600 ezer forintos fizetéssel lenne elégedett az átlag magyar

A munkavállalók harmada nettó 600 ezer forintos fizetéssel lenne elégedett, és csak minden tizedik megkérdezett fogadja el a kevesebb, mint 200 ezer forintos nettó bért, derül ki a DMA ponthu Kft. által végzett online kutatásból. A felmérésből az is kiderült ugyanakkor, hogy hiába kínál valaki magas fizetést vagy teljesítménybért, az a legkevésbé érdekli az alkalmazottakat, akik ezzel szemben inkább biztos állásra vágynak. Érdekesség, hogy a cégek zöme nincs is tisztában vele, hogy mi motiválja valójában a munkavállalóikat.

600 ezer forintos fizetéssel lenne elégedett az átlag magyar

A koronavírus-járvány, az ukrajnai háború és az infláció miatt olyan sebességgel változtak meg a munkavállalók preferenciái, hogy azt a cégek sem voltak képesek mostanáig lekövetni. A DMA ponthu Kft. által több mint 200 dolgozó és cégvezető bevonásával készült felmérés rámutatott: a pénz már nem minden, hiába gondolják azt a vállalatok, hogy magas jövedelemmel bárkit meg lehet szerezni.

Dienes Martin, a DMA ponthu Kft. Cégfejlesztési Mentora, arról beszélt, az elmúlt években többször is megismételték ezt a kutatást, a mostani eredményeken viszont még ők is meglepődtek. Megváltozott ugyanis a motivációs lista sorrendje: míg korábban az volt a legfontosabb a munkavállalók számára, hogy megbecsüljék őket, most sokkal inkább arra fókuszálnak, hogy az őket foglalkoztató cég stabil háttérrel rendelkezzen, biztos állást tudjon ajánlani, előrelépési lehetőséggel.

Egy egytől ötig terjedő skálán – melyen az 1-es az egyáltalán nem fontos, az 5-ös a nagyon fontos – a válaszadók átlagban 4.6-osra értékelték, hogy biztos legyen az állásuk. Arra a felvetésre, hogy mennyire motiváló, ha elismerik munkájukat, átlagban 4.36-os pontszámot adtak a kitöltők. Ezzel szemben a sok pénz csak 3-as átlagot kapott, a teljesítménybér pedig csak 2-eset, ezzel a motivációs tényezők közül az utolsó két helyeken szerepelnek.

„Természetesen továbbra is fontos a munkavállalóknak, hogy kapjanak visszajelzést, elismerést a feletteseiktől, de a nehéz gazdasági környezetben az még fontosabb, hogy biztosnak érezzék a megélhetésüket. A biztos állás még azt is jelenti, hogy a cég rendszerébe a munkavállaló látja, hogy pontosan hogyan illeszkedhet bele, és hogy mit és hogyan kell majd elvégeznie. Érdekesség, hogy ezzel szemben a cégvezetők szerint még mindig elismerésre vágynak leginkább az emberek, a megváltozott motivációs tényezőket tehát még a többségnek nem sikerült lereagálnia” – mondta.

Igaz, hogy a pénz nem boldogít

Dienes Martin közölte, a kutatás szerint a munkavállalók több mint egyharmada országos átlagban nettó 600 ezer forintos fizetéssel lenne elégedett, ami jóval magasabb, mint a jelenlegi bruttó átlagkereset Magyarországon. Nagyjából ugyanennyien válaszoltak úgy, hogy nettó 400 ezer forint körüli jövedelmet tartanának elfogadhatónak, de 200 ezer forintnál kevesebb bért csak tízből egy válaszadó fogadna el.

„Ebből is látszik, hogy a pénz ugyan számít a munkavállalóknak, de csak pénzzel már nem lehet motiválni senkit. Senki nem fog csak azért munkát váltani, mert máshol magasabb bért kapna, ha nem lát előrelépési lehetőséget vagy biztos rendszerrel, háttérrel dolgozó céget. 2023-ban alap, hogy a dolgozókat kifizetik, ezzel nem lehet lázba hozni őket. Sokkal inkább azt várják el a foglalkoztatójuktól, hogy legyen egy jövőképük, amire építhetnek” – mutatott rá.

Hozzátette, nem az a lényeg, hogy egy cég sok milliós tartalékkal rendelkezzen, hanem az, hogy próbáljon fejlődni, és ezt érezzék a dolgozók is. Az álláshirdetésekben sem elég már feltüntetni a csalogató munkabért, csak ennyi összkommunikációval képtelenség meggyőzni az embereket.

A DMA ponthu Kft. Cégfejlesztési Mentora mindent összegezve arról beszélt, ahhoz, hogy egy cég meg tudja tartani a minőségi munkaerőt, szemléletváltásra van szükség. Elmondása szerint ma arra kell törekednie a vállalatoknak, hogy biztos állást teremtsenek a dolgozóknak, és ők is tisztában legyenek azzal, hogy nincs veszélyben a munkahelyük. Rendszerben kell gondolkozni, hogy a dolgozók se stresszesen menjenek be az irodába, telephelyre, és olyan embereket kell felvenni, akiket képesek vagyunk motiválni, zárta a gondolatait.

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás:

Nem dőlhetnek hátra a cégek reklámadó ügyben

Bár elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől, a reklámadó bármikor visszatérhet. A leköszönő kormány módosította ugyan a reklámadó szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette, de az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója hangsúlyozza, hogy a jogtechnikai megoldás csak átmeneti könnyítést jelent, nem végleges adópolitikai döntést. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna.
2026. 05. 01. 07:00
Megosztás:

Erősebb nők, fenntarthatóbb munkaerőpiac - Így válik stratégiai kérdéssé az izomépítés

A munkahelyi jóllét egyik nagy témája nem feltétlenül az irodában, hanem az edzőteremben kezdődik. A nők körében egyre népszerűbb súlyzós és saját testsúlyos edzések ma már nem csupán életmód- vagy szépségtrendként értelmezhetők, hanem hosszú távú egészségbefektetésként is. Ez különösen fontos az idősödő társadalmunkban, ahol a munkavállalók fizikai és mentális ellenállóképessége közvetlenül kapcsolódik a teljesítményhez, a hiányzások csökkentéséhez és az aktív életpálya meghosszabbításához. A 30 éves kor után fokozatosan csökkenő izomtömeg, valamint a szarkopénia nemcsak időskori egészségügyi probléma: már fiatalabb korban érdemes tenni ellene, ha hosszabb távon stabilabb, energikusabb és önállóbb életet szeretnénk élni.
2026. 05. 01. 06:00
Megosztás: