70 millió forint támogatás animációs alkotásokra és online rövidfilmekre

Majdnem 70 millió forintot nyertek el animációs filmesek és onlinerövidfilm-készítők a médiatanács pályázatán, a határon túli jelentkezőknek meghatározott hétmillió forintos Neumann-keret még kihasználatlan - áll a Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság (NMHH) pénteki közleményében.

A testület 64,3 millió forint támogatást ítélt oda hét animációs filmnek a Magyar Média Mecenatúra program 2015-ös Macskássy Gyula-pályázatának második fordulójában. A Magyar Rajzfilm Kft.-től Máli Csaba dolgozza fel Dóka Péter meseíró Szupermalac és Űrpatkány című modern hangvételű történetét két részben. A Kedd Kft. szintén két epizódot készít Egy kupac kufli címmel - Pálfi Szabolcs rendezésében - Dániel András képeskönyv-sorozatából.

 

A Kecskemétfilm Kft.-től Keresztes Dóra magyar népi imákat, könyörgéseket a naiv paraszti festészet stílusjegyei segítségével illeszt össze egy animációba. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett hallgatók 17 részben folytathatják a Kortárs gyermekversek és dalok sorozatot, ezúttal többek között Lackfi János, Tóth Krisztina és Varró Dániel verseivel. Az Umatik Kft. Miklósy Zoltán rendezésében a Szőrmók Ovi fantáziavilágába kalauzolja majd el a nézőket.

 

A felnőtt közönséghez szól elsősorban Tóth Luca: A völgy munkacímű alkotása, amely a nemi szerepek kifordításával mutatja be a nemi előítéletek fonák helyzeteit, kitalált természeti népek életén keresztül. A Budapesti Metropolitan Főiskolától Barkóczi Noémi: a Second Hand című pilot epizóddal egy turkálót és benne egy különös ruhadarab sorsát állítja a középpontba. A médiatanács 2011 óta 98 animációs filmet, illetve sorozatot támogatott - több mint egymilliárd forint értékben - a Magyar Média Mecenatúra program pályázatai révén, és ösztönözte ezzel a színvonalas hazai kortárs animációs művészet fejlődését - írják.

 

A közlés szerint a Neumann János-pályázat idei első fordulójában összesen 5 millió forint támogatást ítélt meg a médiatanács öt online rövidfilmsorozat készítésére. Ennek köszönhetően a Természetfilm.hu Egyesület hargitai medvék, jászsági parlagi és réti sasok, valamint lakótelepi vörös vércsék magánéletéről No Comment, avagy 24 órás körkapcsolás a vadonból címmel tudományos-ismeretterjesztő rövidfilm-sorozatot készíthet.

 

A Filmdzsungel Kft. honlapján - Mesél a ceruza címmel - Gauder Áron rendező tíz részben rajzol majd történeteket kisiskolásoknak a vadon élő állatok mindennapjairól. Az Index.hu felületén látható majd a bűnmegelőzési céllal készítendő Börtönséták című háromrészes alkotás, amelyben középiskolás csoportok látogatnak meg egy-egy börtönt, majd feldolgozó foglalkozáson vesznek részt. A Mandiner.hu-n öt hagyományos szatmári parasztételről, köztük a málékásás töltött káposztáról vagy a szatmári pásztortarhonyáról forgatnak sorozatot.

 

A válasz.hu oldalán jelenik meg a Láthatatlan Budapest riportfilm-sorozat második évada, amely decembertől hetente mutatja be virtuális városi túrákon a főváros öt kevéssé ismert helyét, a budai Vár rejtett zugaitól a víztoronybelsőkig. Emlékeztettek: a médiatanács az elmúlt négy évben a Neumann János-pályázatokon eddig 64 online műsorszámot támogatott közel 70 millió forinttal annak érdekében, hogy az internetezők minél több értékes médiatartalommal találkozhassanak. A Neumann János-pályázat második fordulójára november 19-éig lehet kérelmeket beadni. A határon túli jelentkezők számára elkülönített 7 millió forintos keret még teljes egészében pályázható.   (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: