A Fidesznek nem kell tárgyalnia a Jobbikkal

Az új magyar kormány számára a szilárd többség azt jelenti, hogy nem kell majd tárgyalnia a Jobbikkal és megkísérelheti csökkenteni annak befolyását - írta egy elemzőt idézve a hétfői The New York Times azzal kapcsolatban, hogy a jobbközép párt kétharmados többséget szerzett a parlamentben. (MTI)

A Jobbik valószínűleg úgy fog reagálni, hogy megemeli a hangját, de számszerűleg kisebbségben lesz - mondta a lapnak Gyulai Attila, a budapesti Political Capital intézet ügyvezetője. A tekintélyes liberális lap kiemelte: Orbán Viktor - korábbi miniszterelnök, aki 1989-ben vált híressé, amikor ellenzéki vezetőként a szovjet csapatok kivonását sürgette - azt ígérte, nem engedi meg, hogy a szélsőjobb nyomást gyakoroljon rá. A Prágából keltezett írás szerzője kiemelte: a kétharmados többség révén a Fidesz az ellenzékkel való szövetség nélkül hozhat törvényeket, egyebek mellett lényeges gazdasági kérdésekben. Orbán Viktor a jogrend helyreállítását és azt ígérte, kihúzza az országot a recesszióból.

 

A Jobbikot úgy jellemezte a lap, hogy a párt nemzetközi megvetés tárgya lett - bírálói megfogalmazása szerint - alig burkolt antiszemitizmusa és a jelentős roma népességgel szemben használt nyelve miatt. A The New York Times kiemelte: Orbán Viktor megvalósíthatja azt az ígéretét, hogy áramvonalasítja a kormányzati apparátust, állampolgárságot ad a határon túli magyaroknak és felére csökkenti a parlamenti képviselők számát. Elemzők azonban figyelmeztetnek: az elsöprő többség egyben azt jelenti, hogy a választóknak a kormány iránti támogatása megcsappanhat, ha nem tudja teljesíteni azt az ígéretét, hogy kivezeti az országot a recesszióból.

 

Az újság azt is megemlítette: a hivatalba lépő kormány jelezte, tárgyalni akar a Nemzetközi Valutaalappal, hogy a 2010-es céladatnál, a GDP 3,8 százalékánál magasabb lehessen a költségvetési hiány. Elemzők azonban rámutattak: az amúgy is ideges pénzügyi piacok szoros figyelme mellett az új kormány nem lesz képes arra, hogy túlságosan eltérjen az IMF által előírt szigorító intézkedésektől.

Az augusztusi visszaesés után várható volt az építőipar felpattanása szeptemberben

Az augusztusi drasztikus visszaesés után számolni lehetett azzal, hogy szeptemberben megugrik az építőipari termelés, és némiképp jobb pályára állt a magyar építőipar - így kommentálta a legfrissebb statisztikai jelentést Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke.
2025. 11. 15. 09:00
Megosztás:

Nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete szeptemberben

Szeptemberben éves és havi szinten egyaránt nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett első becslése szerint.
2025. 11. 15. 08:00
Megosztás:

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma

Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.
2025. 11. 15. 07:00
Megosztás:

73 vizsgálati terület és számos újdonság az NKFH 2026-os ellenőrzési programjában

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) sajtótájékoztatón mutatta be az NKFH 2026. évi Ellenőrzési és Vizsgálati Programját (EVP). A bejelentett 73 vizsgálati terület egyaránt magában foglalja a szolgáltatás-ellenőrzési, a kereskedelmi, a termékbiztonsági, a laboratóriumi és az élelmiszer-biztonsági vizsgálatokat.
2025. 11. 15. 06:00
Megosztás:

A Kormány 2026. február 28-ig meghosszabbítja és további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést

A Kormány nem a profithajhász multik, hanem a magyar emberek pártján áll, ezért folytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben! A Kormány a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében 2026. február 28-ig meghosszabbítja és december 1-től további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést.
2025. 11. 15. 05:00
Megosztás:

Versenyélénkítő és árcsökkentő vállalásokat tett a Lidl a GVH eljárásának eredményeként

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. árelsőségi állításai miatt indított versenyfelügyeleti eljárását. A kiskereskedelmi lánc komplex vállaláscsomaggal élt a GVH irányába, melynek eredményeként tovább szigorítja belső eljárásrendjét az árelsőségi állítások alátámasztása során, és a jövőben jobban kiemeli, hogy azokat az online Árfigyelő adataira támaszkodva alkalmazza. A vállalások eredményeként élénkülhet az árverseny a kiskereskedelmi piacon, ami elősegítheti az árak csökkenését, illetve erősödhetnek az Árfigyelő rendszer ármérséklő hatásai is.
2025. 11. 15. 04:00
Megosztás:

Elindult a VOSZ MultiMentor program

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elindította a VOSZ MultiMentor programot, amelynek célja, hogy összekapcsolja a magyar kis- és középvállalkozásokat a multinacionális cégekkel, és segítse őket, hogy beléphessenek a nemzetközi beszállítói láncokba - tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
2025. 11. 15. 03:00
Megosztás:

A szlovén GDP 1,7 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Szlovénia hazai összterméke (GDP) 1,7 százalékkal nőtt éves összevetésben a harmadik negyedévben, ami érezhető gyorsulást jelent az év első feléhez képest - közölte pénteken a szlovén statisztikai hivatal első gyorsbecslése alapján. A naptárhatással kiigazított adatok 1,6 százalékos éves és 0,8 százalékos negyedéves növekedést mutatnak.
2025. 11. 15. 02:00
Megosztás:

Így készülhetnek fel a magyar cégek az új kereskedelmi világrendre

Egyre több magyar exportőrt és importőrt érint a világgazdaságban erősödő és gyorsuló protekcionizmus. Az egyes országok által egyoldalúan bevezetett többletvámok, kereskedelempolitikai intézkedések (például antidömping intézkedések) és egyéb lépések (mint például a karbonvám bevezetése) alapjaiban változtatják meg a nemzetközi kereskedelem feltételeit. Ezért a magyar vállalatoknak a versenyképességük megtartása érdekében növelni kell alkalmazkodó képességüket és rugalmasságukat, hogy megfelelően és gyorsan tudjanak reagálni a világgazdasági kihívásokra – figyelmeztetnek az EY szakértői.
2025. 11. 15. 01:00
Megosztás:

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegy árak

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegy árak - jelentette be a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója a XI. Balatoni Horgász Konferencián pénteken Siófokon.
2025. 11. 15. 00:05
Megosztás:

10 122 134 dollárnyi XRP letétmozgás spekulációt váltott ki: a Ripple nem érintett?

Újabb zavart keltett az XRP közösségben egy sor <a href="https://x.com/alxwilkerson/status/1987914101889311100" target="_blank">szokatlan letéti tranzakció</a>, amely a héten jelent meg a főkönyvben.
2025. 11. 14. 23:30
Megosztás:

Ha az XRP is 1775%-kal emelkedne, mint a Zcash — Íme, hová kerülhetne az ára

Az XRP rajongókban felmerült a kérdés, vajon a token képes lehet-e hasonló parabolikus emelkedésre, mint amit nemrég a <a href="https://coinmarketcap.com/currencies/zcash/" target="_blank">Zcash (ZEC)</a> produkált. Míg az XRP ára az elmúlt hónapban közel 20%-ot esett, addig a ZEC szembement a szélesebb piaci trenddel, és az év egyik leglátványosabb raliját mutatta be.
2025. 11. 14. 23:00
Megosztás:

A legjobb kriptók 500 dolláros beszállóval: Felejtsd el a BlockchainFX-et – a Digitap ($TAP) a valódi 100-szorozó lehetőség

A nagy kapitalizációjú érmék régóta a befektetők kedvencei közé tartoznak. Azonban miután a vezető kriptovaluták nem tudták lenyűgözni a piacot, a figyelem egyre inkább a kis kapitalizációjú tokenekre irányul.
2025. 11. 14. 22:30
Megosztás:

Külföldi online játék: Megbízható választás és okos döntések magyar játékosoknak

Ha a hazai kínálat helyett tágabb lehetőségeket keresel, felmerül a kérdés, melyik külföldi online kaszinó jelent valódi értéket és biztonságot.
2025. 11. 14. 21:23
Megosztás:

Legjobb kripto előértékesítések 2025-ben: Fedezd fel a következő banki óriást – Digitap ($TAP)

A Snorter és a Bitcoin Hyper a 2025-ös előértékesítési piac új kihívóiként tűnnek fel, mindkettő egyedi megközelítéssel próbálja megszólítani azokat a befektetőket, akik a legjobb altcoinokat keresik.
2025. 11. 14. 21:00
Megosztás:

Vegyesen alakult pénteken a forint árfolyama

Vegyesen alakult pénteken a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon és a hetet is vegyes eredménnyel fejezte be.
2025. 11. 14. 20:00
Megosztás:

Black Friday előtt: részletfizetés formálja át a vásárlási szokásokat

A közelgő Black Friday-időszak előtt a szakértők a tudatos költekezésre hívják fel a figyelmet. A 2024-es akciószezonban a forgalom elérte a 160 milliárd forintot, az online vásárlások 70 százaléka mobilról érkezett. Bár a magyarok többsége még utánvéttel fizet, egyre többen választják a „Buy Now, Pay Later” (BNPL) típusú kamatmentes részletfizetést.
2025. 11. 14. 19:00
Megosztás:

Lelassult ősszel az ingatlanpiaci kereslet, de csak átmenetileg

A rendelkezésre álló adatok szerint az adásvételek száma országosan több mint 14 százalékkal csökkent októberben szeptemberhez képest, miközben a lakáshirdetések száma négyéves rekordot döntött. Gadanecz Zoltán ingatlanpiaci szakértő szerint a mostani lassulás természetes, és inkább a piac egészséges korrekcióját, mintsem gyengülését jelzi.
2025. 11. 14. 18:00
Megosztás:

Minőségi magánklinikai szolgáltatások elérhető közelségben

Egyre több közép-európai, köztük magyar páciens választja a szlovákiai magánklinikákat plasztikai beavatkozásokhoz és kisebb műtétekhez – nem véletlenül.
2025. 11. 14. 17:30
Megosztás:

Továbbra is elkötelezett a kormány a bortermelők támogatása mellett

Közös érdekünk, hogy történelmi borvidékeink minőségi borokat állítsanak elő, megélhetést nyújtva a gazdáknak, ezért számos eszközzel támogatja az Agrárminisztérium (AM) a szőlő-borágazat piaci szereplőit a kihívások közepette is - hangsúlyozta Hubai Imre mezőgazdaságért felelős államtitkár a XVI. Márton-napi szakmai rendezvényen, Soltvadkerten az AM pénteki közleménye szerint.
2025. 11. 14. 17:00
Megosztás: