A GDP 2019-ben 3 százalékkal bővülhet

A kormány pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek a jövő évi költségvetéshez kapcsolódó középtávú kitekintést: 2019-ben 3 százalékos növekedéssel, 3 százalékos inflációval és 1,5 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol.

A dokumentumból kiderül, hogy 2017-2019 között nem számolnak egységes kulccsal a társasági adóban, az szja-kulcs 15 százalék lesz, a dohányipari vállalkozások különadója fennmarad, a bankadó 2016-ról 2017-re további 22 milliárddal csökken, 2018-ban és 2019-ben nem változik, a bankok évi 67,2 milliárd forintot fizetnek a költségvetésbe. A dokumentumból az is kiderül, hogy a kormány számol a friss házasok adókedvezményének bővülésével, továbbá a kétgyermekesek kedvezményének 2017-2019. évi fokozatos emelésével. Folytatódik a közmunka dinamikus felfutása "a segély helyett munka" elvének érvényesítésének megfelelően.

 

A kitekintés mögötti makrogazdasági előrejelzés megegyezik a 2015. évi konvergenciaprogramban (kp) bemutatott pályával. Szólnak arról is, hogy 2016-ban a növekedés várhatóan lassulni fog, aminek hátterében az EU-transzferek természetes ciklikussága húzódik meg. Ez azzal magyarázható, hogy míg idén az előző, 2007-2013-as, illetve az új, 2014-től induló programozási időszak forrásai egyaránt felhasználhatók, addig jövőre már csak az új ciklus támogatásai hívhatók le. Emiatt a beruházások volumene 2016-ban elmaradhat a 2015-ös szinttől. A háztartások fogyasztása 2 százalékkal nő majd 2019-ben az előző évhez képest, miközben 2016-ban 2,9 százalékkal, 2017-ben 2,2 százalékkal, 2018-ban 2,1 százalékkal emelkedik az előző évhez képest.

 

A háztartások fogyasztásának további bővülését támogatják az alacsony olajárak, illetve a visszafogott inflációs környezet, a kedvező munkaerő-piaci trendek, valamint a devizahitelek rendezése. A folyó fizetési mérleg egyenlege a GDP 7 százaléka lesz 2019-ben, 2016-ban 5,9 százalékot, 2017-ben 6,2 százalékot, 2018-ban 6,7 százalékot ér el a GDP-hez mérten. A 2019-ig terjedő költségvetési kitekintés alapján a társaságokra kirótt különadók lényegében megmaradnak, a megígért jelentős társasági és személyi jövedelemadó csökkentések nem látszanak a bevételi számok alapján. A bankadó az idei 144,2 milliárd forint után jövőre 89,2 milliárd forintra, majd 2017-ben 67,2 milliárd forintra csökken a kormányzati ígéretekkel összhangban, ezt követően 2019-ig ezen a mértéken megmarad.

 

A közműszektorban a kitekintés szerint nem várható érdemi különadó-csökkentés a következő években, hiszen az idénre tervezett 54 milliárd forintról mintegy 2 milliárdos csökkenés lesz jövőre, majd végig 52 milliárd forintra áll be a bevételi terv. A reklámadó eközben az idén 6,6 milliárd forintot hoz a büdzsének, jövőre 10,9 milliárd forintra emelkedik, és ezen a szinten marad. A gyógyító-megelőző ellátásokra szánt idei 948,6 milliárd forint 2019-re 1008,3 milliárd forintra nő majd. 2019-ig a versenyszféra bruttó átlagkereseteinek 3,5-4,5 százalékos bővülése várható.

 

A Start-munkaprogram idei 270 milliárd forintos kerete jövőre 340 milliárd forintra, 2017-re 407 milliárdra, 2018-ra pedig 464,2 milliárd forintra nőhet, majd ezen a nagyon magas szinten marad. A kitekintés szerint folytatódik a közmunka dinamikus felfutása a "segély helyett munka" elve érvényesítésének megfelelően. A kitekintés kitér arra, hogy 2015-ben a közszférában folytatódik az oktatási ágazat bérrendezése, elindul a fegyveres és rendvédelmi dolgozók, 2016-ban a kormánytisztviselők életpálya-modellje. Az államháztartás adósságszolgálati kamatkiadásai csupán enyhén emelkednek, sőt 2017-re csökkennek majd. Az évek során 2016-ban 1048,1 milliárd forintot tesznek ki, ami 2017-re 1035,226 milliárd forintra, 2018-ra 1029,969 milliárd forintra mérséklődik, majd 2019-ben 1062,503 milliárd forintra nő majd.  (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: