A Győri Ipari Parkban működő cégek 70 százaléka növelte bevételeit tavaly
Balogh László az MTI érdeklődésére elmondta: a kedvező tendencia a közepesnél nagyobb, elsősorban a közvetlenül exportra termelő vállalkozásoknál és az exportra termelő cégek beszállítóinál jelentkezett. Húsz cég árbevétele meghaladta a gazdasági válságot megelőző 2008-as csúcsév teljesítményét.
Ez azt jelzi, hogy a Győri Ipari Parkban letelepedett vállalkozások a magyar átlagot meghaladó mértékben voltak képesek ellenállni a gazdasági krízisnek - fűzte hozzá az ügyvezető. Balogh László elmondta: az árbevétel-csökkenést az 50 főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztató cégek szenvedték el, tíz százalékukat pedig a stagnálás jellemezte. A parkban lévő vállalkozások közel 5.000 munkatársat foglalkoztatnak.
2009-hez képest a cégek 57 százalékánál nőtt a létszám, míg 30 százalékuknál csökkent a dolgozók száma tavaly. Összességében 200 emberrel több dolgozik a parkban, mint 2009-ben. Az ügyvezető kitért arra, hogy a telephelyfejlesztési pályázaton elnyert támogatásoknak köszönhetően előreláthatólag 3-4 új beruházás kezdődik el az idén, ezek újabb munkahelyeket teremtenek.
A parkban mostanáig egy híján 100 cég telepedett le. Az eddigi beruházások értéke meghaladja a 116 milliárd forintot. A beépíthető 148 hektáros terület nagyobb része már gazdára talált, a szabad, még értékesítésre váró terület nagysága 12 hektár.