A Gold Fields még elbírja az aranyár-esést

Az aranybányász-cégek költségei többségében már magasabbak a mostani, unciánként 1200 dollár alatti aranyárnál, ami növeli a valószínűségét annak, hogy jövőre leírásokra kényszerülhetnek – közölte az egyik érintett, a dél-afrikai Gold Fields Ltd. vezérigazgatója, Nick Holland, hozzátéve: ők még 1050-1090 dollárig állják a sarat.

Néhány kivételtől eltekintve az aranybánya-cégek költségei – az adósságterheket is figyelembe véve – unciánként 1300 dollár körüliek. Az utóbbi hetek zuhanása következtében a sárga nemesfém már közel 30 százalékkal ér kevesebbet, mint 2013 elején.
 
Mindez Holland szerint egy sor cégnél a termelés visszafogását idézheti elő, ami viszont eltarthat egy ideig. Az aranytermelők kétségbeesetten próbálnak alkalmazkodni az alacsonyabb aranyárhoz, egy olyan évtizedet követően, amikor a sárga nemesfém folyamatos drágulása miatt hitelekből agyba-főbe terjeszkedtek, akviráltak. Ez fordult meg 2011 szeptemberétől, amikor az akkor 1921,17 unciás aranyár elkezdett lefelé menni, előbb kisebb mértékben, majd az utóbbi másfél évben már meredekebben, miután a befektetők elkezdtek arra spekulálni, hogy az amerikai gazdaság beindulóban lévő növekedése miatt az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve kamatot emel, ami mérsékli a menedékeszköznek számító nemesfém keresletét.
 
A Gold Fields fenntartható módon számított  önköltsége (all-in-sustaining cost AISC) 1050 dollárnál – illetve adósságait beszámítva, 1090 dollárnál – van, vagyis ahol a marginja 0, miközben például 1300 dollárnál még 15 százalék volt. Ez az arány nyilvánvalóan nem tér vissza egy ideig – ismerte el Holland, hozzátéve: ők ennek ellenére még ugyanolyan szinten folytatják a tevékenységüket, mint korábban.
 
A johannesburgi székhelyű cég két dél-afrikai bányáját – a Kloof-Driefontein Complex-et (KDC) és a Beatrix-ot – már korábban kiszervezte egy újonnan alapított cégbe, a Sibanye Gold Ltd.-be, azzal a céllal, hogy agresszíven csökkentse a következő három évben esedékes adósságszolgálatát. Ez részben sikerült is neki, nettó adóssága az előző negyedévben 137 millió dollárral, 1,5 milliárdra csökkent.
 
Bár a Gold Fields aranytermelése július-szeptember között 2 százalékkal, 559 ezer unciára nőtt az április-június közöttiről, mégis olcsón kitermelhető, kisebb projekteket megvásárolnának az igencsak bajbajutott junior minerek-től, azaz a vezérigazgató meglehetősen optimista az aranyár kilátásait illetően. 


A Gold Fields részvényei eddig még dacoltak az aranyár-zuhanással

 


Forrás: Conclude Zrt.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: