40 foknál is melegebb idő érkezik - védekezz Káliummal!

Magyarország idén nyáron ismét szélsőséges időjárás elé néz, 40 Celsius-fok feletti melegrekordok, aszályos időszakok és hirtelen viharok sokasága érkezhet – a gazdálkodók azonban már készülnek a kihívásokra. A növényvédelem és az egyre fejlettebb mezőgazdasági technológiák ugyanis érdemben segíthetnek. Hogyan védekezhetnek a gazdák a 2025-ös hőhullámok ellen?

40 foknál is melegebb idő érkezik - védekezz Káliummal!

Az idei nyár előrejelzései nem sok jót ígérnek a hazai mezőgazdaság számára. Hosszan tartó hőhullámok, visszatérő aszályos időszakok, egyre gyakoribb viharos szelek és szárító légmozgások várhatóak. Ezek a körülmények növekvő nyomást gyakorolnak nemcsak az emberi szervezetre, de a hazai mezőgazdaságra is.

„A szélsőséges időjárás már nem rendkívüli jelenség, hanem egyre inkább a mindennapjaink része. A növényekre gyakorolt hatása viszont súlyosbodik: megbillen a vízháztartás, sérülnek a sejtek, ezzel pedig gyengül a védekezőképességük” – hívta fel a figyelmet dr. Gerda Anikó növényorvos, a Vitafer Hungária Kft. szaktanácsadója.

A szakértő szerint a gazdálkodók helyzete különösen nehéz az olyan érzékeny kultúrákban, mint a zöldségek és gyümölcsök, amelyek gyorsan és látványosan reagálnak a forróságra, valamint az egyenetlen csapadékra.

Hogyan reagálnak a növények a hőségre? A stressz nem csak emberi probléma

„Idén nyáron szélsőséges esetben akár 40-45 Celsius-fokok is elképzelhetőek. Az alma, a burgonya, a napraforgó és a cukorrépa is különösen érzékeny a hőségre. Emellett a kukorica szintúgy, mely a globális trendek alapján minden 1 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-növekedés hatására akár több mint 7%-os terméskiesést is produkálhat, ezért érdemben kitett a globális felmelegedés hatásának” – emelte ki a Vitafer Hungária Kft. szaktanácsadója.

hőség, nyári meleg elleni védekezés

Amikor a hőmérséklet tartósan 30 Celsius-fok fölé emelkedik a növények működése jelentősen lelassul. A fotoszintézis visszaesik, a sejtek kevésbé képesek megkötni a vizet, ráadásul egyre nehezebbé válik a tápanyagfelvétel is. Ez a kombináció pedig ajtót nyit a betegségek és kártevők előtt.

„Számos gazda panaszkodik arra, hogy hirtelen, egyik napról a másikra megjelennek például levéltetvek vagy eluralkodik a lisztharmat. Ez nem véletlen: a meggyengült növényállomány sokkal kiszolgáltatottabb” – emelte ki dr. Gerda Anikó, aki hozzátette, hogy a megelőzés rendszerint sokkal hatékonyabb és olcsóbb, mint a tűzoltás.

Kálium: a nyári túlélés egyik titkos fegyvere

Az egyik legfontosabb tápanyag, amely a növények úgynevezett stresszkezelését támogatja, az a kálium. Bár sokan elsősorban a terméséréshez kapcsolják, valójában már sokkal korábban, a nyári hőség kezdetén is kulcsszerepe van. Ráadásul kisebb károk esetén a regenerálódásban is fontos szerepe lehet.

„A megfelelően káliumozott növényeknél rendszerint kevesebb víz párolog el. Ennek köszönhetően jobban átvészelik a száraz napokat. A terméskötődés is stabilabb lesz, továbbá a minőségi paraméterek sem romlanak annyira, mint káliumhiány esetén” – magyarázta a növényorvos, aki hozzátette, hogy a megfelelő lombtrágyák használata a legkritikusabb időszakokban akár 10% feletti terméstöbbletet is eredményezhetnek.

A káliumhiány tünetei gyorsan felismerhetők: barnuló levélszélek, lankadó hajtások, lelassult növekedés. Ezekre a problémákra gyors és célzott lombtrágyázás nyújthat megoldást, különösen, ha a kijuttatás a reggeli vagy esti órákban történik, amikor a növény aktívabb és a párolgás is minimális.

Vannak még javaslatok a nyári időszakra, amelyek segíthetnek

A 2025-ös szezonban is különösen fontos, hogy a gazdálkodók ne rutinból dolgozzanak, hanem alkalmazkodjanak a változó körülményekhez. Dr. Gerda Anikó ennek részeként az alábbi pontokra hívta fel a figyelmet:

1. Kondicionálás időben: Biostimulátorok, aminosavak és algakivonatok alkalmazása már a stresszhelyzet előtt segít a gyökérzet erősítésében, ami kulcsfontosságú a vízfelvételhez.

2. Okos lombtrágyázás: A makro- és mikroelemek – különösen a kálium és magnézium – kijuttatása célzottan, a megfelelő időpontban történjen, hogy a növény a legjobban hasznosíthassa azokat.

3. Folyamatos megfigyelés: A rovar- és kórokozófertőzések megelőzése érdekében elengedhetetlen a rendszeres állományellenőrzés.

Klímavédelem a termőföldön: tudatos gazdálkodás a jövő kulcsa

A klímaváltozás következményei már nem a jövő problémái. Azok a termelők, akik előre gondolkodnak és felkészülnek a szélsőségekre, továbbá nem sajnálják az erőforrást a megelőzésre, döntően stabilabb terméshozamra és jobb minőségre számíthatnak.

„Aki most alkalmazkodik, az a jövő nyertese lehet. A növényvédelmi technológiák okos használata olyan versenyelőnyt adhat, amely a szélsőséges nyarakon is akár életmentő lehet” – emelte ki dr. Gerda Anikó.

A Vitafer Hungária Kft. szakértői a nyári szezonban is személyre szabott tanácsadással segítik a gazdákat a hőstresszel szembeni védekezésben. Az extrém hőség várható, de hogy miként fogadjuk, az már rajtunk múlik.

A Bitcoin 91 000 dolláron stagnál: Miért helyezi az okos tőke a pénzét a Digitap ($TAP) offshore bankolásába?

A Bitcoin csendes időszakkal indította a 2026-os évet. Az év eleji emelkedés után a BTC az elmúlt napokat azzal töltötte, hogy oldalazott a 90 000 és 91 000 dolláros szintek között. Amíg az árfolyam a pszichológiai szempontból fontos 90 000 dollár felett marad, a piac egészében fennmarad a stabilitás; ugyanakkor az egyértelmű, hogy a lendület megtört.
2026. 01. 13. 22:00
Megosztás:

Hol érdemes most síelni Magyarországon?

A jelentős havazásnak és a tartós hidegnek köszönhetően jó síterepek várják a síelőket Magyarországon, öt felvonóval rendelkező síterep is kinyitott.
2026. 01. 13. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 01. 13. 21:00
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta vétel 2026-ban: Miért jobb a Digitap ($TAP) KYC-mentes Visa kártyája, mint az XRP a globális költések terén

A magánélet-központú pénzügyek többé nem számítanak rétegpiacnak. Ahogy a szabályozás szigorodik és a belépési folyamatok egyre bonyolultabbá válnak, egyre többen keresnek egyszerű módot arra, hogy kriptót költhessenek anélkül, hogy lemondanának az irányításról.
2026. 01. 13. 20:00
Megosztás:

Hatályba lépett Romániában az önkéntes katonai szolgálat bevezetésének jogi kerete

Hatályba lépett Romániában az önkéntes katonai szolgálat bevezetésének jogi kerete, miután Nicusor Dan államfő kihirdette a honvédelmi felkészítésről szóló törvény módosítását - közölte kedden a Digi24.ro hírportál.
2026. 01. 13. 19:30
Megosztás:

Menesztette az ukrán parlament a védelmi minisztert

Az ukrán parlament megszavazta kedden Denisz Smihal felmentését a védelmi miniszteri tisztségéből - számoltak be ukrán hírügynökségek.
2026. 01. 13. 19:00
Megosztás:

Így nőttek tavaly az árak Magyarországon

2025. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,1 százalékkal pedig az előző haviakat. 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal emelkedtek az árak az előző évhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
2026. 01. 13. 18:30
Megosztás:

Közép- és Kelet-Európa 2026-ban is a kontinens egyik leggyorsabban növekvő régiója

Közép- és Kelet-Európa 2026-ban várhatóan lehagyja Nyugat-Európát: a gazdasági növekedés, a beruházások és a háztartások vagyonának gyarapodása új lendületet vesz
2026. 01. 13. 18:00
Megosztás:

Nyomás az ALDI-ba vásárolni, ilyen ritkán van, mint most…

Az ALDI tovább folytatja az árcsökkentést: 12-féle friss sertéshús árát mérsékli 2026. január 15-től, átlagosan több mint 7%-kal. Az ALDI az egy héttel korábbi tejtermék-árcsökkentési intézkedése után januárban már második alkalommal mérsékli számos termék fogyasztói árát.
2026. 01. 13. 17:30
Megosztás:

Csökken az infláció, de az év eleji adatokat még látni kellene a kamatcsökkentéshez

Tovább mérséklődött az infláció decemberben, a novemberi 3,8% után a fogyasztói árak decemberben 3,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami megfelelt várakozásunknak és az elemzői konszenzusnak.
2026. 01. 13. 17:00
Megosztás:

Budapest Airport: extrém időjárással szembesültek a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren

Extrém időjárási körülményekkel szembesültek kedden a hajnali órákban a budapesti repülőtéren, hajnal három óra óta havazott, majd ez a kora reggeli órákban ónos esőre váltott a reptér környezetében is, ezért 10 óra 25 perckor elrendelték biztonsági okok miatt a repülőtérzárat, majd 13 órakor mindkét pályával újra nyitott a légikikötő - mondta Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese a Liszt Ferenc repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.
2026. 01. 13. 16:30
Megosztás:

Árkorrekció mellett is erős maradt a lakáshitelezés

Rekordaktivitás jellemezte a lakáshitelezési piacot 2025-ben: a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot, ami 48 százalékkal haladja meg az előző év szintjét. A jelentős bővülés úgy ment végbe, hogy közben 2025 utolsó negyedévében az ingatlanpiacon már árkorrekció és mérsékeltebb forgalom volt tapasztalható – ez a kettősség új szakaszba lépő piacot jelez a Credipass szakértői szerint.
2026. 01. 13. 15:30
Megosztás:

A magyar házak rejtett válsága: amikor az aszály már az otthonokat veszélyezteti

Az elmúlt évek extrém aszályos időszakai nemcsak a mezőgazdaságot, hanem egyre több magyar lakóingatlant is érintenek. Szakemberek szerint csendes, de országos léptékű épületkárosodási folyamat zajlik, amelynek jeleit sok tulajdonos még mindig alábecsüli vagy félreérti.
2026. 01. 13. 15:00
Megosztás:

A Bitcoin szuperciklus küszöbén állhat – új korszak kezdődik a kriptopiacon?

A Fidelity szerint a Bitcoin történelmi négyéves ciklusai megváltozhatnak, és a piac egy új, úgynevezett „szuperciklusba” léphet. Ez az új szakasz hosszabb, tartósabb csúcsokat és enyhébb visszahúzódásokat hozhat – szakítva a korábbi halvingszabályokkal.
2026. 01. 13. 14:30
Megosztás:

Megindult a kőolajszállítás Szerbiába Horvátország felől

Kedd éjszaka megindult a kőolajszállítás az Adria-kőolajvezetéken (JANAF) keresztül a pancsovai finomítóba.
2026. 01. 13. 14:00
Megosztás:

Wizz Air: folyamatosan figyeljék a járatinformációkat az utasok

A Wizz Air több járatát is érintette a rendkívüli időjárási helyzet, kedden délelőtt a légitársaság 5, Ferihegyre tartó repülőgépe kényszerült másik repülőtéren landolni, a még el nem indított, Budapestre tartó járatok pedig a kiinduló állomáson várakoznak, amíg a gép budapesti fogadása nem biztosított. A légitársaság arra kéri az utasait, hogy akik közvetlenül a Wizz Airnél foglaltak, folyamatosan figyeljék a mobilalkalmazásban, e-mailen, SMS-ben érkező járatinformációkat.
2026. 01. 13. 13:30
Megosztás:

Nógrád vármegyében is megjelent a madárinfluenza

Nógrád vármegyében egy tenyészlúd-tartó telepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állomány felszámolása folyamatban van. Kiemelten fontos a járványügyi előírások maradéktalan betartása hazánkban.
2026. 01. 13. 13:00
Megosztás:

Operatív törzs: keleten jelentősebb havazás, nyugaton inkább eső várható kedden

A Budapest-Békéscsaba tengelytől keletre jelentős havazásra lehet számítani kedden napközben, ettől nyugatabbra eső fordulhat elő - mondta a HungaroMet Zrt. vezérigazgatója az operatív törzs kedd délelőtti sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 01. 13. 12:30
Megosztás:

Ezért veri meg a Xiaomi az Apple-t és a Samsungot 2026-ban

A Xiaomi 2026-ra a világ egyik legmeghatározóbb technológiai vállalatává válhat, miközben az Apple és a Samsung kénytelen lesz alkalmazkodni a kínai óriás tempójához. A pekingi székhelyű cég nemcsak okostelefonokat gyárt, hanem egy teljes ökoszisztémát épít, amely az elektromos autóktól a viselhető eszközökig terjed. Lei Jun, a vállalat alapítója öt évvel ezelőtt még úgy érezte, hogy az Apple és a Samsung legyőzhetetlen hegyek, ma viszont már magabiztosan veszi fel a versenyt velük.
2026. 01. 13. 12:00
Megosztás:

Hoskinson ultimátuma: az USA vezetése elveszítheti a kriptó jövőjét, ha nem lép időben

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója és a kriptovaluta-ipar egyik legismertebb alakja, kemény kritikával illette az amerikai kormányzat kriptopénzekkel kapcsolatos politikáját. Véleménye szerint az Egyesült Államok politikai vezetése alkalmatlannak tűnik arra, hogy időben elfogadja a szükséges szabályozási kereteket. Ha a döntéshozók továbbra is késlekednek, Hoskinson szerint az ország végleg elveszítheti a lehetőséget arra, hogy érdemi szerepet töltsön be a globális kriptoforradalomban.
2026. 01. 13. 11:30
Megosztás: