4,0 százalékkal nőtt az ipari termelés júliusban

Júliusban az ipari termelés volumene a nyers adat szerint 4,0 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 6,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás 1,1 százalékkal nagyobb volt az előző havinál - erősítette meg szerdán kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

4,0 százalékkal nőtt az ipari termelés júliusban

A legnagyobb súlyú alágakban nőtt a termelés volumene, leginkább a villamos berendezés gyártásában, ahol 26,3 százalékos emelkedést mért a KSH. A járműgyártásban 16,6, az élelmiszeriparban 7,4 százalékkal nőtt a termelés, míg a számítógépek, elektronikai és optikai termékek gyártása 14,4 százalékkal, a gyógyszereké 4,8 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor a feldolgozóipari alágak többségében csökkent a termelés a tavaly júliusihoz viszonyítva, így a feldolgozóipar kibocsátása 3,7 százalékkal volt nagyobb, míg az energiaipar termelése 29,1 százalékkal emelkedett.

A vegyipar termelése negyedik hónapja maradt el az egy évvel korábbitól, 15,5 százalékkal volt alacsonyabb, a kőolajfinomítás (és kokszgyártás) harmadik hónapja csökkent, 10,4 százalékkal, a gépgyártás 3,7 százalékkal esett vissza. A gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 8,9, a fémalapanyag és fémfeldolgozási terméké 6,9 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

Az ipari export volumene 4,0 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. A járműgyártás kivitele 16,1, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásáé 14,2 százalékkal, az élelmiszerexport 13,2, a villamosberendezéseké 37,9 százalékkal nőtt.

Az ipar belföldi értékesítése 3,3 százalékkal emelkedett, ezem belül a feldolgozóiparé 4,1 százalékkal csökkent, az energiaiparé 19,8 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához képest. A gépi berendezések eladása 6,6 százalékkal, a villamosberendezéseké 18,9 százalékkal nőtt. A járműipar és a számítástechnikai termékek
belföldi eladása egyaránt 5,6 százalékkal, az élelmiszereké 4,5 százalékkal, a gyógyszereké 6,7 százalékkal csökkent, a vegyiparé 3,6 százalékkal esett vissza.

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelései  8,5 százalékkal nőttek a tavaly  júliusihoz viszonyítva. Az új belföldi rendelések 10,1 százalékkal visszaestek, ugyanakkor az új exportrendelések 12,3 százalékkal nőttek. Az összes rendelésállomány július végén 22,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a belföldi rendelések 8,4 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól, az export rendelésállomány 25,0 százalékkal nőtt.

Az év első hét hónapjában az ipari termelés 4,9 százalékkal nőtt. Az összes értékesítés 61 százalékát adó külpiaci eladások volumene 4,1 százalékkal, a 39 százalékot képviselő hazai értékesítésé 8,4 százalékkal emelkedett.


A Vodafone kijevi adatközpontjára mért csapásról számolt be az orosz védelmi minisztérium

Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre - közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
2026. 09. 27. 19:00
Megosztás:

Az aszály valódi ára csak évekkel később látszik

Az aszályok gazdasági hatása nem ér véget akkor, amikor újra esni kezd: a veszteségek még éveken át halmozódhatnak a beruházások, a foglalkoztatás és a gazdasági növekedés visszaesésén keresztül. Új kutatások szerint ezért a klímaváltozás miatt erősödő európai aszályok tényleges gazdasági költsége jóval nagyobb lehet annál, mint amit a közvetlen károk alapján eddig becsültünk. Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center senior klímapolitikai tanácsadója szerint mindez a zöld átállás költségeit is más megvilágításba helyezi: a klímaváltozás mérséklésére fordított kiadásokat az elkerülhető gazdasági veszteségekkel együtt érdemes mérlegelni.
2026. 09. 27. 18:00
Megosztás:

Több mint 700 millió eurós sürgősségi segélycsomagot különít el globális válságok kezelésére az EU

Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre, az uniós források jelentős részét afrikai menekültek támogatására, illetve "migrációval kapcsolatos" problémák megoldását célzó programokra fordítják majd - tájékoztatott az Európai Bizottság vasárnap.
2026. 09. 27. 17:00
Megosztás:

Szakmai találkozót szervez a fiatalok mentális egészségéről a Magyar Színház

Az addikciók megelőzését és a színházi nevelés prevenciós szerepét állítja a középpontba a Színházi Nevelési Szakmai Találkozó, amelyet október 3-án rendeznek meg a Magyar Színházban.
2026. 09. 27. 16:00
Megosztás:

A külkereskedelemről, a szálláshelyekről és az ipari termelői árakról is közölnek adatokat a jövő héten

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
2026. 09. 27. 14:00
Megosztás:

Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt

Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt – jelentette a helyi média vasárnap.
2026. 09. 27. 13:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 151 272,07 ponton zárt, 0,93 százalékkal, 1416,56 ponttal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 27. 12:00
Megosztás:

Ázsia lett a stabilcoin-fizetések központja: a Tether vezet, de új kihívók érkeznek

A stabilcoinokat sokan még mindig a kriptotőzsdei kereskedés eszközeinek tartják. Az ázsiai és csendes-óceáni térségben azonban egyre fontosabb szerepet kapnak a határokon átnyúló fizetésekben, a vállalati pénzkezelésben és a befektetési piacok működésében is. Egy friss kutatás szerint a régió adja az azonosított stabilcoin-fizetési forgalom több mint felét. Az USDT továbbra is meghatározó, de a szabályozott pénzügyi felhasználás új versenyt nyithat.
2026. 09. 27. 11:00
Megosztás:

A Binance beszállt a Circle-be: veszélybe kerülhet a Tether fölénye?

Százmillió dollárért részesedést szerzett a Binance a Circle-ben, és öt évre megújította együttműködését a cég dollárhoz kötött stabilcoinjáról, az USDC-ről. A megállapodás hatalmas felhasználói kört nyithat meg a Circle előtt, különösen a feltörekvő piacokon. A Tether vezető szerepének megtöréséhez azonban több kell annál, hogy egy tőzsde előtérbe helyez egy versenytárs tokent.
2026. 09. 27. 10:00
Megosztás:

A Kraken már nem csak kriptotőzsde akar lenni: milliárdokból épít új pénzügyi rendszert

A Krakent a legtöbben kriptovaluta-tőzsdeként ismerik, anyavállalata azonban jóval nagyobb szerepre készül. A Payward felvásárlásokkal és tőzsdei partnerségekkel olyan infrastruktúrát épít, amelyen kereskedés, fizetés, befektetés és más cégek pénzügyi szolgáltatásai is működhetnek. A terv tétje az, hogy a vállalat képes-e túllépni a kriptokereskedésből származó bevételeken.
2026. 09. 27. 09:00
Megosztás:

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészítése

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 2030 Megújulási Program előkészítése, amelynek célja a szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer átfogó megújítása - tudatta a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 27. 08:00
Megosztás:

Mintegy 70 embert tartanak nyilván nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyként Hollandiában

Az elmúlt tíz évben a holland bevándorlási hivatal (IND) mintegy 70 embert minősített nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személynek, ennek következtében visszavonták az érintettek hollandiai tartózkodási engedélyét, a kettős állampolgárok esetében pedig az útlevelüket is - tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
2026. 09. 27. 07:00
Megosztás:

10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul

Tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot fogadott el a kormány, ami még idén elindul, és legkésőbb január elsejétől látható eredményeket kell hoznia - mondta a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 27. 06:00
Megosztás:

Dízeltámogatás: minden fontos infó egy helyen

Az alapvető tudnivalóktól a speciálisabb élethelyzetekig mindenki megtalálja a választ kérdéseire a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss, dízeltámogatással kapcsolatos tájékoztatójában. A legfontosabb: a támogatást nem kell igényelni, a Magyar Államkincstár automatikusan folyósítja a NAV adatai alapján. Minden további információ elérhető a NAV honlapján, a Dízeltámogatás csempén.
2026. 09. 27. 05:00
Megosztás:

Bitcoin is kaphat Zcash-féle privát tranzakciókat – veszélybe kerülhet a ZEC előnye?

Egy New York-i kriptográfiai kutatólabor, az [alloc] init szeptember 25-én bemutatta a Shielded Bitcoin nevű koncepciót, amely lehetővé tenné a Bitcoin-tranzakciók anonimizálását a Zcash által használt kriptográfiai technológiával. A megoldás különlegessége, hogy a kutatók szerint ehhez nem lenne szükség a Bitcoin szabályainak módosítására.
2026. 09. 27. 04:00
Megosztás:

Ötmilliárd forintot csoportosított át a laktanyák felújítására a honvédelmi miniszter

Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200 beruházást kezdtek el vagy fejeztek már be, felújítva a mosdókat, a tantermeket, a körleteket és a legénységi épületeket is.
2026. 09. 27. 03:00
Megosztás:

Ha fával fűtesz, erről mindenképp tudnod kell a 2026-os fűtési idény előtt

Szeptember közepétől jóval alacsonyabb áfa terheli a tűzifát, az állami erdészeteknél pedig már az új árak érvényesek. A szociális tüzelőanyag-program is bővül. Vásárlás előtt mégis érdemes számolni: az ár attól is függ, milyen fát, milyen formában és honnan veszünk.
2026. 09. 27. 02:00
Megosztás:

Ne kapcsold be a gázfűtést! Ezt mindenképp ellenőrizd le előtte

Az első hűvös estéken könnyű egyszerűen feljebb tekerni a termosztátot. Ha azonban a gázkazán vagy a konvektor hónapok óta nem működött, érdemes előbb néhány dolgot ellenőrizni. A készülék állapota, a szellőzés és az égéstermék elvezetése együtt határozza meg, hogy biztonságosan indul-e a fűtési szezon.
2026. 09. 27. 01:00
Megosztás:

Uniós főképviselő: megállapodás jött létre 6,6 milliárd euró folyósításáról az Európai Békekeret keretében Ukrajna számára

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak az Európai Békekeret (EPF) keretében Ukrajnának szánt 6,6 milliárd eurós támogatás felszabadításának feltételeiben - jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken az X közösségi oldalon.
2026. 09. 27. 00:05
Megosztás:

Magyar Péter: szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót

Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt vállalták - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szombaton, országjárásának szolnoki állomásán.
2026. 09. 26. 23:00
Megosztás: