A 120 millió eurót is meghaladják az FC Barcelona veszteségei
2020. 05. 06. 12:30
A 120 millió eurót is meghaladják az FC Barcelona veszteségei, amelyeket a koronavírus-járvány következtében szenvedett el.
Az anyagi károkat Jordi Cardoner, a katalán futballklub alelnöke összegezte, aki az ESPN televíziónak elmondta: a legnagyobb mínuszos tétel - bő 50 millió euró - a jegyeladásból származó bevételek elmaradásából, továbbá abból ered, hogy a kényszerű bajnoki szünetben zárva kell tartani a Barca-múzeumot.
Az alelnök elmondása szerint 39 millió euróra rúg a televíziós közvetítések hiánya okozta veszteség, s 20-25 millióra becsülte azt a pénzt, amelytől különböző kereskedelmi ügyletek meghiúsulása fosztotta meg a klubot.
A spanyol bajnoki címvédő vezetőinek az is gondot okoz, hogy egyelőre nincs meg az a szponzor, amelynek el tudnák adni a Barcelona-stadion, a Camp Nou névhasználati jogát.
Az Axel Springer megveszi a Politicót
az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban
Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben
Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars
A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe
A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.