302 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány októberben

Az idén októberben 302 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány, szeptemberhez képest, az export kiigazított volumene 1 százalékkal nőtt, az importé 2,9 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán második becslését.

302 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány októberben

Októberben a kivitel volumene 10, a behozatalé 5,6 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. A 2019. októberihez mérten a külkereskedelem volumene az exportban 6,1, az importban 5,0 százalékkal esett vissza.
    
2021. január-októberben a kivitel értéke 98,1 milliárd euró (35,0 ezer milliárd forint), a behozatalé 95,9 milliárd euró (34,2 ezer milliárd forint) volt. Az egy évvel korábbihoz képest a kivitel volumene 9,1, a behozatalé 9,8 százalékkal emelkedett.     A termék-külkereskedelmi mérleg többlete 2,5 milliárd euróval csökkent, 2,3 milliárd eurót tett ki.
    
A december 9-én kiadott első becslés szerint az idén októberben a termék-külkereskedelmi egyenleg 1,3 milliárd euróval romlott, az októberi hiány 335 millió euró volt. A második becslés szerint októberben a kivitel értéke 10,3 milliárd euró (3704 milliárd forint), a behozatalé 10,6 milliárd euró (3810 milliárd forint) volt.
    
Októberben az egy évvel korábbihoz képest euróban kifejezve az export értéke 0,3, az importé 13 százalékkal nőtt, naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 9,2, a behozatalé 5,4 százalékkal csökkent.
    
A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 11, a behozatalban 19 százalékkal emelkedett októberben az előző év azonos hónapjához viszonyítva, a cserearány 6,9 százalékkal romlott. A forint árfolyama az euróhoz mérten 0,5 százalékkal erősödött, a dollárral szemben 0,9 százalékkal gyengült.
    
Októberben a gépek és szállítóeszközök 2020. októberi áron számított kivitele 15, behozatala 11 százalékkal kisebb lett. A közúti jármű exportja ötödével, importja közel ugyanekkora mértékben csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva. A feldolgozott termékek exportvolumene 1,1 százalékkal kisebb, importvolumene ugyanennyivel nagyobb lett. Az energiahordozók exportvolumene 19, importvolumene 3,7 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. A mindkét oldali forgalomcsökkenés a kivitel esetében döntően a természetes és mesterséges gáz, a behozatalnál a szén, koksz és brikett visszaesésével magyarázható.
     
Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 1,7 százalékkal kisebb, behozataláé 4,5 százalékkal nőtt. Az exportoldali forgalomcsökkenéshez a leginkább a gabona és gabonakészítmény, az importoldali növekedéshez a zöldségféle és gyümölcs járult hozzá.
    
Októberben az EU27 tagállamaiba irányuló kivitel volumene 13, az onnan érkező behozatalé 5,1 százalékkal csökkent, a termék-külkereskedelmi mérleg 1,1 milliárd euróval romlott, 166 millió eurós többlet keletkezett. Az export 74, az import 70 százalékát bonyolították le ebben a viszonylatban.
    
Január-októberben az egy évvel korábbihoz képest a kivitel volumene 9,1, a behozatalé 9,8 százalékkal emelkedett. A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 6,8, a behozatalban 9,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához mérten. A cserearány 2,6 százalékkal romlott. A forint az euróhoz képest 2,2 százalékkal leértékelődött, a dollárhoz viszonyítva 3,4 százalékkal erősödött - közölte a KSH.

Ötöslottó - 7 milliárd forint a tét, tudta?

7 milliárd forint a tét – mit is jelent valójában ekkora összeg? Pár nap és kiderül lesz-e gazdája az Ötöslottóval megnyerhető eddigi legnagyobb nyereménynek, azaz 7 milliárd forintnak.
2025. 12. 27. 11:00
Megosztás:

A két ünnep között jön a második nagy roham az áruházakban

A karácsonyt követő napokban az üzletek szinte az ünnepek előtti forgalmat bonyolítják, ilyenkor ugyanis tömegével cserélik ki az emberek az ajándékba kapott ruhákat, termékeket. Vevőkből is sok van ezekben a napokban, hiszen az üzletek is újabb akciókba kezdenek, hogy kisöpörjék meglévő árukészletüket. Nem véletlen, hogy a 0 százalékos THM-mel hirdetett áruhitel-ajánlatok is sokszor csak az év végig szólnak – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 12. 27. 10:00
Megosztás:

Németország korábbi oktatási minisztere az NKE-nek adományozza könyvtárát

Klaus von Dohnányi, Hamburg korábbi polgármestere, Németország korábbi oktatási minisztere, külügyi és gazdasági államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek (NKE) ajándékozza könyvtárát.
2025. 12. 27. 09:00
Megosztás:

Nem szűnik meg, csak szabályozottabb lesz a BNPL

Szigorodnak a halasztott fizetés szabályai 2026. november 20-tól, amikor a fogyasztói hitelekről szóló törvény (Fhtv.) módosítása életbe lép.
2025. 12. 27. 08:00
Megosztás:

Vlagyimir Putyin: többszörösére nőtt az orosz fegyvergyártás a háború kezdete óta

Többszörösére nőtt a fegyverek és haditechnikai eszközök gyártása Oroszországban 2022 óta; csak a fegyver- és lőszerek beszállítása több mint 22-szeresére emelkedett - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az állami fegyverkezési programról pénteken Moszkvában megtarott tanácskozáson.
2025. 12. 27. 07:00
Megosztás:

Az amerikai Függetlenségi nyilatkozat elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszöntik a szegedi újévi koncerten

Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszönti január 5-i újévi koncertjén a Szegedi Szimfonikus Zenekar - közölte Gyüdi Sándor igazgató az MTI-vel.
2025. 12. 27. 06:00
Megosztás:

Monero XMR kriptovaluta árfolyam előrejelzés 2026

Monero újra reflektorfényben: áttörés készül a többéves csúcsok felé?
2025. 12. 27. 04:00
Megosztás:

BlackRock kripto tranzakciók: 114 millió dollár értékű Bitcoin és Ethereum került a Coinbase-re

A világ legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock ismét komoly mozgásokat hajtott végre a kriptovaluták piacán. December 26-án több mint 114 millió dollár értékben utaltak át Bitcoint és Ethereumot a Coinbase Prime platformra, ami újabb jele annak, hogy az intézményi érdeklődés töretlen a digitális eszközök iránt. Bár hivatalos nyilatkozat nem érkezett, a lépés jól illeszkedik a BlackRock ETF-kezelési stratégiájába.
2025. 12. 27. 03:00
Megosztás:

Tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több mint ezer légijáratot töröltek.
2025. 12. 27. 02:00
Megosztás:

Nyugdíjba vonuláskor átlag 232.000 Ft-ot veszítünk havonta

A tényadatok alapján továbbra is jelentős különbség van az aktív korban elérhető keresetek és az öregségi nyugdíjak között. Az idei év első három negyedévében az átlagos nettó kereset 476 ezer forint volt, míg az öregségi nyugdíjak átlagos összege az év első kilenc hónapjában alig több mint 244 ezer forintot tett ki.
2025. 12. 27. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államokban tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást

Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több mint ezer légijáratot töröltek.
2025. 12. 27. 00:05
Megosztás:

Bitcoin (BTC) opciós lejárat felerősíti a volatilitást

A Bitcoin árfolyama ismét hektikusan mozog: december 26-án rövid időre 1,63%-ot emelkedett, 89 100 dollár fölé, majd visszacsúszott 88 500 dollár körüli szintekre. A hirtelen kilengések hátterében a pénteki, közel 28 milliárd dolláros Bitcoin opciós lejárat állhat, amely hagyományosan erős piaci mozgásokat vált ki.
2025. 12. 26. 23:00
Megosztás:

Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában

A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában.
2025. 12. 26. 22:00
Megosztás:

A Solana 124 dolláron vs. Digitap ($TAP): Miért fontosabbak a banki infrastruktúrák, mint a tranzakciós sebesség 2026-ban?

A Solana jelenleg 124 dollár körül forog, de a banki infrastruktúrák hatása 2026-ban sokkal jelentősebb lehet. A Digitap ($TAP) a fizetési elszámolásra, kártyás fizetésre és fiat-hozzáférésre összpontosít.
2025. 12. 26. 20:00
Megosztás:

A következő másfél évtizedben az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága

Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő másfél évtizedben várhatóan az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága.
2025. 12. 26. 18:00
Megosztás:

A lengyelek leginkább az egészségügy helyzete miatt aggódnak

A legnagyobb aggodalmat az egészségügyi ellátás elérhetősége kelti a lengyelek körében a 2026-os évre vonatkozóan – derült ki a Wirtualna Polska hírportál által pénteken közzétett felmérésből.
2025. 12. 26. 17:00
Megosztás:

Rekordot döntött az idén kötött brit fegyverexport-szerződések értéke

Rekordot döntött az idén kötött új brit fegyverexport-szerződések értéke.
2025. 12. 26. 16:00
Megosztás:

Újabb XRP árrobbanás jöhet 2026-ban? – Elemző szerint közeledik a következő nagy kitörés

Az XRP, a Ripple által támogatott kriptovaluta ismét a reflektorfénybe került, miután egy ismert elemző, CryptoBull újabb jelentős árfolyam-emelkedést vetít előre. Az elemzés szerint az XRP ismét ugyanabban a klasszikus mintában mozog, amely korábban is hatalmas árrobbanásokat eredményezett. De vajon tényleg küszöbön áll a következő nagy ralira való kitörés?
2025. 12. 26. 15:00
Megosztás:

Litván ultimátum a kriptovaluta szolgáltatóknak: Engedély vagy szankció 2025. december 31-ig!

Litvánia határozott lépést tett a kriptoszektor szabályozása felé: a balti állam központi bankja figyelmeztette a hazai kriptoeszköz-szolgáltatókat (CASP), hogy 2025. december 31-ig engedélyt kell szerezniük a működéshez – ellenkező esetben illegális tevékenységnek minősülhetnek, amely akár büntetőjogi következményekkel is járhat. Az európai MiCA-rendelet betartása immár nem választható – hanem kötelező. Aki lemarad, kimarad.
2025. 12. 26. 13:00
Megosztás:

Előrehozott parlamenti választást tartanak Koszovóban vasárnap

Előrehozott parlamenti választást tartanak vasárnap Koszovóban, azt követően, hogy a kormányzó Önrendelkezés (Vetevendosje) a februári választások után nem tudott kormányt alakítani.
2025. 12. 26. 12:00
Megosztás: