A Gloster a BÉT XTEND legújabb tőzsdei kibocsátója

A mai nappal újabb vállalat, a Gloster Infokommunikációs Nyrt. részvényeivel indult meg a kereskedés a közép- és nagyvállalatok tőzsdei megjelenését biztosító BÉT Xtend piacon. Az informatikai vállalat a tőzsdére lépést megelőzően részt vett a Budapesti Értéktőzsde ELITE Programjában, illetve sikeresen pályázott támogatásért a tőzsdei megjelenés megvalósításához a BÉT Mentor Program keretében.

Ünnepélyes csengetési ceremónia keretében indította meg a kereskedést a Gloster Infokommunikációs Nyrt., ezzel a mai nappal elérhetővé váltak az informatikai vállalat értékpapírjai a BÉT Xtend piacon. A Gloster képviseletében Szekeres Viktor, a vállalat igazgatóságának elnöke, többségi tulajdonosa szólaltatta meg a Budapesti Értéktőzsde csengőjét. Az ünnepségen, amelyet a Facebook oldalán élőben közvetített a Tőzsde, a társaság vezetői mellett részt vett Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója, a tőzsdére lépést tanácsadóként segítő Horváth Zsolt, a Random Capital elnöke, Jutasi Zoltán, a Navigator Investments elnök-vezérigazgatóját, valamint Jobbágy Dénes, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A Gloster zártkörű tőkeemelése április 30-án sikeresen, túljegyzéssel zárult le, amelynek keretében a hazai informatikai vállalat mintegy 1,1 milliárd forintot vont be, miközben a tulajdonos 65 százalékos tulajdonrészt megtartott az általa alapított cégben. A részvénykibocsátásban a Pénzügyminisztérium alá tartozó Széchenyi Tőkealapkezelő Zrt. által kezelt Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap, mint vezető befektető, valamint más intézményi befektetők is részt vettek.

A Gloster tudatos és dinamikus vállalatfejlesztés révén vált középméretű társasággá: ennek érdekében a vállalat az elmúlt évek során a Budapesti Értéktőzsde által nyújtott középvállalati szolgáltatások jelentős részét igénybe vette. A társaság 2018-ban bekerült az ötven hazai vállalat sikertörténeteit összegző BÉT50 kiadványba, majd ugyanebben az évben csatlakozott az ELITE Programban résztvevő vállalatok körébe is. 2019-ben a Budapesti Értéktőzsde és a Pénzügyminisztérium közös, BÉT Mentor Programjának keretében jutott vissza nem térítendő támogatáshoz a Gloster a tőzsdei felkészüléshez kapcsolódó költségek finanszírozásában.

Tőzsde – értesz hozzá? - Tőzsdei, értékpapírpiaci ismeretek felmérő kalkulátor

„Hosszú utat jártunk be azóta, hogy kitűztük növekedési céljainkat, ám ennek az útnak mindig is a tőzsdére lépés jelentette az egyik legnagyobb mérföldkövét. Rengeteg segítséget nyújtottak számunkra a BÉT középvállalati szolgáltatásai, különösen az ELITE Program, amelynek keretében hozzánk hasonló vállalatvezetőkkel együtt ismerhettük meg a felelős vállalatvezetés rejtelmeit. Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik hozzájárultak a Gloster nyilvános és transzparens társasággá válásához, és bízunk abban, hogy további sikertörténeteket könyvelhetünk el magunknak a jövőben is.” – emelte ki Szekeres Viktor, a Gloster Infokommunikációs Nyrt. igazgatóságának elnöke.

„A Budapesti Értéktőzsde ötéves stratégiájában kulcsfontosságú feladatként jelöltük meg a tőzsdeérett kkv-k nyilvános megjelenésének támogatását. A BÉT Xtend platform remek megoldást kínál ehhez a célhoz, hiszen mostanra egyre több cégtulajdonos és vállalatvezető gondolkozik tőzsdei forrásbevonásban a növekedési tervek megvalósításához. A Gloster az elmúlt években a BÉT számos középvállalati szolgáltatását vette igénybe, így a Budapesti Értéktőzsde kkv-k számára kijelölt útján haladva érkezhetett meg a következő lépcsőfokig, a BÉT Xtend platformon való kereskedésig.

Őszintén kívánjuk, hogy a Gloster a tőkebevonás segítségével a dinamikus fejlődés irányába haladjon a továbbiakban is, ezzel példa gyanánt szolgálva a tőzsdére lépést fontolgató kkv-k számára.” – tette hozzá Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója.

A Gloster Infokommunikációs Nyrt.-ről

A Gloster Infokommunikációs Nyrt. közel 20 éve a hazai IT szektor aktív résztvevője. A Gloster szenvedélye a technológia nyújtotta fejlődés. Többrétegű informatikai szolgáltatóként nemzetközi közép és nagyvállalati ügyfelei számára egy kézből nyújt komplex informatikai megoldásokat. Termék és szolgáltatás palettáján megtalálhatóak: hálózati infrastruktúra, hálózatbiztonsági, legújabb monitoring, és kollaborációs megoldások, valamint az intelligens épület üzletág egyaránt.

Sokéves informatikai tapasztalattal, számos sikeres projekttel a háta mögött a vállalat 2019 év elején létrehozta a Gloster Managed Service Center-t. A Gloster Managed Service Center, egy olyan redundáns internettel és áramforrással ellátott, többrétegű felügyeleti szoftverekkel támogatott modern informatikai komplexum, ahol egyszerre egyidőben több professzionális informatikai mérnök tudása és számos vezető IT technológia áll rendelkezésre.

Miért hasznos a vállalatoknak a tőkepiac, a nyilvános megjelenés?

A tőzsde eszköz és lehetőség. Eszköz a vállalatfejlesztésben, lehetőség a szintugrás során, amit önerőből hosszabb idő alatt lehetne csak végrehajtani. Kifejezetten segítséget nyújt az akvizíciók megvalósításához, illetve a Gloster esetén keresztül is látható: egyfajta megoldást jelenthet a generációváltás előtt álló kisvállalatok tulajdonosai számára. Segíti a vállalatot, hogy megkülönböztesse magát a versenytársaktól, mivel komoly brand- és bizalomerősítő funkcióval is bír.

A BÉT Xtend a prémium piac kistestvére, amely a növekvő középvállalatok terveit és stratégiáját támogatja. Első lépcsőfok a nyilvános tőkepiacon, ahol jelenleg már öt szereplő van jelen: a Megakrán, a GOPD, a CyBERG, a DM-KER és a most BÉT Xtendre lépő Gloster. A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap a most Xtendre lépő Glosterrel együtt már három tőzsdei kibocsátásban is részt vett befektetőként.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: