5,7 százalékos növekedéssel zárta a 2023-as pénzügyi évet az IKEA

Ma az Ingka Csoport 41,7 milliárd[i] eurós IKEA kiskereskedelmi forgalomról adott hírt a 2023-as üzleti évre vonatkozóan[ii], ami 5,7 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest (39,5 milliárd euró a 2022-es pénzügyi évben). A 80 éves örökségre alapozva a vállalat célja továbbra is az, hogy szebb hétköznapokat teremtsen és az IKEA elérhetőbb, megfizethetőbb és fenntarthatóbb legyen annak érdekében, hogy valóra válthassa az emberek otthoni élettel kapcsolatos álmait és elképzeléseit.

5,7 százalékos növekedéssel zárta a 2023-as pénzügyi évet az IKEA

Az elmúlt időszakot számos külső tényező befolyásolta, többek között a világjárvány, valamint a bizonytalan gazdasági és geopolitikai helyzet, az Ingka Csoport azonban továbbra is az IKEA azon célkitűzését tartja szem előtt, hogy szebb hétköznapokat teremtsen az emberek többsége számára. A lakberendezési inspiráció bővítése, valamint a digitális, az új és a meglévő áruházakba történő befektetések felgyorsításának köszönhetően 7 százalékkal növekedett az áruházak látogatottsága, az online részesedés pedig 26százalékra bővült (a 2022-es pénzügyi évben ez 25 százalék volt). Az új pénzügyi év elmúlt heteiben a vállalat továbbra is azon dolgozott, hogy lehetőségeihez mérten csökkentse az árait, és a következő hónapokban is ezt kívánja tenni számos termék esetében a különböző piacokon.

„Az otthoni élet minden eddiginél fontosabbá vált, és továbbra is az a cél vezérel minket, hogy valóra váltsuk az emberek álmait és elképzeléseit. Az év során befektettünk az üzleti érdekeltségeinkbe, és lépéseket tettünk az abszolút szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében is, hogy óvjuk a bolygót, amely mindannyiunk otthona. Lenyűgöz, ahogy az IKEA munkatársai valóra váltják a vásárlók kéréseit, és szorosabbra fűzik velük a kapcsolatot, amivel hozzájárulnak a célkitűzésünkhöz, és igazi partnerként segítik az otthoni élet megvalósítását. Bár bizakodón tekintek a jövőbe, fel kell készülnünk arra, hogy az előttünk álló út rögös lesz” – nyilatkozta Jesper Brodin, az Ingka Csoport vezérigazgatója.

Miközben az IKEA fennállásának 80. évfordulóját ünnepli, a vállalat egy jobb IKEA létrehozására készül: átalakítja az áruházait a vásárlói igényeket kiszolgáló hálózat kapacitásának növelése érdekében, egyúttal olyan összcsatornás kiskereskedővé válik, amellyel a vásárlók bármikor, bárhol és bármilyen módon kapcsolatba léphetnek. Az Ingka Csoport 60 helyszínen nyitott új áruházakat, egyebek mellett Koppenhágában, Madridban, Rómában és San Franciscóban, valamint Tervezőstúdiókat többek között Ausztráliában, Szerbiában és Magyarországon Debrecenben és Pécsen.

Mindemellett a vállalat felgyorsítja a beruházásokat a legnagyobb piacai közül az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Spanyolországban. Ezekben az országokban több mint 4,5 milliárd eurót invesztál a vásárlói élmény és a házhozszállítási szolgáltatások javítását célzó projektekbe. Az év elején az Ingka Csoport bejelentette a Made4net szolgáltató felvásárlását, amely a jövőben vezető szerepet tölt majd be a vásárlói igényeket kiszolgáló hálózat terén a kiskereskedelemben. A kapacitásbővítés növeli a vásárlói élmény színvonalát.

Ezenkívül a vállalat új funkciókat vezet be az IKEA Kreativ alkalmazásban, amelyek a mesterséges intelligenciával és a számítógépes látás technológiájával segítik 3D-ben megjeleníteni a vásárlóknak a lakberendezési elképzeléseiket. Továbbá fenntartható áruházakat, áruházaiban pedig Bútormentő Pontokat hoz létre, ezzel is támogatja az emberek többségét abban, hogy fenntarthatóbb életet teremtsenek maguknak otthonaikban.

Az IKEA arra ösztönzi a vásárlókat, hogy használjanak kevesebb energiát és vizet, csökkentsék a hulladék és az egyszer használatos tárgyak mennyiségét, valamint részesítsék előnyben a javítást, a továbbértékesítést, az újrahasznosítást, illetve tartsák karban a termékeket, hogy azok minél hosszabb életűek lehessenek. Mindezt az IKEA a termékek visszavételével, a használt bútorok eladásával, a gyerekbútorok garantált visszavásárlásával, valamint cserealkatrészek biztosításával ösztönzi.

„Minden eddiginél több ember fér hozzá az IKEA termékeihez és szolgáltatásaihoz, mi pedig továbbra is szoros kapcsolatot fogunk ápolni a vásárlóinkkal, hogy elérjük az emberek többségét a fizikai és digitális találkozási pontjainkon. Ezenkívül megújítjuk a kiskereskedelmi ajánlatunkat a vásárlói visszajelzésekre támaszkodva, és gondoskodunk arról, hogy a vásárlóink azt kapják, amire a leginkább vágynak: kényelmes vásárlási élményt, értéket a pénzükért cserébe, és hosszú életű, minőségi termékeket, hogy kellemesebb és fenntarthatóbb legyen az otthoni életük. A jövőben is ez a cél vezérel minket” – nyilatkozta Tolga Öncü, az Ingka Csoport Ingka kiskereskedelmi vezetője.

Az Ingka Csoport folyamatos növekedésével és teljesítményével párhuzamosan a kiskereskedelem egyenletes ütemben történő átalakulása is érezteti a hatását. „Ez megköveteli tőlünk, hogy folyamatosan keressük a módját annak, hogyan tudjuk megerősíteni a vállalatainkat, és biztosítani a megfelelő pénzügyi hátterünket a jövőben” – folytatja Jesper Brodin, az Ingka Csoport vezérigazgatója.

Az Ingka Csoport felgyorsította a fenntarthatósági befektetéseket, és továbbra is hozzájárul az IKEA azon célkitűzéséhez, hogy klímapozitívvá váljon azáltal, hogy 2030-ra nagyobb mértékben csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását, mint amennyit a teljes IKEA értéklánc kibocsát, miközben növeli az IKEA üzleti érdekeltségeit. Az elmúlt években a vállalat elkötelezte magát amellett, hogy 6,5 milliárd eurót fordít a megújuló energiára, amelyből közel 4 milliárd euró befektetése már megtörtént. Ezzel egyidőben a vállalat bővíti az elektromos járművekből álló flottáját, aminek eredményeként a házhoz szállítások negyede zéró kibocsátású járművekkel történik.

A vállalat elkötelezte magát továbbá amellett, hogy az összes piacán ugyanolyan vagy alacsonyabb áron kínálja a növényi alapú ételeket, mint a húsalapúakat, elérhetővé teszi a fenntarthatóbb választási lehetőségeket, és elősegíti a nettó zéró kibocsátásra történő átállást.

Az Inter IKEA Systems B.V. – amely az IKEA koncepció tulajdonosa és az IKEA franchise-átadója világszerte – ma bejelentette, hogy az IKEA kiskereskedelmi forgalma mind a 12 franchise-csoportot magában foglalva elérte a 47,6 milliárd eurót. Az Ingka Csoport részesedése a teljes forgalomból 90 százalék.

„Sikeres pénzügyi évet tudhatunk magunk mögött. Az emberek többsége mellett állunk, és célunk töretlenül erős – törődünk az otthoni életük álmaival, szükségleteivel és frusztrációival. A vásárlóinknak és termékeink népszerűségének köszönhetőn a 2023-as pénzügyi évre még jobb eredményeket várunk a magyar piacon, mint az előző évben. Eközben folyamatosan azon dolgozunk, hogy minden csatornán javítsuk a vásárlói élményt. Idén nyáron mind a három magyarországi áruházban bevezettük a Szkenneld és Vedd szolgáltatást, amelyet a vevők egyre gyakrabban használnak a gyors és kényelmes vásárlás érdekében. Emellett a digitális szolgáltatásokra is összpontosítottunk, ami az online értékesítés éves szinten mintegy 2 százalékpontos növekedésében mutatkozott meg. Növekvő területeink közé tartozik mindenekelőtt az otthoni tárolás, valamint fellendülést látunk az élelmiszerek, a hálószoba és a lakberendezési kiegészítők terén is" - összegezte az elmúlt pénzügyi évet David McCabe, az IKEA Csehország, Magyarország és Szlovákia ügyvezető igazgatója.

"Kiemelten fontos számunkra, hogy a lehető legkedvezőbb áron kínáljuk termékeinket, és amikor csak tudjuk, tovább csökkentsük az árakat. Az infláció, a növekvő kamatlábak, az árfolyamingadozások és az energiaárak világszerte hatással vannak az emberekre, és ez alól mi sem vagyunk kivételek. A nehéz magyarországi makrogazdasági körülményekre tekintettel örömmel osztom meg a jó hírt, hogy október óta mintegy 600 termék árát csökkentettük, átlagosan 15 százalékkal. Az alacsonyabb árú termékek között például megtalálhatók a konyhák, valamint az EKET, a KALLAX, a PLATSA vagy a BESTÅ top termékcsaládok" - tette hozzá McCabe.

[i]  Az ebben a cikkben található pénzügyi adatok nem auditáltak. Az Ingka Holding auditált pénzügyi beszámolója a holland kereskedelmi kamarán keresztül lesz elérhető.
[ii] Pénzügyi év: 2022. szeptember 1. – 2023. augusztus 31.

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás: