A Gazprombank kész segíteni a Ciprusnak

A Gazprom minden lehetőséget kihasznál a ciprusi kőolaj- és földgázlelőhelyek kiaknázására - értékelte a Gazprombank Ciprusnak tett állítólagos felajánlását kedden a Vedomosztyi című orosz üzleti-politikai lap.

A Gazprombank kész segíteni a Ciprusnak nyújtott hitel átstrukturálásával - erősítette meg a lap értesülését a Gazprom egyik menedzsere. Az állami gázcég 41,7 százalékban a pénzintézet tulajdonosa. Az átstrukturálásért cserébe a Gazprom a ciprusi kontinentális talapzat alatti gáz és kőolaj kitermelésére kér engedélyt.
   

 Az információt hétfőn a ciprusi Sigma tévé közölte, amely szerint a Gazprombank elküldte ajánlatát Nikosz Anasztasziadisz államfőnek, miszerint az orosz Gazprom támogatná a ciprusi pénzügyi szervezeteket, és így a szigetország elutasíthatná azt az uniós tervet, amely szerint a 10 milliárd eurós hitel fejében egyszeri adót vetnének ki a bankbetétesekre.
    

Szergej Kuprijanov, a Gazprom szóvivője cáfolta a Vedomosztyi értesülését. A napilap ugyanakkor utalt arra, hogy a csoporthoz tartozó GP Global Resources tavaly részt vett a Novatekkel (amelyben a Gazprom 9,99 százalékos részvényhányaddal rendelkezik), és a francia Totallal együtt a ciprusi kőolaj- és földgázfeltárásokra kiírt versenytárgyaláson, amelyet az olasz ENI és a Kogas nyert el. A lap utalt rá, hogy januárban Ciprus görögországi nagykövete közölte, országa 3,4 ezer milliárd köbméter földgáz és 235 millió tonna kőolajtartalékkal rendelkezik.
    

Valerij Nyesztyerov, az orosz Szberbank elemzője szerint a ciprusi kontinentális talapzat alatti lelőhelyek szerencsés helyen vannak az Európába szállítás szempontjából. A Novateknek érthetően érdeke, hogy partnereivel megszerezze a feltárás jogát, de ahhoz, hogy a ciprusi válságban az Európai Uniót kiváltsák, 17 milliárd euróra van szükség - közölte a szakértő.
    

Julija Cepljajeva, a BNP Paribas vezető közgazdásza szerint egyetlen nagy bank sem tud ekkora összegre szert tenni. Az orosz központi bank előírása szerint ráadásul az egy hitelfelvevőnek adható maximális összeg nem haladhatja meg a bank tőkéjének 25 százalékát. A Gazprombank esetén ez nem lehet több 3 milliárd dollárnál. A szakember szerint a ciprusi költségvetés betöméséhez valamennyi nagy orosz bank segítségére volna szükség, az orosz kormány pedig cserébe azt követelné, hogy ne adják ki az információkat lakosai számláiról, amibe viszont Ciprus nem menne bele.(MTI)


Nőtt a Nestlé Hungária Kft. árbevétele az első fél évben

A Nestlé Hungária Kft. első félévi értékesítésének nettó árbevétele 174,48 milliárd forint volt, ami 3 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakához képest - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 09. 25. 06:30
Megosztás:

Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót – aztán boltba megy

Miközben az európai fogyasztók 42 százaléka a nem alapvető vásárlásain spórol, a magyaroknak csak 27 százaléka választja ezt. Nálunk inkább a kivárás lett a védekezés: az európai átlagnál jóval többen halasztják el a nagyobb kiadást, vagy kötik akcióhoz a vásárlást – derül ki a Shopfully nyolc országra kiterjedő kutatásából.
2026. 09. 25. 06:00
Megosztás:

Már a szolgáltatási szint és a vásárlói élmény a legfontosabb versenytényező az e-kereskedelemben

A magyar e-kereskedelmi piac 2026 első félévében tovább bővült: az első negyedévben 14,2%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, az online vásárlók száma pedig elérte a 4,4 millió főt. A második negyedévben 25,8 millió online tranzakciót bonyolítottak le a magyar vásárlók, a teljes online kiskereskedelmi költés pedig megközelítette a bruttó 535 milliárd forintot – derül ki a legfrissebb PwC Digitális Kereskedelmi Körkép adataiból, melyet a Digitális Kereskedelmi Szövetséggel együtt jelentetett meg. A magyar vásárlók ma már a fizetéstől az átvételen át a visszaküldésig zökkenőmentes kiszolgálást várnak el, ami felértékeli az értékesítési, logisztikai és fizetési megoldások összehangolt működését.
2026. 09. 25. 05:30
Megosztás:

Mennyibe kerül egy iroda kialakítása Magyarországon?

Egy frissen közzétett magyarországi útmutató tételesen mutatja meg, milyen költségekkel számolhat egy bérlő, ha egy bérelt, szerkezetkész területből kész, működő irodát alakít ki. A CBRE Magyarország 2026 második negyedévi, magyarországi piaci egységárakon alapuló számítása egy 1000 négyzetméteres bérelt területet vesz alapul, és három minőségi szinten mutatja be a költségeket. Ezek az összegek a szerkezetkész állapottól kezdődően, a tényleges kivitelezési munkák mellett többek között az informatikai hálózatok, az audiovizuális és biztonságtechnikai rendszerek, a bútorzat kialakításának költségeit, valamint a tervezési és szakértői díjakat is tartalmazzák.
2026. 09. 25. 05:00
Megosztás:

Merre költöznek a budapestiek? Itt vannak a legnépszerűbb kerületek!

2025-ben az előző évinél kevesebb ember költözött Budapesten belül másik kerületbe, mintegy 29 ezren változtattak állandó lakóhelyet a fővároson belül – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. Az elmúlt három évtizedben csak egyszer – 2023-ban – volt a mostaninál kisebb a Budapesten belüli költözés, vagyis érezhetően egyre kevésbé mobilis a népesség a fővároson belül, ami részben annak eredménye, hogy nőtt az agglomeráció vonzereje a lakásvásárlók körében – mutat rá elemzésében az OTP Ingatlanpont az adatok kapcsán.
2026. 09. 25. 04:00
Megosztás:

Egyre naposabb és melegebb idő várható a hétvégén

Egyre naposabb és melegebb, kora őszi idő várható szeptember utolsó hétvégéjén: a hőmérséklet csúcsértéke lassan emelkedik, vasárnap már mindenhol 20 Celsius-fok felett alakul, miközben a hajnalok hűvösek lesznek. Csapadék nem várható, legfeljebb pénteken lehet futó zápor a Dunától keletre - derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 25. 03:30
Megosztás:

OECD: az energiaárak és az infláció jelentik a legnagyobb rövid távú kockázatot Magyarországon

Az energiapiaci feszültségek, a magas európai gázárak és az ezekből fakadó inflációs nyomás tekinthető Magyarország szempontjából a legnagyobb rövid távú kockázatnak az OECD szerdán publikált időközi gazdasági jelentése alapján.
2026. 09. 25. 03:00
Megosztás:

Itt a dátum! Magyarország EURÓ bevezetése ekkor jöhet

Miközben tavaly Magyarország az euró bevezetéséhez szükséges egyetlen konvergenciakritériumot sem teljesített, 2026-ban a kedvező inflációs folyamatoknak, illetve a csökkenő országkockázati prémiumnak köszönhetően az árstabilitási feltétel már teljesülni látszik, és a hozamkonvergencia terén is érdemi előrelépést tett az ország.
2026. 09. 25. 02:00
Megosztás:

A törvényt elfogadták! Fúrt kutat így lehet használni Magyarországon

A fúrt kutak szabályozása az elmúlt években jelentősen megváltozott, és a mai napig számos félreértés övezi, hogy egy ingatlantulajdonos mikor használhatja engedély vagy bejelentés nélkül a kertjében található kutat.
2026. 09. 25. 01:30
Megosztás:

Felrobbantak a lakásárak Miskolcon és Nyíregyházán - mi történik?

Kelet- és Délkelet-Magyarország minden régiójában az országos átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a lakásárak az elmúlt egy évben. A drágulás mértéke térségenként eltért, Szegeden alig néhány százalék volt, Nyíregyháza környékén viszont meghaladta a 26 százalékot.
2026. 09. 25. 01:00
Megosztás:

Szerbia ötezer tonna gázolajat szabadít fel stratégiai tartalékaiból

A szerb kormány ötezer tonna gázolaj piacra bocsátásáról döntött a kötelező állami tartalékokból, hogy biztosítsa az ország üzemanyag-ellátását a globális energiaválság és a növekvő importköltségek közepette - jelentette be Dubravka Djedovic Handanovic ügyvezető energiaügyi miniszter csütörtökön.
2026. 09. 25. 00:05
Megosztás:

Internetes agresszió miatt emeltek vádat egy debreceni férfi ellen

Internetes agresszió miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy debreceni férfi ellen, aki a közösségi médiában - egy bejegyzéshez hozzászólva - életveszélyesen megfenyegetett egy pécsi nőt - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség az MTI-vel csütörtökön.
2026. 09. 24. 23:00
Megosztás:

A gazdák nagy része veszteséggel fogja zárni az idei évet a csapadékhiány miatt

A gazdák nagy része veszteséggel fogja zárni az idei évet - mondta Molnár János, az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium agrárgazdasági államtitkára szerdán, a betakarítási koordinációs bizottság ülését követő sajtótájékoztatón.
2026. 09. 24. 22:00
Megosztás:

Elektronikai cikkeket vizsgál az NKFH

Elektronikai cikkek energiahatékonysági címkéit és termékismertető adatlapjait vizsgálja a fogyasztóvédelmi hatóság - jelentette be az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) .
2026. 09. 24. 21:00
Megosztás:

Az Alteo 15 millió eurós fővállalkozói szerződést írt alá

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést írt alá a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel, az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását - tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 09. 24. 20:30
Megosztás:

A magyar gazdaság növekedésnek indult

A magyar gazdaság növekedésnek indult, üteme jelenleg 1,7 százalékos, míg az előző kormány elmúlt négy évében lényegében nulla volt - jelentette ki Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Brüsszelben csütörtökön.
2026. 09. 24. 20:00
Megosztás:

Egyre több az e-rolleres baleset, sürgető a szabályozás

Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében e-rollerrel – közlekedve, a sérüléses esetek pedig mindennapossá váltak – hangzott el a győri Széchenyi István Egyetem és több szakmai szervezet által negyedik alkalommal megrendezett országos Közlekedésbiztonsági Konferencián.
2026. 09. 24. 19:00
Megosztás:

Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős kihívás elé állítja Európát az aszály

Az idei nyár megmutatta, hogy a vízhiány hatásai jóval túlmutatnak a mezőgazdaságon. Magyarországon több száz településen vezettek be különböző fokú vízkorlátozásokat, miközben Európa több országában a folyók, a termőföldek és az állattartás is megsínylette a tartós hőséget és a csapadékhiányt. Szakértő szerint ráadásul a következő években már nem csak a csapadék mennyisége, de annak megtartása is egyre fontosabb kérdéssé válik.
2026. 09. 24. 18:30
Megosztás:

Tovább bővült az uniós autópiac, erősödnek a kínai gyártók

Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba helyezése júliusban 3 százalékkal, augusztusban pedig 4,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA). Január és augusztus között 7,55 millió új autót helyeztek forgalomba az EU-ban, 5,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
2026. 09. 24. 18:00
Megosztás:

Három új partnert nevezett ki a Forvis Mazars

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szeptember 1-jétől Gábor Gabriellát, Betyák Zoltánt és dr. Simon Gergelyt partnerré nevezte ki. A kinevezések a szakemberek eredményes munkáját és az általuk képviselt szakterületek fejlesztésében elért sikereit ismerik el. Az új partnerek a banki és pénzügyi könyvvizsgálat, az IT audit és innováció, valamint az adótanácsadás területét erősítik.
2026. 09. 24. 17:30
Megosztás: