal kapcsolatos várakozások alakulása látszik majd, vélhetőleg árfolyamra gyakorolt hatás nélkül. Az EURCHF visszaerősödött 1,2320 környékére, mely a gyengülő forinttal karöltve egyre messzebb sodorja a frank árfolyamát a 240-től. A 243-as szintet is elhagyjuk lassan, és a folytatásban is a forint teljesítménye dominálhat.

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

Tovább erősödött a forint

Fél százalékkal emelkedett a forint árfolyama kedden a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon az MNB elemzői várakozásoknak megfelelő kamatemelését követően.
2021. 08. 24. 20:00
Megosztás:

Erősödött reggelre a forint

Erősödött kissé a forint kedd reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest.
2021. 08. 24. 08:30
Megosztás:

Vegyesen alakult hétfőn a forint árfolyama

Vegyesen alakult, alig változott hétfőn a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2021. 08. 23. 19:30
Megosztás:

Forinterősödéssel indult a hét

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 23. 08:00
Megosztás:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a vezető devizákkal szemben péntek kora este a bankközi piacon reggelhez képest.
2021. 08. 20. 21:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint

Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök kora este a reggeli szintekkel összevetve.
2021. 08. 19. 20:00
Megosztás:

Gyengült a forint reggelre

Gyengült csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 19. 08:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök kora este a reggeli szintekkel összevetve.
2021. 08. 18. 20:00
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött kissé a forint szerdán reggelre az előző esti árfolyamához képest.
2021. 08. 18. 08:00
Megosztás:

Biztonságos és átlátható digitális pénzügyek – saját kriptoindexet indított egy magyar tulajdonú fintech

BlockBen Index Token, vagyis BIT néven indított kriptoindexet a számos innovációs díjjal kitüntetett, magyar tulajdonú BlockBen. A fintech szektor tipikusan olyan megoldásokat kínál, amelyek átláthatóbbá és egyszerűbbé teszik a digitális pénzügyeket. A digitális eszközök piaca 8 év alatt nőtt 1500-szorosára, így egyre többen érdeklődnek a szektor iránt. A hagyományos pénzügyi rendszerekben is fellelhetőek az új megoldások adott elemei, amelyek az újításoknak és a piac növekedésének köszönhetően egyre vonzóbbak a kriptovaluták világában.
2021. 08. 14. 17:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint estére

Vegyesen mozgott a forint a vezető devizákkal szemben péntek kora este a bankközi piacon reggelhez képest: az euróhoz és a dollárhoz viszonyítva erősödött, a frankkal összevetve viszont gyengült.
2021. 08. 13. 21:00
Megosztás:

Nem sokat változott a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2021. 08. 13. 09:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Minimálisan erősödött a forint a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon csütörtök reggel a szerda esti szintekhez képest.
2021. 08. 12. 07:30
Megosztás:

Alig változott a forint árfolyama

Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2021. 08. 11. 19:00
Megosztás:

Forintgyengülés kora reggel

Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd estéhez viszonyítva.
2021. 08. 11. 08:00
Megosztás:

Gyengült a forint reggelre

Gyengült a forint hétfő reggel a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon a péntek esti szintekkel összevetve.
2021. 08. 09. 08:00
Megosztás: