36 milliárd forintra emelték a magyar ökológiai gazdálkodás pályázat keretösszegét

Az agrártárca egyik legutóbbi döntésével az ökológiai gazdálkodás pályázat keretösszegét háromszorosára, 36 milliárd forintra emelték, egyúttal további lépéseket szorgalmaztak a bioágazat fejlesztése érdekében - mondta Drexler Dóra, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetője a biogazdálkodásban érintett szervezetek közös sajtótájékoztatóján, csütörtökön Budapesten.

36 milliárd forintra emelték a magyar ökológiai gazdálkodás pályázat keretösszegét

Drexler Dóra jelezte: ezzel mérföldkőhöz érkezett a hazai biogazdálkodás, az idei pályázat eredményeként összesen 96 000 hektár terület részesül támogatásban, amelyből 88 700 hektár az új, ökológiai művelésbe vont terület.
   
Elmondta, hogy miután a Vidékfejlesztési program keretében 2018-ban újra meghirdetett pályázatra háromszoros volt a gazdálkodói igény az eredetileg megadott keretösszeghez képest, az agrártárca április 4-i bejelentése szerint 12 milliárd helyett 36 milliárd forint jut az ökológiai gazdálkodás további támogatására.
    

Európa jelentős része az úgynevezett zöldebb agrárium felé halad, emellett a globális adatok ia azt mutatják, hogy az ökológiai gazdálkodás ma világszerte a legdinamikusabban fejlődő mezőgazdasági ágazat. Az Európai Unió teljes ökológiai piaca 2017-ben 34,3 milliárd euró volt, így amelyik ország időben felismeri az ebben rejlő agrárgazdasági potenciált, komoly versenyelőnyre tehet szert - fejtette ki Drexler Dóra.
   
Kiemelte: 2017-ben Magyarországon mintegy 200 ezer hektár számított ökológiai művelésű területnek, a pályázati keret megnövelésével az ilyen területek 300 ezer hektárra nőhetnek, 2020 végére nagyságuk 350 ezer hektárt érhet el.
   
Hozzátette, hogy Magyarország az ökológiai művelésű területek nagysága szerint csak az ötödik helyen áll a régiós rangsorban, az ökoterületek aránya és a biotermelők száma alapján azonban már dobogós helyen vagyunk, az elmúlt évtizedben pedig 62,6 százalékos bővülést ért el az ökológiai mezőgazdasági ágazat Magyarországon.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy az ökogazdálkodásba bevont ültetvények és szántók aránya örvendetesen emelkedik, a legnagyobb mértékben azonban az állatoknak legelőül is szolgáló gyepterületek nőhetnek - fűzte hozzá Roszík Péter, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ügyvezetője.
   
Mészáros Dóra, a Hungária Öko Garancia Kft. júniusban hivatalba lépő ügyvezetője azt hangsúlyozta, hogy az ökogazdálkodást támogató program segíti a kitűzött célok, azaz a biodiverzitás és talajtermékenység megőrzését, fenntarthatóságát, a vidéki munkahelyteremtést, ugyanakkor fontos, hogy a támogatott területekről származó alapanyagokat élelmiszerré kell feldolgozni és forgalomba hozni, ez a lakosság egészséges élelmiszerekkel történő ellátását is segíti.
    

Czeller Gábor, a Magyar Biokultúra Szövetség elnöke kiemelte: az ökológiai gazdálkodás az egyetlen fenntartható mezőgazdálkodási mód, amelyet a gazda szempontjából is fenntarthatóvá kell tenni, ehhez pedig nélkülözhetetlen a kiszámítható állami támogatás.
   
Büki József biogazdálkodó az ökológiai növénytermesztés támogatása mellett az ennek részben helyi felvevő piacát is jelentő ökológiai állattenyésztés és tejtermelés, és a terményraktározás fejlesztését szorgalmazta.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Felpörgette a digitális bankolást a járványhelyzet

Felgyorsította a bankhasználat digitalizációját, átalakította a korábbi szokásokat a pandémiás helyzet. Az Erste Banknál megugrott a digitálisan aktív ügyfelek száma, a NetBankban és a MobilBankban a tranzakciók száma az egy évvel korábbi kétharmadával- illetve csaknem a háromszorosára nőtt, az elektronikusan befizetett csekkek száma pedig a korábbi többszörösére emelkedett. A járvány a költési szokásokat is átalakította, az Erste kártyaforgalmi adatai szerint azonban a korlátozások lazításával megindult a visszarendeződés.
2020. 05. 29. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A COVID-19 alatt behajthatatlanná vált követelések áfa összegének visszaigénylése

A COVID-19 okozta gazdasági visszaesés következtében sok vállalkozás küzd likviditási problémákkal, ami a behajthatatlan követelések számának növekedését okozhatja. Az emiatt nehéz helyzetbe került vállalkozások számára ugyanakkor rendkívül fontos lehet, hogy az adóhatóságtól legalább a behajthatatlan követelések áfáját vissza tudják igényelni.
2020. 05. 29. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pünkösdkor sincs kamionstop

A folyamatos áruellátás érdekében a nehéz tehergépkocsik a veszélyhelyzet ideje alatt hétvégi korlátozás nélkül közlekedhetnek a hazai utakon. A kamionstop a munkaszüneti napokon, így a pünkösdi hosszú hétvégén sincs érvényben - tájékoztatott csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
2020. 05. 29. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Beindult a magyarok üdülési kedve

Beindult az üdülési kedv, 8 nap alatt megduplázódott a pünkösdi hosszú hétvégére megtett foglalások száma a Szállás.hu adatai szerint. Siófok, Eger, Balatonfüred, Zalakaros és Gyula a legvonzóbb úti célok - közölte az online szállásfoglaló portál az MTI-vel csütörtökön.
2020. 05. 29. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vírushelyzet enyhülésével visszatérnek a vevők a használtautó-piacra

A koronavírus miatt bevezetett korlátozások lépcsőzetes feloldásával párhuzamosan újranyitottak az autókereskedések, ezzel párhuzamosan a vásárlók érdeklődése is fokozatosan visszatér a használtautó-piacon. A JóAutók.hu autós portálon a mélypontot jelentő március harmadik hetére 55 százalékra csökkent az érdeklődők száma február végéhez képest, a múlt héten viszont ez az arány már ismét 83 százalékon állt.
2020. 05. 29. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A GVH 150 millió forinttal segíti a gazdaság újraindítását

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 150 millió forint egyszeri megtakarítást, éves költségvetésének 6 százalékát utalja át a központi költségvetésbe, hogy hozzájáruljon a veszélyhelyzet gazdasági kárainak enyhítéséhez, és a magyar gazdaság újraindításához - nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön a GVH elnöke, Rigó Csaba Balázs, aki arról is beszélt, hogy a hivatal az idén a tavalyinál több feladatot vállalt, kevesebb pénzből, takarékosabb gazdálkodással.
2020. 05. 29. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Június 6-tól több vasútvonalon ideiglenes járványügyi menetrend lép életbe

Június 6-tól több vasútvonalon ideiglenes járványügyi menetrend lép életbe, a járatok egy része helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat, a változások a vonaton utazók nagyjából 4 százalékát érintik - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.
2020. 05. 29. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kigyógyult az újlakás-kereslet a járványból, berobbanhat a lakásépítés a rozsdaövezetekben

Újabb részleteket lehet megtudni a rozsdaövezeti lakásprogramról szóló törvénytervezetből, amely alapvető változást eredményezhet az új lakások piacán már a közeljövőben. Akár 1-2 éven belül piacra kerülhetnek a kedvezményes 5 százalékos áfával árult rozsdaövezeti lakások. Az még kérdés, hogy pontosan hol és hány rozsdaövezeti lakás épül és ezekből mennyit adnak el és hány százalékukból lesz bérlakás. Az ingatlan.com adatai szerint igény lenne az új lakásokra: idén májusban 15 százalékkal többen érdeklődtek irántuk, mint egy évvel korábban, a járvány előtti szinthez képest pedig 24 százalékos volt a növekedés.
2020. 05. 29. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A régió egyik legnagyobb social impact befektetését kapta a Green Fox Academy

450 millió forintos befektetést biztosít az Impact Ventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. a Green Fox Academynek. Az Impact Ventures egy impact (társadalmi hasznosságú) befektetési alap, amely kifejezetten olyan szociális vállalkozásoknak nyújt kockázati tőkét, amelyek az üzleti eredmények mellett pozitív társadalmi hatást fejtenek ki. A mostani befektetés az egyik legnagyobb régiós dedikált impact befektetés.
2020. 05. 28. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

265 millió forint adózott eredmény el a Duna House-csoport

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport 265 millió forint konszolidált adózott eredményt ért el az első negyedévben, 60 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a cég csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 05. 28. 20:50
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma alulteljesítő volt a magyar részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,62 pontos, 0,02 százalékos csökkenéssel, 36 340,47 ponton zárt csütörtökön.
2020. 05. 28. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kelet-Közép-Európa távközlési piacát kevésbé érintheti a válság

A koronavírus-járvány kezdete óta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendszeresen készít összefoglalókat a hírközlési piac alakulásáról, amelyekhez többek között nemzetközi elemzőcégek előrejelzéseit és távközlési vállalatok elemzéseit veszi alapul. A májusi összefoglalók kiemelt témái közé tartozik a távközlési cégek jövője és a mobiltelefon-értékesítés piacának jelenlegi helyzete.
2020. 05. 28. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elutasította a TEBÉSZ Delta elleni keresetkiegészítését a bíróság

Elutasította a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) a Delta Technologies Nyrt.-vel szemben beadott keresetkiegészítését a Fővárosi Törvényszék. A szervezet a járványhelyzet során hozott közgyűlési határozatokat támadta meg, amelyeket azonban a tőzsdei társaság szerint minden szempontból jogszerűen hoztak meg.
2020. 05. 28. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fizetések: a korábbi mutatóktól el kell búcsúzni

Az első negyedévben a bruttó és nettó átlagbérek is 9 százalékkal emelkedtek. Ebben az évben a járvány és az abból adódó munkanélküliség fékezi majd a bérdinamikát.
2020. 05. 28. 15:35
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a 3 és az 5 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 14,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 64,5 milliárd forintért értékesített 3 és 5 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2020. 05. 28. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra bevezetik a fővárosi lakásrezsi-támogatást

A budapesti lakásrezsi-támogatás újbóli bevezetéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva Karácsony Gergely főpolgármester.
2020. 05. 28. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kedvezőbb feltételekkel folytatódik a kötvényprogram

A kibocsátók a korábbinál kedvezőbb feltételekkel vehetnek részt a Növekedési Kötvényprogramban (NKP), miután a Magyar Nemzeti Bank áprilistól változtatott a feltételeken. A Deloitte MeetingRequest üzleti podcast-sorozatának legújabb epizódjában a változások mellett a korábbi tapasztalatokról és a jövőbeni várakozásokról is beszélgettek a K&H Bank vezető szakértői, valamint a Deloitte és Deloitte Legal Ügyvédi Iroda tanácsadói.
2020. 05. 28. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lesz helikopterpénz a 2021-es büdzsében

Célzott támogatásokkal próbálja talpra állítani a KKV-szektort a kormány, a rendkívül bizonytalan helyzetben kissé elsietetten benyújtott jövő évi büdzsében azonban még nem szerepelnek ennek részletei a Sberbank szakemberének elemzése szerint. Visszarendeződéssel, de elnyúló kilábalással számolhatnak a vállalkozások, a jövőjüket pedig minden korábbinál jobban megszabja a tőkehelyzetük.
2020. 05. 28. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új lendületet adott a lakásfelújításoknak a kijárási korlátozás

Az utóbbi hónapokban sok kereskedő szenvedte meg a válságot, ám például a barkácsboltokban a korlátozások ellenére is élénk maradt a forgalom. Ebben nem kis részben a lakásfelújításoknak is szerepe lehetett. Az OTP Ingatlanpont szakértői szerint egy megfelelően felújított ingatlannal még a jelenlegi, döntően a vevőknek kedvező piaci helyzetben is erős lehet az eladók alkupozíciója, de természetesen a mindennapi életkörülmények is könnyen javíthatóak.
2020. 05. 28. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bukhatják csok-ot és a Babaváró hitelt a tevékenységüket ideiglenesen szüneteltető egyéni vállalkozók

Több ezer olyan katás egyéni vállalkozó volt kénytelen szüneteltetni tevékenységét az elmaradó bevételek miatt, aki nem tudta fizetni még az adóját sem, és nincs azon szerencsések között, akiknek három hónapig elengedik a fizetési kötelezettségét. Ez azonban még visszaüthetnek egy esetleges hitelfelvétel, csok támogatás vagy Babaváró hitel igénylés során.
2020. 05. 28. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások: