9,3 százalékkal bővült az export volumene júniusban

A KSH adatai alapján a külkereskedelmi termékforgalom júniusban is bővült, éves szinten a kivitel volumene 9,3, a behozatalé 4,0 százalékkal nőtt. A kivitel esetében ennél nagyobb bővülés augusztusban mutatkozott utoljára, de a behozatal volumene is november óta a legnagyobb növekedést mutatta.

Euróban az export 5,9 az import 2,6 százalékkal nőtt tavaly júniushoz hasonlítva, az első félévben 0,5, illetve 1,1 százalékos volt a növekedés. 2012 első hat hónapjában a kivitel volumene 2,9, a behozatalé 1,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszaki szintet. A féléves exporttöbblet 3,661 milliárd eurót tett ki, 220 millióval kevesebbet, mint a múlt év első felében. Az első hat hónapban a kivitel 40,1 milliárd euró (11.862 milliárd forint), a behozatal 36,4 milliárd euró (10.785 milliárd forint) volt.
    

A vizsgált időszakban a termékforgalom forintban mért árszínvonala exportban 7,2, importban 9,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a cserearány 2,2 százalékkal romlott. A forint a dollárhoz képest 18,6, az euróhoz mérten 9,7 százalékkal gyengült.  A gépek és szállítóeszközök kivitelének volumene 1,3 százalékkal volt kevesebb, míg a behozatalé 0,4 százalékkal volt több mint a 2011. első félévi szint, júniusban ugyanakkor mindkét forgalmi irányban 10 százalékot megközelítő volumenbővülést regisztrált a KSH.
    

A jelentős súlyt képviselő híradástechnikai, hangrögzítő és -lejátszó készülék exportvolumene közel negyedével esett vissza, míg az importé némileg meghaladta az egy évvel korábbi értéket. Az árucsoport utolsó havi adatai alapján a kivitel volumene már mérsékelten, a behozatalé dinamikusan nőtt. Az időszak egészére 10 százalékot meghaladó volumenbővülést mért a KSH az energiafejlesztő gép és berendezés, valamint az irodagép és gépi adatfeldolgozó berendezés kivitelében, amelyeknél a növekmény nagyrészt az EU-n kívüli országok viszonylatában keletkezett. Egyszámjegyű volt a volumennövekedés a közúti jármű és a villamos gép, készülék és műszer exportjában, de míg az első árucsoport importja nőtt, az utóbbié jóval alatta maradt a 2011 január-júniusi szintnek.
    

A feldolgozott termékek export- és importvolumene 8,2, illetve 5,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az árufőcsoporton belül a gyógyszer és gyógyszerészeti termék kivitelének volumene több mint tizedével bővült, a jelentés szerint elsősorban az orosz és a román relációnak köszönhetően, a behozatal némileg meghaladta a bázisidőszaki szintet. Dinamikusan nőtt a vas és acél, valamint a szakmai, tudományos ellenőrző műszer mindkét irányú forgalma, illetve a gumigyártmány export.
    

Az energiahordozók importvolumene - az árak 24 százalékos növekedése mellett - az év első hat hónapjában 2,7 százalékkal volt kevesebb, mint 2011 első félévében. Ellentétes tendencia érvényesült a két fő árucsoportnál: a természetes és mesterséges gáz behozatalának volumene 4,2 százalékkal bővült, míg a kőolajé közel tizedével maradt el az egy évvel ezelőtt regisztrált forgalomtól. A júniusi import mindkét energiahordozónál jelentős mértékben csökkent.
    

Az idén az első félévben az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene 7,0 százalékkal nőtt, míg az importé 4,2 százalékkal csökkent. Az árufőcsoport kivitelének közel harmadát képviselő gabona és gabonakészítmény exportvolumene ötödével bővült, ezen belül is a második negyedéves forgalom kimagaslóan, mintegy másfélszeresére nőtt, döntően az alacsony bázis miatt. A legnagyobb exportnövekmény a kukoricaértékesítéseknek köszönhető. Jelentősen bővült az állati takarmány mindkét irányú forgalmának volumene, ezzel szemben visszaesést mért a KSH az élő állat, valamint a hús és húskészítmény kivitelében és behozatalában.
    

2012 január-júniusában az Európai Unióba irányuló kivitel volumene 2,5, az onnan érkező behozatalé 4,3 százalékkal volt több mint 2011 azonos időszakában. A külkereskedelmi egyenleg aktívuma az unió tagjaival szemben 99 milliárd forinttal romlott. Az EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelemben az export volumene 4,0 százalékkal bővült, ugyanakkor az importé 5,2 százalékkal elmaradt az egy évvel ezelőttitől.
    

A KSH közölte azt is, hogy felülvizsgálta a 2011. évi külkereskedelmi forgalmi adatokat, eszerint a tavalyi export szintje 21 mil­liárd forinttal (69 millió euróval) nőtt, az importé 28 milliárd forinttal (106 millió euróval) csökkent, az aktívum 49 milliárd forinttal (175 millió euróval) több a 2012. március 2-án közzétett előzetes számokhoz képest. A felülvizsgált adatok szerint 2011-ben a kivitel értéke 22.343 milliárd forintot (80,0 milliárd eurót), a behozatalé 20.364 milliárd forintot (72,9 milliárd eurót) tett ki; a külkereskedelmi mérleg aktívuma 1.979 milliárd forint (7,1 milliárd euró) volt. A 2011. évi forgalom értékének változását a felülvizsgálat során a vállalkozások által javított adatok okozták – közölte a KSH.


Várhatóan szigorítási ciklusba kezd a Bank of England

Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó várakozása szerint több mint három év után először kamatemelést jelent be csütörtökön a Bank of England monetáris tanácsa. Az elemzők és a piaci szereplők azzal is számolnak, hogy a jegybanki alapkamat csütörtökre várt emelése egyben egy új, 2027-re átnyúló monetáris szigorítási ciklus kezdetét is jelenti.
2026. 11. 05. 13:00
Megosztás:

Egyre több a turista Romániában

Romániában 11,1 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma az év első három negyedévében - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 11. 05. 12:30
Megosztás:

Milliárdos Binance-lopás: Dél-Korea még nem egyeztet új szankciókról

A 6,3 milliárd dolláros Binance-hack után az Egyesült Államok Észak-Koreát tette felelőssé a támadásért, Szöulban azonban még nem kezdődtek meg az ügyhöz kapcsolódó szankciós egyeztetések. A dél-koreai kormány előbb az incidens körülményeit szeretné tisztázni, miközben a külügyminisztérium külön vizsgálja, milyen intézkedésekkel léphetne fel Phenjan kiberműveletei ellen.
2026. 11. 05. 12:00
Megosztás:

A diákmunkások lehetnek a karácsonyi szezon szuperhősei

Black Friday, karácsony, leltár: nem a Mikulás, hanem szorgos diákok gondoskodnak sok helyen arról, hogy rendben menjen minden az év végi csúcsban.
2026. 11. 05. 11:30
Megosztás:

Amerikai hozamcsökkenés és dollárgyengülés a kedvező kockázati hangulat mellett

Az amerikai állampapírpiacon hozamcsökkenés volt megfigyelhető. A 2 éves állampapír hozama 3 bázisponttal 4,58%-ra, a 10 éves referenciahozam 6 bázisponttal 4,89%-ra csökkent, míg a 30 éves kötvényhozam 5 bázisponttal 5,28%-ra mérséklődött. Az olajárak jelentős visszaesése enyhítette az inflációs aggodalmakat, ami támogatta az állampapírok iránti keresletet és lefelé mozdította a hozamokat.
2026. 11. 05. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a vezető amerikai indexek, a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése támogatták a hangulatot

A befektetői hangulatot elsősorban az amerikai félidős választások eredményei támogatták, miután a Demokrata Párt megszerezte az ellenőrzést a Kongresszus mindkét háza felett. A piacok kedvezően fogadták, hogy a megosztott politikai erőtér mérsékelheti a bizonytalan politikai lépések és volatilis katonai beavatkozások esélyét. Az olajpiacon jelentős korrekció bontakozott ki: a Brent jegyzése 8,4%-os esést követően hordónként 94,89 dolláron, míg a WTI 8,1%-os csökkenés után 88,30 dolláron zárt, mivel a befektetők növekvő esélyt láttak az iráni konfliktus rendezésére.
2026. 11. 05. 10:00
Megosztás:

Az amerikai választási eredmények miatti megnövekedett kockázati étvágy segítette a főbb európai indexeket

Kedvező hangulatban zajlott a kereskedés az európai részvénypiacokon, miután a Demokrata Párt megszerezte a többséget az amerikai Kongresszus mindkét házában, miközben számos vállalati gyorsjelentés is támogatta a piacokat. A STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett. A bankszektor felülteljesítő volt, amit a kedvezőbb szabályozási kilátások támogattak, emellett a megújulóenergia-vállalatok is erősödtek. A vállalati hírek közül a Novo Nordisk 5,6%-os emelkedése emelhető ki, miután a társaság megemelte éves előrejelzését. Ezzel szemben a technológiai szektor alulteljesített az amerikai AI- és adatközponti szektort érintő szigorúbb szabályozási kilátások miatt.
2026. 11. 05. 09:30
Megosztás:

Egy nemzetközi szerződést és két agrártörvényt tárgyal a parlament

Egy nemzetközi szerződésről és két agrártárgyú törvényjavaslatról tárgyal e heti utolsó ülésnapján, csütörtökön a parlament.
2026. 11. 05. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 05. 08:30
Megosztás:

Két magyar város a klímavédelem élvonalában

Több mint 380 város vett részt a WWF nemzetközi városi klímavédelmi kihívásában, amelynek magyarországi értékelésében Ajka szerepelt a legjobban, és Terézváros is jól teljesített. A két település most a We Love Cities kampányban mutathatja be fenntarthatósági törekvéseit, november 30-ig pedig a lakosok is szavazhatnak rájuk, és javaslatokat tehetnek arra, hogyan válhatnának még zöldebbé.
2026. 11. 05. 08:00
Megosztás:

A bankroll kezelése a hosszú távú sikerért a Pinco Casino oldalán

Az okos játékosok ritkán kapkodnak.
2026. 11. 05. 07:57
Megosztás:

Társadalmi egyeztetésre kerül a rendészeti törvénycsomag

Társadalmi egyeztetésre bocsátja a korábban beharangozott rendészeti törvénycsomagot a kormány, mielőtt az Országgyűlés elé terjeszti a több tucat módosítást kezdeményező javaslatot - közölte Pósfai Gábor belügyminiszter szerda késő este a Facebook-oldalán.
2026. 11. 05. 07:35
Megosztás:

Naponta 39 cégnél indult felszámolás Magyarországon

2025-ben az OPTEN adatai szerint 14 265 cégnél indult felszámolási eljárás, ami naponta átlagosan 39 vállalkozást jelent. Ugyanebben az évben 33,7 ezer cég szűnt meg, és a megszűnések 67 százaléka felszámolással, kényszertörléssel vagy hivatalbóli törléssel történt. Ezek a változások nemcsak az érintett vállalkozások, hanem üzleti partnereik számára is figyelmeztető jelek lehetnek.
2026. 11. 05. 07:00
Megosztás:

A Lidl 17 közhasznú szervezetet támogatott a vállalat Érték.Lánc Programjában

A Lidl Magyarország a vállalat Érték.Lánc Programjában 17 közhasznú szervezetet támogatott az 50 millió forintos keretből - közölte az élelmiszer-kiskereskedelmi lánc szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 06:30
Megosztás:

Új pozíciót kap Antoine Parisi, a Redion Csoport vezérigazgatója a Generali Csoport felsővezetésében

A Generali október végén bejelentett szervezeti átalakításának részeként Antoine Parisi, az asszisztencia, az utasbiztosítás és a munkavállalói juttatások terén világszinten vezető szerepet betöltő Redion Csoport vezérigazgatója 2027. január 1-jétől csatlakozik a Generali Csoport Vezetői Bizottságához. A szakember új pozíciójában Philippe Donnet, a Generali Csoport vezérigazgatójának és Giulio Terzariolt, a vállalat vezérigazgató-helyettesének munkáját támogatja majd a csoport hosszútávú célkitűzéseinek meghatározásában és azok megvalósításában.
2026. 11. 05. 06:00
Megosztás:

Agrárminisztérium: csaknem 86,8 milliárd forint támogatási előleg kifizetése kezdődik meg

November első hetében csaknem 86,8 milliárd forint előleg kifizetése kezdődik meg az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (AKG) és az Ökológiai gazdálkodás támogatása (ÖKO) jogcímre - olvasható az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) Facebook-oldalának szerdai bejegyzésében.
2026. 11. 05. 05:30
Megosztás:

A bizalom megvan, most a költségvetés vizsgázik

A 2026 tavaszi kormányváltást követően még kérdéses volt, hogy az új politikai ciklus hozta megelőlegezett piaci bizalom csupán egy átmeneti, nyári románc marad-e. Fél év elteltével azonban kijelenthető: a piac és a magyar eszközök között egy tartós bizalmi kapcsolat alakult ki, és a gazdaság maga mögött hagyta a stagnálást. Ugyanakkor a neheze még hátravan. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a bank őszi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a tartós elköteleződés és az euró tervezett bevezetésének igazi szakítópróbája az újonnan bemutatott 2027-es költségvetés, a középtávú konszolidáció és a hozzá kapcsolódó hitelességépítés lesz.
2026. 11. 05. 05:00
Megosztás:

Megnyílt a jegyvásárlás a legtöbb nemzetközi vonatra a december 13-tól kezdődő menetrendi évre

Elindult a jegyértékesítés a nappali nemzetközi vonatok jelentős részére - hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 11. 05. 04:30
Megosztás:

Wekerle Plusz: Ha szakítanak, bukhatják a kedvezményes lakáshitelt az élettársak

Komoly pénzügyi következményekkel járhat, ha egy Wekerle Plusz hitelt közösen felvevő pár kapcsolata a lakásvásárlást követő öt éven belül megszakad. A szabályozás ráadásul különbséget tesz a házaspárok és az élettársak között: míg válás esetén az egyik házastárs bizonyos feltételekkel elköltözhet anélkül, hogy emiatt elveszítenék a kamattámogatást, az élettársak szakítására nem vonatkozik ugyanez a kedvezmény – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a LakáshitelPont.hu pénzügyi szakértője.
2026. 11. 05. 04:00
Megosztás:

Tizenkét szervezet közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására

Közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására tizenkét építésgazdasági, munkaadói, munkavállalói és szakmai szervezet - közölte az egyik résztvevő, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 03:30
Megosztás: