9 milliárd forintos fejlesztést indít a Flextronics Kft.

Közel 9 milliárd forintos beruházással - ebből 3,6 milliárdos állami támogatással -, 120 új munkahelyet teremtve, hosszú távú stabilitást biztosító autóipari beruházást valósít meg Zalaegerszegen és Sárváron a Flextronics International Kft. (Flex) - jelentette be kedden a zalai megyeszékhelyen Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott: a járvány okozta válságra Magyarország Európában a legeredményesebb választ adta gazdasági és egészségügyi szempontból egyaránt. A világgazdasági helyzet ellenére beruházási rekordot ért el tavaly az ország, a bruttó hazai terméket illetően a világon a 11. legnagyobb exportteljesítményt nyújtotta.
   
Mindebben nagy szerepet kapott a 170 ezernél is több embert foglalkoztató autóipar, amely a magyar feldolgozóipar 30 százalékát adja - jelentette ki Szijjártó Péter. Hozzátette: sikeres volt az autóiparban az elektromobilitásra való átállás, ami ahhoz is szükséges, hogy a tradicionális autóipar után is az egyik európai fellegvár lehessen az ország. Ehhez a beszállítói háttér folyamatos fejlesztésére is szükség van, továbbá megfelelő alapanyagra és alkatrészre.
   
Az amerikai Flex Magyarországon alkalmazza a legtöbb munkavállalót, 9 ezer embert az európai és a közel-keleti régióban, a zalaegerszegi és a sárvári fejlesztéssel pedig nemcsak stabilabbá válik, de tovább is bővül a létszám.
   
Az amerikai vállalatok beruházási közössége a második legnagyobb az országban, 1700 cég 105 ezer magyarnak ad munkát. A világválság ellenére tavaly is növelni tudta Magyarország a kereskedelmi forgalmat közel 6 milliárd dollárra, sőt idén eddig további 12 százalékos növekedést ért el - emelte ki Szijjártó Péter.
   
Vigh László, Zalaegerszeg térségének fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: a Flex és a város kapcsolata kiváló, akárcsak az épülő, de már elemeiben használatban lévő járműipari tesztpályával való együttműködése. Önvezető autókhoz szükséges elektronikai alkatrészeket is gyártanak, márpedig a tesztpályán az irányításelmélet, a kibernetika, a digitalizáció és a mesterséges intelligencia találkozik, hogy felépülhessen a jövő közlekedési kultúrája, és ez a létesítmény mágnesként vonzza a további befektetőket.
   
Jean-Francois Zoeller, a Flex európai és közel-keleti térségért felelős alelnöke arról beszélt, hogy a cég Magyarországon 25 év alatt 162 ezer négyzetméterrel növelte termelési területét. Az öt városban 9 ezer embert foglalkoztató vállalat az ország első tíz legnagyobb munkaadója közé tartozik, a tavalyi 2,7 milliárd eurós árbevételével pedig az első öt cég egyike.
   
Jelentősen hozzájárulnak a magyar kis- és közepes vállalkozások termeléséhez, miután évente 48 milliárd forint értékű árut vásárolnak tőlük. A Flex Budapesten európai szolgáltatási központot és egy tervezéssel foglalkozó designcentert is működtet, így ma már a tervezéstől a tesztelésen át a tömeggyártásig teljes szolgáltatási palettát kínál - jelezte az alelnök.
   
Péter Ágota, a Flextronics International Kft. alelnöke hozzátette: világszínvonalú a magyar termelés, amelybe az utóbbi három év alatt 42 milliárd forintot fektettek be, az összeg felét a sárvári és a zalaegerszegi autóipari szektorba, amitől 32 százalékos árbevétel-növekedésre számítanak. A világjárvány miatt tavaly a tervezett eredményt nem tudták elérni, de a cég elkötelezettsége és a kormányzati, illetve helyi önkormányzati együttműködés révén sikerült a meglévő munkahelyek megtartása.
   
A most induló, 8,9 milliárd forintos fejlesztéssel 120 új munkahelyet hoznak létre, ez 80 magasan képzett munkaerőt is jelent. Csúcstechnológiai autóipari terméket gyártanak majd, ami nemcsak adatokat fogad és dolgoz fel, de támogatja a negyedik szintű, csaknem teljesen autonóm járműveket is - ismertette.
   
Hangsúlyozta továbbá, hogy a terméket Budapesten tervezték, Zalaegerszegen készül a prototípusa és 2023-tól indulhat el a tömeggyártása, vagyis a teljes folyamat Magyarországon zajlik. Az új beruházással olyan termékeket is gyártanak majd, amelyek egyike az akkumulátorfeszültséget szabályozza, a másik egy nagyfeszültségű elektromos turbótöltő, a harmadik pedig egy érzékelőkkel és kamerákkal rendelkező autóvilágítási vezérlő lesz - sorolta Péter Ágota.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: