4000 cég adószámát függesztették fel

Ez év első felében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 3885 cég adószámát függesztette fel; csaknem négyszer több esetben nyúlt ehhez a szankcióhoz, mint egy évvel korábban. 2012 első hat hónapjában ugyanis 1062 társaság adószámának felfüggesztésére került sor. A múlt év elejétől alaposan megváltozott törvényi előírásoknak megfelelően 2012 januárjától 2013. június 30-ig – elérhetetlenségük miatt – összesen 13 974 cég adószámát függesztették fel. Közülük 10 481 vállalkozás ezt követően sem volt fellelhető, ezeket törölték – tájékoztat a feketelista.hu portál.

Törlés – felfüggesztés nélkül 

 

2012 előtt a bevallási, illetve adófizetési kötelezettség, valamint a számviteli beszámoló közzétételének elmulasztása volt a tömeges felfüggesztés legjellemzőbb oka. Az új eljárásrend szerint viszont a felfüggesztés elrendelését megelőzően az adóhatóságnak fel kell szólítania az érintettet a kötelezettség teljesítésének pótlására, és csak ezt követően folytathatják le az eljárást. A számviteli beszámoló közzétételének elmulasztása esetén pedig már nem az adószám felfüggesztésével, hanem annak törlésével szankcionál az adóhivatal. Ez utóbbit is azonban csak két eredménytelen felszólítás után. A mulasztók számára az új szabályok hosszabb időt biztosítanak ügyük rendezésére, ennek ellenére az elmúlt másfél év alatt 10 393 esetben kellett a számviteli beszámoló közzétételének elmulasztása miatt az adószám törlésének szankciójával élni.

 

Szűrik a cégeket

 

Az új eljárásrend értelmében a cégbíróságtól érkező adószámkérés teljesítését megelőzően az adóhatóság megvizsgálja a kérelmezők „hátterét”. Azt, hogy a cég vezető tisztségviselői, az 50 százalékot meghaladó mértékű szavazati joggal vagy minősített többségi befolyással rendelkező tagjai, részvényesei esetében fennállnak-e olyan okok, amelyek miatt a törvényi előírásoknak megfelelően regisztrációs eljárást kell lefolytatni. A vizsgálat időtartamával ugyan hosszabb lett az adószámkiadás ideje, ám több mint ezer esetben sikerült megakadályozni, hogy cégeket korábban csődbe vivő csalók, szélhámosok kerüljenek vissza az üzleti életbe.


Az adóhatóság folyamatos ellenőrzéssel is „szűri” a cégeket – tájékoztat Linczmayer Szilvia, a NAV adószakmai szóvivője. Minden olyan céget megvizsgál, ahol tulajdonosváltásra vagy vezető tisztségviselő cseréjére kerü l sor; ellenőrzik a tulajdonosok és a vezető tisztségviselők adózói múltját. Aki ezen a szűrőn fennakad, az nem kaphat adószámot, ha pedig már működő cég vezetőjéről derül ki rovott adós múltja, cége adószámát a hatóság törölni fogja. Kivételes eset, ha az érintett úgynevezett kimentési kérelemmel áll elő. Ha például kiderül, hogy a tulajdonos egy korábbi cégénél jelentős (15 millió forintnál több) adótartozást halmozott fel, ám igazolni tudja, hogy minden lehetőt elkövetett az adóság kiegyenlítése érdekében, de megrendelői nem fizettek, mentesül a retorziótól.

 

Számlahamisító hálózat

 

A NAV tájékoztatása szerint az elmúlt három hónap alatt a hazai cégvilág több mint 180 ezer szereplőjét vizsgálták át ilyen formában, és közülük négyszáztól megvonták a további működés lehetőségét. A döntések jogosságát tanúsítja, hogy a döntés ellen alig néhány kimentési kérelmet nyújtottak be. Az elmúlt másfél év alatt egyébként összesen 400 503 adózó esett át a szűrővizsgálaton; 53 583 új vállalkozás és 346 920 személyváltozással érintett szervezet. Az eljárások megállapításai alapján másfél év alatt 1133 esetben nem engedélyezték új vállalkozás indulását, illetve 1091 esetben a vezető tisztségviselővel szembeni kifogások miatt rendelte el az adószám törlését a hivatal. A továbbra is a piacon maradók nagy száma viszont bizonyítja, hogy tisztul a hazai üzleti élet. A felülvizsgálat során egyébként több „számlagyárat”, sőt „-gyárláncolatot” is leleplez tek az ellenőrök. Olyan összefonódásokra bukkantak, amelyekben 15-30 számlahamisító társaság vett részt. A szóvivő tájékoztatása szerint folyamatos lesz a cégek vizsgálata, és előbb-utóbb mindegyik átesik majd az adóregisztrációs eljáráson.

 

Szélsőséges szóródás

 

A feketelista.hu adatbázisának összesítése szerint az ország különböző régióiban igen eltérő az adószámtól „megfosztott” vállalkozások köre. Ezt részben azzal indokolhatja az adóhatóság, hogy az ügyek jelentős köre feldolgozás alatt áll, a döntések meghozatala, a reális adatok megjelenése így a második fél évben várható. Ennek ellenére nehezen megmagyarázható, miért nőtt például az országos átlaghoz képest jelentősen Budapest aránya. Tavaly az első fél évben az összes felfüggesztés mintegy 30 százaléka esett a fővárosra, és ez lényegében megegyezik Budapestnek a gazdasági életben betöltött súlyával, az idén viszont ez az arány több mint 70 százalékra nőtt. A nagyobb városok érintettsége is szélsőségeket mutat: Szegeden és Nyíregyházán az első fél évben 86, illetve 85 cég adószámát függesztették fel, csaknem háromszor annyiét, mint tavaly a hasonló időszak alatt. Miskolcon 37 vállalkozást ért ez a szankció, tavaly mindössze hármat, Debrecenben 20 gazdasági szervezet adószámát függesztették fel, szemben a 2012. évi tízzel. Győrben 21 céget ért el a felfüggesztés (tavaly mindössze kettőt), míg Pécsett 19-et, alig harmadát a múlt évinek.


A megyék közötti arányok is szélsőségesek: a NAV határozatainak összesítése szerint 2011 első felében az összes adószám-felfüggesztés mintegy 30 százaléka esett Pest megyére, 2012-ben már csak 11 százaléka, 2013 első hat hónapjában pedig alig két százaléka. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében viszont az idén háromszorosára, 164-re nőtt az adószám-felfüggesztéssel sújtott cégek száma. A legnagyobb mértékben, majdnem nyolcszorosára (87-re) Borsod-Abaúj-Zemplén megyében nőtt a hasonló sorsra jutott cégek köre, és csaknem négyszeres volt Veszprém megyében, ahol 76 céget „fosztottak” meg adószámától. Komárom-Esztergom megyéb en 134, Bács-Kiskun megyében 114 felfüggesztésre került sor. A törvény szigorára Zala megyében volt legkevésbé szükség; itt, az első fél évben mindössze négy cég adószámát kellett felfüggeszteni.

 

Kivel állunk szemben?


A fentiekben ismertetett számok is indokolják, hogy a gazdasági élet szereplői kapcsolatépítésük, üzleti partnerük kiválasztásakor már maguk is előzetesen tisztázzák, kivel, kikkel állnak szemben – fűzi hozzá a tájékoztatáshoz Iklódi András a feketelista.hu főszerkesztője. Portálunkon nemcsak valamennyi adószám-felfüggesztéssel sújtott cég adata, hanem 12 állami hivatal minden más elmarasztaló határozata is megtalálható. Az előrelátó üzletember egyetlen kattintással kiszűrheti a megbízhatatlan, szélhámos álvállalkozókat, megelőzheti a későbbi kellemetlenségeket, veszteségeket.

 

(Forrás: feketelista.hu)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: