86 százalékkal amortizálódott az amerikai dollár az elmúlt 50 évben

Az orosz–ukrán háború következményei, valamint több évtizedes mélyrepülése megkérdőjelezheti a dollár biztonságos menedékvaluta-státuszát.

86 százalékkal amortizálódott az amerikai dollár az elmúlt 50 évben

Bár a dollár központi szerepe jelenleg még változatlan a globális fizetési rendszerben, több közgazdász már azt feltételezi, hogy a 2022. február 24-e óta zajló orosz–ukrán háború átrendezheti a világ valutáinak erőviszonyait, elsősorban az amerikai dollárét. Mivel szövetségeseivel együtt az Egyesült Államok kemény gazdasági szankciókat vezetett be Oroszország ellen, az oroszok, együtt Kínával, nagy aranytartalékokat halmoznak fel. Feltételezések szerint ennek oka az is lehet, hogy idővel az amerikai dollár helyett egy új, arannyal fedezett digitális valutát vezessenek be. Ez tovább csökkentheti a dollárba vetett bizalmat, amit csak fokozhat, hogy a valuta az Egyesült Államok határain belül is sorra kapta a mélyütéseket az elmúlt évtizedekben.

Ha éppen fél évszázada, 1972-ben egy dollár 1 dollárt ért, akkor 2022-re egy dollár értéke hihetetlen mértékben, 86 százalékkal, 0,14 dollárra mérséklődött. Elméletben tehát ma egy 1972-es egydollárosért 6,99 dollárt kellene fizetni, vagyis az amerikai valuta vásárlóereje is ennyit romlott.

Válságok és egyensúlyhiány

A Finbold 2022. március derekán publikált grafikonján érzékletesen lehet látni a változást, és annak ütemét. Vagyis a dollár amortizációját, erejének nagymértékű csökkenését az elmúlt évtizedek során. A zöldhasú az első nagyobb csapásokat 1974-ben és 1975-ben szenvedte el, amikor az Egyesült Államokban az infláció 11, illetve 9 százalékot ért el, mely már akkor jelentősen errodálta a valutát. 1979 és 1981 között évente végig 10 százalék fölött alakult a pénzromlás üteme, melyet 1986-ra sikerült 2 százalék alá visszaszorítani. 1992-ben egy húsz évvel korábbi dollár elméletben már 3,36-ot ért. Azt követően egészen a 2010-es évek végéig 3–4 százalék alatt tudott maradni az éves infláció mértéke. Majd súlyos válságok és nyugalmi időszakok váltották egymást, az Államoknak sikerült kilábalni a 2008-as recesszióból is, de a pénzromlás üteme kisebb-nagyobb mértékben mindig is folytatódott.

Az Egyesült Államok költségvetési egyensúlyhiánya 2022-re veszélyes szintet ért el, ami hozzájárul az infláció emelkedéséhez. Februárban az inflációs ráta már 7,87 százalék volt, mely a legmagasabb érték az 1981-es (10,32 százalék) óta. A koronavírus-járvány hatása még mindig érződik, bár a napi új esetek hétnapos átlaga már nem éri el a 30 ezret. Ez kevesebb, mint huszada a két hónappal ezelőtti állapotoknak, és harmada az egy hónappal ezelőttieknek. Közben pedig kitört Európában az orosz–ukrán háború, mely előre nem látható folyamatokat indított el mind a világ-, mind az amerikai gazdaságban.

A digitális arany

A szakemberek úgy látják, hogy ha az infláció ilyen magas marad, és a dollár értéke tovább csökken, akkor az amerikai fizetőeszköz viszonylag hamar elveszítheti biztonságos menedékvaluta-pozícióját. Mivel a befektetők szemében az arany hagyományosan megbízható menekülőútvonalként szolgál gazdasági recessziók idején, a sárga fém most ismét felértékelődhet a növekvő kereslet miatt. Ugyanakkor érdekes piaci szereplőként lépnek elő a kriptovaluták is. Közülük a legjelentősebb a bitcoin, mely egyre népszerűbb az intézményi befektetők körében. Vannak, akik már „digitális aranyként” is emlegetik korlátozott kínálata miatt. Sokatmondóak a számok: a Finbold kimutatása szerint az amerikai dollár az elmúlt 5 évben 97 százalékot veszített vásárlóerejéből a bitcoinhoz képest, és 2022. március 10-e óta a dollárban számolt infláció ötszöröse a bitcoinénak, ami a népszerű kriptopénzt az infláció elleni potenciális védelmi eszközként pozícionálhatja.

Jönnek a Fed ellenlépései

A B&L Online Hír- és Cikkügynökség azonban figyelemre méltónak tartja a Finbold és más piaci elemzők megjegyzését, hogy nem szabad eltekinteni az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed (Federal Reserve) aktivizálódásától és közelgő terveitől. Mert ugyan igaz, hogy a gazdasági válságot elhárító intézkedései jelentősek voltak a dollár leértékelődésében, de most éppen kamatemelési politikába fogott az infláció mérséklése érdekében.

Március 16-án 25 bázisponttal, 0,5 százalékra emelte a kamatot, melyre már több mint három éve, 2018 decembere óta nem volt példa. Azóta 2,25 százalékról csökkent a jelenlegi, csaknem nulla szintre. A Fed célja hosszú távra továbbra is a 2 százalékos infláció, az Egyesült Államok ettől még távol áll. A 2022-es GDP-re vonatkozó előrejelzését is 2,8 százalékra csökkentette a decemberi 4 százalékosról, többek között az orosz–ukrán háború bizonytalansága miatt is. Ez élv tavaszán 2023-ra 2,2, 2024-re 2 százalékos amerikai gazdasági növekedéssel számol.

Legközelebb a szervezet május 4-én tart újabb kamatdöntő ülést, ahol nem elképzelhetetlen majd egy 0,50 százalékos kamatnövelés. Ilyen magas emelés különben meglehetősen ritka a Fed életében. A döntéshozók mindenesetre már most kijelentették, hogy az év végére már 1,9 százalékosra nőhet az irányadó kamatszint, mely egy évvel később akár 2,8 százalékra is emelkedhet. Mindez az arany és a kriptopénzek irányából mégis a hagyományos megtakarítási számlák felé terelheti vissza a befektetőket.

A kamatemelkedéstől azonban még nem fog megállni a dollár romlása, és az amerikaiaknak hosszabb távon kell hozzászokni a benzin, az élelmiszerek, az új autók, a jelzáloghitelek árának emelkedéséhez. Piaci elemzők szerint elképzelhető, hogy az inflációs ráta még legalább három évig nem tér vissza a járvány előtti, 2 százalék alatti szintre.


Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás:

Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás:

A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás:

Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás:

Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás:

A NAV elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek ellen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen - írta Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 11. 03. 22:30
Megosztás:

Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok

Szeptemberben az idei év második leggyengébb eredményét hozta a magyarországi lakáshitelpiac, ám év/év alapon még így is kétszer annyi lakáshitel fogyott, mint tavaly. A szeptemberi eredménnyel a hitelpiac ezen szegmense az év első kilenc hónapjában meghaladta a 2 200 milliárd forintos kihelyezést, amire még sosem volt példa. A személyi hitelek piaca ugyancsak szépen teljesített a vizsgált időszakban, az idén január-szeptemberi időszakban az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az 1 100 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 11. 03. 22:00
Megosztás:

Spanyolország megerősíti a vasúti közlekedés biztonságát

A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, hat nappal a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa után, egyben 30 millió eurós segélycsomagot hagyott jóvá a szerencsétlenség érintettjei számára.
2026. 11. 03. 21:30
Megosztás:

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-t.
2026. 11. 03. 21:00
Megosztás:

Több nőre és fiatalra van szükség a politikai döntéshozatalban

A nők és a fiatalok politikai részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy szempontjaik és problémáik megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban - jelentette ki Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlament női vezetői szerepvállalásról rendezett konferenciáján.
2026. 11. 03. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás:

Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását

Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
2026. 11. 03. 19:30
Megosztás: