Korszakalkotó informatikai projekt indult Magyarországon

"Magyarország egyik legkiemelkedőbb, huszonegyedik századi projektjét jelentjük ma be" - mondta Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter a Budapesten létesítendő, Európa legnagyobb adatátviteli kapacitással rendelkező adatközpontja, a CERN@WIGNER projekt pénteki bemutató sajtótájékoztatóján.

Az összesen mintegy 50 milliárd forint értékű informatikai, hálózati, főként a tudományos munkát és kutatást támogató projekt azért Magyarországon valósul meg, mert a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontja (MTA Wigner FK), a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával sikeresen pályázott az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nemzetközi tenderén.

 

A kezdetben másodpercenként 100, majd később 400 gigabit sávszélességű hálózati összeköttetést nyújtó központnak 2013. január 1-én már működnie kell. A hálózat és a központ például 4 millió könyv tartalmát 25 perc alatt képes továbbítani, és már az induló 100 gigabites sávszélesség is nagyobb, mint amennyi jelenleg a magyar internetforgalom lebonyolításához szükséges. A projektindító eseményen a miniszter kifejtette, a világ most ránk figyel, mert itt valósulhat meg az a korszakalkotó beruházás, amely Európának a legnagyobb adatátviteli informatikai központja lesz.

 

A központ révén 2013 elején Genf és Budapest között ultra szélessávú hálózati kapcsolat jön létre. A világszínvonalú adatközpont képes lesz csúcssebességgel továbbítani a CERN kutatóintézet részecskegyorsítójából nyert adatokat az új, kimagasló műszaki jellemzőkkel bíró budapesti géptermi komplexumba. A miniszter megnyitó beszédében elmondta, az állami támogatást élvező pályázatot tavaly októberben nyújtották be a CERN-hez. Huszonnyolc ország tett ajánlatot. Magyarország a többi között Svédországot, Norvégiát és a Svájcot megelőzve nyert. Ez pedig a miniszter szerint önmagában is bizonyítja, hogy kimagasló volt a magyar pályázat.

 

Németh Lászlóné elmondta, nem véletlen, hogy az egyedülálló csúcstechnológiát képviselő beruházás Magyarországon valósul meg, hiszen a magyarok híresek szellemi képességeikről, a kutatási eredményeikről és arról, hogy jól tudnak együttműködni másokkal. A miniszter kifejtette, ez a beruházás is hozzájárul Magyarország nemzetközi tudományos hírnevének öregbítéséhez. Német Lászlóné elmondta azt is, hogy akkor válik a tudás és a tudomány valódi kitörési ponttá, ha az állam is támogatja a vállalatok, tudományos műhelyek munkáját, a gazdasági, társadalmi üzleti szféra képviselőit.

 

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke elmondta, nagy siker az ország, az akadémia és a Wigner kutatóközpont számára, hogy itt épül meg a világ egyik legnagyobb adatátviteli központja. Az épület és a gépészet 8,5 milliárd forintba kerül, míg például a számítógépekre és egyéb berendezésekre több mint 40 milliárd forintot költenek. A magyar állam 8,5 milliárd forinttal járul hozzá a projekt megvalósításához. Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere az eseményen kifejtette, a projekt azt bizonyítja, hogy az állam és a magánszereplők képesek hasznosan együttműködni. A genfi központú CERN 1954-ben jött létre, 20 tagállama van, Magyarország 1992-ben csatlakozott a szervezethez.

 

A nagyenergiás részecske- és magfizika kutatásban élenjáró CERN 2011-től világlaboratóriumként működik, amelyet a világ minden országból használnak a kutatók, évente mintegy 13 ezren. Magyarországról 60-70 mérnök, fizikus és informatikus, szakember és mesterdiák vesz részt a CERN különböző kísérleteiben. Az MTA Wigner FK a nemzetközi kutatások egyik kulcsszereplője, ahol például részecskefizikai, magfizikai kutatásokat folytatnak, illetve továbbfejlesztik az adatkezelést és az adatfeldolgozást, valamint az ezt segítő információtechnológiát. (MTI)

Még az idén megkezdődik a tehergépjármű- és buszabroncsok gyártása a Hankook rácalmási gyárában

A Hankook történetének egyik legjelentősebb stratégiai lépéseként 2026-ban megkezdi a tehergépjármű- és buszabroncsok (TBR) hazai gyártását, amely során a legmodernebb technológiákat – köztük mesterséges intelligencia alapú tervezést, 3D-s fémnyomtatást és többrétegű futófelületi megoldásokat – alkalmazza. A vállalat az 540 millió euró értékű beruházással nem csupán gyártókapacitását növeli, hanem az európai piac kiszolgálásának hatékonyságát és rugalmasságát is új szintre emeli, biztosítva a közvetlen hozzáférést a Hankook prémium minőségű termékeihez.
2026. 04. 25. 08:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás:

Új Igazgatótanácsi taggal folytatja tovább az AKKO Invest a növekedést

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AKKO Invest, amelyen új Igazgatótanácsi és Auditbizottsági tagok választása mellett a részvényesek elfogadták a társaság 2025-ös beszámolóját is.
2026. 04. 24. 16:00
Megosztás:

Tovább erősít a WHC Közép-Kelet Európában: központi ernyőmárka alá került az Adria-régió is

A komplex HR szolgáltatásokat biztosító WHC Csoport megkezdte külföldi leányvállalatainak integrációját központi ernyőmárkája alá: 2026 áprilisától WHC márkanévre váltanak az adriai régióban korábban akvizíció útján megszerzett és működtetett brandek. A nemzetközi arculat erősítésének ezen lépése kiegészíti egy mérföldkőnek számító hazai eredmény hivatalossá válását is: az OPTEN adatai szerint a 2026-os évet piacvezetőként kezdte meg a WHC Magyarország a kölcsönzötti állomány létszáma alapján.
2026. 04. 24. 15:30
Megosztás: