A 183 bejegyzett pártnak csak a töredéke juthat parlamenti képviselethez

(MTI) - A bíróság nyilvántartásában 183 bejegyzett párt szerepel, közülük a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint mindössze három juthat parlamenti képviselethez az áprilisi országgyűlési választáson.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) hivatalának nyilvántartása szerint 183 bejegyzett párt van Magyarországon. Az áprilisi országgyűlési választásra eddig 44 pártot vettek nyilvántartásba a választási bizottságok, vagyis ennyi jelezte, hogy megméretné magát a parlamenti választáson. A 44-ből 42 párt országosan készül a jelölt- és listaállításra, a Somogyért Szövetség és az Összefogás Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Felemelkedéséért Szövetség regionálisan méreti meg magát. A Medián szerdán közzétett közvélemény-kutatása szerint egyelőre három pártnak - a Fidesznek, az MSZP-nek és a Jobbiknak - van esélye arra, hogy parlamenti képviselethez jusson.

 

A Fidesz és a KDNP korábban már bejelentette, hogy közösen indít jelölteket, így a mostani közvélemény-kutatási eredmények szerint várhatóan négypárti parlament alakulhat. A 2006-os országgyűlési választáson jelöltet ajánlani március 17-ig lehetett. Az OIT nyilvántartása szerint jelenleg 126 olyan párt van, amelyet ezen dátum előtt jegyzett be a bíróság, vagyis (figyelembe véve az azóta megszűnt pártokat is) körülbelül 130 pártnak volt lehetősége a választáson jelöltet állítani. A választási bizottságoknál azonban mindössze 52 párt jelentkezett be jelölőszervezetként 2006-ban, és ezek közül is csak 48-at vettek nyilvántartásba (ebből 43 párt jelentkezett be az OVB-nél; az OVB azokat a jelölőszervezeteket veszi nyilvántartásba, amelyek több megyében, vagy megyében és a fővárosban kívánnak területi listát állítani).

 

Az országgyűlési választáson az egyéni választókerületekben pártjelöltek és független jelöltek is indulhatnak, de területi és országos listát csak pártok állíthatnak. Területi listát azok a pártok állíthatnak, amelyek az adott megyében, illetve a fővárosban a területi választókerületek egynegyedében (de legalább kettőben) egyéni jelöltet tudtak állítani. Országos listát pedig az a párt állíthat, amelyik legalább hét területi listát tudott állítani. A választási szabályok tartalmazzák, hogy csak azok a pártok juthatnak mandátumhoz a területi, illetve az országos listán az országgyűlési választáson, amelyek a területi listákra összesen leadott szavazatok öt százalékát megszerezték, és ezzel átlépték a bejutási küszöböt. Ritka azonban, hogy egy párt úgy lépje át a parlamentbe jutási küszöböt, hogy nem állít 20 területi listát. A 20 területi lista ugyanakkor önmagában semmire nem garancia, de ha ez nem sikerül, főleg, ha a párt Budapesten nem tud listát állítani, általában azt jelenti, hogy a párt nem juthat be a parlamentbe.

 

A 2006-os országgyűlési választáson összesen 27 "színű" jelölt, illetve lista szerepelt a szavazólapokon (ebből a szempontból külön számítanak például az MDF-Fidesz-KDNP közös jelöltjei és az MDF, valamint a Fidesz-KDNP közös jelöltjei, vagy például az MSZP-SZDSZ közös jelöltjeit is megkülönböztetik az MSZP és az SZDSZ önállóan indított jelöltjeitől). Országos lista állítása azonban csak kilenc pártnak sikerült önállóan, két párt - a Fidesz és a KDNP - pedig közös listát állított. A választási eredmények alapján csak az MSZP, az SZDSZ, a Fidesz, a KDNP, az MDF, valamint a Somogyért Egyesület (az egyéniben nyerő Gyenesei István révén) jutott parlamenti képviselethez.


A vállalkozások előbb látják a fordulatot, mint a statisztika

Miközben a friss statisztikai adatok összességében továbbra is növekedést mutatnak, a havi számok már árnyaltabb képet rajzolnak a keresletről. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint a gazdasági fordulatok első jelei sokszor ennél is hamarabb megjelennek: a vállalkozók megrendelési naptárában, a vásárlói kosarak összetételében, az ügyfelek döntéseiben és a partnerhálózat működésében. A VOSZ „100 nap – 100 vállalkozás” programjában összegyűjtött tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeknek a korai jelzéseknek a felismerése egyre fontosabb versenyképességi tényező.
2026. 10. 15. 18:00
Megosztás:

Kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz

Június óta nem látott csapadék érkezett a múlt hét vége óta, ami átnedvesítette a talaj felső rétegét, így kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 10. 15. 17:30
Megosztás:

Több időt adna az adóhatóság a digitális átállásra

Fokozatos átállást javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az általános nyomtatványkitöltőről a korszerűbb digitális szolgáltatásokra, a december 31-ei teljes kivezetés helyett több lépcsőben valósulna meg az átmenet.
2026. 10. 15. 17:00
Megosztás:

Tovább erősítette a magyar tejágazat iránti elköteleződését az MBH Bank

Az MBH Bank tovább erősítette 2015 óta fennálló stratégiai együttműködését a Tej Szakmaközi Szervezettel és Terméktanáccsal, immár kiemelt pártoló tagként támogatva a szervezet munkáját, és ezáltal a hazai tejágazat hosszú távú fejlődését. A megállapodás célja többek között a magyar tejtermelés hatékonyabb és szakszerűbb banki finanszírozásának elősegítése, valamint a hazai tejfogyasztást ösztönző kezdeményezések támogatása, különösen a jelenlegi kedvezőtlen nemzetközi piaci környezetben, amellyel az ágazat az elmúlt több mint egy évben szembesült.
2026. 10. 15. 16:30
Megosztás:

Eltérő üzletági eredmények az AutoWallisnál: változó dinamikák az átrendeződő piacon

Több mint hét százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának értékét az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletágának újgépjármű-értékesítése 2026 első három negyedévében a Mobilitási Szolgáltatások Üzletág erős teljesítménye mellett, miközben a Nagykereskedelmi Üzletágban közel hét százalékkal csökkent az értékesítés darabszáma. A nagykereskedelmi adatokat egyes piacokon jelentkező kedvezőtlen külső hatások is befolyásolták, amelyeket az elmúlt időszak üzletfejlesztései és a portfólióba bevont új márkák értékesítése még csak részben tudtak ellensúlyozni.
2026. 10. 15. 16:00
Megosztás:

A vállalatok a legfelkészültebb munkavállalóikat veszíthetik el az AI-versenyben

Folyamatosan nő a szakadék a mesterséges intelligenciához kapcsolódó készségek terén. A PwC 2026-os Global Workforce Hopes and Fears Survey felmérése szerint a munkavállalók több mint fele lemaradóban van az AI-hoz kapcsolódó skillek terén, és kevesen érzik azt, hogy hozzáférnek a szükséges tanulási és fejlődési lehetőségekhez. Az AI-t napi szinten használók viszont magabiztosabbak munkahelyük biztonságát illetően, jobban bíznak vezetőikben, és abban is, hogy képesek lesznek új készségeket elsajátítani.
2026. 10. 15. 15:30
Megosztás:

Csökkent az ipari termelés az euróövezetben és az EU-ban augusztusban

Az euróövezetben gyorsult, az Európai Unióban lassult az ipari termelés csökkenése havi összevetésben - közölte az unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2026. 10. 15. 15:00
Megosztás:

Tetőtéri apartman berendezése: kényelem szűkebb alapterületen

Egy szálláshely berendezésének akkor van igazán értelme, ha a vendég első pillantásra otthonosan érzi magát, és a bútorok a mindennapi használat során is jól működnek. A tetőtéri apartmanoknál ez külön tervezést kíván: a ferde falak, az alacsonyabb térdfalak és a szűkebb közlekedők könnyen megnehezítik a helyiség használatát. A jó megoldás nem feltétlenül több bútorból áll, hanem abból, hogy minden darab a megfelelő helyre kerül.
2026. 10. 15. 14:30
Megosztás:

Szakmai szervezetek közös véleménye a vagyonadóról

2026. október 6-án bocsátották társadalmi egyeztetésre a vagyonadó jogszabálytervezetét. Az elmúlt napokban számos szakmai szervezet és érintett magánszemély fejtette ki a véleményét a javaslatról a médiában.
2026. 10. 15. 14:00
Megosztás:

Három és fél éve nem történt ilyen a magyar lakáspiacon – Beindul az árak esése?

A második negyedévben 1,4%-kal csökkentek a magyar lakásárak az előző időszakhoz képest, ezzel 2022 vége óta először fordult elő, hogy visszaesés történt – derül ki az Eurostat friss adataiból.
2026. 10. 15. 13:30
Megosztás:

Biztonságos juhlegelő: így tervezz villanypásztort

A juhoknál a kerítésnek egyszerre kell a nyájat a legelőn tartania, és távol tartania a kívülről érkező állatokat. A vastag gyapjú tompíthatja az elektromos impulzust, a bárányok pedig könnyen átbújnak a rosszul elhelyezett alsó vezeték alatt. A megbízható védelemhez ezért a készülék erejét, a kerítés kialakítását és a földelést együtt kell megtervezni.
2026. 10. 15. 13:00
Megosztás:

3,7 milliárd forint előrehozott támogatást kaptak a sertéstartók

Összesen 3,7 milliárd forint előrehozott támogatást kaptak a sertéstartók - közölte Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
2026. 10. 15. 12:30
Megosztás:

Mesterséges intelligencia a tanulásban: mitől lesz használható a tudás?

A mesterséges intelligencia egyre több olyan feladatnál jelenik meg, amelyet korábban teljes egészében emberek végeztek. Segíthet hosszú szövegek rendezésében, táblázatok áttekintésében, ötletek összegyűjtésében vagy egy első levélváltozat megírásában. A használata önmagában még nem jelent szakértelmet: a jó eredményhez világos utasításokra, ellenőrzésre és annak felismerésére is szükség van, mikor nem szabad a gépi javaslatra hagyatkozni.
2026. 10. 15. 12:00
Megosztás:

Milliókat kapott a Tethertől Trump volt kriptotanácsadójának cége a WSJ szerint

Mintegy 6,3 millió dollár bevételhez jutott a Tetherhez kapcsolódó megállapodásból az a tanácsadócég, amelyben Bo Hines, a Fehér Ház korábbi kriptotanácsadója egyharmados tulajdonrésszel rendelkezett – állítja a The Wall Street Journal oknyomozása. Az első kifizetés akkor érkezett, amikor Hines még az amerikai stabilcoin-szabályozás előmozdításán dolgozott. A cég tagadja, hogy kormányzati szolgálata idején részt vett volna a Tetherrel folytatott üzleti tevékenységben, vagy abból pénzhez jutott volna.
2026. 10. 15. 11:30
Megosztás:

Az amerikai inflációs adat és a Fed-nyilatkozatok formálták a kötvénypiaci mozgásokat

Az amerikai állampapírpiacon jelentős ingadozás volt megfigyelhető szerdán. A vártnál magasabb szeptemberi inflációs adat hatására kezdetben emelkedtek a hozamok, a nap második felében azonban fordulat következett be, miután több Fed-tisztviselő, köztük Michelle Bowman alelnök is arra utalt, hogy a jegybanknak van ideje felmérni a szeptemberi kamatemelés gazdasági hatásait, mielőtt újabb szigorító lépésről döntene. A kétéves amerikai állampapír hozama a kereskedés során 4,95%-ig emelkedett, végül azonban 4,80% közelében zárt, míg a tízéves hozam 5,19%-ra csökkent a nap végére.
2026. 10. 15. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek az európai részvények az ASML kedvező eredménye és az egészségügyi szektor kiemelkedő teljesítménye nyomán

Az európai részvénypiacok mérsékelt emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést, amit az ASML várakozásokat felülmúló eredménye és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházási kereslet tartósságába vetett bizalom erősödése támogatott. A holland technológiai vállalat arról számolt be, hogy ügyfelei már a 2029-2030-as időszakra is érdeklődést mutatnak a legfejlettebb chipgyártó berendezések iránt; részvényei 1,2%-os árfolyamnyereséggel zárták a napot. A páneurópai STOXX 600 index összességében 0,4%-kal került feljebb. A pozitív piaci teljesítményhez az egészségügyi szektor is jelentősen hozzájárult, amely 2,3%-os emelkedésével több mint öt hete nem látott csúcsra kapaszkodott, így a nap legjobban teljesítő ágazatának bizonyult.
2026. 10. 15. 10:30
Megosztás:

Új korszak az USDC-nél: közvetlen uniós felügyelet alá kerül a Circle stabilcoinja

A Circle USDC-je elsőként kapta meg a „jelentős elektronikuspénz-token” besorolást az Európai Unió MiCA-rendelete alapján. A dollárhoz kötött stabilcoin felügyeletében 2026. november 12-től közvetlen szerepet vállal az Európai Bankhatóság, miközben a francia pénzügyi felügyelet is megtartja feladatainak egy részét. A döntés középpontjában a tartalékok, a likviditás és a visszaváltás biztonságát szolgáló követelmények állnak.
2026. 10. 15. 10:00
Megosztás:

Inflációs pofont kapott a Bitcoin: kitart a 80 ezer dolláros védővonal?

A Bitcoin árfolyama 82 ezer dollár alá csúszott a vártnál magasabb amerikai inflációs adat után, és ismét a közeli támaszokra irányult a kereskedők figyelme. Miközben a rövid távú technikai jelzések gyengülést mutatnak, a napi grafikon egyik fontos trendkövető indikátora még az árfolyam alatt húzódik. A következő nagy kérdés az, hogy a 80 ezer dollár körüli térség megállítja-e az eladókat, vagy mélyebb korrekció következik.
2026. 10. 15. 09:30
Megosztás:

De még mindig nem elég gyors a gyűlöletkeltő tartalmak eltávolítása az X-ről

A brit médiafelügyelet (Ofcom) szerdai helyzetértékelése szerint azt utóbbi időben gyorsult, de még mindig nem elég gyors a gyűlöletkeltő, illetve terrorcselekményekhez kötődő tartalmak eltávolítása az X közösségi portálról.
2026. 10. 15. 09:00
Megosztás:

Lezárul a vagyonadóról és a kata megújításáról szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése

Lezárul a vagyonadóról, valamint a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése szerdán éjfélkor.
2026. 10. 15. 08:30
Megosztás: