77%-kal többen érdeklődtek idén kínai autók iránt, mint tavaly

Látványosan terjeszkednek a kínai autómárkák a hazai használtautó- és újautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb, 2026 első félévére vonatkozó statisztikái szerint. 2025 azonos időszakához képest több mint 77%-kal emelkedett a kínai modellek iránti érdeklődések száma*, miközben a kínálatuk csaknem megduplázódott. A márkák rangsorát továbbra is az MG vezeti, azonban a BYD, az OMODA és a JAECOO is látványos növekedést ért el a magyar vásárlók körében.

77%-kal többen érdeklődtek idén kínai autók iránt, mint tavaly

Duplázódott a választék, fiatalok és keveset futottak a kínai modellek 

A Használtautó.hu adatai alapján 2026 januárja és júniusa között több mint 21 600 érdeklődés érkezett a top 20 legnépszerűbb kínai autómodellre, ami jelentős ugrás a tavalyi év első félévében mért 12 100-as volumenhez képest. 

Ezzel párhuzamosan a portálon elérhető kínálat is dinamikusan nőtt: a leggyakoribb kínai típusokból származó hirdetések száma 1670-ről 3300 darabra bővült, vagyis a választék egyetlen év alatt közel megduplázódott.

A piacon megjelenő kínai modellek döntő többsége kifejezetten fiatal, átlagosan 0,2 és 3 év közötti, alacsony futásteljesítményű, újszerű vagy újautó-állományból kerül ki.

Az MG a legkeresettebb márka, de látványosan nőtt a BYD és az OMODA is

A márkák versenyében az MG megőrizte piacvezető pozícióját. Az év első hat hónapjában több mint 10 100 érdeklődés érkezett a gyártó modelljeire, ami 34,3%-os éves növekedést jelent.

A második legnépszerűbb kínai márka a BYD. A márka iránti kereslet több mint két és félszeresére (156%-kal) ugrott egy év alatt, a tavalyi 2700-ról idén több mint 6900-ra nőtt a megkeresések száma a portálon. 

A harmadik helyen álló OMODA több mint két és félszeresére (+167%), míg a negyedik JAECOO több mint a duplájára (+103%) növelte érdeklődési volumenét.

Kedvenc modellek: MG ZS, BYD ATTO 3 és BYD SEAL

A konkrét típusok rangsorában az MG ZS megkérdőjelezhetetlenül tartja első helyét: a kompakt SUV-ra egyedül több mint 5400 érdeklődés érkezett az év első felében.

Ez a modell 6,9 millió forintos átlagos hirdetési áron és 2,2 éves átlagéletkorral érhető el a portálon.

A dobogó második és harmadik fokát azonban már a BYD tisztán elektromos és plug-in hibrid modelljei foglalták el:

A második helyezett BYD ATTO 3 iránti kereslet több mint a duplájára nőtt (+135%), elérve a közel 2800 érdeklődést (átlagár: 11,2 millió Ft).

A harmadik helyen zárt BYD SEAL iránti érdeklődések száma 170%-kal nőtt, meghaladva a 2100-at (átlagár: 14,6 millió Ft).

A top 5-ös mezőnybe az OMODA 5 (közel 1600 érdeklődéssel) és a tisztán elektromos MG4 (több mint 1200 érdeklődéssel) fért még be, míg a JAECOO 7 a 6. helyet szerezte meg a legkeresettebb kínai autók listáján.

Új szereplők a színen: a Geely és a Zeekr is megjelent a magyar piacon

A statisztikák jól mutatják a hazai kínai márkapaletta gyors diverzifikációját is. Míg 2025-ben még az MG és a BYD dominálta a kínálat döntő részét, 2026-ra már olyan új modellek és márkák is érdemi jelenlétet tudtak kiépíteni, mint a Geely (a Starray EM-i modellel), a Zeekr (a 7X prémium szabadidő-autóval), valamint az OMODA és JAECOO legújabb modelljei (OMODA 9, JAECOO 5).

A kínai gyártók tartósan átírták a hazai erőviszonyokat

„A 2026-os féléves adatok alapján egyértelműen látszik, hogy a kínai autómárkák előretörése nem átmeneti divat, hanem tartós szerkezeti átalakulás a hazai piacon” – emelte ki Koralewsky Márk, a Használtautó.hu üzletágvezetője. 

„Az érdeklődések 77%-os növekedése és a hirdetési kínálat megduplázódása azt jelzi, hogy a magyar vásárlók nyitottak az új ázsiai márkák felé, amennyiben versenyképes árazást, modern technológiát és gazdag felszereltséget kapnak. Különösen beszédes a BYD, az OMODA és a JAECOO látványos menetelése, ami azt mutatja, hogy az MG úttörő szerepe után a többi kínai gyártó is rohamtempóban építi ki a vásárlói bizalmat Magyarországon.”

*Érdeklődések: telefonszám- és e-mail cím felfedések száma.


Kőburkolatok a hőkomfort szolgálatában

Otthonunk padlóburkolata nem csupán esztétikai szerepet tölt be: jelentős hatással van a belső tér komfortérzetére és energiahatékonyságára is. A természetes kőburkolatok alkalmazása, mint a mészkő vagy márvány padló, hozzájárulhat az ingatlanok energiamenedzsmentjéhez és a belső klíma kiegyensúlyozásához. De miben rejlik a kő valódi ereje, ha a melegség és a hűvösség kérdéséről van szó?
2026. 09. 16. 15:00
Megosztás:

Pénteken indul a Kerekdomb Fesztivál – Quimby, Parno Graszt és Bongor is a fellépők között

Koncertek, színház, bor- és gasztro programok, futás, evezés, bányalátogatás, túrák, várják szeptember 18–20. között Tállyán a 11. Kerekdomb Fesztivál közönségét.
2026. 09. 16. 14:30
Megosztás:

Elemző szerint az inflációnál magasabb ütemben nőttek a keresetek

Az év elejéhez képest alacsonyabb, ám az inflációnál még így is érdemben magasabb növekedési pályára álltak a keresetek - értékelte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett jelentését a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza.
2026. 09. 16. 14:00
Megosztás:

Drágább hitelekhez és körbetartozási hullámhoz vezethet a fizetési meghagyás rendszerének átalakítása

Emelkedő hitelkamatok, növekvő körbetartozás, romló befektetői bizalom és jelentős állami többletkiadások is következhetnek abból, ha lelassul a fizetési meghagyásos eljárás és nehezebbé válik a követelések érvényesítése a tervezett átalakítások miatt – hangzott el a követeléskezelési konferencián, Budapesten. Magyarországon évente mintegy 400–500 ezer fizetési meghagyásos eljárás indul, így a rendszer működésének akár átmeneti zavara is messze túlmutatna a követeléskezelési piacon. A hatékony követelésérvényesítés ugyanis a jogbiztonság és a gazdaság működésének alapvető feltétele, hiánya pedig nehéz helyzetbe hozhatná a kintlévőségeket kezelő vállalkozásokat, társasházakat és magánszemélyeket, valamint az állami és önkormányzati szolgáltatókat is.
2026. 09. 16. 13:30
Megosztás:

A Szegedi Tudományegyetem ad otthont a WHO Népegészségügyi Innovációs Kollaborációs Központjának

A WHO Népegészségügyi Innovációs Kollaborációs Központjává (WHO Collaborating Centre for Public Health Innovation, HUN-33) vált a Szegedi Tudományegyetem Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központjának (IKIKK) Harmadik Missziós Fejlesztések Klasztere. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által odaítélt státusz fontos mérföldkő az SZTE és a WHO együttműködésében, és tovább erősíti az Egyetem nemzetközi szerepét a népegészségügyi innováció területén.
2026. 09. 16. 13:16
Megosztás:

Karrier, család, újrakezdés – női életutakat mutat be az IgényesNő új podcast műsora

Miközben a közösségi média egyre rövidebb videókért és néhány másodpercnyi figyelemért versenyez, ezzel párhuzamosan egy egészen más trend is erősödik: egyre többen néznek végig hosszú, akár egyórás videós beszélgetéseket. Erre a változásra épít az Igényesnő új videós műsora is, amely ismert és inspiráló nők történetein keresztül foglalkozik karrierrel, családdal, újrakezdéssel és az élet nagyobb fordulópontjaival.
2026. 09. 16. 13:00
Megosztás:

Szlovénia és Olaszország gyorsabb uniós bővítést sürget

Szlovénia és Olaszország közös stratégiai érdekének nevezte az Európai Unió bővítésének felgyorsítását Tone Kajzer szlovén és Antonio Tajani olasz külügyminiszter kedden Nova Goricában. A két tárcavezető a schengeni határellenőrzésekről, a kétoldalú gazdasági kapcsolatokról és a kisebbségek helyzetéről is tárgyalt.
2026. 09. 16. 12:30
Megosztás:

Mérséklődött a vállalati aktivitás augusztusban

Augusztusban látványosan mérséklődött a vállalati aktivitás: tovább csökkent a társas vállalkozások száma, és több cég szűnt meg, mint amennyi újonnan alakult, ez azonban még nem jelent trendfordulót - áll az Opten céginformációs szolgáltató által at MTI-hez kedden eljuttatott elemzésben.
2026. 09. 16. 12:00
Megosztás:

Júliusban 7,8 százalékkal nőtt a reálkereset

Júliusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 745 500, a nettó átlagkereset 523 300 forint volt. A bruttó átlagkereset 7,5, a nettó átlagkereset 9,1, a reálkereset pedig 7,8 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 09. 16. 11:30
Megosztás:

A stabilcoinok a dollár új fegyverei lehetnek – de komoly kockázatot is rejtenek

A dollárhoz kötött stabilcoinok piaca néhány év alatt több százmilliárd dollárosra nőtt, és ezzel már nemcsak a kriptoszektorra, hanem az amerikai állampapírpiacra is egyre nagyobb hatást gyakorolhat. A Bank of England egyik döntéshozója szerint a stabilcoinok terjedése erősítheti az amerikai dollár nemzetközi szerepét és növelheti az amerikai állampapírok iránti keresletet – ugyanakkor egy komoly visszaváltási hullám éppen az ellenkező folyamatot indíthatja el.
2026. 09. 16. 11:00
Megosztás:

Nem minden lakásra jár a 3 százalék, de a piaci hitelkamat is lefaragható

A 3 százalékos lakáshitel nem minden kiszemelt otthonra jelent megoldást: Budapesten több kerületben már a használt lakások medián négyzetméterára is meghaladja az Otthon Start 1,5 millió forintos korlátját. Aki nem akar kompromisszumot kötni az ingatlan kiválasztásában, annak a piaci hiteleknél is érdemes körülnéznie: az Erste Bank például 2026. december 31-ig, meghatározott keretösszeg erejéig 5,8-ról 5,6 százalékra mérsékelte a legalacsonyabb elérhető egyedi kamatot. A money.hu szerint a támogatott konstrukció által kiélezett verseny a piaci lakáshiteleknél is kedvezőbb egyedi ajánlatokat hozhat.
2026. 09. 16. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek az amerikai hozamok, stabil maradt a német 10 éves referenciahozam, a forint erősödött

Az amerikai állampapírpiacon emelkedtek a hozamok a Fed szerdai kamatdöntése előtt. A 2 éves referenciahozam 3 bázisponttal 4,66%-ra kúszott, míg a 10 éves hozam közel 4 bázispont-os emelkedést követően 5%-on zárt, ami 2007 óta nem látott szint. A piac a mai kamatemelést szinte teljes mértékben beárazta (+90%) a CME FedWatch szerint, ami jelentős változás az egy héttel ezelőtti várakozásokhoz képest. Decemberre további 25bp emelést várnak, míg következő évre jelenleg még két további szigorítást áraz a piac.
2026. 09. 16. 10:00
Megosztás:

Eséssel zártak az amerikai indexek a Fed szerdai kamatdöntése előtt

Tovább fokozódtak a közel-keleti kockázatok, miután a jemeni húszik újabb támadásokat hajtottak végre Szaúd-Arábia ellen. A szaúdi olajinfrastruktúrát ért támadások erősítették az ellátási kockázatokkal kapcsolatos aggodalmakat, ami jelentős, 3-4%-os olajáremelkedést váltott ki. Ennek nyomán a Brent árfolyama 2,8%-kal 108,7 dollárra, a WTI pedig 3%-kal 105,8 dollárra emelkedett, ami négyhónapos csúcsot jelent.
2026. 09. 16. 09:30
Megosztás:

Háromhavi mélypontra esett a STOXX600 az olajár-emelkedés árnyékában

Az emelkedő olajárak és a Fed kamatdöntése előtti óvatosság kockázatkerülő hangulatot eredményezett az európai piacokon. A STOXX600 index 0,3%-ot esett, ezzel június közepe óta a legalacsonyabb záróértékén fejezte be a kereskedést.
2026. 09. 16. 09:00
Megosztás:

Új hajózási útvonal köti össze Kína délnyugati részét a tengerrel

Megnyitották szerdán Kína délnyugati részén a Pinglu-csatornát, amely közvetlenebb vízi összeköttetést teremt a térség és a tenger között, és rövidebb útvonalat biztosít az áruszállítás számára a délkelet-ázsiai piacok felé - jelentette a kínai állami média.
2026. 09. 16. 08:30
Megosztás:

Megválasztották az Alkotmánybíróság új tagjait

Megválasztotta az Alkotmánybíróság öt új tagját az Országgyűlés kedden titkos szavazással.
2026. 09. 16. 08:00
Megosztás:

A vártnál erősebb nyarat zárt az Emirates, lendületes téli szezonra készülnek

A Scope Ratings GmbH megerősítette a Magyar Telekom BBB+ hitelminősítését stabil kilátással - közölte a távközlési szolgáltató a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
2026. 09. 16. 07:00
Megosztás:

Magyar Péter fogadta a négy történelmi egyház vezetőit

Magyar Péter miniszterelnök kedd délután fogadta a négy történelmi egyház vezetőit - közölte a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium az MTI-vel.
2026. 09. 16. 06:30
Megosztás:

A tervezéstől a megvalósításig: Kadocsa Márton vezeti az EY-Parthenon stratégiai tanácsadási területét Magyarországon

A technológiai fejlődés, a geopolitikai bizonytalanság és a folyamatos üzleti átalakulás soha nem látott nyomást helyez a vállalatvezetőkre. Ebben a környezetben már nem elegendő egy jól kidolgozott terv: azok a szervezeket tudnak sikeresek lenni, amelyek gyorsan és eredményesen képesek végrehajtani a változásokat. E kihívások kezelésének támogatására érkezett az EY-Parthenon stratégiai tanácsadási üzletágának élére Kadocsa Márton. A szakember több mint 15 éves tapasztalattal támogatja vállalatvezetők stratégiai döntéseit, akvizícióit és átalakulási programjait, az üzleti stratégia kialakításától annak gyakorlati megvalósításáig.
2026. 09. 16. 06:00
Megosztás:

Tízmilliárdokat kaptak vissza a pénztártagok a személyi jövedelemadójukból az idén is

Az idén a tavalyinál hárommilliárd forinttal több személyi jövedelemadót (szja) kaptak vissza az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári tagok, az elmúlt öt év során pedig az adóvisszatérítések összege meghaladta a 172 milliárd forintot. Az elméleti plafonhoz és a korábbi évek átlagához képest is csökkent ugyanakkor a visszatérítési arány, és hiába az infláció feletti nyugdíjpénztári hozamok, az állam által visszautalt pénzek többségét az azonnali felhasználást biztosító egészségpénztári számlákra kérik az öngondoskodók.
2026. 09. 16. 05:30
Megosztás: