A Fed kamatdöntés és a G20-as csúcs miatt izgulhatunk a héten

Áttekintés a devizapiac, állampapírpiac főbb eseményeiről és a mai napon várható makrogazdasági eseményekről. Elemző: Sörös Csaba, Takarékbank

Deviza- és állampapírpiacok

 

Magyarország

A forint nagyjából a múlt hét végi 271-272-es szinteken tartózkodik az euróval szemben. Némi gyengülés várható a nap későbbi részében lévén, hogy átmenetileg alábbhagyott az optimizmus a nemzetközi piacokon. A régiós tőzsdék is 1 százalék környéki mínuszban járnak, de ennek ellenére nem várunk komoly forintesést, maximum 273-274-ig mehetnek fel a jegyzések a nap későbbi részében.   

 

Nemzetközi

A héten két fő esemény lesz. Kedden kezdi a Fed a kétnapos havi ülését és magyar idő szerint szerdán este fogja bejelenteni az irányadó amerikai alapkamatot. Nem valószínűsíthető változás a jelenleg 0.25 százalékon lévő alaprátában, viszont az egyéb mennyiségi lazítási programot, vagy a tengerentúli felívelést illető kommentek piacbefolyásoló hatással lehetnek. A legvalószínűbb szcenárió szerint ugyanakkor várhatóan ameddig (a jelenlegi helyzethez képest) „stabil konjunktúra" nem valósul meg a Fed és az amerikai állam mindenképpen fent fogja tartani a laza monetáris és fiskális politikát.

 

Az 1929-33-as válságkezeléshez képest a mostanit ilyen értelemben is másképpen akarják csinálni, hiszen akkor az volt a baj, hogy túl hamar visszavonták a gazdaságösztönzőket és még mélyebb lett a válság. Ettől függetlenül továbbra is van esély arra, hogy 1 éven belül egy újabb lejtmenet fog következni. Hiszen amit most csinálnak - roncsprémium program, alacsony jelzálogkamatok - azzal előrehozzák a „normális esetben" csak 1-2 év múlva esedékes fogyasztást. Így ezen idő elteltével, amikor már majd visszavonják a stimulusokat, a fogyasztás természetes ciklikusságából nem fog akkora kereslet származni. Viszont a jelenlegi laza politika az elkövetkezendő néhány hónapban továbbra is felfelé fogja húzni a részvényárfolyamokat - természetesen kisebb-nagyobb korrekciót nem lehet kizárni - ugyanakkor a munkanélküliség várhatóan tovább fog emelkedni.

 

Tehát a jelenlegi „állástalan konjunktúrának" is nevezhető. Valamint e hét csütörtök-pénteken ülésezik a G20 Pittsburgben, ahol a banki bónuszok kérdése lesz rivaldafényben. A nyugat-európai páros, Németország és Franciaország mesterséges, állami limitet akar bevezetni rájuk a túlzott kockázatvállalás megelőzése érdekében, igaz ezt az angol-szász országok kritizálták a szabad piac elveire és a tervezett intézkedés túlzott populizmusára hivatkozva. Valamint Obama vetette fel, hogy a világkereskedelemben az eddiginél nagyobb egyensúlyt szeretne elérni tehát, hogy az USA külkereskedelmi mérleg hiánya csökkenjen. És nem a külföld finanszírozása általi hitelből történő fogyasztás dominálna az amerikai GDP-ben.

 

Tőzsdék

Pénteken, 3 nap esés után, 0.5 százalékkal lentebb zártak a nyugat-európai börzék, míg a Wall-Street körülbelül 0.2-0.3 százalékos emelkedést tudott regisztrálni. A fő hajtóerő az extrém magas likviditás mellett a tervezett akvizíciók és egyesülések, melyek a felvásárolni kívánt cég részvényárfolyamait lökik feljebb. Valamint sok brókercégtől érkeznek cégekre vonatkozó felminősítések, hiszen úgy vélik, hogy az utóbbi időben megfigyelhető vártnál jobb makroadat-dömping és a legtöbb helyen várható pozitív előjelű harmadik negyedéves gazdasági növekedés a cégek eredményeiben is meg fog mutatkozni. A múlt hetet a főbb nemzetközi tőzsdék vegyes teljesítménnyel zárták.

 

A Wall-Street 2-2.5 százalékkal, míg Nyugat-Európa 1.7 százalékkal emelkedett, új csúcsokra törve. Ugyanakkor az ázsiai piacok 0.5-1 százalékkal lentebb végeztek. Hétfőn az ázsiai piacok újra nagyjából fél százalékkal estek, melyhez nagyban hozzájárult az is, hogy a japán piacok a hét első három napján zárva tartanak. Az öreg kontinens tőzsdéi újra 0.3-0.8 százalékos piros tartományban járnak hétfőn reggel. Természetesen a jelenlegi mínuszok egyelőre csak átmenetinek tekinthetőek. Az amerikai futures-ek fél százalékos mínuszban járnak, a nap későbbi részében a tengerentúli augusztusi vezető indikátorok mutató fogja befolyásolni a piacok irányát.

 

Devizák

A Fed kamatdöntés előtti kisebb bizonytalanság hatására a dollár 1.4650-ig erősödött vissza az euróval szemben és szerdáig nem valószínű, hogy új negatív idei csúcsokat dönt a zöld-hasú, de a hosszú-távú trend továbbra is a gyengülés irányába mutat főleg, ha az USA csökkenteni akarja a belső fogyasztás és növelni az export arányát a GDP-ben. A jen továbbra is 135 környékén jár az euróval szemben, viszont a font hat havi negatív csúcsot döntve 0.90 fölé gyengült az euróval szemben. A BoE szerint a sterling egyensúlyi árfolyamában jelentős gyengülés következett be, szintén a kereskedelmi egyensúlytalanságok kiegyenlítődésére való törekvés miatt. 

A madárinfluenza-járvány ellenére sem lesz hiány libamájból

Az elhúzódó madárinfluenza-járvány ellenére sem várható hiány az idén hazai libahúsból és hízott libamájból - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
2025. 11. 11. 15:30
Megosztás:

Tovább csökkent az ingatlanok értékesítési ideje októberben

Az ingatlanok értékesítési ideje szinte minden szegmensben tovább rövidült októberben a Duna House legfrissebb elemzése szerint, miközben a kereslet az augusztusi rekord után fokozatosan csökkent - tájékoztatta az ingatlanközvetítő társaság kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 15:00
Megosztás:

Nem minden deepfake, ami nem tetszik

Már annak a tudata is kárt okoz, hogy létezik a deepfake-jelenség, hiszen emiatt sokan utasítanak el egy számukra kényelmetlen álláspontot azzal, hogy az nem a valóság része, hanem csak manipuláció. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) deepfake-kel foglalkozó podcastsorozatának harmadik epizódja a mesterséges intelligencia sötét oldalának is nevezett technológia újabb aspektusait tárja fel.
2025. 11. 11. 14:30
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Zöld technológia a fürdőszobában: hogyan csökkentik a mosógépek a vízfogyasztást?

Az otthoni háztartási gépek között is egyre fontosabb szerepet kap a fenntarthatóság: a víz- és energiahatékony megoldások előnyösek környezet számára, de pénztárcánknak is jót tesz. Cikkünkben azt vizsgáljuk, miként segíthetnek a korszerű készülékek a fürdőszobai vízfogyasztás visszaszorításában.
2025. 11. 11. 13:30
Megosztás:

Vírusos megbetegedés támadja a nyulakat

A mezei nyulat is megbetegítő új myxoma vírus jelenlétét igazolta laboratóriumi vizsgálatokkal Magyarországon a Soproni Egyetem Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézetének és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) virológiai osztályának együttműködése nyomán szerveződött kutatócsoport. A vírus okozta betegség a legtöbb esetben végzetes kimenetelű, és gyorsan terjedhet a hazai nyúlpopulációban - tájékoztatta a Soproni Egyetem kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 13:00
Megosztás:

Gyorsan lecsengett az Otthon Start-os roham Érden is: elfogytak a leginkább keresett ingatlanok

Az Otthon Start program bejelentése már a nyár folyamán felpezsdítette az érdi ingatlanpiacot. A megnövekedett kereslet nemcsak a 70 millió forint alatti ingatlanokat szívta fel, hanem a már évek óta piacon lévő házakat is.
2025. 11. 11. 12:30
Megosztás:

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

Rekordszámú felnőtt kezd új tanulmányokba és vált karriert Magyarországon 2025-ben, reagálva a mesterséges intelligencia térnyerésére és a gazdasági bizonytalanságra. Nagy László, a TanfolyamGURU szakértője szerint az emberek már nem csupán a pozíciót, hanem az értelmet és az egyensúlyt keresik. A statisztikák szerint idén a felnőttek közel 40%-a aktívan fontolgatja a szakmaváltást.
2025. 11. 11. 12:00
Megosztás:

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

Immár a tizenharmadik egymást követő évben lett az Apple a világ legértékesebb márkája az Interbrand nevű amerikai tanácsadó cég 100-as "Best Global Brands" vállalati rangsorában.
2025. 11. 11. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak kedden a befektetők?

Piaczárást követően az amerikai szenátus hétfőn jóváhagyott egy megállapodást, amely véget vet az Egyesült Államok történetének leghosszabb kormányzati leállásának, megszüntetve a hetek óta tartó patthelyzetet.
2025. 11. 11. 11:00
Megosztás:

A leállás végének hírére emelkedtek a kötvényhozamok

Az amerikai kormányzati leállás közeli lezárásával kapcsolatos kedvező hírek enyhítették a kockázatmentes eszközök iránti keresletet az amerikai kötvénypiacon is.
2025. 11. 11. 10:30
Megosztás:

A kormányzati leállás végének lehetősége optimizmust hozott az amerikai részvénypiacra

A hétfői kereskedés során jelentős emelkedéssel zárt a Wall Street, amit főként az Nvidia, a Palantir és más, mesterséges intelligenciával foglalkozó nagyvállalatok részvényeinek erősödése hajtott.
2025. 11. 11. 10:00
Megosztás:

Tengerentúli kedvező hírekre emelkedtek az európai piacok

A hétfői kereskedés során emelkedtek az európai részvények, miután egyre közelebbinek tűnik az amerikai kormányzati leállás megszüntetését célzó finanszírozási csomagról szóló megállapodás.
2025. 11. 11. 09:30
Megosztás:

Mit jelenthet az amerikai pénzügyi védőháló Magyarország számára?

A magyar kormány az előző hétvégén több megállapodást is kötött Donald Trumppal, aminek piaci szempontból véleményünk szerint két igazán fontos része az orosz energiával szembeni szankciók alól való mentesség, illetve a pénzügyi védőháló. Bár utóbbival kapcsolatban egyelőre még nincsenek konkrétumok, potenciálisan nagy támaszt jelenthet a magyar eszközök mögött, míg a legalább egy éves mentesség az orosz energiára kivetett szankciók alól egy rossz forgatókönyv kiárazását jelenti. Mindkettő erősíti a forintot, bár a pénzügyi megállapodás hatásának mértéke valószínűleg az Argentínának nyújtott védőhálóhoz képest jóval kisebb lehet, mivel a magyar gazdaság fundamentumai sokkal jobbak a dél-amerikai országénál. A bejelentések hatására a forint erősödött, és nem kizárható további izmosodás sem a hazai fizetőeszközben.
2025. 11. 11. 09:00
Megosztás:

Wellness-körkép: Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát

Az év utolsó heteiben a vendégek közel fele wellness-szálláson pihen – derült ki a Szallas.hu foglalási adataiból. A wellness-szállások kategóriában Siófok, Hévíz és Eger, valamint a hotelek a szezon nyertesei. Minden második wellness-foglalás 70–170 ezer forint közötti kosárértékű. A novemberi libalakomáktól a decemberi adventi vásárokig változatos programkínálat csábít belföldi pihenésre.
2025. 11. 11. 08:30
Megosztás:

NAV 2024: kevesebb vizsgálat, több eredmény − új korszak az adatvezérelt ellenőrzésekben

Megjelent a NAV 2024-es tevékenységét összegző évkönyv, amelyből kiderül: az adóhatóság kevesebb, de célzottabb ellenőrzéssel dolgozik, miközben hatékonysága látványosan nőtt. A Deloitte szakértői szerint a transzferár-ellenőrzések, az online kereskedelem és az újonnan alakult vállalkozások számíthatnak fokozott figyelemre 2025-ben és 2026-ban.
2025. 11. 11. 06:30
Megosztás:

Tudatos tempó a volán mögött: Az Allianz szerint a lassabb zenével biztonságosabb lehet a vezetés

Minden harmadik zenét hallgató magyar autóvezető tapasztalta már, hogy a zene ritmusa hatással volt arra, ahogyan vezet. Tízből heten a vidám, pörgős számokat kedvelik, koncentrációt segítő és megnyugtató zenét viszont lényegesen kevesebben hallgatnak (16 és 17%). . Pedig a tanulmányok azt mutatják, hogy a könnyedebb, lassabb dallamok jótékonyan hatnak a vezetési stílusra. Ezért az Allianz elindította a Tudatos Tempó nevet viselő kampányát, amelynek keretében a Spotify felhasználók személyre szabott, lassabb ütemű lejátszási listát kapnak a zenehallgatási előzményeik alapján, ami segítheti a biztonságosabb vezetést.
2025. 11. 11. 06:00
Megosztás:

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.
2025. 11. 11. 05:30
Megosztás:

Uszításért feljelentették Románia új miniszterelnök-helyettesét

Közösség elleni uszításért bűnvádi feljelentést tett Oana Gheorghiu román miniszterelnök-helyettes ellen a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM), miután a politikus "éhező gyermekek" helyzetére hivatkozva megkérdőjelezte a bírák és ügyészek különnyugdíjának társadalmi indokoltságát.
2025. 11. 11. 05:00
Megosztás: